Kohuth Márta honlapja
Kapcsolatfelvétel
 
SZÁLLÍTANI TUDNI KELL
 
BÖLCSESSÉGEK - VIDÁMSÁGOK
 
MINDENFÉLE
 
Menü
 
SZÓRAKOZÁS
 
BENDÁSZ PÉTER NOVELLÁI
 
HÁZIASSZONYOKNAK 2.
 

5.hét - Desszertek

Töltse le a recepteket *.pdf formátumban gépére. Kattintson ide.

 

Édes omlettfelfújt

Hozzávalók:

15 gr vaj

4 tojásfehérje

3 tojássárgája

25 gr cukor

2 evőkanál feketeribizli lekvár

Porcukor

Elkészítés:

Készítsünk elő egy olyan serpenyőt, amit betehetünk a sütőbe is. Melegítsük fel a sütőt 180 C°-ra. Keverjük habosra a cukrot a tojássárgákkal. Verjük kemény habbá a fehérjéket és keverjük hozzá a sárgához. Olvasszuk fel a vajat, és ha már serceg, öntsük rá a keveréket, süssük körülbelül egy percig közepes lángon, majd tegyük sütőben 8-10 percre. Ha kész a felét kenjük meg lekvárral és hajtsuk rá a másik felét. Bőven szórjuk meg porcukorral.

 

     

Szilvás kevert

Hozzávalók:

200gr cukor

2 tojás

1 diónyi teavaj

1,5 dl szilvalekvár

2,5 dl tej

300 gr liszt

1 zacskó sütőpor.

 

Elkészítése:

A hozzávalókat alaposan keverjük össze, majd kivajazott, lisztezett tepsiben, vagy sütőpapírt alá téve 150C°-on addig sütjük, amíg át nem megy a fokpiszkáló teszten. Azaz, szúrjuk bele a fogvájót, és ha tisztán tudjuk kihúzni, akkor kész.

Reggeli gyömbéres tea

Hozzávalók

Natúr fekete tea

Méz

Friss gyömbér (fejenként két vékony szelet)

Elkészítés:

Forraljunk vizet a gyömbérszeletekkel együtt, hogy alaposan kinyerjünk minden ízt a gyömbérből. Majd ezzel a vízzel forrázzuk le a teát. Lehet kissé csípős lesz, de pont ez adja a különlegességet. Nagyon jó, ha meg vagyunk fázva.

 

Ha pedig nem iratkozott volna még fel recepteinkre, akkor kattintson ide.

 

 

 

 

RENDHAGYÓ ÉDESSÉGEK (RECEPTGYÁR)

     
   
  
 
Naptár
2025. Március
HKSCPSV
24
25
26
27
28
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Óra
 
Látogatás számláló
Indulás: 2004-06-21
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
HÁZIASSZONYOKNAK
 

Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!