Kohuth Márta honlapja
Kapcsolatfelvétel
 
SZÁLLÍTANI TUDNI KELL
 
BÖLCSESSÉGEK - VIDÁMSÁGOK
 
MINDENFÉLE
 
Menü
 
SZÓRAKOZÁS
 
BENDÁSZ PÉTER NOVELLÁI
 
HÁZIASSZONYOKNAK 2.
 
AZ ARTISTALÁNY

Az artistalány

 

 

Liana fiatal volt és gyönyörű, a teste hajlékony, mozgása könnyed és légies.

Hosszú sötétbarna haja zászlóként lengett mikor a trapézon hintázott kacagva. Lába szinte nem is érintette a manézs homokját, ha végigfutott boldogan és felugrott a kötéllétrára. Szerette a cirkuszt, imádott szerepelni és senki sem volt nála boldogabb, mikor felharsant a taps a szám végén. A nézők felállva ünnepelték légies táncát a magasban.

Egy lakókocsi volt az otthona és el sem tudott volna képzelni mást, mert itt született. Szülei is artisták voltak, bár korán elvesztette őket egy tűzben, amikor a nagy sátor leégett. Lianának az élete volt a cirkusz.

 

A lány sohasem volt egyedül, a cirkusz, mint egy nagy család körülvette, óvta, védelmezte és ellátta. Mindenki szerette őt, mert kedves volt, vidám és tudott örülni bárki sikerének. Még az állatok is szerették, az elefánt, ha az ormányára ült, felemelte a magasba, az oroszlán hagyta, hogy megsimogassa és a lovak vidáman felvetett fejjel, büszkén futottak körbe és körbe, ha a hátukra pattant. Liana mindent kipróbált, mindenhol ott volt, de legjobban a trapézt szerette, a magasban érezte jól magát, ott volt igazán boldog. Sohasem használt hálót, vagy védőkötelet, nem érezte szükségét.

 

Liana csapongott, mint egy gyönyörű pillangó és az egész napja boldog vidámsággal telt. Nem ismerte a bánatot, nem ismerte a félelmet és a hűséget sem, ha feltűnt egy fiatal, jó kiállású artista, egy új szereplő, rögtön szerelemre gyúlt iránta. A férfiak szerették és nem voltak féltékenyek, mert ismerték, tudták, hogy Liana szíve nagy, mindenkit befogad, mindenkit megszeret.

Volt egy öreg barátja, Pepe a bohóc, idős férfi volt élete delén túl és ő sem volt kivétel, imádta őt, a lányaként szerette. Neki gyónta meg a bánatát, ami sosem tartott néhány percnél tovább és neki mesélte el örömét, boldogságát. Nem volt olyan alkalom, hogy Pepe ne téblábolt volna a porondon, mikor Liana a magasban repkedett, kifestett arca a trapéz felé fordítva, boldog mosollyal figyelte a mutatványt.

 

A lány legújabb szerelme egy idomár volt, lovakkal foglalkozott és Liana, ha tehette, mindig beszaladt a manézsba és felpattant egy ló hátára, hogy felállva, vagy féllábon mérleget csinálva száguldjon körbe-körbe. Ezek a mutatványok nem voltak kiírva a plakátra és a műsorfüzet sem tartalmazta, csak úgy spontán történtek meg, amikor a lánynak kedve támadt lovagolni. Senki sem haragudott érte és a közönség nagy tapssal jutalmazta a produkciót.

 

Egyszer az oroszlános szám közben szaladt be az elkerített térre és a körben fekvő vadállatok között sétált. A közönség lélegzet-visszafojtva figyelte, ahogy a hatalmas állat lehunyt szemmel tűri, mikor a szőrét borzolja és a hátára ül.

Liana lényéből sugárzott a vidámság, a szeretet és a tiszta életöröm.

 

 

Este hét óra, Liana kiszalad az idomár lakókocsijából, most nem volt vidám, megmondta  neki a férfi, hogy vége, megunta őt. A szomorúság, mint egy sötét madár átsuhan a lány arcán, néhány pillanat, már elmúlt és vidáman szalad a saját kocsijához. Még megfürdik, felveszi fellépő ruháját és újra a manézs! Az ő száma a harmadik, még van idő, de a lány szalad, mint mindig, mintha elkésne valamiről.

 

A lovak kivonulnak, a porondmester bejelenti a számot és Liana kiröppen a függöny mögül. Vidáman, boldog mosollyal arcán fut a kötélhez, felmászik, a lába nem is ér hozzá, már a trapézon ül és integet a közönség felé. Halk, bizonytalan taps, a nézők nem tudják, mi következik, kíváncsian, lélegzet-visszafojtva várnak. A trapéz lengeni kezd, Liana hintázik, egyre gyorsabban, egyre magasabbra, majd elengedi a kötelet és hátraveti magát. A nézők felhördülnek, a lány hintázik tovább, most már fejjel lefelé, lábfeje a trapéz szélébe akasztva. Egy újabb mozdulat, kirántja a lábát és testét hátrahajlítva elkapja a trapézt. Most már fent ül és lemosolyog, a közönség fellélegzik és tapsba tör ki.

A trapéz leng tovább a lánnyal, most egy másik trapéz ereszkedik le a magasból, megáll a lengő lánytól néhány méterre, Liana lendületet vesz, ugrik, szaltózik és a másik trapézt kapja el. Ismét fent ül és lemosolyog, a közönség tapsol, néhányan füttyögnek is.

Pepe a bohóc szalad be a porondra, fut körbe-körbe és leül a szélére, onnan nézi a lányt.

Liana mint egy színes madár, repked, tornászik a lengő trapézon és boldog.

 

A számnak vége, már le kéne jönnie, de csak hintázik egyre gyorsabban, hirtelen elengedi a trapézt, a kötél felé lendül, a levegőben szállva akarja elkapni. Elhagyja a trapézt, a keze már nem érinti, de a haja, a hullámos, barna hosszú hajának egy tincse beakad a trapéz kötelébe, a lány fejét visszarántja, megfordul a levegőben, de a kötél messze van, már nem éri el, pörögve zuhan lefelé.

A közönség felhördül, a csodás, légies test a levegőben száll a föld felé és néhány pillanat múlva a porond szélére csapódik.

 

A nézőtéren néma csend, mintha megállt volna az idő, az emberek arcán néma döbbenet, hirtelen fel sem fogják mi történt. A szép lánytest a porond szélén fekszik mozdulatlanul, de az arca még az öröm mosolyát őrzi. A csodás pillangó nem csapong többé, fekszik félig a homokon, félig a porond szélén törött gerinccel.

 

Először a bohóc ocsúdik fel, nagyot ordít, a többiek rohanva közelednek, Pepe a lány fejét simogatja és szólongatja. A nézők, mint egy felbolydult méhkas, zajongva és felugrálva, nyakukat nyújtogatva nézelődnek, de senki sem mer közelebb menni.

Az idomár lép közel, lenéz a mozdulatlan lányra, megcsóválja a fejét.

-       Ostoba – morogja – miért nem használt védőkötelet!

Elfordul és kimért léptekkel, saját charme-jának biztos tudatában vonul a függöny mögé.

A lány körül már többen állnak, valaki hordágyat hoz, felemelik, óvatosan ráfektetik és szaladnak vele a mentőautó felé. Pepe szomorú, könnyes arccal követi őket.

 

Az előadás megszakad, a nézőtér kiürül, a cirkusz társulata döbbenten tárgyalja a történteket. A porondmester igyekszik fenntartani a rendet, de már képtelen rá.

A manézs kiürül, a fények kihunynak, az éjszaka csendet és békét ígérve ereszkedik a sátorra.

 

 

A bohóc belép a kórházkapun, végigmegy a folyosón, az egyik szobából az orvos lép ki, megállítja.

-         Doktor úr Lianát keresem az artistalányt, nemrég hozták be.

-         Ebben a szobában találja – mutat az egyik ajtóra.

-         Hogy van? – kérdezi félve, az orvos csak a fejét csóválja.

-         Gerinctörés, belső vérzése is van, nem érez semmit, talán jobb lenne, ha... – nem folytatja.

-         Értem – mondja a bohóc rekedten – bemehetek?

-         Természetesen – félreáll.

 

 

A kórház rideg, fehér szobája, az ágyon a lány fekszik, mellette gépek.

Belép a bohóc félve, mintha tilosban járna, mert úgy érzi ő nem tartozik ide, ez nem az ő világa, körülnéz, észreveszi a lányt, lassan közelebb lép. Liana az ágyon fekszik mozdulatlanul, bénultan, nyitott szemmel. Pepe körülnéz, a sarokban egy széket lát, közelebb húzza és leül rá, lassan megfogja a lány kezét, meleg, az élet lüktet még a bénult testben. Közelebb hajol, bekerül a lány látóterébe, úgy érzi már látja is őt és beszélni kezd.

-         Kitaláltam egy tréfát kedvesem – mondja halk, de tiszta, érthető hangon – tudod kettőnknek.

A lány szeme mozdulatlan, előre néz, de úgy tűnik mintha értené a bohóc szavát, az öregember folytatja.

-         Te hintázol a trapézon elég magasan, én alattad téblábolok és folyton felfelé lesek. Kinyújtom a karom, mintha el akarnálak érni, te nem figyelsz rám. Futok körbe a porondon karjaimat lengetve, mintha szárnyam lenne, de nem tudok felemelkedni.

Hozok egy létrát és felmászok rá, de hiába nyújtózkodom, nem érlek el. Hozok egy másikat, egy nagyobbat, majd egy még nagyobbat! Már karnyújtásnyira vagyok tőled, te lenézel és végre észreveszel. Felnyúlok, az arcom vágyakozva néz rád, te lemosolyogsz és én veled repülök. A trapéz leng most már kettőnkkel!

Lehunyt szemmel hintáztatja testét fel-le, előre-hátra, fel-le, előre-hátra, majd felnéz. Pillantása Liana arcára esik, a lány szeme már mereven, üvegesen bámul rá, de az ajkán egy félmosoly játszik.

Végtelen fájdalom szorítja össze a bohóc szívét, ordítani szeretne, toporzékolni, de az évek során belerögzült cirkuszi fegyelem visszatartja. Lassan feláll, odahajol és egy csókot lehel a halott lány még meleg ajkára.

-         Aludj kedvesem – sóhajtja, a szeméből két könnycsepp gördül végig kifestett arcán.

Felegyenesedik és lassú, megtört léptekkel csoszog ki a szobából. Lassan, tapogatózva megy végig a folyosón vakon a könnyeitől, megáll, mert valami az eszébe jutott, merengő arccal, átszellemült tekintettel beszélni kezd.

-         Ő már a mennyei cirkuszban leng a trapézon legszebb ruhájában, a nézőtéren angyalok ülnek és a díszpáholyban maga az Úristen foglal helyet. Ugrik, repül, szaltózik és a másik trapézt kapja el. A közönség felállva tapsol, újrázik, Liana a trapézon ül és mosolyogva csókot dob a díszpáholy felé!

Nagyot sóhajt.

-         És ott sohasem fog leesni!

Lassan megindul, de már nem könnyezik, öreg arcán mosoly ül, a képzelet mosolya.

 

 

 

 
Naptár
2025. Március
HKSCPSV
24
25
26
27
28
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Óra
 
Látogatás számláló
Indulás: 2004-06-21
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
HÁZIASSZONYOKNAK
 

Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!