Két férfi beszélget IV.
Javában folyt a kártyacsata, a jelenlévők, három férfi, X, Y és Z a kis kerek asztal körül ültek. A levegőben dohányfüst terjengett, hogy már vágni lehetett, de a játékosok ezt nem vették észre, kipirult arccal és izzadtan verték a lapokat. A szobában még két nő is volt, Z felesége Ágota és annak barátnője Jolán.
- Nagy füst van itt – nézett Jolán Ágotára – nem érzed?
- Nem – mondta tűnődve a nő és beleszívott a cigarettájába.
- Kinyitom egy kicsit az ablakot - állt fel Jolán és az ablakhoz lépett, elfordította a kallantyút és kitárta.
- Mit csinálsz, huzat van! – kiáltotta Z és a lapokat fogta le a kezével.
- Hogy bírjátok ezt a füstöt – nézett hátra a nő – meg lehet fulladni!
- Csukd már be, szétrepülnek a lapok! – kiáltotta idegesen Y is.
Jolán kényszeredetten csukta be az ablakot és közben morgott.
- Füstölnek, mint a gyárkémény és csak a lapokat verik, velünk nem törődik senki.
- Mit vártál – szólt hozzá halkan Ágota – kártyázni jöttek, nem házibuliba.
- Legközelebb nem jövök – dohogott a nő – unatkozni otthon is tudok!
- Gyere, főzzünk kávét – állt fel Ágota és Jolán kezét megfogva kihúzta a konyhába.
- Piros negyven-száz! – kiáltotta Z és lecsapott egy lapot az asztalra.
- Ne örülj, mert elfogjuk! – morogta X és a lapjait rendezte át.
- Kinek van zöldje? – kérdezte Y és rátett egy lapot a kupacra.
Negyed óra múlva nyílt a szobaajtó és a két nő egy nagy tálcát cipelt be.
- Fiúkák megjött a kávé! – kiáltotta Ágota és letette a tálcát egy másik asztalra.
- Tegyél bele két cukrot – mondta Z a lapjaiból fel sem nézve.
- Ne igyam meg helyetted? – nézett rá a nő, de azért tett cukrot a kávéba és meg is kavarta.
- Kösz – vette át a poharat Z és lehajtotta, de mindjárt köhögni kezdett.
- Mit csináltál – nyögte rekedten – ez tűzforró!
- Mit vártál, tűzön főtt – vonta meg a vállát a nő és átvette a poharat.
- Már megint mohó voltál – mondta X, de ez inkább megállapítás volt, mint kérdés.
- Na játszunk, vagy nem? – türelmetlenkedett Y mert nyerésben volt.
Később a nők elvonultak traccsolni, a férfiak is megunták a kártyázást egy idő után. Z hátraszólt a nejének.
- Szívem, behoznád a sört?
- Ugyanannyi neked is felállni!
- Csak megkértelek...
- Majd én behozom – vágott közbe Jolán és felállt a fotelből.
- Ne kényeztesd őket, nagyon ellustulnak.
- Legalább csinálok valamit – vonta meg a vállát a nő és kiment a konyhába.
X elgondolkodva ült a helyén, látszólag nem figyelt rájuk, majd felemelte a fejét.
- Fiúk, tudjátok, hogy a kártya néha öl?
- Mit mondasz? – kapta felé a fejét Z.
- Hallottam egy esetet, amikor a kártya gyilkolt.
- Most hülyéskedsz? – nézett rá Y.
- Komolyan beszélek, elmeséljem?
- Ha már belekezdtél...
- Ez valami rémtörténet? – kérdezte Z.
- Nem, valóban megtörtént, bár én is csak valakitől hallottam, de az illető eddig szavahihetőnek bizonyult.
Az ajtón Jolán lépett be egy nagy tálcát egyensúlyozva.
- Itt a sör – mondta hangosan – de nem viszem oda, gyertek érte!
- Miért nem tudod idehozni, ha már behoztad – csodálkozott rá X.
- Mert nektek is van lábatok és én nem vagyok háziszolga!
- Csak egy nagypofájú liba – morogta Z, de nagyon halkan.
- Inkább játszunk! – szólt közbe Y, mert mint mondtam, nyerésre állt.
- A parti után elmesélem – mondta X és a lapjai fölé hajolt.
Mindannyian elhelyezkedtek egy-egy fotelben, a nők nem jöttek közelebb, az asztal mellől nézték őket. X belekortyolt sörébe, majd elgondolkodó arccal nézett társaira.
- Amit elmondok, kissé hihetetlen, de valószínűleg megtörtént, bár nem tudtam leellenőrizni.
- Nem fontos – szólt közbe Y – folytasd.
- Szóval ez a történet nem itthon játszódik, Amerikában és a szereplői sem magyarok.
Elgondolkodva állt meg, a gondolatait próbálta összeszedni, nem akart blöffölni, vagy akadozva beszélni, a tőle megszokott módon összeszedetten és rutinos mesélőként adta elő a történetet.
- Tehát Joe és Sandra már egy éve jártak egymással és boldogok voltak. Joe már azt tervezte, hogy megkéri Sandra kezét és összeházasodnak, de volt még egy befejezetlen ügye, meg akarta csinálni a karrierjét.
- Ezt nem K mesélte neked? – szólt közbe Y.
- Nem, T volt, de folytatnám.
- Figyelj, ha most a Pick Dáma című operát akarod elmesélni amerikai környezetben én...
- Nem azt, ez egy egészen más történet – vágott közbe X – de ha nem akarjátok...
- De akarjuk – mondta Z és a nők is közelebb jöttek.
- Na szóval ott tartottam, hogy Joe meg akarta csinálni a karrierjét, de még azt nem mondtam meg, hogyan. A férfi hamiskártyás volt, na nem valami nagystílű bűnöző, csak egy kis piti alak aki imádott kártyázni, de nem bízott semmit a véletlenre. Sandra tudta ezt róla, de nem tett semmit, nem akarta átnevelni.
- Úgy keresi a kenyerét ahogy tudja – gondolta és megvonta a vállát.
- Szóval Joe a nagy dobásra készült, egy nagy partira, ahol végre nagyot szakíthat. Az évek során olyan rutinra tett szert, mint egy bűvész, soha senki sem jött még rá hogy csinálja, ezért becsületes, de szerencsés kártyás hírében állt.
Egy este szépen kiöltözve elment a klubba, ahol tag volt már évek óta és leült az asztalhoz. Előre kell bocsátanom, hogy nem véletlenül öltözött ki, csak most vett fel világos zakót és sötétszürke inget nyakkendővel, mert tudta ki lesz ma a díszvendég. Ma érkezik a keleti part legnagyobb kártyása, a dúsgazdag milliomos, Harvey. A férfi nagy kártyás hírében állt, de azt is tudták róla, hogy sokat veszít, erre alapozta Joe a tervét, végre meg akart gazdagodni.
X a tőle megszokott precizitással és körültekintéssel mesélt, a többiek érdeklődve figyelték
A két nő még közelebb jött, székeiket a fotelek közé húzták, Jolán felkapta a tálcát, kirohant vele a konyhába, de sietett vissza, nehogy lemaradjon valamiről.
- Tehát Joe felkészült, de nem úgy, ahogy mi képzeljük a buta filmekből ismert hamiskártyásokat, nem dugdosott lapokat az inge ujja alá és nem rakott kártyát a zsebeibe, ő szellemileg készült fel. Memóriáját és kombinatív készségét bárki megirigyelhette volna és ha szellemi kapacitását nem a kártyára pazarolta volna, ma már biztos híres ember lenne. De hát a kártyaszenvedély, ami már gyermekkora óta benne volt, meghatározta további sorsát. Erős intuitív készsége volt, egy csodálatos megérzés, ami abból állt, hogy követni tudta a lapjárást, ezért szinte biztosan tudta kinél milyen lap van. Minél többen játszottak, annál biztosabb volt a dolgában, mert a pakliban már kevés lap maradt.
- Milyen játékot játszottak? – kérdezett közbe Z, a többiek rosszallóan néztek rá.
- Bridzseztek, a póker túl primitív volt Joe számára.
- A bridzset párban játsszák, mindig ketten vannak és nem pénzre megy!
- De abban a klubban másképp játsszák, még a neve is más, szóval egy olyan variációt, ami csak nevében hasonlít az igazi bridzshez. A történet szempontjából lényegtelen, a fontos az, hogy pénzben játszották.
Négyen ültek le az asztalhoz délután és a klub szabályai szerint minden játék végén megduplázták a téteket egészen addig, míg valaki ki nem szállt. Tíz dollárral kezdték és az ötödik match végén Joe nyereménye már százhatvan dollár volt. A következő partit elvesztette, ugrott a pénze, de aztán megint nyert és este nyolckor már kétszáz dollár volt a számláján. Este kilenckor már csak ketten maradtak, az idegen és Joe.
- Nem tudom mikor lesz ebből vagyon, ha még ezer dollárt sem nyert – szólt közbe Y.
- Várd ki a végét – nézett rá X szemrehányóan – na szóval már csak ketten maradtak, Joe előtt majdnem ezer dollár volt már, de a másiknak most jó lapja volt.
- Idefigyeljen barátom – szólalt meg Harvey – emeljünk, beleegyezik?
- Hát hogyne – válaszolta Joe – mennyivel?
- A tízszeresével!
- Rendben, de nincs nálam annyi készpénz.
- Nálam sincs, de kiállítok egy csekket.
- Rendben – válaszolta Joe és a szíve hevesen vert – nekem van itt annyi hitelem, a cég kölcsönöz majd.
- Tudja ezt igazolni?
- Természetesen – válaszolta és odaintette az egyik felügyelőt.
- Legyen szíves kérje meg Bobot, hogy jöjjön ide – mondta a férfinek és kacsintott.
- Máris szólok – indult el a felügyelő rögtön. Pár perc múlva megjelent egy jólöltözött férfi zakóján egy kitűzővel.
- Hívtál? – fogta meg Joe kezét mosolyogva.
- Igen, arra kérlek tanúsítsd ennek az úrnak, hogy van hitelem ennél a cégnél.
- Mennyiről van szó? – nézett most Bob a másikra.
- Tízezer dollárról.
- Rendben – válaszolta – adjak róla tanúsítványt?
- Nem fontos – enyhült meg Harvey – hiszek magának.
- Akkor talán folytatnánk?
- Ahogy mondja – emelte fel a lapjait a férfi.
Ebben a játékban sorozatokat kellett gyűjteni, legalább két sort minél magasabb értékű lapokból, Harveynek három sora volt. Joe ezt sejtette és merész tervet eszelt ki, arra gondolt hagyja nyerni a férfit, míg feltornázhatják a nyereményt elég magas összegre.
- Terítsünk – mondta a másiknak, Harvey mosolygó arccal tette le a lapjait széthúzva őket, hogy látszottak a sorok.
- Maga nyert – sóhajtotta Joe és bánatos pofát vágott – de azért folytathatjuk?
- Természetesen – vigyorgott Harvey.
- Most én kérdem, megtízszerezhetjük a tétet?
- Van magának egyáltalán ennyi pénze? – kérdezte gúnyos hangon a férfi.
- Mondom, van hitelen! – válaszolta Joe és Bobra nézett aki még az asztaluk mellett állt.
- Várj, felhívom a főnököt – vett ki Bob a zsebéből egy telefont, egy percig beszélt halkan, majd Harvey felé bólintott.
- Akkor osszon! – mondta önelégült hangon a férfi és életében először boldogan, mert azt hitte most majd visszanyeri az eddig elvesztett százezreit.
Joe most nagyon figyelt, bár arra gondolt megkockáztat még egy vesztést, de aggódott, hátha nem tudja rávenni a klub alkalmazottját, hogy hitelezzen neki. Ez a hiteldolog nem volt teljesen igaz, Bob és Joe barátok voltak és már nagyon régen együtt dolgoztak, így az évek során kialakult köztük egy véd és dacszövetség. Joe sokszor juttatott neki nem kis összegeket a nyereményeiből és Bob egy egész kis vagyonra tett szert így. Mivel ő nem kártyázott, a vagyona csak gyarapodott napról napra.
Kézbe vették lapjaikat, Joe most a másikat figyelte merően, főleg az arcát és látta, hogy a másiknak most csak átlagos lapjai vannak. Húzott és letett, a másik is, megint húztak és ez így ment néhány percig. Joe kezében már két sor volt és most azt fürkészte a másik vajon hogy áll. Arra koncentrált, milyen lapokat dobált el Harvey. Az utolsó húzásnál végre összejött a harmadik sora, igaz kis értékű volt, de szabályos sor. Harvey igyekezett közömbös arcot vágni, de a homlokán megjelent néhány izzadtságcsepp, Joe elmosolyodott.
- Terítsünk – mondta és megvárta míg a másik leteszi a lapjait. Harvey vonakodva tette, bár megvolt a két sora és elég magas értékkel, de Joe három sora ezt verte.
A férfi mereven bámulta a lapokat, először nem akart hinni a szemének, azt gondolta Joe is csak kér sort gyűjtött. Először elsápadt, aztán az arca vörösödni kezdett, már szinte lila volt, mikor Joe-ra nézett.
- Ez... ez... nem lehet igaz, ez csalás! – ordította – magának nem lehet három sora!
- De igen, hiszen látja – mosolyodott el Joe halványan.
- Akkor is, ez nem lehet, maga csalt!
- Hogyan? – nézte merően a másikat – mondja meg!
- Elővett egy lapot a zsebéből, vagy akárhonnan!
- Nem tettem ilyet, ezt a kamera látná és engem kitiltanának innen.
- Akkor is! Figyeltem a lapokat, nem lehet! Te csaltál!
- Kikérem magamnak, hívják ide a felügyelőket, még meg is motozhatnak! – emelte fel a hangját Joe.
- Arra nem lesz szükség – mondta vészjósló hangon Harvey és egy kis pisztolyt húzott elő a zsebéből – előbb nyírlak ki, mielőtt megszólalhatnál!
- Megölnél? – fehéredett el Joe arca és rémülten nézett a másikra.
- A legnagyobb örömmel – emelte fel a pisztolyt és Joe-ra célzott.
Bob már nem volt mellettük, egy asztallal hátrébb állt, de a kiáltásra visszafordult. A többi játékos is felfigyelt a vitára, mindenki abbahagyta a játékot, a kezük felemelve, az arcukra ráfagyott az ijedtség, olyanok voltak, mint egy diaporáma megmerevedett képe. Joe már csak a másik ujját figyelte, ami megmozdult és a ravaszt kezdte meghúzni. Harvey arca eltorzult, a gyűlölet kifejezése ült ki rá és már kétség sem fért hozzá, hogy megteszi, meghúzza a ravaszt. Joe a rémületen már túl volt, a halált várta és már biztos volt benne, hogy ez volt az utolsó parti az életében. A ravaszt húzó ujj tovább mozdult, a film lassult és Joe agyában életének filmje kezdett peregni. Látta magát amint gyerekként a parkban játszik, a nővére ült egy széken, rá vigyázott, aztán az iskola, a tanító, a barátok, majd az első kártyaparti, ami meghatározta a jövőjét. Hirtelen eszébe villant, ahogy gyerekként betegen az ágyon ülve a lapokat hajigálta egy kis tálba és arra ügyelt, mindegyikkel beletaláljon. Ez volt a mentő ötlet, felkapta a lapokat, erősen összeszorított néhányat és egy erőteljes mozdulattal a férfi felé hajította, de ugyanakkor lebukott az asztal alá. Hallotta a dörrenést és várta a golyó becsapódását, de semmi sem történt, csak mészpor-felhő hullott alá a magasból és valami hörgés-szerű hangot hallott. Felemelte a fejét és csodálkozva látta, hogy Harvey az asztal mellett ül hátrabicsaklott fejjel és a torkából ömlik a vér.
A diaporáma is megelevenedett, a többiek is magukhoz tértek és felugrálva menekültek ki a teremből, csak néhányan merészkedtek közel, köztük volt Bob is. A terem végéből futó léptek zaja hallatszott, a felügyelők csörtettek elő kezükben fegyverrel. Bob fülén a telefonnal idegesen vizsgálta Harveyt, de nem nyúlt hozzá. Joe feltápászkodott, a lába még remegett, de igyekezett legyűrni félelmét és közelebb lépett. Harvey torkából még mindig csurgott a vér, de már kisebb intenzitással és a sebből egy kártyalap állt ki.
X elhallgatott, a többiekre nézett, a férfiak döbbent arccal néztek vissza rá, a nők tátott szájjal bámultak. Ez a kép nagyon hasonlított a történetben szereplő diaporámához azzal a különbséggel, hogy nem voltak rémültek.
- Ez hogy lehet? – tért magához Y.
- Ahogy elmondtam – válaszolta halkan X.
- De egy kártyalap nem olyan éles – emelt fel az asztalról egy lapot – hogy elvágja valaki torkát!
- Látszik, hogy nem jártál kártyaklubban – mondta Z – ott celluloidlapokat használnak, hogy ne kopjanak olyan gyorsan.
- Te ezt elhiszed? – nézett Y a barátjára.
- Miért ne!
- Aztán mi történt? – szólt közbe Jolán.
- Amikor a mentők kiértek, Harvey már hal |