Kohuth Márta honlapja
Kapcsolatfelvétel
 
SZÁLLÍTANI TUDNI KELL
 
BÖLCSESSÉGEK - VIDÁMSÁGOK
 
MINDENFÉLE
 
Menü
 
SZÓRAKOZÁS
 
BENDÁSZ PÉTER NOVELLÁI
 
HÁZIASSZONYOKNAK 2.
 
SÁRVÁRI SÉTÁK
 

Sárvári séták



XVI. század két legtehetségesebb protestáns főurának is a Nyugat-Dunántúl, közelebbről a történelmi Vas vármegye adott otthont. Batthyány Boldizsár Németújvárt (ma Güssing, Burgenland), Nádasdy Tamás pedig a Rába-völgy egyik stratégiailag fontos pontján létrejött Sárvárt birtokolta.

Az egykori Nádasdy-birodalom lankás dombok közt kialakult központja, elsősorban a reneszánsz vár ma is vonzza - no nem a református prédikátorokat és krónikásokat - de a turistákat. Ebben a városban minden út a várhoz vezet, amelyben a Nádasdy Ferenc Múzeum kiállításait, és a freskókkal díszített, korhűen berendezett termeket tekinthetjük meg. A várlátogatás előtt érdemes sétálni egyet a hajdani vizesárok helyén létrehozott várkertben, ahol Erdősi Sylvester János és Tinódi Lantos Sebestyén ma szoborként fogad bennünket, egykor mindketten a vár lakói voltak. A Nádasdyak híres gyümölcsöskertjének helyén ma ritka fákkal ékes arborétumot találunk, ahonnan átsétálhatunk az egykori vadaskert helyén létrejött parkba. Itt fogadja vendégeit a Sárvári Gyógy- és Wellness Fürdő, medencéivel és gyógyászati létesítményeivel.

Sétáljunk vissza a városközpontba, ahol a Kossuth téren a középkori alapokra épített Szent László-templom, és a közelében a klasszicista evangélikus templom várja a híveket és a látogatókat. A katolikus templom mögött áll a Nádasdy Tamás által alapított iskola, többszöri átalakítás után ma óvodások "lakják". Itt tanított az 1883/84-es tanévben Gárdonyi Géza. A Várkerület műemlék jellegű épületei közül az egykori Korona szálló széparányú épülete emelkedik ki. Menjünk le a Batthyány úton a hajdan önálló Sár településig, ahol a falu Szent Miklós-templomát érdemes megnézni.

Egy hosszabb üdülés során nézzük meg milyen kirándulási lehetőségeket kínál a Vendégváró turisztikai site! Itt van például a Szelestei Arborétum, a Ság-hegy és a lábánál Celldömölk, vagy a mindössze 30 kilométerre lévő Szombathely városa. Érdemes azonban felfedezni a Kemensehát lábánál megbúvó kis falvakat is. Sitkén a Felsőbükki-Nagy-kastély és a kálváriakápolna, Ostffyasszonyfán a hadifogoly-temető, Kemenessömjénen a Berzsenyi-présház szolgálhat meglepetéssel. A vizek szerelmeseinek pedig ott a Rába-part nagyszerű horgászhelyekkel és az ikervári öreg erőművel, vagy a csónakázó és horgásztavak a sárvári Vadkertben.


A hamarosan megújuló vendegvaro.hu turisztikai site-on további kirándulási ajánlatokat is találhat, továbbá számos hasznos információ segíti belföldi utazása megszervezésében, szabadidejének hasznos eltöltésében.

Kattintson ide: http://www.vendegvaro.hu


Ön most egy ingyenes EGYPERCES - UTAZÁS levelet olvasott, ha tetszett küldje tovább.


 
Naptár
2024. Január
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Óra
 
Látogatás számláló
Indulás: 2004-06-21
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
HÁZIASSZONYOKNAK
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!