Mindig ezt csinálja, ha valami csalódás éri?
Johnny odakapta a fejét és csodálkozva nézett a nőre.
- Honnan tudja?
- Az arcára van írva, de elmegyek, ha zavarom. Tudja vége van az órámnak és erre jöttem, mert valami harapnivalót akartam venni. Erre meglátom magát, hogy itt búslakodik és úgy éreztem meg kell vigasztalnom.
- Hát rám is férne.
- Mondja, kiben csalódott?
- Nem tudom, terhelhetem-e a problémáimmal..
- Csak nyugodtan, vigasztalni remekül tudok.
Egy középkorú férfi tűnt fel a sétányon és hozzájuk lépett.
- Kat drágám, csakhogy megtaláltalak, most már velem kell jönnöd!
Úgy beszélt a nőhöz, mintha Johnny ott sem lenne.
- Nem megyek Steve, ne haragudj és ne várj rám.
- De velem kell jönnöd, megígérted, Judy összepakolt és elment, én meg be fogom adni a válókeresetet.
- Már megint? Ha jól számolom, most fogod beadni tizenkettedszer, de remélem ez már komoly – válaszolta a nő erős gúnnyal a hangjában.
- Komoly, én sosem hazudok neked!
Johnny rosszul érezte magát, már fel akart ugrani, hogy elmegy, de egy kezet érzett a karján. Lehet hogy véletlen volt, de ő úgy érezte, a nő nem akarja, hogy elmenjen.
- Sosem hazudsz, ez újdonság, talán inkább sosem mondasz igazat, így volna helyes.
- De Kat drágám higgy nekem, ez most már halálosan komoly!
- Az is halálosan komoly lesz, amit most fogok mondani – emelte fel a hangját a nő –  most már tűnj el az életemből!
A férfin látszott, hogy dühbe gurult, a nő karja után kapott, hogy felrántsa, de Johnny megelőzte. Felállt elé és fenyegetően nézett rá.
- Ne zaklassa a hölgyet és tűnjön el, míg szépen mondom!
A férfi rémülten lépett hátra, egy pillanatig Johnny szemébe nézett, majd elfordult.
- Még találkozunk – mondta a nőnek és elindult kifelé a parkból, Johnny utána kiáltott:
- Nem ajánlom!
Kathlen Holmes lehajtott fejjel ült a padon, Johnny visszaült mellé. Sokáig hallgattak, percek teltek el, majd a nő halkan megszólalt.
- Örülök, hogy itt volt.
- Én is.
- Köszönöm.
- Szívesen.
- Már nem bírtam tovább, eljöttem, mert nem tudok értelmesen beszélni vele.
- Nagyon ki volt bukva.
- Engem üldöz már egy éve, pedig megmondtam neki, hogy vége, hagyjon békén.
- A barátja volt?
- Egyszer elmentem vele, mikor nagyon magam alatt voltam, vigasztalgatott és én  engedtem neki, de már megbántam.
- Maga is csalódott?
- Elég sokszor, a férfiak állhatatlanok és hazugok – tört ki a nő - csak a vágyaikat  akarják kielégíteni, aztán dobnak! – kiáltotta könnyes arccal. Idegesen remegő kézzel nyitotta ki a táskáját és kotort elő belőle egy zsebkendőt. Johnny sajnálkozva nézte.
- Nem kéne általánosítani – jegyezte meg halkan, a nő odakapta a fejét.
- Miért, talán nincs igazam? Mondjon egy példát, csak egyet és győzzön meg az  ellenkezőjéről!
- Mondok, de nem itt. Jöjjön, meghívom ebédelni.
Kathlen a fiú felé fordult és visszautasítás volt a szemében.
- Maga egy pillanatra belelátott az életembe, de ez nem jogosítja fel arra, hogy könnyű  prédának tekintsen. Menjen csak vissza a laktanyába és vegye célba az első unatkozó  nőstényt, de engem hagyjon békén!
- Most miért bánt, nem érdemeltem ki.
- Igaza van – eresztett le a nő – ma mindenkit megbántok, pedig maga rendes volt  hozzám.
- Így igaz, de azt is mondta, hogy meg akar vigasztalni és meséljem el az én bánatomat,  nem kíváncsi rá?
- Hát jó, menjünk, de az ebédemet én fizetem!
- Megegyeztünk.

Már két órája ültek az étteremben, Johnny mesélt, Kathlen érdeklődve hallgatta. A fiú úgy érezte valami nagy nyomás alól szabadult fel mikor kitárulkozott, mert olyan jó volt mesélni ennek a kedves nőnek.
- Szóval most otthagyta őket a kikötőben, nem volt helyes.
- Maga szerint mit kellett volna tennem?
- Ezt a problémát hármasban kéne megvitatniuk.
- Hármasban?
- Igen, maga nem örült, hogy Eliza végre határozott és ki is állt a véleménye mellett?
- De örülök, csak lelkiismeretlenségnek éreztem, hogy most vegyen el Gregtől a  szerelmét, pont amikor sebesülten hazatért!
- Tehát csak időt akart adni nekik – mondta Kathlen mintegy megállapítva a tényt.
- Pontosan. Szeretem azt a lányt minden hibája ellenére, de nem feltétlenül. Ha Greggel  lenne boldog, én félreállok.
Kathlen sokáig nézte a fiú arcát, majd megcsóválta a fejét.
- Ezt nem hittem volna, itt ül velem szemben egy jóképű fickó és sokkal  felelősségteljesebben beszél a párkapcsolatokról, mint sok nő. Nem értem, eddig azt  gondoltam maga is csak egy szépfiú, aki hiú a külsejére, mert minden nőnek tetszik és  csak kihasználja őket. Csalódtam magában!
- Én is olyan voltam három hónappal ezelőtt, de megváltoztam.
- Elhiszem – bólogatott a nő – a csalódások edzik meg a férfit.
- Maga csak tudja.
- Tudom, de nem akarok beszélni róla. Nekem is volt épp elég csalódásom, ezért  csodálkoztam és nem hittem magának, de most már értem. Ez így logikus, egy logikus  folyamat, aminek ez lett az eredménye.
- Maga szerint helyes volt elvállalnom a megbízatást, hogy vigyázzak Elizára?
- Nem tehetett mást, ha nem vállalja, Greg megharagszik és a lány pedig elkallódik. Így  volt helyes, ezzel megszerezte egy felettese bizalmát és egy lány szerelmét.
- Csak belehaltam egy kicsit.
- Ez az élet rendje, mindannyian meghalunk egy kicsit, ha csalódunk valakiben, de  maga nem csalódott, az történt, amit várt. Vigyázott a lányra, megváltoztatta, úgy is  mondhatjuk megnevelte, de szerelmes lett. Túl fogja élni.

Este csak a kis szobájában gubbasztott, még a kantinba sem volt kedve lemenni. Végiggondolta az életét, azt a csaknem harminc évet és rájött, jól döntött, mikor a katonai pályát választotta. A hivatása kitöltötte az életét, voltak sikerei, néhány kudarca és most itt áll megedződve és keményen, új kihívások előtt. Még néhány hónap és a Victory befut és kezdődik a kemény élet, amire egész életében vágyott. Talán még örült is annak, hogy nem fogadta el Eliza szerelmét, mert nem tudta kire bízza a lányt, amíg újra hazatér.
Végszóra, vagy inkább megerősítésként kopogtak és belépett Eliza. Felállt az ágyról, ahol eddig feküdt és a lány elé ment.
- Ne haragudj, hogy csak otthagytalak benneteket.
- Nem azért jöttem.
A lány hangja színtelen volt, inkább beletörődő, de folytatta.
- Igazad van, nekem Greg mellett a helyem és nem haragszom.
Szorosan a fiú elé állt és megfogta a vállát.
- Csak meg akartam köszönni, amit értem tettél és Gregért. Tudom nagylelkűség volt és  lemondás, meg szeretet, de most már értem, mindent értek.
- Remélem most már boldog leszel.
- Én is remélem. Tudod ápolnom kell őt, mert az egészsége megromlott, a teste sok  helyen megégett és hosszú idő kell, hogy teljesen meggyógyuljon. Meg kell  gyógyítanom őt, ez a feladatom az életben, de előbb meg akartam köszönni neked – átölelte a fiú nyakát.
- Csókolj meg – suttogta és ajkát Johnny szájára nyomta.
Sokáig csókolóztak, de aztán Eliza lassan eltolta a fiút.
- Mennem kell – mondta és megsimogatta az arcát, majd kiszaladt a szobából. Johnny pár percig csak állt és a lány után nézett, de aztán egy nagy sóhajjal az ágyra dőlt.
Most már kicsit jobban érezte magát és már nem is fájt annyira az elválás. Felállt, lassan öltözködni kezdett, végigsimította az arcát, kissé borostás volt, de csak legyintett. Kinyitotta az ajtót és leszaladt az utcára. Most sétálni támadt kedve, céltalanul lődörögni és nem gondolni senkire és semmire. Nézegetni a kirakatokat, az utca forgalmát és az embereket és csak átadni magát a léha semmittevésnek.
Kilépett a kapun és a főutca felé vette az irányt, lassan ment, nézegetve, a sarokra ért, ahol egy kis bisztró volt. Kedve támadt fagylaltot enni, hát vett egyet, majd tovább sétált. Beült egy másik bisztró kerthelyiségébe, rendelt egy sört és az utca forgalmát figyelte, az embereket, a járókelőket. Hirtelen egy ismerős tűnt fel, a tanárnő, átsietett egy kereszteződésen és a főutca felé indult. Felpattant és kirohant, de hiba nézegetett jobbra, balra, a nő eltűnt, nem látta sehol.
- Nem tűnhetett el ilyen gyorsan – morogta – lehet hogy csak káprázott a szemem,
Visszafordult és leült újra az asztalhoz a söre mellé.
Elgondolkodott, ez talán egy jelzés volt a sorstól, hogy ne rágódjon régi csalódásokon, hanem lépjen tovább és kössön új ismeretségeket.
- De ilyen hamar? – kérdezte saját magától, de nem tudott válaszolni rá.
Sohasem volt egyedül, mindig volt mellette valaki, de senki sem hagyott olyan mély nyomot benne, mint Eliza. Végiggondolta nőismerősei listáját és megpróbált valakit kiragadni, egy nevet, amihez egy kép is társul, de nem talált megfelelőt. Mindegyik kapcsolata túl sekélyes volt és felszínes, csak Eliza volt kivétel, de ő már másé.
Legyintett és felállt, visszafelé ballagott, de hirtelen eszébe jutott valami. Meggyorsította lépteit és a parkba tartott, leült ugyanarra a padra, amin akkor ült, mikor Kathlen hozzálépett és várt. Várt, talán a csodára, vagy egy jótündérre, aki a magányát enyhítheti, de most nem jött senki.
Éjszaka nehezen aludt el, nemcsak azért, mert megszokta, hogy Eliza mellette van és öleli, hanem azért is, mert a hiánya nagyon fájt.
Reggel az étkezőben gubbasztott a tejeskávéja mellett, mikor megfogta valaki a vállát.
- Nem bánod, ha melléd ülök? – kérdezte Greg és mosolyogva nézte.
- Örülök, hogy látlak – felelte, de nem állt fel, a férfi leült mellé.
- Hát hazaértem – sóhajtotta – pedig azt hittem nem lesz belőle semmi.
- A sérülésed?
- Nemcsak az, attól tartottam a támadások folytatódnak és nagyon sok veszteségünk  lesz, de csak egy gerilla-akció volt.
- És ezért kiirtottatok egy falut.
- Nem tehettünk mást, egyébként a tűzparancs felülről jött.
- Gondoltam, a kényelmes légkondicionált irodákban könnyen adnak ki parancsokat,  csak azokat nekünk kell végrehajtanunk.
- Katona vagy, nem? A parancsot végre kell hajtani!
- Tudom és én is ezt tettem volna, csak tudod így belegondolva nem igazán értem.
- Ilyen az élet – sóhajtotta a férfi – de nem erről akartam veled beszélni.
Most a fiú felé fordult teljes testtel és megfogta a kezét.
- Amit tettél, nem tudom eléggé meghálálni. Nemcsak vigyáztál rá, de megnevelted,  egészen más Elizát kaptam vissza, mint akit itt hagytam. Elég lesz erre egy  köszönöm?
- Bőven.
- Még valamit, a jövő héten megesküszünk, azért sietek vele, mert nem tudom mikor rendelnek hajóra. Elvileg fél év szabadság jár nekem, de nem tudom, az iraki háború milyen stádiumban van, szükség lesz minden emberre, talán még rád is. Egy hajónkat elvesztettük, torpedó találat érte, tíz tengerész és egy tiszt meghalt, de erről nem beszélnek, te is hallgass róla.
- A mi hajónk volt?
- Nem, egy francia hajó, csak angol személyzettel.
- Uramisten!
- Ez a háború. Na szóval megnősülök és szeretném, ha az esküvőn te lennél a tanúm,  elvállalod?
- Természetesen.
- Még valamit akartam – gondolkodva hajtotta le a fejét – ja igen, hoznál magaddal az  esküvőre egy nőt, barátnőt, vagy csak ismerőst, mert a bevonulásnál párosával  mentek majd.
- Ittenire gondolsz?
- Nem feltétlenül, inkább idegenre, mert itt nagyon kevés facér nő van.
- Megpróbálom, de Eliza nem fog haragudni?
- Vele találtuk ki, az ő ötlete volt.

Johnny egész vidám lett, mert eszébe jutott valami, vagy inkább valaki, akit szívesen hívna meg az esküvőre. Ebéd után már a parkban ült és várt talán egy csodára, de még inkább egy nőre, Kathlenre.
Már három órája ült egy helyben és már fájt a feneke, de a nő nem jött. Felállt, sétált egy kicsit, aztán visszaült. Újabb fél óra után már elhatározta, nem vár tovább, felállt és elindult kifelé, de megtorpant, egy hangot hallott a háta mögött.
- Nem hiszem el, maga rám várt?
- Már nem – fordult meg a fiú – életemben nem vártam ennyit nőre, mondja hol volt  eddig?
- Mióta vár?
- Három és fél órája.
- Jézusom! Azt hittem csak pihenget itt, erre jöttem és láttam magát fél órája, de az  egyik kolléganőm utánam kiáltott, hát visszamentem.
- Maga látott engem – csodálkozott a nőre – és nem jött ide?
- Nem tudtam, hogy rám vár.
- Nem vettem észre magát.
- Tudja én láthatatlanná tudok válni és csak annak jelenek meg, aki tetszik nekem!
- Ezek szerint én tetszem magának?
- Nem mondtam a múltkor? Ej, biztos kiment a fejemből!
Elnevették magukat, Kathlen közelebb jött és leült a fiú mellé.
- Most már elmondja miért várt rám?
- Meg akarom hívni egy esküvőre.
- A magáéra?
- Nem, Elizáéra és ott megismerheti végre.
- Miből gondolja, hogy meg akarom ismerni?
- Talán abból, amit elmeséltem róla.
- Most már nem akarja elvenni?
- Nem, ő Gregé, nem az enyém.
- Tehát elengedte.
- Megmondta és elbúcsúzott tőlem, aztán Greg is megköszönt mindent és azt mondta,  legyek a tanúja.
- Remélem elfogadta?
- El, de mást is mondott, arra kért hozzak magammal valakit, egy hölgyet, mert  párosan vonulunk be.
- Miért nem egy macát hívott a régi háreméből?
- Azok már nem érdekelnek, a régi életemhez tartoznak, nem a mostanihoz és úgy  gondoltam, hogy esetleg... magát megkérem...
- Nagyon szeretné, hogy ott legyek?
- Azért vártam ennyit itt.
- Mennyire nagyon? – kérdezte huncut mosollyal az ajkán.
- Három és fél órányira!
- Nyert! – nevetett és belekapaszkodott a fiú karjába. Hirtelen elkomorult.
- Mit vegyek fel?
- Valami szép és szexis ruhát, hogy elkápráztassa a násznépet.
- Azt nem lehet, az esküvő a menyasszonyé, nem illik túlöltözni.
- Tudja mit? Beszélje meg a menyasszonnyal, összeismertetem magukat.
- Ilyen hamar? Eliza csalódni fog magában.
- Nem hiszem, inkább örülni, de ezt kérdezze meg tőle.
- Hát jó, még úgysem voltam katonai esküvőn!

Este bekopogott Greg szobájába, Eliza nyitott ajtót.
- Gyere be, épp a sebeit kötöm át.
Belépett a szobába, a férfi az ágyon feküdt, csak egy alsónadrág volt rajta és a lába nagyon csúnya volt. Égett bőrfelület végig a combján, ami a térde alatt végződött.