Húsvét

 

 

A nap szokatlanul melegen sütött 1955 tavaszán, az idő nyáriasan meleg volt.

Péter az ablakban állt és a körmenetet nézte, ami még abban a korban sem volt betiltva.

Nagyszombat délutánján a környező házak ablakai szépen lemosva, virág és barka mindenütt és szentképek néhány ablakban. A körmenet útvonala hagyományos volt, a templomot övező háztömb körül. Péterék háza a sarkon volt, mind a négy ablaka az utcára nézett, szép családi ház kis kerttel. Szuszi a német-juhász kutya csaholva ugrált, nem szerette a magas fejhangú kántálást, voníthatnékja támadt. A körmenet befordult a sarkon, a pap magasra emelve a Szentlélek csillaggal díszített kelyhét és a baldachin alatt lassan ballagott vele. A sátrat négy markos ember vitte a négy sarkán botokkal feltámasztva. Mögötte egy férfi Mária szobrát vitte, mellette Péter édesapja ballagott a nagy megszentelt gyertyával.

A kisfiút büszkeség töltötte el, amint az apját meglátta, tudta, mert otthon sokszor beszéltek róla, hogy nagyon bátor tett ez, mert az állását is elvesztheti, ha feljelenti valaki. Bizony, fura világ volt akkor, a vallást megtűrték, de nem tolerálták és aki valamilyen tisztséget töltött be az egyháznál, az állásával játszott.

Édesanyja a kapuban állt és keresztet vetett, amikor a körmenet elhaladt előtte. Péter nem ment ki, nem mert, bár nem tudta miért és ha megkérdezik tőle, talán nem is tudta volna megmondani az okát miért fél.

A körmenet már messze járt, mikor kiszaladt a kapuhoz.

-         Apu nem jött még vissza? – kérdezte az anyjától.

-         Beviszi a templomba a gyertyát és nemsokára itthon lesz.

-         Nem lesz baja?

-         Remélem – sóhajtotta az anyja. Féltette a férjét és rettegett, hogy elveszti az állását, nem tudta azután miből fognak megélni.

-         Mégis el kell mennem dolgozni – suttogta és bement a házba.

 

Az apa csak fél óra múlva került elő.

-         Pista, már úgy aggódtam, miért jöttél ilyen soká?

-         Meg kellett várnom a szentmise végét, nem jöhettem el előbb. Péter hol van?

-         Nem tudom, talán a kertben játszik.

-         Ott nincs, láttam volna, mikor bejöttem.

-         Nézd meg a szobában.

Bement a szobába és körülnézett, csend volt, nem látott senkit, mikor egy kis fénysugarat vett észre. A fény a nagy ebédlőasztal alól jött, elhúzta a székeket és a fiát vette észre, egy mesekönyvet olvasott az elemlámpa fényénél.

-         Azt hittem elmentél – szólt rá.

-         Itt vagyok, csak olvasok.

-         Gyere ki onnan, ne rontsd a szemed.

-         De itt olyan jó, ez az én kuckóm.

-         Tudom – mosolyodott el az apa és kiment a szobából.

-         Gyertek, tálalva van – hallotta az anyja hangját és kibújt a kuckójából.

Ették a sonkát főtt tojással és tormával és boldogok voltak.

 

Vasárnap reggelre az ablak megtelt finomságokkal. Volt ott nyuszi csokoládéból és kiscsirke, meg bárány és sok-sok csokoládétojás. Péter boldog volt, tizenegy éves létére imádta a csokoládét és nem tudott betelni vele. Egyszer rosszul is lett, mert a nagynénje, Margit néni hozott neki fél kiló pralinét és Péter a díványon hasalva olvasás közben megette mind. Este már hányt és rosszul volt, mert a pralinék többségében rum is volt.

Egy hónapig rá sem bírt nézni csokoládéra, de aztán...

 

Ebédre befutott a rokonság, édesanyja két nővére és az unokabátyja Gyuri.

-         Gyuri gyere játszani – kiáltotta – fogócskázzunk!

-         Gyuri, Gyúró, Gyúródeszka! – csúfolódott és elszaladt a fiú elől.

A kisfiú ilyenkor boldog volt, mert nagyon hiányzott neki a társaság. Az utcában több gyerek is élt, de a szülők valamilyen oknál fogva nem szívesen engedték az utcára játszani. Két osztálytársa, Pista és Pali igazi barátai voltak, de csak ritkán találkoztak, mert az ő szüleik sem engedték a fiukat az „utcagyerekek” közé.

Azért előfordult, hogy kimehetett játszani közéjük, ha a leckéje kész volt és ilyenkor nagy hancúrozást csaptak, fogócskáztak, labdáztak, de fél óra elteltével valamilyen ürüggyel mindig behívták a szülők Pétert.

 

Húsvét Hétfőn a fiú korán kelt, az apja ébresztette, a kezébe nyomott egy poharat félig vízzel telve és beóvakodtak a hálószobába.

-         Boldog Húsvéti ünnepet! – kiáltották és a vízzel megöntözték az édesanyát.

-         Jaj, eláztattok! – kiáltotta az anya nevetve.

-         Nehogy elhervadj! – mondták kórusban.

Reggeli után kezdődött a nagy népvándorlás. Először Pali és Pista érkeztek és meglocsolták kölnivel a ház asszonyát, utána Péter ment át hozzájuk egy kis locsolkodásra. Furcsa szokás járta akkor, minden locsoló a piros tojás mellé még pénzt is kapott. Általában 10-20 forintot. A fiúk a nap végeztével szépen kerestek, néha még  kétszáz forint is összegyűlt, az akkor nagy pénz volt, legalább húsz mozijegy kitelt belőle!

 

Utoljára maradtak az utcabeli lányok és asszonyok, szépen gyűlt a pénz Péter zsebében.

Ez a dolog valamiféle hallgatólagos megállapodás volt, valami cinkosság Péter és az édesanyja között, mert az apa nem tűrte ezt, szégyellte, ha a fia pénzt fogad el másoktól. De a fiú nem akart kilógni a sorból, ugyanazt csinálta, mint a többiek, az anya meg hallgatott róla.

-         Ha én adok pénzt a többinek, Péter is elfogadhatja – gondolta és nem mondta meg a férjének.

Már majdnem dél volt, mikor a szemben lévő ház került sorra. Péter halogatta és a végére hagyta egy különös okból. Az utca többi nőnemű teremtménye már biztosan nem hervad el, agyon voltak öntözve egy kivételével. Ott lakott Kati, a szőke szomszédlány.

Péter bátorságot gyűjtött és átment az utca túloldalára, de mielőtt odaért volna, Potyót és Jancsit látta kilépni a kapun, a szomszéd testvérpárt. Morogva mentek hazafelé, Pétert nem vették észre.

-         Ide se jövünk többet – morogta Jancsi, a fiatalabb – csak tojással szúrták ki a szemünket.

-         Fogadjunk, nem találod el a villanyoszlopot innen – mondta hirtelen Potyó és célba vette az oszlopot.

A tojások repültek és némelyikük célba talált. Csattanva mállottak szét az oszlopon, szétfröcskölve tartalmukat. Péter szégyellte magát helyettük is, igaz ő is elfogadott pénzt másoktól, de Ódoréktól soha. Egy kicsit várt és becsöngetett a kapun.

A kapu kinyílt és Ódorné állt előtte.

-         Gyere be, már vártunk – mondta mosolyogva, Péter megilletődötten lépett a házba. A lába remegett, mikor a szobában megállt és kétszer is belekezdett a locsolóversbe, mire el tudta mondani. Zavarának oka ott állt vele szemben, a nagyobbik Ódorlány a Kati.

-         A tizenegy éves szép szőke lány haja lokniba sütve keretezte arcát és a fiúra mosolygott.

Mellette állt a húga, a kilencéves Angelika. Megöntözte a lányokat és az édesanyát is, Kati egy pillanatra eltűnt, majd a fiú elé állt és halk kedves hangján csak ennyit mondott:

-         Ez a tiéd – a kezébe adott egy hímes tojást és egy cuppanós puszit nyomott Péter arcára.

A húgától is kapott tojást, egy pirosat, de az első, a Katié különleges volt. A barnás tojáshéj pirosra volt festve és a kissé ügyetlen gyerekkéz fehér virágokat festett rá reszkető vonalakkal. Péter óvatosan tette zsebre az értékes ajándékot és menni készült, de a szülők marasztalták.

-         Kóstold meg ezt a finom süteményt, Kati sütötte – mondta az anya.

-         Iszol egy pohár bort? – kérdezte az apa, Péter tiltakozott.

-         Van Bambi is, vagy Almuska.

Péter a Bambit választotta. Evett a süteményből, még beszélgettek néhány percig, majd felállt és elköszönt a szülőktől. Kati felugrott utána.

-         Kikísérlek – ajánlkozott és kiment a fiú után a kapuhoz, a szülők mosolyogva összenéztek.

-         Köszönöm a locsolást – mondta a kislány és még egy cuppanós puszit nyomott a fiú arcára és megfogta a kezét.

Péter elvörösödött, hirtelen nem tudott megszólalni, csak nézte a lányt és valami meleg bizsergést érzett a szíve körül.

-         Eljössz velem moziba? – nyögte ki végül.

-         Mikor?

-         A héten... valamikor.

-         Jó, de csak a délutánira engednek el a szüleim.

-         Az is jó, majd elkérlek apádtól.

-         Nem fontos, veled elengednek bárhova.

-         Akkor jó! – elfordult és átszaladt az úttesten, a kislány sokáig nézett utána mosolyogva és integetett.

 

 

Az öregember becsukta a régi fényképalbumot és felnézett, megvakarta ősz fejét és elgondolkozott.

-         Vajon mi lett vele, hová sodorta az élet?

A szülei sírját látta, az ő szülei majdnem szemben nyugszanak, ugyanabban a parcellában, de Katiról nem hallott semmit. Arra emlékezett, hogy Angelika „disszidált” még hetvenben és most Los Angelesben él, de a nővéréről semmi hír.

-         Remélem boldogan él valahol – sóhajtotta és eltette a fényképalbumot és a kis fadobozt is, amelyben gyerekkori kincseit őrizte. A festett tojás vatta közé csomagolva feküdt a doboz alján.

-         Péter gyere, kész az ebéd! – hallotta a felesége hangját és kiballagott a konyhába.