Bocsánatkérő dörmögés volt a válasz, amit
megint nem értettem. Most megtudtam amit
akartam és megnyugodva mentem vissza a
lakásba. Dr. Bajnai Béla nyugdíjas orvos a
szomszédom volt, az egyben lakott, az enyém a
kettes számú lakás. Béla bácsi egyedül élt már
tíz éve, a felesége meghalt, de ő nem
költözött le a lányához vidékre.
Holnap elmegyek itthonról – határoztam
el, mert már tudtam, hogy én következem.
Éjszaka nem bírtam aludni, azon törtem a
fejem, mi késztette ezt a nőt arra, hogy most
sorra vegye a ház férfilakóit. Gondolatban
végigszámoltam hány férfilakó van ebben a
hatemeletes házban, aki számba jöhet, nyolcat
számoltam össze magamat is beleértve.
A hatodikon az öreg Zénó már nyolcvan
éves, nem valószínű, hogy vele is
megpróbálkozik, aztán a negyediken János, aki
nemrég nősült és sülve-főve együtt van a
várandós feleségével, ők kiesnek. Van még
valaki a harmadikon, Gusztáv, de ő meleg,
tehát marad az öreg Bélával együtt nyolc
férfi. Három már megvolt, most jön a negyedik,
vagyis én!
Ahogy ezt végiggondoltam, már nem is voltam
olyan rémült és kíváncsian vártam a másnapot.
A munkahelyemről siettem haza, kiporszívóztam
és átöltözve, egy könyvvel a kezemben
elhelyezkedtem a fotelben. Sört nem mertem
inni, nem tudtam Ildikó szereti-e, ha sörszagú
a leheletem, csak vártam és nagyon szomjas
voltam.
Minek ettem azt a sós vackot ebédre –
morogtam magamban és kimentem a konyhába vizet
inni. A poharat a számhoz emeltem, mikor
megszólalt a csengő. Ijedtemben a fél pohár
tartalmát magamra öntöttem és halkan
káromkodva mentem ajtót nyitni. Meglepetten
bámultam, az öreg Béla állt az ajtóm előtt
zavartan mosolyogva.
Jó estét – köszönt rám – maga is
hallotta tegnap előtt azt a nagy veszekedést a
földszintről?
Persze Béla bátyám, de minek
köszönhetem...- nem tudtam befejezni, az öreg
közbevágott.
Ugye Attila volt?
Nem tudom Béla bátyám, nem figyeltem
annyira – füllentettem.
Csak azért kérdem, mert az öreg Mári,
a szomszédunk mindenáron azt hajtogatta, hogy
maga volt.
Én, miből gondolta?
Mert a múltkor látta magát bemenni a
lány lakásába.
Csak segítettem bevinni amit vásárolt.
Tudom én, de tudja hogy van, az
öregasszonyok mindig szeretnek pletykálkodni.
Béla bátyám, ha én lettem volna, nem
hallott volna női rikácsolást.
Igaz, mégis csak az Attila volt, az ő
felesége olyan rikácsolós!
Lehet, hogy igaza van, én nem tudom –
visszakoztam.
Csakis így lehetett – vonta le a
következtetést az öreg és a sapkáját megbökte
búcsúzóul.
Becsuktam az ajtót és lehuppantam a
konyhaasztal mellé fejemet a tenyerembe
hajtva. Rájöttem, akármi is fog történni, nem
hagyom, hogy hangoskodás, botrány legyen
belőle. Eddig nem foglalkoztam a ház idős
lakóival, nem érdekeltek, de most rájöttem,
unalmukban egymást lesik és kibeszélik.
Már elmúlt nyolc óra, mikor halk kopogást
hallottam a bejárati ajtó felől. Szívdobogva
nyitottam ki, a küszöbön Ildikó állt
bocsánatkérő mosollyal ajkán.
Elfogyott a kávém, nem adnál egy
adagot, reggel megadom.
Most akarsz kávét inni, este?
Nem, reggelre készítem be, mert
képtelen vagyok felébredni kávé nélkül.
Én is így vagyok vele, gyere be!
Ildikó belépett és félve nézett körül.
Egyedül vagyok – nevettem rá, a lány
elpirult.
Nem akarlak zavarni, csak a kávéért
jöttem...
Tudom, de azért leülhetnél egy percre,
ne vidd el az álmom!
Na jó, csak egy percre.
Megkínálhatlak valamivel?
Legfeljebb egy pohár ásványvízzel,
mert az is elfogyott – mosolygott a lány.
Máris hozom.
Elővettem egy kis zacskót, töltöttem bele
kávét és bevittem egy tálcán üdítő italt és
ásványvizet.
Te vársz valakit – nézett rám a lány –
kitakarítottál, italokat hozol be, biztos
valakit vársz.
Elárulhatom, téged!
Most hülyéskedsz?
Nem hülyéskedek, csak vártalak.
Miért vártál, megmondanád? – nézett
rám furcsán félrehajtott fejjel.
Nem tudom, csak vártam, gondoltam
elfogy majd a kávéd és biztos feljössz érte.
Ildi elnevette magát.
Ügyesen kivágtad magad – kacagta – de
most már elárulhatod kit vártál.
Nem vártam senki mást – néztem rá
komoly arccal. Egy ideig nézte az arcom, majd
felállt.
Most már megyek és köszönöm a kávét! –
az ajtó becsapódott utána.
Mondhatni elég bamba arccal nézhettem utána,
nem értettem a szituációt.
Ezt nevezik büdös kurvának – morogtam
– aki mindenkivel, csak velem nem!
Elkeseredetten vágtam le magam a fotelbe,
pedig örülnöm kellett volna, hogy megúsztam
ennyivel. Nem szeretem az olyan nőket, akik
mindenkivel hajlandók érzelem nélkül. Régimódi
gondolkodásom akadályozott meg abban is, hogy
időnként nőket hozzak fel ide. Nem voltam
szerelmes és nem találtam eddig olyan nőt, aki
felkeltette volna legalább az érdeklődésemet,
de Ildikó most már érdekelt. Talán néhány
percig ülhettem morogva, mikor megszólalt a
csengő, de egy halk kopogást is hallottam.
Kinéztem az ajtón, Ildikó állt ott
bocsánatkérő mosollyal az ajkán.
Most aztán benne vagyok a pácban –
mondta – kizártam magam!
Hogy csináltad?
Kijöttem még amikor először feljöttem
hozzád és becsaptam az ajtót.
A kulcsod hol maradt?
A zárban, belül!
Akkor tényleg bajban vagy.
Nem segítenél? - nézett rám félénken.
Nem tudok, nem vagyok jó betörő.
Nem is kell, csak valami szerszám
kéne, hogy kipiszkáljuk a kulcsot.
Hogy akarod kipiszkálni a bezárt ajtón
keresztül?
Nem tudom, nem én vagyok a műszaki
ember...
Na jó, menjünk – egyeztem bele és a
szerszámos táskámat felvéve követtem a lányt.
Megvizsgáltam az ajtót, elég régi fajta volt
középen egy keskeny, nyitható üvegablakkal.
Ez az ablak hogy záródik?
Két kallantyúval, látod, itt a helye –
mutatott az ablak két pontjára, ahol egy-egy
lencse alakú csavarfaj volt látható.
Sajnos be kell törnünk – sóhajtottam.
Ne! ez egy nagyon régi ablak, még az
édesapám csináltatta és ilyen már nem kapható!
Akkor hogy menjünk be?
Nem tudom – eresztett le a lány.
Közelebb léptem és a lencse alakú csavarfejet
végigsimítottam az ujjammal, egy enyhe
mélyedést észleltem a felületén.
Talán sikerül – mormogtam és egy
csavarhúzót szorítottam a mélyedésbe.
Többszöri próbálkozásra a csavar engedett és a
kallantyú elfordult.
Most a másikat – mondtam már vidáman
és a csavarhúzót ismét működésbe hoztam.
Negyed óra kínlódás után a kis ablak kinyílt
és benyúlva ki tudtam venni a kulcsot a
zárból.
Kisasszony, szabad az út! – nevettem
Ildire és a szerszámos táskámat felvéve
visszaindultam a lakásomba.
Köszönöm! – kiáltott utánam a lány.
Már a lakásomban egy kis diadalérzettel ültem
vissza a fotelembe.
Ez se jött be – mosolyogtam – kíváncsi
vagyok most mivel fog próbálkozni.
Félénken kopogtak az ajtón, már rutinból
mentem ki. Ildi volt, de nem jött üres kézzel,
egyik kezében sütemény volt tányéron, a
másikban egy üveg pezsgő.
Mivel kopogtál? – néztem rá
csodálkozva.
A cipőm orrával!
Gyere be.
Hoztam egy kis süteményt, mert meg
szeretném köszönni, amit értem tettél.
Szóra sem érdemes.
De igen, már annyiszor segítettél és
látom nem jött meg akit vártál, hát feljöttem.
Nevetve huppant le a kedvenc fotelomba.
Várj, hozok poharakat – ugrottam és
kiszaladtam a konyhába.
Sikerült – gondoltam – makacs lány! –
és a poharakkal bementem a szobába. Ildit a
zeneszekrényem előtt találtam, a lemezeimet
nézegette.
Csupa olyan zene amit én is szeretek –
mondta mosolyogva – felteszed az egyiket?
Táncoltunk a lágy, lassú zenére
pezsgőspohárral a kezünkben, Ildi belekortyolt
az italába és átkarolva a nyakamat ajkát a
számra szorította. Csókolóztunk és már
bizsergést éreztem a szívem táján, ez rossz
jel, nem akartam szerelmes lenni, vagy
legalábbis nem ebbe a nőbe – tiltakozott
bennem egy hang, de valami megfoghatatlan vágy
kerített hatalmába és visszacsókoltam őt.
Beszívtam bőre illatát, ami nagyon enyhe volt
és a vaníliára emlékeztetett, tapintása
selymes, haja lágy csigákban omlott karcsú
nyakára. Most már akartam őt, az enyém lesz! –
határoztam el.
Éjjel felriadtam, először nem tudtam hol
vagyok, mocorgást éreztem magam mellett,
odanyúltam, Ildikó testét éreztem ujjaimmal.
Átöleltem, a lány a karomba bújt és egy nagy
sóhajjal befészkelte magát az ölembe.
Egy gyönyörű éjszakát töltöttünk egymás
karjában.
Reggel felriadtam, Ildi állt az ágyam mellett
teljesen felöltözve.
Csodálatos voltál – suttogta és egy
könnyű csókot lehelt az ajkamra, majd elindult
ki a szobából.
Hová mész? – kiáltottam utána.
Dolgom van! – kiáltott vissza nevetve,
de nem fordult meg.
Most a harmadik emelet következik? –
kérdeztem epésen. Megtorpant, visszanézett, |