Két férfi beszélget I.

Ha két férfi találkozik, vajon miről kezdenek beszélgetni, főleg ha régen ismerik egymást?

Először is a sportról, majd törvényszerűen a nőkről. Az első néhány sablonos kérdés után, ja és az első pohár után szóba kerül a foci, vagy ha nem olyan nagy sportrajongók – mert vannak olyanok is – a nők. Az örök téma, a kifogyhatatlan viccek célpontja, a gúnyos megjegyzések és durva kirohanások kiváltó oka: a NŐ! A sokszor megvetett, lenézett, de mindig rajongásig szeretett NŐ! Itt is rangsorolhatunk, az első helyen mindig a barátnő áll, főleg a mások barátnője, utána következik a feleség, itt is főleg a másoké, aztán a többi.

A kurva, aki nem az a nő, amelyik pénzért űzi a legősibb foglalkozást, férfiszemmel az nevezik kurvának, aki mindenki mással, csak vele nem! Az anya nem számít nőnek, az egy különleges lény, önálló piedesztál jár neki és sérthetetlen. A legutolsó helyen szerepel az anyós, még ha nem is utálatos, vagy ellenszenves, csak anyós. Van egy barátom, imádja az anyósát, aki őérte is rajong, de társaságban sosem merte még dicsérni.

Tehát két férfi találkozik, jó negyvenesek, az egyiket nevezzük A-nak, a másikat B-nek az egyszerűség kedvéért, vagy inkább X-nek és Y-nak? Nekem mindegy. Az ő beszélgetéseiket próbálom rögzíteni, mint egy kandi-kamera, meglesve azokat a pillanatokat, amikor úgy tudják csak ketten vannak.

A helyszín egy étterem eléggé néptelen sarka, csak a pincér szokott megjelenni néha.

X most jött meg Thaiföldről, Y a barátja most találkozik vele először. Régi barátok, még a középiskolából, ahol egykor egy padban ültek egymás mellett. Y nem látta X-et már egy hónapja és úgy érezte nagyon sok megbeszélnivaló gyűlt össze azóta. Mindketten nősek (voltak), de ez nem fontos, semmit sem változtat a lényegen.

A kölcsönös üdvözlések után rendeltek egy-egy sört, belekortyoltak és várakozás teljesen néztek egymásra.

-         Hát öregem, úgy érzem ezer éve nem láttalak, hogy vagy? – kérdezte Y.

-         Köszönöm, megvagyok – sosem mondta azt, hogy jól, vagy csak jobban – most jöttem haza, tudod! – X rezignáltan válaszolt kissé felhős arckifejezéssel.

-         Tudom, na és milyen volt?

-         Remek! Először féltem, azt hittem majd elveszek a nagy tömegben, vagy nem értik amit mondok, de nem így történt.

-         Milyen nyelven beszéltél?

-         Angolul, ott mindenki érti. Először németül próbálkoztam, de csak bambán bámultak rám. Tudod, az angolt nagyon ritkán gyakorolom.

-         De azért megértették?

-         Meg! Mindenki, még a legutolsó hotelboy is.

-         A nők milyenek? – tette fel a lényegbevágó kérdést Y izgatottan, mert már türelmetlenül várta a kötelező körök végét.

-         Hát barátom – sóhajtotta X és az ablak felé bámult fátyolos szemmel, mintha befelé nézne – fantasztikusak.

Y izgatottan fészkelődött a helyén, nem bírt megülni nyugodtan, a fantáziájában az egzotikus nők egy külön kategóriát képviseltek. Előrehajolt és figyelmes arccal hallgatott, szinte itta a másik szavát.

-         Először furcsa volt, európai arcot alig láttam, csak a cégnél, az utcán és a szállodában csak helybéliek voltak.

-         Milyenek, hogy néznek ki?

-         Érdekesek, inkább szépnek mondanám őket. Ovális arc, tiszta kreol bőr, elől ülő szemek, kicsi mosolygós száj. A hangjuk a legérdekesebb, mint a madárcsicsergés.

Nyílt az étterem ajtaja és egy zajos társaság tódult be rajta, férfiak, nők vegyesen és a szomszéd asztalokat foglalták el. A két férfi bosszúsan nézte őket, majd egymásra néztek.

-         Ilyen zajban nem lehet beszélgetni – jegyezte meg Y.

-         Gyere, hagyjuk itt őket és menjünk fel hozzám – mondta X.

-         Remek, induljunk.

Fizettek és elhagyták az éttermet.

Itt szeretném megjegyezni, még az elején, hogy vehettem volna modernebbre is a témát olyan szavakat használva, amik (sajnos) ma divatosak, mint a „ figyelj faszikám”, vagy „figyelj ba...meg, lökd a szöveget!”, de én ezt nem szeretem és hőseim sem, mert volt gyerekszobájuk, nem az utcán krétával rajzolva!

Kényelmesen elhelyezkedtek egy-egy fotelben X lakásában, a házigazda behozott egy tálcán italokat és két poharat.

-         Nem tudom hogy viseled a meglepő dolgokat – kezdte rejtélyesen X – de megkínálnálak egy különlegességgel.

-         Mivel akarsz megkínálni? – kapta fel a fejét gyanakodva Y.

-         Egy különleges itallal, amit most hoztam, megkóstolod?

-         Milyen ital?

-         Egy pálinkaféle.

-         Valami déli gyümölcsből?

-         Nem éppen...

-         Akkor miből?

-         Ez egy nagyon különleges és drága ital, de nem gyümölcsből készült, hanem egy izé... állatkából.

-         Állatból? – nyílt kerekre Y szeme.

-         Egy kaméleon-fajta. Kicsi állat, megfogják és beleteszik egy üvegbe és valamit ráöntenek, de nem árulták el, hogy mit. Na szóval amíg ez a szerencsétlen vergődik, valami váladékot izzad ki, ami megerjed, ebből lesz az ital.

-         Pfuj! – kiáltott fel undorodva Y.

-         Te nem ittál vietnami kígyópálinkát, tudod, amit Z hozott tavaly?

-         De megkóstoltam, finom volt, csak nem néztem meg utána az üveget!

-         Na ez is olyan.

-         Akkor megkóstolom, csak ne mutasd meg.

-         Na jó, most az egyszer megúsztad.

Felemelt két kis poharat, amiben áttetsző, kissé zavaros folyadék volt, az egyiket átadta, a másikat a barátjára emelte.

-         A barátságra! – mondta és ajkához emelte a poharat, de fölötte a másikat leste. Y is felemelte a poharat és behunyt szemmel belekóstolt. Az orra először elfintorodott, majd a vonásai kisimultak és már mosolygott.

-         Ez tényleg jó!

Elnyúltak a fotelekben és X gondolataiba merült. Komoly arccal ült néhány percig, majd lassan a barátja felé fordult.

-         Tulajdonképpen nem azért akartam veled beszélni, hogy a Thaiföldi élményeimről meséljek, egy sokkal fontosabb kérdés foglalkoztat.

-         Nem akarsz a Thai csajokról mesélni? – csodálkozott Y.

-         Majd legközelebb, de most más téma. A véleményedet szeretném hallani egy esettel kapcsolatban, amit a minap hallottam egy közös barátunktól, vele esett meg.

-         A véleményemre vagy kíváncsi? – csodálkozott Y, mert még egyszer sem fordult elő, hogy X a véleményét kérte volna bármiben.

X maga elé meredve ült a fotelben, láthatóan a szavakat kereste, majd felemelte a fejét és a barátjára nézett.

-         Azt hiszem nem kell mondanom, hogy teljes diszkréciót kérek.

-         Természetesen – válaszolta Y és már kíváncsi lett mi lehet az a különleges eset, ami ilyen mélyen foglalkoztatja a barátját.

-         Tulajdonképpen nem nagy ügy – mosolyodott el X – csak egy érdekes eset, amit nem tudok hová tenni. Szóval az a közös barátunk, akiről beszélek, de ne kérdezd meg ki az, mert úgysem mondom meg – mondta hirtelen a férfi, mert látta. hogy Y meg akar szólalni.

-         Még csak ne is találgass!

-         Eszembe sincs – mondta kissé sértődötten a másik – de talán folytatnád?

-         Rendben. Nem vagy éhes?

-         Nem!

-         Akkor talán szomjas, hozok sört – ugrott fel.

-         Az jó lesz.

X sört hozott be és poharakat és töltött, majd belekortyolva elkezdte.

-         Na, a barátunk fiatal házas, csak két éve nős és a minap összefutottam vele a bevásárlóközpontban.

-         Nem emlékszem, hogy a közös barátaink között lenne fiatal házas – szólt közbe Y.

-         Van, csak te nem ismered olyan jól, mint én, nem iskolai barátság, a katonaságnál voltunk együtt fél évig.

-         Akkor nyugodtan megmondhatod a nevét, mert tényleg nem ismerem.

-         Nem mondom meg. Szóval találkoztunk és mivel nagyon maga alatt volt, megkérdeztem mi bántja. Beültünk egy kávézóba és ő kiöntötte a szívét.

-         Tudod – kezdte – most volt a második házassági évfordulónk, a feleségemnek egy nagy csokor rózsát vettem, mert imádja és egy színházjegyet, amit este akartam átadni. Nem volt felhőtlen az örömöm, mert épp tegnap tudtam meg egy rossz hírt és azon gondolkodtam, hogyan adjam be neki.

-         Valami nagyon rossz hír? – kérdeztem közbe.

-         Elég rossz, de folytatnám.

-         A barátom elhallgatott, percekig ült maga elé meredve, úgy mint én az előbb, csak nagysokára folytatta.

-         Nagyon szerettük egymást – emelte rám a szemét.

-         Szerettük, múlt idő? – szóltam ismét közbe.

-         Valahogy úgy, de nem egészen. Szóval nem tudom, majd döntsd el te.

-         Nagyon rejtélyes vagy!

-         Nem, csak tudod megviselt a dolog.

-         Mondd a lényeget, ne csigázz.

-         Azt hittem kitalálod.

-         Mit találjak ki? Azt tudom, hogy a szerelem nem szokott kihűlni két év alatt, de a többit még nem mondtad el.

-         Tehát ott tartottunk, hogy vártam haza az asszonyt, már öt óra volt és nem jött. Felhívtam a munkahelyét, ott azt mondták, hogy már elment háromkor. Ideges voltam, mert nem szokott kimaradni, ha túlóráznia kellett, mindig felhívott, de most nem. Majdnem hét óra volt, mikor végre nyílt az ajtó és az én drágám sugárzó, boldog arccal lépett be rajta. Hozzám szaladt és megcsókolt, majd rejtélyes arccal nézett rám.

-         Mondok egy örömhírt, biztos meg fogsz lepődni – mondta.

-         Halljuk – mondtam és már elfelejtettem, hogy késett.

-         Vége a várakozásnak és a bizonytalanságnak, terhes vagyok édes!

-         Boldog, mosolygó arccal kiáltotta és várta, hogy én is boldogan mosolyogjak, de nem így történt.

-         Hát egy gyermekáldás lehet örömhír is, meg az ellenkezője – válaszolta Y – attól függ, várták-e.

-         Náluk örömhír volt, mert tudtam, hogy már jó ideje próbálkoztak vele, csak nem jött össze. Nagyon buta képet vághattam, mert a barátom keserűen felnevetett.

-         Most boldognak kellett volna lennem, de eszembe jutott az a rossz hír, amit még nem mondtam el, de nem csigázlak tovább, folytatom. Az asszony egy darabig mosolyogva nézett rám, de amikor látta, hogy nem mosolygok, lassan az ő arcáról is lehervadt.

-         Szóval nem örülsz neki – mondta sértődötten – pedig azt hittem boldoggá teszlek vele.

-         Erre nem válaszoltam azonnal, csak néztem rá fürkészően, arra vártam, hogy folytassa, hogy elmondja a körülményeket.

-         Egész idő alatt, míg hazafelé tartottam, azon gondolkodtam, mivel lephetnélek meg a házassági évfordulónkon – folytatta a nő színtelen hangon – és amikor ezt a jó hírt elmondtam, te még csak nem is örülsz.

-         Hogy tudtad meg, kitől?

-         Orvosnál voltam édes, mert elmaradt egy hónapja és ma mondta meg – az asszony hangja kissé ingerült lett.

-         Azért jöttél később?

-         Azért, de mi ütött beléd, eddig mindig örömmel és reménykedve vártuk, hogy végre teherbe essek!

-         Igaz – mondtam rezignáltan – és azt is megmondta az orvos, hogy kitől van a gyerek?

-         A feleségem megütközve nézett rám, a szeme tágranyílt és halk, remegő hangon mondta:

-         Te azt hiszed... azzal gyanúsítasz, hogy én mással... - nem tudta folytatni, egy könnycsepp csillogott a szemében. Meg kell, hogy mondjam, nagyon jól játszotta a szerepét, majdnem bedőltem neki, de még nem mondtam el az én híremet.

-         Tudod én is voltam orvosnál – néztem rá komoly arccal – és én is megtudtam valamit. Nekem nem lehet gyerekem, steril vagyok kedvesem!

-         A bomba robbant, a feleségem arca falfehér lett és lehuppant egy székre, de még mindig tágranyílt szemmel nézett rám, nem tudott megszólalni.

-         Én is ijedten nézhettem rá mert a barátom keserűen elmosolyodott.

-         Meglepődtél, igaz? – kérdezte.

-         Meg, nem tagadom, de folytasd.

-         Aznap este nem folytattuk – mondta a barátom - én bementem a hálószobába lefeküdni, a feleségem csak egy óra múlva jött utánam és ki volt sírva a szeme. Szótlanul bújt be az ágyba és a fal felé fordulva elaludt.

-         Mikor folytattátok, hiszen ezt a fontos kérdést mindenképpen tisztázni kell!

-         Másnap estig nem is szóltunk egymáshoz. Vacsoránál aztán nem bírtam tovább, megkérdeztem tőle:

-         Most már elmondod kitől van a gyerek?

-         Nem válaszolt azonnal, percek múltak el, mikor halkan megszólalt.

-         Két hónapja, amikor azon a tanfolyamon voltam, akkor történt.

-         Értem. Már csak arra vagyok kíváncsi, miért tetted? Szerelmes lettél, vagy valami más oka volt?

-         A gyerek miatt tettem, mert már vágytam rá! – csattant fel a nő és felugrott az asztaltól.

-         Ez nem igaz – mondtam csendesen, ő visszakapta a fejét és csodálkozva nézett rám – Te nem azért csináltad, nem tudhattad, hogy terhes leszel, az csak a véletlenen múlt és kapóra jött, így van?

-         A nőm nem tudott válaszolni, dühösen berohant a szobába, én meg utána.

-         Most már tényleg mondd meg miért tetted, meguntál engem, vagy mi?

-         Gondolj, amit akarsz! – mondta dühösen és bezárkózott a fürdőszobába.

-         Gyere ki, ezt meg kell beszélnünk!

-         Nem megyek, hagyj békén!

-         Szóval nem tudsz válaszolni arra az egyszerű kérdésre, hogy miért tetted? Nem akarod megmondani, vagy nem tudod? Az igazságot akarom végre hallani!

-         Hagyj végre békén! – kiáltotta sírva.

-         Addig nem hagyom abba, amíg nem válaszolsz. Eddig azt hittem, abban a tudatban éltem, hogy szeretjük egymást. Én nagyon szeretlek és nem értem mi történt, legalább egy őszinte választ megérdemelnék!

-         Lassan kinyílt a fürdőszoba ajtó és kilépett a feleségem.

-         Te még szeretsz? – kérdezte csodálkozva.

-         Igen, szeretlek és azt hittem te is szeretsz, azért nem értem hogyan tehetted. Ha megkérdeztél volna engem, ha megbeszéltük volna, lett volna több variáció, de te önhatalmúan döntöttél, egy másik férfit választottál. Miért?

-         Nem tudom, így alakult, talán a pillanat varázsa, de én is szeretlek, hidd el, csak már elegem lett.

-         Miből lett eleged?

-         Ebből a kínlódásból, a reménytelenségből, nem tudtam meddig várjak még egy gyerekre!

-         Elmosolyodta