eldönteni visszavágjon, vagy megsértődjön. Megfordult és kiment a szobából.
Már tíz perce zokogott a szobájában az ágyra borulva, nem tudta mit csináljon, a büszkesége még nem engedte, hogy a fiú után szaladjon, pedig mindennél jobban vágyott rá. Hirtelen felugrott és kiszaladt a kertbe, futott a kerítéshez és átlesett a másik oldalra. A kert kihalt volt, senkit sem látott, kiszaladt a házból és átfutott a szomszédba, vadul nyomta a csengőt. Angéla tűnt fel az ajtóban és bosszús arccal jött ki a kapuhoz.
-    Neked is van kulcsod, minek csöngetsz.
-    Harry itt van?
-    Nincs.
-    Hol van?
-    Hazament.
Zsuzsa kikerekedett szemmel nézte a nőt, majd zokogva borult a kapufélfára.
Angéla átölelte a vállát és behúzta.
-    Gyere, menjünk be – a lány apatikusan követte.
A szobában leültette egy székre és leült vele szemben, Zsuzsa most olyan volt, mint egy megszeppent kislány.
-    Nagyon szereted? – kérdezte halkan, a lány csak bólogatott.
-    Már nem haragszol rá? – Zsuzsa a fejét rázta.
-    Akarod látni? – a lány csak bólogatott és szipogott hozzá.
-    Nem fogsz összeveszni vele?
Zsuzsa megint csak a fejét rázta, Angéla titokzatos arccal állt fel a székéből, teátrálisan gesztikulált, mintha egy zenekart vezényelne.
-    Csiribí-csiribá, Harry gyere elő!
Kinyílt a szobaajtó és a fiú lépett be egy szál rózsával a kezében és letérdelt a lány elé.
-    Ha nem vágsz pofon válaszolj, hozzám jössz feleségül?
A lány felemelte a kezét, nagy lendületet vett, Harry behunyta a szemét, de csak egy simogatást érzett az arcán.
-    Csókoljátok már meg végre egymást! – kiáltotta türelmetlenül Angéla.


A szobában álltak Zsuzsáéknál, Harry feszengett a vizsgára vett öltönyében, Zsuzsa a kezét fogta és biztatóan nézett rá. Harry előkotort a zsebéből egy papírt és egy nagyot nyelt.
-    Kerem, uram... megker... you know, lanya keze – nyögte ki magyarul és diadalmasan nézett a lányra. A szülők meghatottan álltak és először nem bírtak megszólalni.
-    Ha most is nevettek – szólalt meg magyarul Zsuzsa – itt hagylak benneteket!
-    Nem – mosolyodott el az anyja és könnyes arcát a fiúéhoz nyomva megcsókolta az     arcát.
-    Legyetek nagyon boldogok – suttogta és a zsebkendőjét elővéve zokogni kezdett. Harry nem értett semmit, kérdően nézett a párjára.
-    Örömükben sírnak – súgta és ő is könnyezett. Az apa csak némán megölelte, de aztán előkerültek a poharak és a legfinomabb Tokaji bor, koccintottak és boldog arccal nézték a gyerekeket. Zsuzsa már nem játszott, boldog akart végre lenni és ezt csak Harryval tudta elképzelni.
A fiú elővett a zsebéből egy kis bársonydobozt, Suzy piros arccal figyelte, de mielőtt kinyithatta volna, hátralépett.
-    Ez ugyanaz, amit Amandának akartál adni!
-    Nem ugyanaz!
-    Az ő gyűrűjét akarod rámsózni?
-    Mondom, hogy nem ugyanaz, csak a doboz, hidd már el!
-    De igen, megismerem!
-    És akkor már nem kell?
-    Nem, mert nem az enyém!
-    Talán megnéznéd – kinyitotta a dobozt, Suzy elfordította a fejét. Angéla aggódva, idegesen figyelte a vitát, attól tartott megint összevesznek egy butaságon, a szülők értetlen arccal néztek.
-    Na, nem vagy rá kíváncsi?
-    Nem, szaladj, add oda neki!
-    Ezt nem, na nézd már meg!
Egy pillanatra odakapta a lány a fejét, de rögtön visszafordult.
-    Na most már elég – kiáltotta Harry, elkapta a lány kezét és a gyűrűt az ujjára húzta. Suzy visszarántotta és elrejtette a ruhájába.
-    Még nem láttam ilyen makacs lányt, na nézd már meg! – nevetett a fiú és magához húzta. Suzy jobb keze hátul volt, de a bal karjával átölelte a fiú nyakát és az ajkát csókra nyújtotta.
-    Jól van, nem kell megnézned, ez csak egy vacak karika, csak tudod a hagyományok...
Suzy lassan előhúzta a kezét, lopva rápillantott, Harry úgy tett, mintha nem venné észre, a lány arca ismét piros lett, az arany karikában egy kék színű pici gyémánt volt belefoglalva.
-    Na látod, azt hitted, valaki használt vacakját akarom rádsózni?
-    Szóval használt volt, amit nekem mutattál! – nézett dühösen a fiúra és hátralépett.
-    Igen használt volt, de nem Amanda használta.
-    Akkor ki? Volt más menyasszonyod is?
-    Az édesanyámé volt!
Suzy nézte a fiú szemét először hitetlenkedve, de aztán inkább ellágyuló tekintettel, a szeme sarkában egy könnycsepp csillogott. Angéla megkönnyebbülten eresztett le és a szülők felé bólintott. Most már mindenki mosolygott.
-    Hol van, mutasd – mondta halkan a lány.
Harry belenyúlt a zsebébe, kivette a kis karikát és a lány másik ujjára húzta.
-    Ez volt az, megismerem – sóhajtotta és zavartan forgatta az ujján.
-    Ha nem hinnél nekem, nézd meg a belső oldalát, egy név van belevésbe: Claire.
-    Ez volt az édesanyád neve?
-    Igen, pontosabban Amy-Claire, de az Amyt nem használta.
-    Te disznó – kiáltott fel és ismét hátralépett – ezt akartad odaadni annak a repedtsarkú     libának?
-    Nem volt más és még pénzem sem volt akkor, de nem adtam oda!
-    Akkor is, ez egy családi ereklye, nem egy kurvának... – nem folytatta.
-    Akkor még nem tudtam semmit róla és vedd figyelembe, hogy szerettem – mondta halkan a fiú.
-    Jól van, de biztos, hogy nekem akarod adni?
-    Anyám kívánsága volt, tudod nagyon szerettük egymást és egyszer azt mondta, ha     egy lányt megszeretsz és úgy gondolod, hogy érdemes rá, add neki, szerencsét hoz!
-    Neki nem hozott, meghaltak balesetben...
-    De halálukig szerették egymást!
Zsuzsa anyja a lányához lépett, megfogta a kezét és a gyűrűket nézte csillogó szemmel, aztán a férjéhez fordult.
-    Te sosem adtál nekem eljegyzési gyűrűt.
-    Nálunk nem szokás.
-    De szokás, csak te csóró voltál, ezt nézd meg, gyémántgyűrű!
-    Harry biztos gazdag – Angéla halkan fordított, a fiú elmosolyodott.
-    A szüleim nem voltak gazdagok, igaz szegények sem, de ilyesmire nem sajnálták a     pénzt. Tudom, ma már nem kötelező, meg nem szokás, de Suzy örül neki és nekem     az a fontos, hogy ő boldog legyen.
Angéla fordított, a lány anyja megint elsírta magát.
-    Na menjetek, mert egész éjjel bőgni fogok.
Zsuzsa az ajtóhoz indult, a fiú feszengett egy kicsit, nem tudta hogyan mondja meg, Angéla kérdő tekintettel nézett rá.
-    Nem tudom, kaphatnék egy kicsit abból a tegnapi izéből, nagyon finom volt...

Angéla sóhajtva ült le a saját lakásában, most már megnyugodott, nagyon ideges volt az utóbbi órákban, mert nem tudta, hogy Zsuzsa makacssága meddig tart. Megkedvelte ezt az amerikai fiút és azt szerette volna, ha megint összejönnek. A saját fiatalságára gondolt és már bánta, hogy nem ment Agnes után amikor hívta. Igaz, a szerelme itthon volt és együtt éltek egy darabig, de mielőtt megkérhette volna a kezét, meghalt. Egy fertőzést kapott, amit nem ismertek fel, néhány hét alatt elvitte. Merengéséből a telefon csengése verte fel, felemelte és Agnes hangját hallotta.
-    De jó, hogy hívsz – sóhajtotta – van egy jó hírem, meg egy rossz, melyikkel kezdjem?
-    Na jó, a rossz az hogy, Tamás megint itt volt és megkérte a kezét.
-    Ne rémülj meg, István viccnek fogta fel és kinevette. Harryt átvittem és bemutattam,     tetszett nekik, különösen Etelkának, de Istvánnak sem volt kifogása.
-    Képzeld a házikolbász nagyon ízlett neki!
-    Ugye, szerinted is elfogadták, ha megkínálták vele...
-    Nem, Zsuzsi nem volt ott, csak később és a jó hír, hogy elküldte azt a Tamást, mert     csak féltékennyé akarta tenni ezt az amerikait.
-    Igen, én voltam, csak egy kis trükk, tudod amikor hátramentek, mert Zsuzsinak ez     volt az első reakciója...
-    Nem, hanem azzal a Tamással, mert meglátta! Észrevette, a kerítésnél állt és tudod     milyen ostobán makacs, megcsókolta és hátravitte dacból.
-    Nem, szerintem nem volt semmi, mert egy perc múlva elrohant a fiú. Harryt     beküldtem és bevált, Zsuzsi kirohant és kereste, láttam rajta, hogy nagyon kétségbe     van esve.
-    Persze, átjött, mit jött, rohant! Azt mondtam, hogy elment, erre zokogni kezdett,     aztán bejött.
-    Így van, de nem ez a legjobb hír, képzeld, megkérte a kezét!
-    Gyűrű is volt, kettő, az egyik az édesanyjáé volt.
-    Hogy mi? Ja igen, Zsuzsi igent mondott és az egész család bőgött, még én is!
-    Jó, megmondom nekik, ha látni akarnak, siessenek vissza.
-    Csókollak!


Éjjel egymást ölelve feküdtek a lány szobájában, Harry Suzy hajába fúrta az arcát.
-    Gyönyörű vagy – suttogta.
-    Ezt már mondtad – fordult meg a lány – találj ki mást.
-    Olyan vagy mint egy igazi boszorkány!
-    Mint egy vasorrú bába?
-    Az mi?
-    Ronda öregasszony, csúnya, bibircsókos orral.
-    Az igazi boszorkányok szépek és megbabonázzák a férfiakat.
Suzy felemelte a karját és a fiú orra előtt hadonászott.
-    Húúú, változz békává!
-    Brekeke! – nevetett a fiú és ráfeküdt a lányra.
-    Visszavarázsolnál?
-    Nem lehet, most már béka maradsz örökre!
-    Szerintem egy csókodtól visszaváltozom – száját a lány ajkára nyomta. Suzy nem tudott csókolni, annyira nevetett, de aztán karját a fiú nyaka köré fonta.
-    Olvastam egyszer egy görög mesét, amiben a boszorkány a fiút szamárrá változtatta     és csak akkor változott vissza, ha elegendő rózsát megevett.
-    Mi lett szegénnyel?
-    Nem bánta a szamár mivoltát, mert nagyon sok szépasszony akart hálni vele.
-    Egy szamárral?
-    Igen, a nagy dorongja miatt – kacagott a lány, de Harry nem nevetett, Carlosra gondolt és Amandára.
-    Mire gondolsz? – komorult el a lány is.
-    Carlosra, te is megvoltál neki?
Zsuzsa elengedte a nyakát és dühösen nézett rá.
-    Szerinted mi volt?
-    Szerintem te kivétel voltál, mint Wendy.
-    Mi volt Wendyvel?
-    Neki sem kellett a nagy farka, ezt Carlos mesélte, tudod ő a barátom volt.
-    Szóval tőle tudtál meg mindent Amandáról, igaz? – érzett rá az igazságra a lány.
-    Előtted semmi sem maradhat titokban? – mosolygott most már a fiú is.
-    Rólad mindent tudok, nyitott könyv vagy előttem drágám.
-    Akkor miért nem hittél nekem?
-    Mert akkor beképzelt lennél és azt hinnéd, minden lány a lábaid előtt hever.
-    Miért, te nem?
Suzy rámeredt a fiúra, aztán kitört belőle a kacagás, nevetett percekig, hogy a könnye is csurgott.
-    Ez a legjobb vicc amit hallottam, te beképzelt disznó!
Nem nevetett tovább, szorosan ölelte Harryt, hogy alig kapott levegőt, lehunyta a szemét és eltökélte, ezt a fiút nem hagyja, az övé mindenestül és már nem engedi el soha többé!


Este a nagy ebédlőasztalt ülte körül a család, a tanácskozást Angéla nyitotta meg.
-    Na szóval, beszéltem Agnessel és azt kérte mielőbb küldjem vissza a gyerekeket,     mert nincs jól.
-    Mi történt? – rémült meg Etelka.
-    A szíve!
-    Istenem – sóhajtotta a nő, István is rémülten nézett rá.
-    Akkor mi legyen? – folytatta Angéla, mert ő volt a gyakorlatiasabb közöttük.
-    Szerintem az esküvőt itt kéne tartanunk, mert nincs pénzünk kimenni – szólt közbe István, de elhallgatott, megszokta, hogy ebben a családban a nők döntenek. Ez így volt kényelmesebb neki is.
-    Tartsuk itt az esküvőt, de akkor időpontot kell kérnünk, szerinted szombatra     meglenne?
-    Lehet, nem tudom.
Most Harry-hez fordult.
-    Te vallásos vagy? – tegezte le.
-    Nem, de semmi kifogásom az egyházi esküvővel szemben.
-    Akkor jó, mert az az igazi. Holnap átmegyek a Plébániára.
-    Miért nem ma?
-    Hát jó, igaz már elmúlt hat óra, de talán fogad a tisztelendő úr.
-    Mondd neki, hogy sürgős!
Így aztán Angéla szaladt, a fiatal pár utána. A plébánost még az irodájában találták és a szombati időpontnak sem volt akadálya. Mindent megbeszéltek és már csak az előkészületek voltak hátra.
Harry nem sokat értett az egészből, de nem érdekelte, neki az volt a fontos, hogy Zsuzsa vele maradjon.
-    Nem lesz nagy felhajtás és csak a szűk családi kör lesz jelen, nem úgy mint     Amerikában szokás.
Harry felsóhajtott, utálta a felhajtást és örült, hogy megúszta az esküvők körüli hisztériát.
-    Neked nincsenek rokonaid? – kérdezte a fiútól.
-    Apám nagybátyja él valahol Massatsusettsben, de nem tudom a címét, évek óta nem      láttam.
-    Akkor ő kimarad, más rokonod nincs?
-    Anyám nővére meghalt két éve, más rokonról nem tudok, talán Írországban, mert     onnan származunk.
-    Te Ír vagy? – csodálkozott rá Zsuzsa – akkor értem.
-    Mit értesz?
-    A rámenősségedet, meg ahogy kinézel – nem akarta azt mondani, hogy csinos.
-    Talán azt akartad mondani, hogy szép vagyok? – vigyorgott a fiú, Zsuzsa rácsapott a     mellére.
-    Beképzelt disznó!
-    Na, csak egyszer mondd ki, mert akkor én sem mondom, hogy gyönyörű vagy!
-    Nem mondom! – vonta meg dacosan a vállát a lány, Angéla szólt közbe nevetve.
-    Ha a férfi az ördögnél egy fokkal szebb, akkor nagyon szép!
-    Na ugye – nézett rá diadalmasan a fiú – ezt te nem tudtad?
-    De tudtam, te beképzelt...
-    A disznót már sokszor hallottam, találj ki mást!
-    ...béka!
-    Brekeke!


Zsuzsa öltözködött a kölcsönzőből hozott ruhájába, Harry csak a vizsgára vett öltönyét volt hajlandó felvenni. Angéla robbant be a szobába.
-    Megvannak a virágok, de a tortáért még el kell menni, István, te ráérsz?
-    Kész vagyok, de hova kell menni?
Angéla megmondta.
-    Zsuzsa hol van, egy óra múlva kezdődik a szertartás!
-    A hálószobában és zokog – mondta az anyja letörten.
-    Harry hol van?
-    Mellette és vigasztalja, de nem sok eredménnyel.
A nő berontott a hálóba, Zsuzsa az ágyon ült teljes harci díszben és a könnyei potyogtak, Harry a vállát ölelte és halkan beszélt hozzá.
-    Most meg mi van – fakadt ki Angéla – mit itatod az egereket?
-    Így nem állok az oltár elé! – zokogta.
-    Miért?
-    Nézd meg – állt fel a lány – hogy nézek ki?! Lóg rajtam, mint tehénen a gatya.
-    A kölcsönzőben felpróbáltad és jó volt, mi történt?
-    Akkor ruha volt alatta és az új pulóverem, tudod, az a válltöméses, de azt nem     vehetem alá!
-    Csak ennyi a baj – mosolyodott el a nő – add ide azt a pulóvert és adj tűt meg cérnát!
A lány fürgén ugrott a szekrényhez és kikapta a varródobozát. A nő kibontotta a pulóver válltömését és befércelte a menyasszonyi ruha alá.
-    Most próbáld fel!
Zsuzsa már mosolyogva forgott a tükör előtt és a vőlegényére nevetett.
-    Na induljunk, most már nem úszod meg!


Megszólalt az orgonán Lohengrin nászindulója és Zsuzsa apja karján lassan elindult a templomajtóból. Az oltárnál Harry állt, mellette Angéla, Zsuzsa tanúja a szomszédjuk volt, mert más családtag nem volt jelen. A lány arcán elégedett mosoly, Harry elérzékenyülten nézte.
-    Ugye milyen szép? – súgta Angéla, Harry csak szipogott.
Kimondták az igent, még Harry is magyarul mondta és kifelé indultak a templomból.
A templom előtti kis téren már nagyon sokan álltak, mert híre ment, hogy az Amerikában tanult Koltay lány férjhez megy az évfolyamtársához. Az egész utca ott állt, mindenki gratulált, csak a szomszédjuk húzódott Angéla mögé, mert ő volt a bűnös, ő híresztelte el az esküvő időpontját.
Az ebéd otthon volt és felhívták Agnest is, aki a végén Zsuzsával akart beszélni.
-    Na jól van – mondta megkönnyebbülten a kagylóba – remélem boldog vagy.
-    Igen nagyi és köszönöm.
-    Mit köszönsz te lány?
-    Azt hogy utánam küldted Harryt.
-    Nem kellett küldenem, ment az magától!
-    Akkor azt, hogy megmondtad a címet...
-    Fegyvert fogott rám és kényszerített! – kiáltotta Agnes, de elnevette magát,     mindketten nevettek percekig.
-    Figyelj bogaram, nem tudom meddig akarsz otthon maradni, de nekem már nincs     sok időm, érzem, úgy hogy igyekezzetek vissza.
-    Megyünk nagyi, pár nap múlva ott leszünk.
-    Jól van, megvárlak benneteket.
-    Szeretlek nagyi – mondta Zsuzsa könnyezve és lassan letette a kagylót.
-    Mi történt? – lépett hozzá a férje aggódó arccal.
-    Nagyi vár minket – suttogta a lány.
-    Azért sírtál?
-    Nem – rázta meg a fejét – csak nem tudom életben lesz-e még...
-    Akkor siessünk.
De még két napig nem szabadultak, a család csak nehezen tudta elengedni Zsuzsát.