BALATONI NYÁR

1968-at írtunk, a nap forrón tűzött, a víz szikrázva verte vissza            a napsugarakat, felhő sem volt az égen és a kis csónak ülése szinte égetett, de Péter nem panaszkodott, tűrt és közben figyelt. A hőség túlzottan nem zavarta, szerette a meleget, de most jól esett volna egy fürdő, vagy egy pohár ital. Figyelnie kellett, mert többen is a mély víz felé úsztak, pedig figyelmeztette őket többször is. Az úszók nem hallgattak rá, főképp azért, mert nem tudtak magyarul és a másik hiba az volt, hogy Péter sem tudott németül. Valamit gagyogott és még este elhatározta megnéz a szótárban néhány szót, de elment az idő és megfeledkezett róla. Az esti pingpong meccs elhúzódott, a sör is erősen fogyott és este tízkor már nagyon álmos lett.

• Majd reggel – gondolta, de abból sem lett semmi, mert elaludt és futva érkezett a strandra, hogy vállalt feladatát teljesítse.

Péter mentős volt, a strandon teljesített szolgálatot szívességből, mert a mentősfiú beteg lett. Balatonföldváron a mentős feladatokat a vitorlás klub látta el, bár volt egy fiatalember aki egész nyárra szerződött, de gyakran volt beteg, vagy csak sikerült valamilyen módon beteget jelentenie. Péter nem haragudott, mikor a szakosztályvezető megkérte helyettesítse a mentőst legalább addig, amíg a Kék-szalag verseny lezajlik.

Péter utolsó éves mérnökhallgató az egész nyarat Földváron töltötte a klubban, mert az édesapja az Építők Szövetségének egyik tagvállalatánál dolgozott. Mindenki kedvelte a csendes, komoly fiút és a szakosztályvezető kifejezetten szerette. Péter nem szégyellte a munkát, mindent elvégzett amire megkérték a csónakok javításától a festésen át a vitorlások karbantartásáig. Amolyan mindenes volt, ráadásul jó haver és megbízható munkatárs. A jó kiállású szőke fiatalember sok nőnek tetszett, bár az arca nem volt szép, magas homloka és nagy, erőteljes orra túl karakteressé tették az arcát. Széles pofacsontja viszont germán ősökre utalt. Egészébe véve nem volt csúnya, inkább kemény, kifejező arc, de a nagy szürke szeme barátságosan tekintett a szemben állóra és ha nő volt az illető, nem állta sokáig a tekintetét.

• Úgy érzem a vesémbe lát – morogta az egyik lány a barátnőjének.
• Ne nézz rá – vonta meg a vállát a másik, de belül ujjongott a lelke, mert neki tetszett a fiú.

Szóval Péter a mentőcsónakban ült már reggel óta, pontosabban amióta kinyitott a strand és mérgelődött, mert nem hozott magával innivalót. A szomjúság már órák óta kínozta, de a tóból inni nem mert, pedig egyszer megtette és nem lett tőle semmi baja, de akkor is!...

Egy lánnyal volt és csókolóztak már, de a kínzó szomjúság elővette annyira, hogy a

csókot sem tudta folytatni. Kihajolt a csónakból és megmerítette a kezét, egy pillanatig bámulta a markában lötyögő vizet , de nem látta veszélyesnek, még piszkosnak sem, hát megitta.

Nem volt kellemetlen és újból megmerítette, a lány is utánozta és ittak a Balaton kissé zöldes vízéből. Amikor bent elmesélte, a szakosztályvezető rémülten hallgatta és megpróbálta rémtörténeteivel elriasztani. Valóban megijedt és várta a következményeket, de azok rendre elmaradtak, még hasmenése sem lett tőle, de azért többször nem ismételte meg ezt a mutatványt.

Elmerengett a csónakban, a nagy meleg elbágyasztotta, mikor egy kiáltás harsant a háta mögött, női hang volt és elég rémülten hangzott.

• Hilfe! Hilfe! – kiáltotta és Péter idegesen fordult felé. Az ilyen kiáltások mindig megrémisztették, mert nem tudta mi történt. A hang irányába nézett és egy szőke leányfejet pillantott meg a bóján kívül, felemelt karral integetett és bugyborékolva kiáltott.
• Hilfe!

Az evezőkhöz kapott és néhány erőteljes csapással a lány mellé ért. Most megpillantott még két szőke fejet a bójákon kívül, de azok nem voltak rémültek, mosolyogva figyelték társnőjüket. Péter már mindent értett, de nem volt dühös, inkább élvezte, hogy a német lányok sportot űznek abból, hogy megmentse őket. Kinyúlt a csónakból, megragadta az integető kart és egy erőteljes rántással beemelte a csónakba a lányt.

• Danke sehr – mondta a szőkeség és hálásan ölelte magához a fiú fejét. Péter meg akart szólalni de egy hideg száj tapadt az övére és egy hideg nyelv csúszott a szájába. Egymást ölelve csókolóztak a kis csónakban.

Ekkor újabb kiáltás harsant, még két kar emelkedett ki a vízből és integetve kiáltoztak segítségért. Péter most már nem sietve evezett közelebb és a másik két lányt is beemelte a csónakba. A kis mentőladik megbillent mert négyen ültek benne és erősen megsüllyedt, a fiú ismét az evezőkhöz nyúlt és a part felé irányította a járművet erőteljes evezőcsapásokkal. A lányok összebújva csiviteltek a csónakban időnként a fiú felé sandítva.

• Most kisorsoltok? – gondolta Péter és elmosolyodott. Nem járt messze az igazságtól, mert amikor a kis stég mellé simult, csak két lány szállt ki, a harmadik, az akit először mentett ki, bent maradt.
• Te miért nem szállsz ki? – kérdezte magyarul, a lány kissé értetlenül nézett rá.
• Was sagst du? – kérdezte és a fiú még ezt is értette. (mit mondasz?)
• Vissza kell mennem – mondta magyarul és mutogatott is, a lány úgy látszik megértette, mert elmosolyodott.
• Nimm mich mit – mondta és kényelmesen elhelyezkedett a hátsó ülésen. (vigyél magaddal)
• Wie heißt du? – kérdezte Péter összeszedve hiányos német tudását. (hogy hívnak?)
• Kunigunde – mosolyodott el a lány és a kezét nyújtotta.
• Meine Name Péter – fogta meg a kis hideg kezet.
• Ich weiß – mosolygott a lány. (tudom)
• Ich würde zum Paddel mit Ihnen wie – tette hozzá. (szeretnék evezni veled)
• Mit mondasz? – nézett rá értetlenül Péter, a lány mutogatott.
• Értem, evezni akarsz!

Kunigunde bólogatott. Péter elgondolkodva nézte, ez nem az első eset volt, de a többiek megelégedtek azzal, hogy megcsókolja és még azt is hagyták, hogy simogassa a mellüket, de Kunigunde tovább ment, vele akart maradni. Megvonta a vállát és az evezőkhöz nyúlt.

• Mint tavaly Liselotte, vagy az a fekete hajú, hogyishívják – gondolta és már mosolyra húzódott a szája.

Már a bójasornál voltak, Péter letette az evezőt, Kunigunde körülnézett, hirtelen ledobta bikinije felső részét és végignyúlt a csónak fenekén. Péter elvörösödött, először nem akart odanézni, de aztán ismét megvonta a vállát és kitartóan bámulni kezdte a lány formás melleit. Kunigunde kacér pillantásokat küldött felé ajkán halvány, gunyoros mosollyal.

Péter körülnézett, ma nem voltak sokan a strandon és a külső bóják körül nem úszkált senki. Lassan térdre ereszkedett és a lányra feküdt, Kunigunde azonnal magához ölelte.

Egymást szorosan ölelve csókolóztak, a lélegzetük gyorsult és a vágy elöntötte testüket.

Péter már nyúlt, hogy lerángatja a fürdőnadrágját, mikor önkéntelenül felpillantott, még a szívverése is megállt egy pillanatra, mert egy nagy fehér vitorlát látott közvetlen közel. Ijedten felült és az evezőkhöz kapott, a vitorlás már nagyon közel járt és feléjük tartott. Meghúzta az evezőket és csak remélte, hogy a hajóból nem látta meg őket senki, mert a kormánynál ülő fiút felismerte. A kalózban is többen ültek, fiúk, lányok vegyesen, de nem figyeltek rájuk. Erőteljes csapásokkal igyekezett a nádas felé és pár perc alatt el is érte. A lendülettől a csónak mélyen befúródott a nád közé és a karcsú nádszálak zizegve zárultak össze mögöttük.

A fiú végre megnyugodott és most már teljes figyelmét a lány felé fordította.

Kunigunde nagyon szenvedélyesnek bizonyult a szerelemben és Péter is nagyon igyekezett, hogy ne érje szégyen a magyar fiúkat. Fél óra múlva csak feküdtek egymás mellett kimerülten a kényelmetlen és keskeny trepnin.

• Es war sehr gut – sóhajtotta a lány és szőke fejét a fiú vállán nyugtatta. Péter büszkén húzta ki magát, mert ezt értette.
• Du auch – nyögte és csak remélte, hogy a lány megérti.

Kunigunde visszavette fürdőruháját és felült.

• Nun los geht's – mondta komoly arccal és a part felé mutatott. (most már menjünk)

Amíg kiértek a stégig több szó nem esett köztük, Péter szégyellte magát, bár nem tudta megmondani miért, talán azért mert ez az egész túl gyorsan jött. Kunigunde hallgatott, az arca komoly volt és elgondolkodó. Eddig arra gondolt, elmond mindent ennek a kedves fiúnak, vágyott rá, hogy meséljen az életéről, a terveiről és a vágyairól, de látta mennyire kínlódik a nyelvvel, inkább letett róla. Futó csókot lehelt a fiú szájára, kiugrott a csónakból és kiszaladt a partra. Péter szomorú arccal és kissé kiábrándultan nézett utána.

Visszafordult, most már lassan evezett és közben gondolkodott. Ez az egész olyan hirtelen jött, mint egy villámcsapás, nem készült fel, még csak nem is gondolt rá, pedig tavaly ugyanez történt. Már néhány éve minden nyáron történt valami, igazán megszokhatta volna, de ez valahogy más volt. Tavaly Liselotte is vele volt, a nádasba húzta a fiút és egy kis zsombékon szinte megerőszakolta. Péter hagyta magát, arra gondolt: „ha ez jó neki, miért ne?” Tavaly előtt Margarite, előtte Stefanie, de ezek valahogy mások voltak, nem voltak olyan személyesek, legalábbis úgy érezte. Csak sodródott az árral és igyekezett a lányok kedvében járni. Nem vitte őket drága szórakozóhelyre, mert nem volt rá pénze, de néha meghívta fagylaltozni, vagy a halsütődébe egy keszegre, de úgy tűnt a lányok nem is akarnak többet. Kunigunde más volt, kicsit több, vagy személyesebb. Nem tudott jobb szót kitalálni erre, mert a szerelmet nem említette. A szerelem Péternél szent dolog volt Edit óta, aki elrabolta a szívét, de az övét nem adta cserébe. Nagy volt a kiábrándulás, mikor meglátta egy másik sráccal a cukrászdában. Amikor szóvá tette, Edit mellébeszélt, az unokatestvérének nevezte, de Péter tudta hogy hazudik, mert ismerte a fiút.

Akkor elhatározta bosszút áll, mindent lányt elcsábít aki az útjába kerül és dobja őket, de arra nem gondolt, hogy a lányoknak is lesz ebbe némi beleszólásuk.

Hát most itt tartunk, Balatonföldváron, ahol minden adva van egy szép nyári szerelemhez, a víz, a napfény és a kalandra éhes német lányok.

Kiért a bóják vonalába és letette az evezőt, körülnézett, a strand ma tele volt, az idő szép, gyenge szél fújt a tó felől ami inkább frissítően hatott. Tenyerébe támasztott állal figyelte az önfeledten fürdőzőket, hirtelen felkapta a fejét, mert egy árnyék suhant el mellette, a levegőben nagy madár szárnyalt a nádas felé, egy gém. A madár alacsonyan szállt, szinte súrolta a fejét és Péter ijedten húzta le, mert emlékezett egy tavalyi esetre. Szintén a nádasba bújt Liselottéval, de amikor bezárult mögöttük a nádfal, éles recsegő hang töltötte be a levegőt, egy szürke-gém kapott ijedten szárnyra és a begyében lévő félig emésztett halmaradékot a csónakba öklendezte. Péter rémülten nézett a lányra, de Liselotte csak nevetett az orrát befogva, mert a halmaradék iszonyú büdös volt. Most nem ez történt, a gém háborítatlanul szállt néhány nádszálból összerótt fészkére.

• Sajnos fogy a nád – gondolta önkéntelenül a madár után nézve – az új telektulajdonosok bőszen irtották, hogy kijáratot vágjanak a vízre. A madarak is elköltöztek főleg a Kisbalaton nádrengetegébe, ami még úgy-ahogy háborítatlanul megmaradt.

Péter imádta a természetet, sokszor ült kis csónakjában a nád mellett és figyelte a madarak életét. Szerette a hajladozó nádszálak suhogását, a békakoncertet esténként, még a sirályok fülsértő vijjogását is. Figyelte amint a vöcskök és a szárcsák le-lebukva keresgélnek a fenéken apró rákocskák után. A móló melletti nádban egy kócsagpár élt, Péter véletlenül vette észre, mert a madarak félénken behúzódtak a nádas védelmébe. Visszaemlékezett az öreg szakosztályvezető egy mondatára:

• Régen felhő volt itt madárból, de az esztelen műtrágyázás miatt a tó egyensúlya felborult. A madarak elmentek, vagy kipusztultak és most már annak a néhánynak kell örülnünk, ami még megmaradt.
• Eutrofizálódás – jegyezte meg a fiú – legalább fecske lenne több mert este a szúnyogoktól meg lehet őrülni.
• Ezt mondd Mári néninek, aki a kikötő irodáit takarítja, tavaly leverte az összes fészket az eresz alatt.
• Nem szólt neki senki? – csodálkozott Péter és nagyon dühös lett, ha az öregasszony most előtte állna, bizony Isten leteremtené.

Péter felriadt merengéséből, egy úszó embert vett észre, szabályos gyorsúszással közeledett, fejét minden második karcsapás után emelte ki levegőért. Már közel volt és átváltott mellúszásra, felemelte fejét és a fiúra nevetett, Kunigunde volt az úszó és lihegve kapaszkodott meg a csónak palánkjában. Péter lenyúlt és beemelte a lányt.

• Gut, dass ich dich gefunden – sóhajtotta és magához húzta a fejét. (Jó, hogy megtaláltalak) Nagyjából értette ezt a mondatot.

Péter valami megfoghatatlan földi boldogságot érzett, Kunigunde őt kereste meg. Elmosolyodott, mert már azt is tudta, a lány kiváló úszó. Összefogta vállig érő szőke haját és kicsavarta belőle a vizet, majd ugyanazzal a mozdulattal átölelte a fiú nyakát.

• Ich will dein sein – suttogta és hideg ajkát a fiúéra szorította.
• Was machen wir? – kérdezte és csak remélte, hogy a lány érti, de Kunigunde csak mosolygott és a nádas felé mutatott.

Péter az evezőkhöz nyúlt, de a lány fürgébb volt, félretolta és a helyére ült megragadva a lapátokat. Egyenletes hosszú csapásokkal húzta és a kis csónak szinte repült. A nád engedelmesen szétnyílt előttük és befogadta őket. Amint a nádfal összezárult, Kunigunde átölelte a fiú nyakát ás rádőlt. A reggeli szenvedélyes ölelkezés megismétlődött.

Később már csak feküdtek kimerülten a csónak fenekén és élvezték a csendes délután nyugalmát.

• Jetzt los geht's – ült fel a lány és gyengéden megsimogatta Péter arcát. (most menjünk)

A fiú egy lemondó sóhajjal az evezőkhöz nyúlt és kitolta a csónakot a nádból.

Már a kis stég előtt jártak, mikor egy hevesen integető barna hajú lányt vett észre a parton.

• Wer ist sie? – nézett kérdően a lányra. (Ki ő?)
• Meine Freundin, Maria. (A barátnőm Maria)

A stég mellé simultak, Kunigunde futó csókot lehelt a fiú szájára és kiugrott a csónakból.

Péter utánakapott és megfogta a kezét.

• Morgen früh – kezdte összeszedve minden német tudását – hier, und wie geht's zum... vitorlázni – mutatta és elpirult, mert nem jutott eszébe a „vitorlázni” szó, pedig megnézte a szótárban..
• Segel? – nézett rá a lány, Péter csak bólogatott.
• Ich komme! – kiáltotta és Maria kezét megfogva elszaladt vele.

Péter reggel korán felszerelt egy kalózt, amit még este elkért a szakosztályvezetőtől és már nyolc órakor a kis stég mellett állt. Nemsokára feltűnt a két lány és amikor meglátták futni kezdtek.

• Maria kann mitkommen? – kérdezte Kunigunde és Péter kényszeredetten bólogatott. (Maria is velünk jöhet?)
• Gut – morogta és fogta a stéget míg a lányok beszálltak.

Amíg kiértek a nyílt vízre, boldog csivitelés folyt az orrdecken, a két lány kipirult arccal kapaszkodott a merevítő huzalokba és élvezték a hangtalan siklást. Kint a szél feltámadt és a hajó erősen megdőlt, a lányok ijedten huppantak le az ülésre.

• Gyertek, üljünk ki! – intett a fiú és kiült a párkányra, a két lány követte. Péter meghúzta a köteleket, a hajó megugrott és száguldani kezdett. Boldog arccal kapaszkodtak a vitorla köteleibe hátra dőlve és felkacagtak, amikor egy-egy hullám beterítette őket.
• Fordulunk! – kiáltotta Péter és átült a túloldalra, a lányok egy kis késéssel követték.
• Fahren Sie? – kiáltotta Kunigunde a hullámok csapkodó zaját túlkiabálva.

Péter lazított a köteleken, a hajó lassított, intett és a lányt maga mellé ültette. Átadta a köteleket és a kormányt, majd kiült a lány helyére.

• Was soll ich tun? – kérdezte kissé buta arckifejezéssel, Maria felkacagott. (mit tegyek?)
• Ziehen Sie die Seile – kiáltotta és a lány meghúzta a köteleket. A kis hajó orrát felvetve megugrott és száguldott tovább.

Már a tó közepén jártak, a Tihanyi félsziget előttük magasodott.

• Zurück! – mondta Péter és visszavette a vitorla köteleit, Kunigunde felfújta az arcát, mint egy durcás kisgyerek és nem nézett a fiúra.
• Was ist los? – nézett rá Maria. (mi bajod?)
• Doch ich will nicht zurück! – morogta, de a barátnője csak nevetett. (nem akarok visszamenni)
• Ich steige aus und du können zurück. (kiszállok és te visszamehetsz)

A kis hajó a stég mellé simult, Maria felugrott, futó csókot lehelt a fiú arcára és kilépett.

• Danke! – kiáltotta, intett és elszaladt az üdülő felé. Kunigunde nem mozdult, csak ült a kormány mellett és a fiúra nézett.
• Maradni akarsz? – kérdezte Péter, a lány nem válaszolt.
• Jól van, bevisszük a hajót, aztán ebédelünk – mondta magyarul megfeledkezve, hogy a lány nem ért belőle egy szót sem.

Visszafordultak és egy nagy kört leírva Péter a móló két ága közé kormányozta a vitorlást. A szél elállt, az utolsó métereket szégyenszemre már evezővel kellett megtenniük. Beállt a helyére és leengedte a vitorlát, a lány most értette meg mit is csinált.

• Leszereljük és bevisszük – magyarázta Péter és mutogatott hozzá, Kunigunde bólogatott.
• Segeln morgen? – nézett a fiúra, Péter egy kis gondolkodás után csak bólintott.

A bumfára csavart vitorlát Péter cipelte, a lány az evezőt vitte és a kötélcsomót. Elég nagy feltűnést keltettek, míg beértek a raktárba, a többiek fülig érő szájjal figyelték őket.

• Mi van, a mannschaft cipeli a köteleket? – röhögött az egyik.
• Ez a barátnőd? – lökte meg egy másik srác.
• Fogd be! – morogta Péter és nem állt meg. Kunigunde mosolyogva nézte a többieket, mert nem értette mit mondanak.
• Ki ez a csaj? – kérdezte János, egy magas, vékony Fehérvári fiú.
• A német barátnőm – vetette oda Péter foghegyről és szégyenkezett. Ezt nem akarta, azt remélte nem látja meg senki őket, vagy csak közömbösen mennek el mellettük, de már rájött, a szép szőke lány irigységet váltott ki belőlük.
• Mi van, nem mutatsz be neki? – kiáltotta Laci, az egyik Aszfaltos fiú.
• Nem hagynátok békén? – fakadt ki Péter és dühösen nézett rájuk.
• Jól van, be ne kapj!

Bandi bácsi lépett ki az irodájából és mérgesen rájuk kiáltott.

• Nincs semmi dolgotok? Minden hajó tiszta és a felszerelés?

A fiúk morogva mentek a dolgukra.

• Bandi bácsi, ő Kunigunde – állt az öreg elé és a lány kezét megfogta.
• Ich bin froh – mondta az öreg tiszta németséggel. (örvendek)

A lány mosolyogva nyújtotta a kezét.

• Ha be akarod hozni, csak este tedd, amikor nem látja senki – súgta és mosolyogva intett, miközben visszament az irodába.

Lepakolták a vitorlás holmit és Péter a bejárat felé húzta a lányt, Kunigunde megtorpant és a fejét csóválta.

• Nicht jetzt, wird am Nachmittag treffen. (ne most, majd délután találkozunk)
• Wo? (hol?)
• Vor Ort. (az üdülő előtt)

Péter elég bambán nézhetett, mert Kunigunde felkacagott.

• Ü-dü-lő... – mondta furcsa kiejtéssel tagolva, de olyan édesen, hogy könny szökött a fiú szemébe. Intett és mire Péter válaszolhatott volna, elszaladt.

Délután kicsípve érkezett a SZOT üdülő elé kezében egy csokor virággal. Kunigunde leshette, mert egy perc múlva kiszaladt az ajtón és senkitől sem zavartatva a fiú nyakába ugrott.

• Kommen! – kiáltotta és a virágot szagolgatva húzta maga után be a házba.

Az üdülő most néptelennek tűnt így délután táján, a nagy társalgóban csak egy idősebb házaspár ücsörgött és újságot olvastak. Most Maria tűnt fel az ajtóban és hozzájuk szaladt, megcsókolta a fiú arcát és valamit súgott Kunigunde fülébe, a lány élénken bólogatott.

Maria a lemezjátszóhoz lépett, elővett egy lemezt és feltette, vidám rock n' roll csendült fel és az idős házaspár fejcsóválva ballagott ki a szobából. Péter elmosolyodott, elkapta a lány kezét és megpörgette, kidobta és elkapta. Az ajtóban most többen tűntek fel, főleg fiatalok és a társalgó néhány perc alatt megtelt. A fiatalok ropták a táncot a pattogó zenére. Maria a lemezeket cserélte és már a fél üdülő a társalgóban tolongott táncolva. Valaki kinyitotta a teraszra vezető üvegajtókat és a többség már a szabad ég alatt ropta tovább.

Sötét volt már, mikor abbahagyták, Maria eltűnt, csak néhányan maradtak. Kunigunde már percek óta Péter szemét nézte ellágyult tekintettel, lassan húzni kezdte a lépcsők felé és mikor senki sem nézett oda, felszaladt vele az emeletre.

Az egyik szoba előtt álltak egymást nézve, a lány halkan megszólalt.

• Hereinkommen! (gyere be)

Péter csak bólintott és belépett a lány után a sötét szobába. A villanyt nem kapcsolták fel, csak ölelkeztek nem látva, csak érezve egymást a szerelem tiszta mámorában.

Reggel lett, az éles napfény betűzött a piszkos ablakokon és megvilágította az eléggé sivár szobát. A padlón szétdobált ruhadarabok hevertek, az ágy szétdúlva, Kunigunde fázósan összegömbölyödve aludt rajta. Péter lassan magához tért és körülnézett. A szobában volt még egy ágy és nem volt üres, egy lány feküdt rajta állig betakarózva. Most megmozdult, kéjesen nyújtózott és feléjük fordult, Péter rémülten ismerte fel benne Mariát. Ijedten kapta maga elé a takarót eltakarva meztelenségét, a lány felkacagott, kiugrott az ágyból és csak úgy, meztelenül beszaladt a fürdőszobába. Most Kunigundét rázogatta, a lány nyújtózott, majd átölelte a nyakát.

• Ich muss gehen! – súgta és ezt véletlenül hibátlanul mondta.
• Bleiben noch – suttogta rekedten és nem engedte el a fiú nyakát. (maradj még)
• Maria hier! – súgta idegesen.
• Also was? – nézett rá csodálkozva. (na és?)
• Ich gehe! – ugrott ki az ágyból és magára kapkodta a ruháját.
• Sie werden dort am Strand? – kiáltott utána, a fiú csak bólintott és kiugrott a szobaajtón. (kint leszel a strandon?)

Később a strandon találkoztak és együtt voltak egész nap. Már nem beszélgettek, csak egymás kezét fogták, de a hallgatásuk ezer szónál is beszédesebb volt, mert egymásra gondoltak. Nem beszéltek meg semmit, de este együtt mentek fel a Klubházban Péter szobájába és egész éjjel szerették egymást. Így telt el a hét, de a nyaralás bármilyen hosszú is volt, letelt.

Egy reggel Kunigunde szomorú arccal fogta meg Péter kezét.

• Morgen nach Hause – mondta komoly arccal és Péter csak nyelt egyet. Tudta, hogy el fog jönni ez a pillanat, de még halogatta, nem készült fel rá, csak bólogatni volt képes.

Délelőtt még fürödtek, délután csak sétáltak a mólón, sétáltak fagylaltot nyalva, a lány szokatlanul csendes volt és nem nézett Péter szemébe.

Az üdülő elé értek, megfordultak és egymást nézték sokáig.

• Hát hazamész – mormogta Péter lemondóan, a lány hallgatott, bár értette, talán a szívével.

• Felkísérlek – mutogatta, de a lány csak a fejét rázta.
• Ich muss gehen – mondta halkan és megsimogatta a fiú arcát.

Péter magához rántotta és hevesen megcsókolta, Kunigunde nem védekezett, visszacsókolta. Egymást szorosan ölelve csókolóztak sokáig, majd kibontakoztak és a lány elfordult. Egy pillanatra visszakapta a fejét, végigsimította puha kezével a fiú arcát, majd nekiiramodott.

• A címed, Adresse! – kiáltott utána, de a lány nem fordult meg, beszaladt az üdülő kapuján.

Péter gyomra görcsbe rándult, hányingere lett és meg kellett kapaszkodnia, mert úgy érezte elvágódik a járdán. Nagyon rosszul lett, ez a váratlan elválás megviselte. Eddig nem gondolt rá, de most már biztosan tudta beleszeretett a lányba. Hirtelen arra gondolt utánamegy, de letett róla, nem akart szégyenkezni, megalázkodni a többiek előtt és főleg nem akarta, hogy kitudódjon, nem tud németül. Lassan megfordult és nehéz léptekkel a Vitorlásklub felé vette az irányt. Lassan ment, mintha mázsás súlyt cipelne magával, ment a szembejövőket kerülgetve és már nem gondolt semmire. Az agya kiüresedett, a szíve nehéz lett és a reggeli jókedve messze szállt. A klubház előtt megállt, lopva elővette zsebkendőjét és orrfújást imitálva, megtörölte könnyes szemét. Szégyellte volna ha mások észreveszik hogy sírt.

A vonat befutott az állomásra, a lányok meglepték és egymást lökdösve szálltak fel rá. Kunigunde feltolta két nehéz bőröndjét a peronra és felkapaszkodott, Maria elhúzta a bőröndöket az ajtóból és nyögve emelte fel az egyiket.

• Mi a fenét csomagoltál bele, alig bírom felemelni!
• Anyám tele rakta meleg ruhákkal – morogta a lány.
• Hogy fogod levenni Berlinben?
• Josef kijön elém azt mondta mikor telefonon beszéltünk tegnap este.
• Josef? – csodálkozott Maria – mi van ezzel a magyar fiúval?
• Semmi – vonta meg a vállát a lány.
• De hát azt mondtad... – meredt rá csodálkozva, Kunigunde közömbös arccal nézett vissza rá.
• Nyári szerelem – vonta meg ismét a vállát és beljebb cipelte bőröndjeit a kocsiba.

Amikor már a barátnője nem látta, elővette zsebkendőjét és a szemére szorította.

Néhány nap múlva Péter is csomagolt, már megnyugodott, de a szomorúsága még nem múlt el. Úgy tűnt, hogy ez az állapot most már állandósult nála. A többiek nem törődtek vele, csak Bandi bácsi a szakosztályvezető aki szinte a fiaként szerette. Faragó Andrásnak nem volt gyermeke, valamiért nem lehetett és ezt az űrt most Péter töltötte ki a lelkében.

• Mi van veled, pár napja még nagyon vidám voltál.
• A hazautazás – mondta halkan, keserű mosollyal az ajkán.
• Az a német lány? – érzett rá az igazságra.
• Hazament.
• Na és? Jövőre lesz másik, ugye eljössz?
• Valószínű...
• Akkor ne szomorkodj, tudod milyen ronda itt az ősz, hideg és szeles.
• Azért egyszer megnézném.
• Tudod mit, gyere le pár napra Karácsony előtt, nem lesz itt senki, de ha be van fagyva a tó csodaszép minden és még korcsolyázni is lehet!
• Maga itt lesz?
• Kijövök néha, hogy megnézzem minden rendben van-e, úgy hetenként egyszer. Ha lejössz írj és én várni foglak, befűtünk valamelyik szobában és elleszünk itt ketten – megölelte a fiút és sokáig szorította magához.
• Aztán ki ne törd a nyakad jövő nyárig! – megpaskolta az arcát és gyorsan visszament az irodájába, hogy Péter ne lássa a könnycseppet a szemében.

A gyorsvonat beállt a Földvári állomásra, Péter két táskáját feldobta és felszállt. A kocsi tele volt, úgy tűnt mindenki ma utazik haza a nyaralásból. Kinyitotta a kocsiba vezető ajtót és beljebb akart lépni, mikor egy türelmetlen utas hátulról meglökte.

• Mit piszmog, miért nem megy beljebb! – kiáltotta türelmetlenül és még egyszer meglökte. Péter válaszolni akart, de közben önkéntelenül lépett kettőt hogy visszanyerje egyensúlyát.
• Nem tud vigyázni, a lábamra lépett! – hallott egy méltatlankodó női hangot. Felpillantott és megmerevedett, egy fiatal lány arcát látta maga előtt, a haja sötét aranyszőke és a mélykék szemek bosszúsan néztek rá.
• Bocsánat – mondta Péter rekedten, de nem tudta levenni szemét a lány arcáról.

Talán csak egy-két perc telhetett el mire a szőkeség válaszolt.

• Nem történt semmi... – mondta már halkabban és úgy tűnt zavarban van.
• Tudja sokan vagyunk és én...

A lány hirtelen a kezét nyújtotta.

• Zsuzsa vagyok! – mondta most már határozottan és komoly arccal, de a mélykék szeme már mosolyogva tekintett a fiúra.

Az ablaknál ültek egymással szemben és beszélgettek. Úgy tűnt Zsuzsa a kíváncsibb, kérdezgette a fiút és közben mosolyogva nézte izmos karját, ami kilátszott a rövid-ujjas ing alól, napbarnított arcát és azt az ominózus szürke szemét.

• Hova utazol?
• Haza.
• Budapestre?
• Ott élek.
• Én is. Mit csinálsz otthon, dolgozol?
• Még tanulok, tudod jövőre diplomázom.
• Egyetemre jársz? – nézett rá csodálkozó szemekkel.
• A műszakira – Péter lakonikus rövid válaszokat adott és eleinte idegesítette, hogy a lány lekáderezi, de most már beletörődött.
• Én már dolgozom. Most nyaraltál?
• Igen, vitorláztam, meg mentősködtem, szóval ilyesmivel töltöttem a nyarat.
• Szép lehetett... – sóhajtotta álmodozó tekintettel.

A fiatalok beszélgettek tovább, a vonat zakatolva rohant, vitte őket és a sorsukat az ismeretlen jövő felé.