szemében kiábrándult kifejezéssel, majd szó
nélkül kiment a lakásból.
Felugrottam és utána eredtem nem törődve
azzal, hogy meztelen vagyok, az ajtót
feltéptem és lekiáltottam?
Gyere vissza!!
Kiáltásom végigvisszhangzott a kihalt
lépcsőházon. Már nem törődtem vele, akárki
hallja, csak az elkeseredést éreztem, amiért
Ildi elrohant tőlem.
Úgy látszik belém bújt az ördög –
dohogtam – én marha, elriasztottam őt!
Már nem érdekelt ki volt ez a lány és mit
csinált eddig, hány férfivel volt, vissza
akartam kapni bármi áron.
Egész nap nem volt kedvem semmihez, csak
járkáltam a lakásban és magamat szidtam.
Vasárnap lévén nem kellett dolgozni mennem, de
még az ebédről is megfeledkeztem, csak a lány
járt a fejemben. Délután lementem a
virágboltba, vettem egy csokor rózsát azzal a
szándékkal, hogy kiengesztelem őt. Beléptem a
kapun és a lépcsőn mentem felfelé, mikor
megütötte a fülemet a zene, Ildikó lakásából
áradt. Mikor az ajtóhoz értem, hangos kacagás
hallatszott ki és a lány hangját hallottam.
Ne édes, ne légy türelmetlen, mindjárt
levetkőzöm, addig igyál egy korty pezsgőt.
Megtorpantam, elkeseredés lett úrrá rajtam,
mégis folytatja?
Már itt vagyok Jánoskám, ölelj át
szívem!
Érthetetlen férfidörmögés volt rá a válasz.
János? Hát ő is? - elcsodálkoztam, de
valamit nem értettem, a harmadik kimaradt?
Zoltán pedig itthon van, láttam az előbb, hogy
jön föl az üres szemetesvödörrel!
Valami nem stimmel – gondoltam és
elindultam fel a lakásomba.
És az érthetetlen férfidörmögés, az
sem stimmelt, sohasem ismertem fel egyikőjüket
sem a hangjáról. Jó, biztos szégyellték és
halkan beszéltek, de akkor is!
Fél óra múlva ismét lent voltam az ajtaja
előtt, most csend fogadott.
Biztos az ágyban vannak – gondoltam és
egy kis elégtétellel bekopogtam. Ahogy vártam,
nem jött ki senki, felemeltem a kezem, hogy
újra kopogjak, mikor nyílt az ajtó, Ildi állt
ott teljesen felöltözve.
Mit akarsz? – kérdezte
barátságtalanul.
Bocsánatot kérni – mondtam halkan és a
virágcsokrot előrenyújtottam. Azt vártam, hogy
majd szabadkozik, hogy nincs egyedül, vagy
ilyesmi, de félreállt, beengedett. Az
előszobában álltam, a fogason nem volt idegen
kabát, csak Ildié és rendetlenség sem volt,
pedig a hangokból ítélve nagy hancúrozást
csaphattak. Beléptem a szobába, de itt is rend
fogadott.
Egyedül vagy? – néztem rá
hitetlenkedve.
Egyedül – válaszolta komoran.
Még egyszer kérlek, ne haragudj,
faragatlan voltam és ostoba, nincs jogom
semmit sem számon kérni tőled.
Átvette a virágot halvány mosollyal ajkán.
Mindjárt jövök, vízbe teszem, addig
ülj le – kiszaladt a szobából. Körbenéztem, a
HiFi állványon a magnóba szalag volt befűzve,
elindítottam. Érthetetlen férfidörmögés
hallatszott a hangszóróból. Ha nem lettem
volna úgy meglepve, a fejemre csaptam volna,
hogy erre nem jöttem rá előbb! Az ajtó felé
fordultam, Ildi állt előttem piros arccal.
Rájöttél?
Most már igen – sóhajtottam
megkönnyebbülten.
Mindenre?
Mire kellet volna még?
Az egészre, a többiekre...
Nem értem – elég bambán nézhettem rá,
mert megsajnált és elmosolyodott.
Miattad volt, érted tettem, érted már?
Nem értem...
Akkor elmesélem, gyere ülj ide... nem
oda, ide mellém!
Leültem mellé, átkarolta a vállamat és szép
fejét a nyakamra hajtotta.
Elég furcsa életet éltem, tudod a
válásom után, de nem haragudtam a férfiakra,
inkább megvetettem őket. Szombatonként bulikat
rendeztem és meghívtam a fél irodát, hogy ne
legyek egyedül, ne érezzem a magányt. Aztán
erre is ráuntam. Egy ideig István lakott itt,
míg el nem készült az új lakása, de nem akart
lefeküdni velem, tudod ő meleg. Már nagyon
hiányzott a szex, mikor találkoztam a régi
szerelmemmel. Elpanaszolta nekem az életét,
hát befogadtam, bár ne tettem volna.
Hogy hívták?
Lacinak. Elég bunkó volt, sohase
köszönt senkinek, még nekem se. Három hét után
meguntam, de nem akart elmenni, fogadkozott,
hogy megváltozik, meg minden és inkább én
menjek el hozzá lakni.
Elmentél?
Négy nap után nem bírtam tovább,
illetve kétszer két nap volt, akkor
találkoztunk, emlékszel?
Amikor segítettem?
Akkor.
Mi volt a baj vele?
Parancsolgatott, hisztizett, ha nem
úgy volt valami, ahogy ő akarta, már elegem
lett. Elém térdelt, sírva könyörgött, de
átléptem és eljöttem, már nem akartam látni
többé. Akkor találkoztam veled. Este felhívott
és egy órát könyörgött a telefonban és
fogadkozott. Visszamentem, de semmi sem
változott.
Már azt hittem elköltöztél, mert nem
láttalak egy hétig.
Te figyeltél engem? – nézett rám
csodálkozva a nő.
Nem figyeltelek, csak kíváncsi voltam.
Értem – mondta sokatmondóan.
Tetszettél – nézett rám huncutul
mosolyogva – mindig udvarias voltál, kedves,
nem tettél rám megjegyzést, mint a többiek és
észrevettem ám, hogy lopva engem nézel.
Nekem is tetszettél – mondtam halkan –
csak nem értettem a viselkedésedet.
Nem költöztem el, bezárkóztam a
lakásba és ki sem dugtam az orromat egész
délután, de azért lestelek az ablakból. Az
egyik nap elhatároztam, hogy becsöngetek
hozzád valami ürüggyel, de előbb
előkészítettem a terepet. Kitaláltam, hogy
végig hancúrozok a ház összes férfilakójával,
ezzel keltem fel a figyelmedet.
Sikerült!
Tudtam, lestelek mikor jössz haza és
eljátszottam ezt a kis bohózatot mindig másik
lakó nevét említve.
Nem stimmel – néztem rá – Attila igazi
volt!
Sajnos – hajtotta le a fejét - Rájött
a trükkömre nem tudom hogyan, de becsöngetett
és erőszakoskodni kezdett. Azt hitte szabad a
pálya, nem tudtam mit csináljak, egy kicsit
játszottam neki, de már ki akartam rúgni,
mikor szerencsére lejött az a féltékeny
liba-felesége és botrányt csinált. El sem
tudod képzelni mennyire megkönnyebbültem.
Amikor te kerültél sorra – folytatta
mosolyogva – egy kicsit húztam az időt, hogy
csigázzalak, de aztán becsöngettem hozzád.
A kávétrükk igazi volt?
Nem, volt itthon kávém, de nem tudtam
mit találjak ki, ami nem túl feltűnő. Mégse
állíthattam be hozzád azzal, hogy „Hé, gyere
az ágyamba!”
Hangosan nevettünk percekig.
A kulcstrükk? - kérdeztem.
Az nem volt trükk, valóban kicsuktam
magam, de hála neked megmenekültem, pedig már
kezdtem örülni, hogy nálad alszom majd. Aztán
már csak azon törtem a fejem, milyen ürüggyel
menjek vissza.
A legjobb módszert választottad –
mondtam őszintén – az őszinteséget.
Igen, az volt és amikor átöleltél, a
mennyben éreztem magam.
Reggel miért szaladtál el?
Reggelit akartam hozni neked,
melegszendvicset, amit én készítek el. Még
előző nap bevásároltam, de akkor történt
valami.
Megsértettelek.
Igen, megbántottál, úgy éreztem
rosszindulatból mondtad és haragudtam rád.
Pedig utánad kiáltottam, hogy gyere
vissza.
Nem azt kellett volna mondanod.
Tudom. Én is el voltam keseredve és
egész nap azon törtem a fejem, hogyan
engeszteljelek ki.
Láttalak, amikor visszafelé jössz
virággal a kezedben és bosszantani akartalak.
Eljátszottam a kis trükkömet még egyszer, de
eltévesztettem. Amikor kimondtam a nevet, már
tudtam, hogy lebuktam.
Furcsa volt, már nem hittem neked és
becsengettem.
Rájöttél, de nem mindenre – mosolygott
és egy kis diadal érződött a hangjában.
Átöleltem és hosszan megcsókoltam, csak
pihegett, mikor elengedtem.
Te hogy tudsz csókolni! – sóhajtotta.
Nem mindenkit, csak akit szeretek!
Akkor te engem... - abbahagyta, rám
meredt kerek szemekkel, majd halkan folytatta
– mégis?
Csak mosolyogtam rá büszkén bólogatva.
Én is szeretlek! – lehunyta a szemét
és várta a folytatást boldogan.
És akkor sajnos felébredtem!
|