De még két napig nem szabadultak, a család csak nehezen tudta elengedni Zsuzsát.


órát tartott, csak egyszer szálltak le húsz percre Frankfurtban tankolni. Egymás mellett ültek az éjszaka is szálló gépen, a Boeing üléseit fekvőre állították és beszélgettek, mert még nem akartak aludni.
-    Drágám meg kéne beszélnünk a jövőt – kezdte Harry.
-    Milyen jövőt? – fordult felé a felesége.
-    Csak azt, hogyan tovább?
-    Nem értem, most megyünk vissza Newarkba, de te már a távoli jövőről beszélsz?
-    Igen, mert ott nem maradhatunk.
-    Miért nem, én nagyival lakom, de ha te nem akarsz, mehetsz!
-    Most miért mondod?
-    Te kezdted, neked nem felel meg, én felajánlottam, velem lakhatsz, neked nem jó!
-    Nem azt mondtam, de már erről beszéltünk, én karriert szeretnék csinálni!
-    Rendben, mehetsz, velem nem kell törődnöd – vonta meg sértődötten a vállát a lány.
-    Most mi van, tegnap még tudtál értelmesen beszélni...
-    Nem elég értelmesen mondtam, te mehetsz, ha akarsz, én maradok!
-    Aztán mit csinálsz egyedül?
-    Először is elválok tőled és keresek valami munkát.
-    Persze, takarítást a MacDonaldsban diplomával!
-    Na és? Mi közöd hozzá!
-    A feleségem vagy és érdekel mit akarsz kezdeni az életben – fordult a nő felé magyarázólag, még gesztikulált is hozzá.
-    Én mondtam, hogy maradj, neked nem tetszik!
-    És mit csináljak, menjek veled takarítani?
-    Amit akarsz, mit bánom én!
-    Na most már elég, ha nem lennénk a repülőn, most a térdemre fektetnélek és     kiverném a segged!
-    Azt próbáld meg!
-    Meg is teszem, ha nem térsz magadhoz!
Dühösen méregették egymást, Zsuzsa már rájött, hogy a makacssága rontotta el a viszonyukat, de még nem akarta olyan könnyen beadni a derekát.
-    Na mi legyen?
-    Szerintem van itt még néhány ülés, átmehetnél egy másikba.
-    Aztán mit csináljak, üzengessek a stewardessel?
Zsuzsa elnevette magát.
-    Mit akarsz csinálni? – nézett rá már komoly arccal.
-    Apám barátja hívott Tampába, legyek nála ügyvédbojtár.
-    Az jó ötlet, legalább gyakorlatot szerzel.
-    De jössz velem, mert neked is lesz ott egy állás.
-    Megmondtam, nem megyek.
-    Akkor a hátamra kötözlek és viszlek, mert te már hozzám tartozol.
-    Biztos nem voltam magamnál, hogy egy ilyen erőszakos pasinak igent mondtam!
-    Akkor ezt megdumáltuk, megyünk Tampába!


A lakásban Agnes helyett csak egy levelet találtak.
„Édeseim, rosszul lettem és bevittek a St.Michaels kórházba, a múzeum mögött van. Igyekezzetek, mert még beszélni akarok veletek. Csókol Agnes”
A borítékból egy másik papírlap is kiesett, Zsuzsa egy végrendeletet tartott a kezében.
Reggel aztán rohantak a kórházba, a kis betegszobába szinte beestek, Zsuzsa lerogyott az öreganyja ágya mellé.
-    Nagyi, úgy aggódtam, jól vagy?
-    Jól vagyok drágáim – mosolyogva nézte Harry arcát.
-    De azt írtad...
-    Igen, szóval, ha elmentem...
-    Ne mondj ilyet! – vágott közbe Zsuzsa, de az öregasszony folytatta.
-    Tehát ha elmentem, adjátok el a lakást és kezdjetek új életet, egy közös életet valahol,     ahol Harry, vagy mindketten karriert csinálhattok. Ne ragaszkodj ehhez az öreg     lakáshoz, vegyetek, vagy építsetek egyet valami szép helyen, például Kaliforniában,     ahol a gazdagok élnek. A gazdagoknak is vannak jogi problémáik, nekik csak igazán,     belőlük meggazdagodhattok. Csak egyet kérek, ne hagyjátok el egymást!
Harry felé nyújtotta ráncos, csontos kezét, a fiú közel hajolt az arcához.
-    Vigyázz rá és viseld el a makacsságát, ebben rám hasonlít.
-    Vigyázok – suttogta a fiú és megcsókolta a ráncos, aszott arcot.
-    Ne aggódj – folytatta az idős nő – bármit mond, téged nagyon szeret és hűséges lesz     hozzád.
Elengedte a fiú kezét és az unokája felé nyújtotta.
-    Gyere ide – Zsuzsa odahajolt – te is vigyázz rá és szeresd, mert megérdemli, nem sok     férfi rohant volna utánad az ismeretlenbe!
-    Tudom – suttogta a lány.
-    És fogadd el, amit mond, mert jót akar.
Zsuzsa is megcsókolta a ráncos arcot és egy könnycseppet ejtett rá, az öregasszony elmosolyodott.
-    Most már menjetek, pihenni szeretnék.


Otthon csak ültek szótlanul és Agnesre gondoltak.
-    Fel kell hívnom anyát – mondta Zsuzsa és felállt.
-    Még ne, majd holnap – mondta csendesen a fiú.
-    Miért?
-    Mert lehet, hogy éjszaka történni fog valami.
-    Ezt hogy érted?
-    Te is tudod, hogy elbúcsúzott tőlünk.
-    Nem – kiáltotta a lány és felugrott – azt mondta jól van!
-    Azt mondta – válaszolta csendesen a férfi – de mást gondolt és én láttam valamit a     szemében.
-    Mit láttál?
-    A halál közelségét – ezt már nagyon halkan mondta, alig érthetően, de Zsuzsa értette, talán a szívével. Elsápadt és csak maga elé meredt.
-    Bemegyek hozzá! – ugrott fel a székről.
-    Elkísérlek – állt fel a fiú is, de ő nem sietett.
Végszóra megcsörrent a telefon, Zsuzsa felvette, csak hallgatta amit mondtak neki és válasz nélkül letette. A férje felé fordult.
-    Igazad volt – sóhajtotta.



Temetés nem volt, Agnest elhamvasztották és az urnát kiadták az unokájának. Az örökösödési eljárás végén hazautaztak és vitték magukkal Agnes földi maradványait, hogy Budapesten temessék el.
-    Hát hazaérkeztél – sóhajtotta Etelka könnyes arccal az urnát megsimogatva – ennyi     év után!
-    Mikor ment ki? – kérdezte Harry Angélát.
-    Negyven éve és egyszer sem volt itthon látogatóban.
-    Az hogy lehet?
-    Ez egy családi titok, de neked elárulhatom, összevesztek, mert István nem akarta,     hogy kimenjen.
-    Miért?
-    Mert Agnes férjét utálta. Nem volt túl jó ember és hűséges sem, de ő szerette.     Amikor beteg lett, sokáig ápolta, végül eltemette. Zsuzsa volt az egyetlen vigasza.
-    Akkor értem amit nekem mondott róla.
-    Mit mondott?
-    Azt, hogy bármit mondd, ne higgyem el, mert engem szeret és vigyázzak rá.
-    Igaza volt és ismerte az unokáját. Na és, ti hogy vagytok – mosolyodott el a nő –     sokat veszekedtek?
-    Nem sokat, de majdnem összevesztünk, mert nem akar velem jönni Tampába.
-    Minek mész Tampába?
-    Mert ott kaptam állást, jogi gyakorlatot kell szereznem, mielőtt önálló leszek.
-    Akkor egyértelmű, el kell menned, de ne hagyd itt Zsuzsát!
-    Eszemben sincs, már megígértem, hogy a hátamra kötözöm és elcipelem magammal.
Angéla csak azért nem nevetett, pedig szeretett volna, mert azt egy temetésen nem illik.
Este a vacsoránál aztán nem bírta tovább.
-    Nekem egyszer azt mondta Agnes, hogy a temetésén nem akar látni síró arcokat,     tehát igyunk a jövőre és a jövő ez a két fiatal ember, akik most kezdik a közös     életüket. Igyunk hát rájuk!
Felemelte a poharát, a többiek kényszeredetten követték, koccintottak és mintha a bánatot elfújta volna a szél, a terveikről kezdték kérdezgetni a fiatalokat. Angéla úgy érezte Agnes szelleme köztük van és mosolyogva figyeli őket.

















Két év telt el.

A Floridai Tampában a telefon megcsörrent egy irodában, a titkárnő felvette.
-    Bains és Társa Ügyvédi Iroda, miben segíthetek?
-    Az ügyvédnővel szeretnék beszélni – hallatszott egy ideges női hang.
-    Sajnos nem tudom adni, esetleg a társa megfelel?
-    Nem tudom, válásról van szó.
-    Bains ügyvéd úr nem foglalkozik válásokkal, csak a felesége, de jelenleg nincs bent.
-    Hol van, sürgősen beszélnem kell vele!
-    Kórházban.
-    Jézusom, csak nem beteg?
-    Szülni fog, de pár nap múlva fogadhatja önt. Esetleg adjak egy időpontot?
-    Mikor mehetek be hozzá?
-    Holnap már látogatható, de nem hiszem... – a telefon kattant, a nő letette.
A készülék újra megszólalt.
-    Bains és Társa Ügyvédi Iroda.
-    Mr. Henderson megbízásából telefonálok, az ügyvéd úrral akarok beszélni.
-    Mr. Bains jelenleg tárgyal, de amint végez visszahívja önt.
-    Rendben, de mindenképpen hívjon!
A telefon kitartóan csörgött, a titkárnő sztoikus nyugalommal vette fel.
-    Bains és Társa Ügyvédi Iroda, tessék.
-    Marlene vagyok, a doktorka ott van?
-    Jelenleg tárgyal asszonyom, mit üzen?
-    Az én kedvenc ügyvédemmel csak személyesen tárgyalok.
-    Esetleg ha mégis segíthetek...
-    Szó sem lehet róla, ez az örökösödési ügy nagyon kényes, majd később hívom.
-    Bains és Társa Ügyvédi Iroda, miben segíthetek?
Így ment ez nap mint nap, egészen estig.
Harry rontott be az irodába, lecsapta a táskáját és a titkárnőhöz fordult.
-    Nem kerestek?
-    Állandóan keresik – mosolyodott el a nő és a szemüvegét vette fel.
-    A legsürgősebb Mr. Henderson, aztán valami Marlene hívta, de nem mondta meg     mit akart, aztán...
A nő sorolta az üzeneteket, de közben Harry tárcsázott.
-    Mr. Henderson? Üdvözlöm, a beadvány elkészült, ha befáradna alá is írhatja.
-    Inkább ad egy állandó megbízást? Remek, de azért is be kell fáradnia, hogy aláírja.
-    Hogy mondja, menjek el én? Sajnos nem tehetem, a feleségem szül, rohanok a     kórházba.
-    Rendben, küldje el a titkárát érte.
Lenyomta a gombot és újra tárcsázott.
-    Mrs. Bartholomeo? Bains vagyok, kézcsókom.
-    Nagyon kedves, de a titkárnőm esetleg félreérti, ha folyton doktorkának szólít, tudja     ő a feleségem kémje!
-    Boldog vagyok, de most térjünk rá a lényegre...
-    Nem, sajnálom, csak itt beszélhetünk, nem megyek el a Bartholomeo villába.
-    Még akkor sem, ha kocsit küld értem, tudja attól tartok, hogy a kedves férje     legközelebb a feleségemnek telefonál és felkéri válóperes ügyvédnek.
-    Ha-ha-ha, Marlene maga nagyon vicces, meg kedves, de nem. Akkor folytathatjuk?
Egy óra múlva felkapta a kalapját meg a táskáját és rohant tovább.
-    A kórházban leszek! – kiáltotta vissza az ajtóból és kiszaladt az utcára.
Berontott a kis szülőszobába, Suzy az ágyon ült karjában egy kisbabával.
-    Elkéstél – mondta szemrehányóan.
-    Ne haragudj, de százan kerestek...
-    A lányod nem fontosabb náluk?
-    De fontosabb, meg te is, csak el kellett intéznem...
-    Na jó, gyere ide, nézd meg a lányodat, nem édes?
Átvette a csecsemőt és a karjában ringatta picit, a gyerek kerek, csodálkozó szemekkel nézte.
-    Megismert – mosolyodott el boldogan a fiú – tudja, hogy én vagyok az apukája.
Suzy visszavette a gyereket.
-    Bizony, az a ronda szőrös bácsi, nem szeretjük, ha nem borotválkozik meg rendesen,     ugye bogaram?
A kislány, mintha értené, elmosolyodott. Harry leült az ágy szélére és megfogta a felesége kezét.
-    Köszönöm – mondta és megcsókolta kiszáradt, vértelen ajkát.
-    Szívesen máskor is. Ugye akarsz egy kistestvért? – kérdezte a lányától.
-    Szerintem akar – szólt közbe a férfi – úgy láttam bólintott.
-    Szerintem is, tudod nem jó egyedül!
-    Téged is sokan kerestek ma, a legtürelmetlenebb egy nő volt, lehet, hogy holnap bejön ide hozzád.
-    Akkor küldd be Lujzát, a titkárnőt, hogy leírjon mindent.
-    Szerintem neked egy külön titkárnő kéne.
-    Félsz mi? – nézett a férjére gúnyosan mosolyogva – attól tartasz, hogy elfecseg nekem     mindent.
-    Már megszoktam – vonta meg a vállát – elég régen tudom, hogy a te kémed!
-    Csak a barátnőm lánya és tud titkot tartani.
-    Remélem is – állt fel Harry – de van egy meglepetésem!
Kinyitotta az ajtó és hárman léptek be rajta, Zsuzsa szülei és Angéla.
A nők könnyezve ölelték egymást és a kicsi kézről kézre járt, a végén már nem bírta, sírva fakadt szegény.
Elég sokáig maradtak, Harry már az óráját nézegette.
-    Nekem mennem kell, Mr. Henderson titkára vár, majd holnap bejövök szívem.     Angéla tudja hol foglaltam nekik szállást, holnap találkozunk.
Intett és kiszaladt a szobából.
-    Ne maradj fent soká – kiáltott utána Zsuzsa – mert a szemed tönkremegy a sok TV-    nézéstől!
-    Mi van – nézett rá Angéla és szándékosan angolul beszélt – nem vagy féltékeny?
-    Harryra, ugyan már, minden lépéséről tudok, a titkárnője a barátnőm!
-    Szóval vannak kémeid, semmi baj és egymással hogy vagytok?
-    Megvagyunk, nem veszekszünk sokat, mert nem érünk rá.
-    Ezek szerint elhidegültök?
-    Dehogy – mosolyodott el a nő – arra vigyázok, hogy éjszaka kellőképpen     lefárasszam! Meg aztán szeretem is – mondta már halkabban.
-    Akkor jó. Gyönyörű kislányod van – fordult már a gyerek felé, kár, hogy nekem nem     lehetett.

Este egy kis étteremben vacsoráztak, csak Zsuzsa nem volt velük.
-    Meddig maradtok? – kérdezte Harry, a szülők egymásra néztek, végül Etelka szólalt meg, Angéla fordított.
-    Hétfőn mennénk, úgy terveztük, mert nincs sok pénzünk, tehát három nap múlva.
-    Szerintem maradjatok még egy kicsit, legalább egy hetet, de tovább is. A pénzre ne     legyen gondotok, minden költséget mi állunk.
-    Azt nem – mosolygott szerényen az anya – nem akarunk terhelni benneteket.
-    Szerintem maradjatok, két nap múlva hazaengedik Suzyt és jó volna egy kis segítség,     tudod az első hetekben, amíg megtanul mindent.
A szülők összenéztek, István kérdőn nézett a feleségére, Etelka Angélát nézte.
-    Ne nézz rám, nem én döntök, én ráérek!
-    Mennyi időre van szükségetek? – kérdezte óvatosan Etelka.
-    Addig maradtok, ameddig akartok, mondtam, de csak most alusztok szállodában, mert holnap szállítják az új bútort, Angéla átvehetné, tudjátok, a kis szobát átalakítjuk gyerekszobává és rendeltem egy kanapét is, hogy legyen hol aludnotok. Holnap nem érek rá, de holnap után már veletek leszek.
Ezt egy szuszra mondta végig Harry és Angéla nem győzte fordítani.
-    Majd én összerakom az ágyat – ajánlkozott István.
-    Rendben, holnap elmehettek vásárolni gyerekholmikat.
-    Hoztunk mi is egy csomót.
-    Remek, akkor csak azt, ami nincs, de menjetek be a kórházba és kérdezzétek meg     Suzyt is, milyet szeretne.
-    Nem tudom, megmondanád – kezdte félve Etelka – hogyan mehetünk busszal, mert     taxira nincs pénzünk.
-    Semmi vész, itt a hitelkártyám, mindenre jó – adta át a kis lapot Angélának.
-    Akkor búcsúzz el a pénzedtől, nagy butaságot csináltál, hogy egy nőre bíztad a     bankkártyádat! - nevettek.
Reggel a szálloda halljában találkoztak, Harry eligazította őket.
-    A kórházba a 249-es busszal mehettek, itt áll meg a sarkon, a kórház az ötödik     megálló. Utána a bevásárló központ már gyalog is elérhető. Délután átjöttök hozzánk,     akkor hozzák a bútort, addig menjetek ki a tengerpartra, vagy sétáljatok. Az egész     félsziget egy nagy város, minden négyzetméter be van építve.
-    Elleszünk, ne aggódj, van elég látnivaló – nyugtatta meg Angéla a fiút.

Az irodában a titkárnő egy listát tett elé, legalább száz név volt rajta.
-    A fenébe – morgott Harry – ezeket mind visszahívhatom, de a legtöbbjük csak     érdeklődő. Lujza kérem – fordult a titkárnő felé – hívja fel őket, mert egy periratot     kell megfogalmaznom, de ha valaki személyesen akar beszélni velem, kapcsolja be az     irodába.
-    Rendben főnök.
-    Ja, ha a családom keres, nekik mindig itt vagyok!
Csengett a telefon, Lujza felvette.
-    Bains és Társa Ügyvédi Iroda.
-    Angéla vagyok, a főnök úrral szeretnék beszélni.
-    Milyen ügyben?
-    Családi ügyben.