Suzanne Koltay.
A kisasszony a számítógép felé fordult, valami írt és sajnálkozó arccal fordult a fiú felé.
-    A hölgy szerepel az utaslistán, sajnálom.
-    Köszönöm – válaszolta és elindult visszafelé.

Harry süketen és vakon botorkált ki a fogadócsarnokból.
Lassan ballagott, a városba a metróval ment vissza, az öböl partján megállt és leült egy padra. Sokáig nézte a vizet és megpróbált gondolkodni, ami eléggé nehezére esett. Nem tudta mit tegyen, most, hogy úgy érezte elvesztette a lányt, már nem volt fontos számára semmi, még a jövője sem. Ez a fiú, aki a nőket csak használta és nem becsülte és annyi hazugságot mondott ki, most elbizonytalanodott. Átélt egy nagy szerelmet és egy csalódást, de most feladta.
Hirtelen eszébe jutott valami, egy gondolat, ami befészkelte magát az agyába. Ezt a lányt szereti, még sohasem érzett így egyetlen nő iránt, még Amanda iránt sem. Most már nem hagyja, harcolni fog, megkeresi őt és megpróbálja visszaszerezni, de hogyan fogjon hozzá?
Felugrott a padról és elindult a Grove Street felé.


Az öreg bérház előtt állt és a csengőt nyomta meg tétován.
-    Tessék, ki az? – hallotta az idős nő hangját.
-    Én vagyok megint – mondta halkan.
-    Mit akar?
-    Elkéstem, a gép már felszállt.
-    Tudom, de akkor minek jött vissza?
-    Arra gondoltam, tudja... szóval csak kérni szerettem volna valamit.
-    Mit szeretne kérni? – az öregasszony hangja ellágyult, inkább már kíváncsi lett.
-    Csak azt, hogy... kedves Agnes, ha szabad így szólítanom, beszélgetne velem?
Egy kis csend lett a hangszóróban, talán csak fél perc, de a fiú számára örökkévalóságnak hatott.
-    Jöjjön fel – hallotta és a zár zümmögni kezdett.


Belépett a lakásba, a szoba ugyanúgy nézett ki, mint akkor, mikor a lány után futott, talán csak annyi volt a különbség, hogy az asztalon tényér volt, evőeszközök és pohár.
-    Bocsánat, nem tudtam, hogy ebédelni készült.
-    Nem tesz semmi, ráér, tudja egy magamfajta öregasszony már nagyon kevéssel beéri.
-    Nem akarok zavarni.
-    Nem zavar, foglaljon helyet. Ne oda, inkább abba a kényelmes fotelbe.
Leültek egymással szemben, az öregasszony várakozó arccal nézte a fiút.
-    Nagyon letörtnek látszik, nem inkább örülnie kéne?
-    Minek örüljek, Suzy elment én meg itt maradtam egyedül.
-    Magának ott van a szőke barátnője.
-    Nincs nekem senkim.
-    Nézze, nekem felesleges megjátszania magát, mit akar, hogy sajnáljam?
-    Nem a sajnálata kell – lett kissé ingerült a fiú hangja – csak el szeretnék mondani     valamit.
-    Hazudni akar, hogy megvigasztalja saját magát, vagy csak egy érdekes sztorit akar     elmesélni? Mindkettőre vevő vagyok, na kezdjen hozzá, kíváncsian várom.
-    Maga azt hiszi hazudozni jöttem ide, magamat sajnáltatni, ennyire nem ért semmit?
-    Mi másért jött. Nézze, ne áltassuk egymást, az unokám mindent elmondott őszintén,     ismerem a történetet, maga már semmi újat nem tud mondani.
-    Ismeri a történetet az ő szemszögéből, de az enyémből nem! Ha meghallgat, tudni fog     mindent, az egészet és végre összeáll a kép, aztán kirúghat, de elmegyek magamtól is
-    Miért akarja, hogy tudjak mindent?
-    Mert a véleményére vagyok kíváncsi. Maga tapasztalt, bölcs asszony, ezt a múltkor     megtudtam és csak arra vagyok kíváncsi, hol rontottam el. Segít nekem?
-    Na jó, de nem hazugságokra vagyok kíváncsi.
-    Miért hazudnék, mi értelme volna? Suzy elment, most már nincs értelme a     mellébeszélésnek.
-    Rendben, kezdjen hozzá.
-    Szóval én nem erre az egyetemre akartam jelentkezni, műszaki pályára készültem, de     az apám rábeszélt, így aztán ide jöttem. Az első években nem volt semmi baj, elég jól     tanultam és a vizsgáim is jól sikerültek, tavaly kezdődtek a problémák...
Harry teljesen kitárulkozott, maga sem tudta miért teszi, de valami kényszert érzett, egy késztetést, hogy mindent elmondjon, Agnes egyre nagyobb érdeklődéssel hallgatta.
Nem hallgatott el semmit, még azt is elmondta mit érzett, mit gondolt. Kitért arra is, hogy beleszeretett Amandába és elmondta, hogyan tudta meg milyen is a jelleme.
Beszélt Suzyval kezdődő kapcsolatáról, a segítségről és arról is, mikor szeretett belé.
-    Ez a lány egészen más, mint akiket eddig ismertem, sokkal szókimondóbb, őszintébb,     ami először furcsa volt. Higgye el, nem akartam beleszeretni, mert utálom, ha valaki     nap mint nap a fejemhez vágja a hibáimat és ami a legrosszabb, átlát rajtam, de     megtörtént. Nagyon sokat segített és én is megpróbáltam viszonozni.
-    Tudom – szólt közbe most először az öregasszony – elmondta, magának köszönheti,     hogy átment a legnehezebb vizsgákon.
-    Én is ugyanezt köszönhetem neki, de folytatnám...
Elmondta mit terveztek és arról is beszélt, mit határoztak el, aztán a parkban történtekkel folytatta.
-    Amíg vártam rá, nem gondoltam semmire, nem gondoltam, hogy néhány perc múlva     minden megváltozik és amiben eddig hittem és reménykedtem semmivé lesz.
-    Na jó, hagyjuk ezt az álpátoszt!
-    Ez nem álpátosz, ez az életem! Ez történt velem és most csak őszintén elmondom, ne     ítélkezzem túl korán!
-    Folytassa.
-    Amíg vártam, feltűnt az úton Amanda Bernardba kapaszkodva. Csak akkor vettek     észre, mikor már közel voltak és nem tudtam eldönteni, elbújjak, vagy várjam meg     őket. Amíg ezen gondolkodtam odaértek. Megtorpantak, Amanda kissé zavarban     volt, úgy viselkedett, mintha rajtakaptam volna úgy, mint Carlos szobájában. Én csak     kíváncsi voltam mit akar mondani. Bemutatott minket egymásnak nagyon     udvariasan, a fiút a vőlegényeként mutatta be. Mindent tudtam róluk, hiszen Suzy     elmondta. Ekkor Bernardnak volt egy rossz megjegyzése, lekicsinylően beszélt róla,     sértően, de én sem maradtam adós és ütöttem. Most már belátom hibáztam, nem     kellet volna ezt tennem, csak higgadtan fogadni mindent és továbbmenni. Amanda     azt hitte érte ütöttem és megölelt, akkor sikerült lefejtenem a karját, de aztán arról     beszélt, hogy mennyire sajnálja ami köztünk történt és hogy szeret. Bevallom, egy     pillanatra elbizonytalanodtam, talán csak egy percre, de akkor Amanda is tett egy     rossz megjegyzést Suzyra, buta libának nevezte, azt mondta Suzy képtelen volt     megérteni, hogy Bernardnak egy kis változatosságra volt szüksége!
    Én ekkor kijózanodtam. Közben észrevettem, hogy Suzy lát minket, elrohantam ide, a     többit már tudja.
-    Mi történt velük?
-    Nem tudom, otthagytam őket, de nem is érdekel.
-    Meg is ölhette volna.
-    Nem, igaz, hogy nagyon dühös voltam, de még senki sem halt bele az ütéseimbe.
-    Maga ilyen verekedős?
-    Utálok verekedni, a tornateremben szoktunk néha birkózni, meg bokszolni.
-    Én úgy tudom, hogy maga végig a lányt ölelte.
-    Az talán azért látszott úgy, mert Suzy mögöttem állt, egy vonalban, nem láthatta,     hogy én mit csinálok.
-    Talán...
-    Ha közelebb áll és a hangot is hallja, most itt lenne velem és nem rohan el     Magyarországra.
-    Talán – mondta másodszor az öregasszony.
-    Miért nem akart meghallgatni, neki sem mondtam volna mást!
-    Már nem hitt magának.
-    És most hol van, mit csinál?
-    Nem tudom. Már régen tervezte, hogy hazamegy ha lediplomázott és ez a szakítás     most kapóra jött.
-    Értem, remélem boldog lesz – mondta halkan a fiú és felállt a fotelből, megfordult, még visszanézett, Agnes a fotelben ült és őt nézte elgondolkodó arccal.
-    Értem – mondta elgondolkodva – és tudom, hogy csak a látszat szól maga ellen, de     már nem tudok ezen változtatni.
-    Igen – sóhajtotta Harry – a látszat legtöbbször csal, csak azt nem értem miért nem     volt hajlandó ezt tisztázni?
-    Ő ilyen, hirtelen dönt, sokszor meggondolatlanul.
Az öregasszony most lehajtotta a fejét, elgondolkodott, Harry nem tudta eldönteni mondani akar még valamit, vagy elbocsátja.
-    Meg van az oka rá – folytatta Agnes egy kis szünet után – valamit tudnia kell, Suzy     nem akart idejönni, Magyarországon akart maradni, mert volt egy nagy szerelme.     Azt tervezték, hogy összeházasodnak, boldogan készült rá, de történt valami. Egy     este felkereste őt egy nő, ismeretlen volt, akkor látta először és beszélni akart vele.     Behívta a házba, leültette, mert sejtelme sem volt miről akar beszélni. A nő idősebb     volt néhány évvel, de még harminc alatt. Egy kis köntörfalazás után rátért a lényegre,     közölte, azért jött, hogy elmondja össze akar házasodni a fiúval, azzal, akibe ő is     szerelmes volt. Kijelentette, hogy nem mond le róla és arra kéri hagyja békén.     Képzelheti mit érzett az unokám, de volt annyi lélekjelenléte, hogy felemelje a     kagylót és felhívja a fiút.
    Akkor kiderült minden, valóban az idősebb nővel járt és feleségül kérte és már     gyűrűt is vett neki. Suzy összetört, egyébként is nehezen viseli a szakításokat,     idegösszeomlással kórházban is volt egy hétig.
-    Istenem, ezt miért nem mondta el nekem? – nézett hitetlenkedve az öregasszonyra Harry.
-    Nem szoktuk kibeszélni a magánéletünket.
-    Ezek után Bernard is...
-    Ő volt a harmadik, volt még egy fiú, Amerikai volt, de Magyarországon tanult és elég     régóta kerülgette a lányt. Amikor szakítottak ostromolni kezdte újra és hívta, menjen     ki vele, szerez neki munkát és feleségül veszi. Ezek után igent mondott, így került     ide, pontosabban Bostonba. Egy hónapig sem voltak együtt, a fiú elhidegült, idegen     nőket hordott fel a lakásba és nem érdekelte már Suzy. Én már negyven éve élek itt, a     férjem, Isten nyugosztalja, egy nagy céget vezetett, de már tíz éve maghalt. Idehívtam     Suzyt és rábeszéltem iratkozzon be a Yale-re, hát így történt. Most már érti őt?
-    Én voltam a negyedik csalódás – sóhajtotta Harry és visszaült a fotelbe.
Ismét csend volt percekig, Agnes lehunyt szemmel ült, a fiú azt hitte elaludt. Már fel akart állni, mikor a nő újra megszólalt.
-    Úgy érzem maga őszintén szereti, tudja jók szoktak lenni a megérzéseim – mosolyodott el halványan – azt tanácsolom menjen utána, keresse meg és hozza vissza!
    Én már nem sokáig élek és szeretném ráhagyni ezt a lakást és amim van.
-    Nem tudom, hogyan fogad majd?
-    Én sem tudom, csak magán múlik meg tudja-e győzni. Ha igazán szereti és kitartó     lesz, sikerülni fog.
Agnes nehézkesen felállt, a szekrényhez lépett, kivett belőle egy papírlapot, valamit írt rá és átnyújtotta.
-    Itt a címe, ez egy budapesti cím, a taxisnak elég, ha megmutatja. A szülei nagyon     rendes emberek, de nagyon féltik őt. Gondolom, most boldogok, hogy hazajött és     nem akarják visszaengedni. Először Suzyt győzze meg, aztán az anyját, a lányomat,     az apja nem számít, abban a családban a nők döntenek el mindent. A mellettük levő     házban a vejem húga Angéla lakik, ő is nagyon kedves és jól beszél angolul, Etelka a     lányom elég rosszul, bár sokat megért. Ha felajánlják, hogy lakjon ott, ne fogadja el,     gyanakvást keltene bennük. Angélánál elalhat, ha még egyedül van.
-    Köszönöm, de még gondolkodom, nem tudom, van-e értelme odamennem, mi lesz     ha szóba sem akar állni velem, vagy már van valakije, esetleg egy régi barát...
-    Ilyen hamar feladja? – nézett rá csodálkozva a nő.
-    Nem, csak...
-    Látom nem szereti igazán, csak a számat koptattam.
-    Dehogynem, elmegyek, csak tudja még sohasem jártam külföldön, nem tudom mit     kell csinálnom, esetleg valami igazolvány, vagy ilyesmi nem kell?
-    Van útlevele?
-    Van.
-    Más nem kell, ha pénzt akar váltani, bemegy az első Turist Office-ba, vagy bankba és     kész! Van elég pénze?
-    Van, tavaly haltak meg a szüleim balesetben és örököltem egy kis pénzt tőlük.
-    Sajnálom, de ne váltson ki sokat, elég lesz néhány-száz dollár.
-    Köszönöm.
-    Várjon, felírom a telefonszámomat is ha beszélni akar velem.


Leszállt Ferihegyen a tengerentúli járat, az utasok a kijáratnál tolongtak. Harry a vámkezelésre várt, nem hozott sok holmit, csak egy táska volt nála. A vámtiszt, egy fiatal nő elég sokáig nézegette az útlevelét, majd megszólalt tiszta irodalmi angolsággal.
-    Még nem járt külföldön?
-    Ez az első utam – mosolyodott el a fiú, a vámtiszt most már az arcát nézte. Harry már türelmetlen volt, nem értette mit akar még tőle a nő.
-    Valami baj van? – kérdezte.
-    Nem – rázta meg idegesen a fejét a nő és a papírokat kezdte nézegetni a pulton, nem akarta, hogy észrevegye a fiú, hogy elpirult.
-    Ha szállásra van szüksége, a szomszéd pulton talál prospektusokat.
-    Köszönöm, majd megnézem – mondta és tovább indult. Kilépett a csarnokból és körülnézett, egy számára teljesen ismeretlen, idegen országban állt, a mellette elhaladó emberek beszédét nem értette, a tömeg lassan eloszlott és ő ott állt egymaga a járda szélén.
Hirtelen visszafordult, bement a csarnokba, mert látott egy pénzváltó helyet. Beváltott kétszáz dollárt és csodálkozott milyen sok pénzt kapott érte. Most már határozott léptekkel hagyta el a várócsarnokot és egy ott várakozó sárga taxiba ült. Megmutatta a sofőrnek a papírt és hátradőlt az ülésben. Megtapogatta a zsebét és elmosolyodott, egy kis könyvecske bújt meg a zsebkendője mellett, egy angol–magyar úti-szótár.


A taxi a kertvárosban állt meg egy szép kis családi ház előtt, Harry fizetett és nagy sóhajjal kiszállt. Most már itt volt, de nem tudta hogyan tovább. Az utca kihalt, igaz délidőben érkezett, a ház csendes, a kertbe belátni, szép gyümölcsfák közé, hátrébb füves terület hintaággyal, leghátul magas bokrok és sok-sok virág. Nagyon tetszett neki és kissé elámulva állt sokáig.
-    Keres valakit? – szólt hozzá egy nő magyarul, megfordult és a szomszéd ház kapujában meglátott egy középkorú nőt. A nő mosolyogva nézte, Harry közelebb lépett és megszólalt.
-    Én keres itt... – előkapta a szótárt és kinyitotta a megjelölt oldalon – otthon... Zsuzsa     Koltay.
-    Értem – mosolyodott el ismét a nő – maga külföldi.
-    Nem értem kérem – mondta angolul.
-    Miért nem mindjárt így mondta – váltott nyelvet a nő – maga Suzanne barátja?
-    Igen, úgy is mondhatjuk – könnyebbült meg Harry.
-    Bocsánat, még be sem mutatkoztam, Harrison Bains vagyok.
-    Angéla Koltay – nyújtotta a kezét – Zsuzsa nagynénje, de fáradjon be, ne itt     ácsorogjunk.
-    Nagyon örülök, Agnes asszony beszélt magáról.
-    Ismeri Zsuzsa nagymamáját?
-    Természetesen, ő mondta meg a címet is.
-    Na és miért jött kedves Harrison?
-    Szólítson Harry-nek.
-    Akkor Harry, mi szél hozta?
-    Suzyval szeretnék beszélni.
-    Nincs itthon, reggel láttam elmenni a barátjával és még nem jöttek haza.
-    Barátjával?
-    Igen, miért csodálkozik?
-    De gyorsan vigasztalódott – szaladt ki a fiú száján, de mindjárt meg is bánta, a nő kutatóan nézett rá.
-    Zsuzsa, elnézést, de én magyarosan mondom, valamit mesélt nekem, de nem     fejezte be, mert hazahívták, csak nem magáról beszélt?
-    Nem tudom miről beszélt, ha elmondaná...
-    Azt mondta, volt egy barátja, akit szeretett, de csalódott benne, maga volt?
-    Valószínűleg.
-    Csak valószínűleg?
-    Nem tudom mit mondjak, volt több barátja kint és én voltam az egyik, de úgy látom     itt is akad néhány.
-    Aha, kezdem érteni, maga volt a szerelme, vagy tévedek?
-    Nem téved, legalábbis ezt mondta nekem, de összevesztünk egy butaságon és ő     hazarohant.
-    Maga meg utánajött, mert még szereti, igaz?
-    Úgy van.
-    Akkor most mi legyen?
-    Szeretnék beszélni vele, megmagyarázni mindent.
-    Ha valamit magyarázni kell, az már gyanús.
-    Meg kell magyaráznom, mert ő mindent félreértett, egy látszat alapján döntött és     nem akart meghallgatni.
-    Akkor már értem, csalódott, mert azt hiszi maga nem szereti igazán, hazarohant és     visszafogadta a régi szerelmét. Hát nem lesz könnyű dolga!
-    A régi szerelmét?
-    Egy fiúval járt, de benne is csalódott, aztán egy másikkal Amerikába szaladt.
-    Ezt tudom, Agnes asszony elmesélte.
-    Akkor többet tud, mint én.
-    Tudom mi történt Amerikában, de nem tudom, mi volt itthon. Azt tudtam, hogy volt     egy nagy szerelme, aki egy idősebb nőt vett el, mi lett velük, elváltak?
-    Nem tudom, de mióta itthon van, legalább háromszor láttam itt a fiút.
-    Négy nap alatt háromszor?
-    Reggel, este, de mindig elment, nem maradt itt éjszakára.
-    Éjszakára? – csodálkozott a fiú.
-    Zsuzsának külön-bejáratú szobája van és amíg nagy volt a szerelem, itt is aludtak.
-    Értem, ezek után úgy érzem nem volt jó ötlet idejönnöm.
-    De igen – válaszolt határozott hangon a nő – beszéljen vele és térítse észre.
-    Ezek szerint magának nincs jó véleménye erről az emberről.
-    Először is nincs rendes állása, az egyetemet elkezdte, de amikor Zsuzsa elment     abbahagyta. Most egy boltban eladó, Zsuzsa elvégezte az egyetemet?
-    Végzett jogász, tudja együtt voltunk az utolsó hónapokban és sokat segítettünk     egymásnak.
-    Nagyszerű! Maga szerint milyen pár lennének, egy bolti eladó és egy ügyvédnő?
-    Nem az emberek foglalkozása számít, hanem az érzelem, ha szeretik egymást,     mindent meg tudnak oldani.
Angéla fürkésző tekintettel nézett a fiúra, majd elmosolyodott.
-    Nem akar nekem valamit elmesélni? – kérdezte félrebillentett fejjel és széles     mosollyal az arcán.
-    Ha gondolja...
-    Szeretném, de nem itt. Összeütök valamit és eszünk, aztán a kertben a jó levegőn     elmesél nekem mindent. Van már szállása?
-    Nincs, nem tudom, hol van itt a közelben egy szálloda?
-    Itt nincs, de nem is kell, nálam fog lakni, elfogadja?
-    Ha kifizethetem...
-    Szó sem lehet róla, maga a barátunk és egy baráttól nem fogadok el pénzt.
-    Köszönöm.
Angéla főzött, Harry a konyhában ült és mosolyogva figyelte.
-    Maguk nem főznek otthon? – kérdezte a fiútól.
-    Anyám nem főzött, apám zsörtölődött is, mert nem szeretett étter