Luciferi, avagy az ördög szépsége



A szoba szűk volt és fülledt, a bekapcsolt gépek halkan duruzsoltak és nagy meleget árasztottak alattomosan. Péter hátradőlve ült a szűk karosszékben és morgott, a feneke már fájt a sok üléstől és izzadt.
-    Vehettem volna egy ventilátort – morogta – legalább megmozgatná ezt a fülledt levegőt.
A kis helység szűk volt, mint már említettem, de volt egy ablaka, pici ablak, olyan WC-re való, mert ez a kis szoba valamikor mellékhelyiség volt. No nem WC, mert ahhoz túl nagy, csak fürdőszoba, aminek viszont elég kicsi volna, de amikor az előző tulajdonos leválasztatta, még nem tudta, hogy a víz odavezetése lehetetlennek bizonyul. Így aztán ez amolyan raktár lett. Az ablak is csak egy szellőző-aknára nyílt, magyarul lichthófra, ahonnan nem sok fény jött be.

Pesti Péter mérnökhallgató szerény ember volt, inkább visszahúzódó, talán a külseje miatt, mert a nem túl magas, vékony fiatalembert nem vették észre a lányok. Péter szerette volna, ha őt is elfogadják és körülveszik, mint az évfolyamtársait, de valahogy nem jött össze. Az egyetemi bulikon, vagy rendezvényeken mindig nagy önbizalommal jelent meg kiöltözve, de aztán csak valamelyik sarokban ücsörgött egymagában, vagy a pultot támasztotta kólát szopogatva.
Pedig nem volt csúnya fiú, keskeny arca és vékony szája talán nem volt a legvonzóbb, de a szürke szeme mindig barátságosan tekintett a vele szemben állóra, ha nagy ritkán megszólították.
A tanulmányi eredménye jó volt, ha nem is a legkiválóbb, de szorgalmas és kitartó volt és ha valamibe belekezdett, azt végigcsinálta.
Pesti Péternek egyetlen bánata volt csak, a magány. A szüleit korán elvesztette, magára maradt, de nem adta fel, nem esett letargiába, tanult és dolgozott. Egy kis cég alkalmazta fejlesztőnek, ahol számítógépes alkalmazásokat fejlesztettek. Az egyetemből hátra volt még egy év és a diploma megszerzése után elhatározta, hogy külföldön keres munkát. Az angol nyelvvel nem volt problémája, a német is ment egy kicsit, csak a franciával nem boldogult.
A lakás, amelyben élt nem volt az övé, csak bérelte, de szerencséjére ez a kis helyiség is benne volt, ahová a számítógépeit tehette. A munka, amit végzett, nem volt helyhez kötött, otthon végezhette a saját gépén, csak a végeredményt kellett elküldenie.

Nyár volt, tikkasztó hőség, ami abban a kis szobában még elviselhetetlenebb, mert a szellőzés a lichthófon át csak gyengén működött, lévén, hogy a tető négy emelettel magasabban volt.
Péternek rossz volt a kedve, mert a munka, amit elvállalt, nem akart összejönni, a program folyton elakadt és hibajelzés nélkül leállt. Már ötször nézte át a fordító-listát, de nem talált rá a baj okára.
A rosszkedvéhez hozzájárult a nagy hőség is, ami tudvalevő, hogy tompítja a gondolkodást.
Péter odacsapta a ceruzáját és felugrott, az ajtót kitárta, de rögtön vissza is csukta, mert a szomszédban újra ordított a rádió. A zaj zavarta, csak csendben tudott igazán koncentrálni, a szomszéd rádió-mániája idegesítette. Már többször szólt neki udvariasan, megkérte, hogy legyen tekintettel rá, de a szomszédról lepergett. Igaz megígérte, hogy halkabbra veszi, de sohasem tartotta be. Péter nem akart összeveszni a házban senkivel sem, mindenkivel jóban volt, a szomszédok szerették, még a rádió-mániás is. Morogva csapkodott, egész éjjel fent volt és még másnap is a hibát kereste, de nem akadt rá, a program egy idő után csak lemerevedett.
-    Az ördög vinne el! – kiáltotta és rácsapott a monitorra. A csattanást mély morajlás követte, Péter megrémült, hogy túl nagy zajt csapott, egy kicsit fülelt, de nem történt semmi, a képernyő felé fordult és rémülten nézte, a kép eltűnt. A monitort vizsgálta, a csatlakozásait, minden jó volt, a kis zöld lámpa világított, a számítógép működött, csak a kép nem volt sehol.
-    Ezt jól megcsináltam – morogta – most vehetek egy monitort.
Dühös volt, mert a minap dobott ki egyet, mert feleslegesnek tartotta, de most nagyon hiányzott. Kikapcsolta, várt egy kicsit, majd újból bekapcsolta, de a kép nem jött elő. Elkeseredetten ült le a székébe és búsan bámulta a gépet.
-    Mi a fenét csináljak most – morogta – a program nincs kész, Zoli leveszi a fejemet, ha     szombatig nem szállítom.
Végiggondolta mit csinált, mielőtt a kép eltűnt és hangosan kimondta, sokszor szokott hangosan gondolkodni, mert nem hallotta senki.
-    Na szóval, behívtam a modult, a lista eltűnt, megjelent a keret, ami mindig is és     megállt, ahol szokott, aztán rácsaptam... „az ördög vigye el” mondtam és akkor     eltűnt.
-    Engem hívtál? – hallott egy hangot, rémülten kapta fel e fejét, de kis szobában nem     volt senki.
-    Ne bámészkodj, idenézz! – hallotta a hangot, ami mintha a monitor felől jött volna.
Tekintete most a képernyőre tévedt és hátrahőkölt, a kép most világos volt egy női alak látszott rajta. A nő égővörös ruhában volt, gesztenye színű haja feltornyozva, kezében egy parányi háromágú szigonnyal mosolygott felé.
-    Ez hogy lehet? – rebegte rémülten, de a rémületénél a kíváncsisága nagyobb volt.
-    Gondolkozz – mondta a nő és tovább mosolygott.
-    Te egy program vagy, esetleg vírus?
-    Meg akarsz sérteni?
-    Dehogy, csak kíváncsi vagyok – mondta, de közben a monitor mögé nézett, valami drótot keresett, ami elvezetne egy másik géphez, de nem talált. A gép mögé nézett, minden huzalt megrángatott, de a szokványos csatlakozásokon kívül semmit sem talált.
-    Mit keresel? – szólalt meg újból a képernyőn lévő nő.
-    Semmit, csak...
-    Ne keresd – vágott közbe – nincs semmi, csak én és ki is kapcsolhatod a     számítógéped, ha akarod.
Péter úgy tett, de a kép nem tűnt el, most már igazán megijedt.
-    Mondd, hogy csináltad?
-    Semmiség, hívtál, hát megjelentem.
-    Te az... ördög vagy? – félve ejtette ki ezt a szót, pedig nem volt vallásos.
-    Biztos az álmosság az oka – gondolta – a kialvatlanság és most hallucinálok.
-    Nem hallucinálsz!
-    Jól van, de most már tűnj el!
-    Nem tehetem, ha egyszer hív valaki, megjelenek, de ahhoz, hogy elmenjek, valamit     tenned kell!
-    Mit kell tennem?
-    Azt majd elmondom, de így nagyon kényelmetlen, nem gondolod?
-    Mit csináljak?
-    Például meghívhatnál egy kávéra, van konyakod?
-    Nincs, a whiskym is elfogyott.
-    Tudom, kár volt a haverodat megkínálni vele.
-    Te erről is tudsz?
-    El sem hinnéd, mennyi mindent tudok, na elmehetek hozzád?
-    Ha akarod, de várj, te tényleg az ördög vagy?
-    Igen, miért csodálkozol?
-    Mert olyan izé... szép vagy.
-    Köszönöm – kacagott a nő – ezt még senki sem mondta nekem!
-    Nem láttak így téged?
-    Nem éppen, ezt a formámat ritkán használom, csak, ha valami különleges helyre kell     mennem, vagy aki hív – ennél a szónál közeledett a kép és a nő arca töltötte ki a     képernyőt – olyan érdekes ember, mint te.
A kép eltűnt, Péter felkiáltott.
-    Várj! Még ne menj el!
A kép visszajött, a nő most már állt és felé nézett kissé bosszús arccal.
-    Mit akarsz még?
-    Csak valamit, arra még nem válaszoltál ki vagy?
-    Már kimondtad, az ördög, Lucifer, vagy Belzebub, esetleg Mefisztó, soroljam?
-    Te igazán az vagy?
-    Hogy bizonyítsam be? – a nő szeme felfelé nézett és a fejét enyhén ingatta, mintha egy érthetetlen dolgot kell feleslegesen megmagyaráznia.
-    Csak azért kérdezem, mert, nem gondoltam, hogy egy szép nő...
-    Szépnek tartasz – mosolyodott el – akkor eltaláltam az ízlésedet, de figyelj, ezt nem     mutatom meg többször.
A képernyőt most lángok lepték el, a képen látszottak, de úgy tűnt, mintha belülről jönne, Péter rémülten lépett hátra. A lángok közül most egy igazi ördögalak lépett ki és gonoszul felnevetett.
-    Ezt akartad látni, ez a Hollywoodi változat!
Most a lángok helyét sötét mélység foglalta el, a kép változott, úgy tűnt, mintha zuhannának, vagy egy gyors liften mennének lefelé. Hirtelen sötét barlang tűnt fel, ahol hatalmas üstök álltak, az üstök alatt tűz égett és az üstökben emberek voltak összezsúfolva. Fájdalmas kiáltozás és hörgés hallatszott, de ez az egész mintha csak egy díszlet lenne, nem volt igazán ijesztő.
-    Ez az egyházi változat – hallatszott a hang – de ez már eléggé idejétmúlt.
Most hideg kékség foglalta el az ernyőt, csupasz sziklák látszottak, jeges szél süvöltött és a havas lejtőn néhány ember didergett meztelenül.
-    Ez már közelebb áll a valósághoz, de nem szeretem – tűnt fel ismét a nő a monitoron.
-    Most már mindent láttál, indulhatok?
-    Melyik az igazi, mi a valóság?
-    Arra magadnak kell rájönnöd, de segíthetek. Na engedj be, nem akarok csak úgy     megjelenni, még nem vagy hozzászokva.

Csengettek, Péter felállt és kiballagott az előszobába. Még mindig az előbbiek hatása alatt állt, de már nem volt rémült, inkább kíváncsi.
A csengő újból megcsörrent, kinyitotta az ajtót, de nem állt ott senki, csak egy kis szellő csapta meg az arcát, egy kis huzat, mintha egy ablakot nyitottak volna ki valahol.
Visszaballagott a kuckójába, de az ajtóban megtorpant, a képernyőn látott nő az ő helyén ült a gép előtt és rámosolygott.
-    Bocsi, hogy siettem, de a szomszéd éppen kilépett, nem akartam, hogy meglásson.
Péter csak állt az ajtóban csodálkozva, a nő szépsége lenyűgözte. Most közelebb lépett és kinyújtotta a kezét.
-    Pesti Péter vagyok.
-    Tudom – mosolygott tovább a nő, de nem fogta meg a kezét.
-    Nem akarsz kezet fogni velem?
-    Még nem, tudod annak súlyos következményei lennének, higgy nekem.
-    Jól van, de valami bizonyítékot...
-    Jaj, hát még mindig nem hiszel – nézett az ég felé fejét csóválta – az ördögbe is, hát     milyen bizonyítékot akarsz?
A hajához nyúlt, félrehúzta kissé és a sűrű hajtömeg alól két pici szarv tűnt elő.
-    Most már hiszel nekem?
Péter csak bólogatott.
-    Le is vehetem, mert olyan kényelmetlen, folyton beleakad a fésű.
Lecsavarta a két kis piros szarvacskát, összecsapta a kezét, a szarvak eltűntek.
-    Na így már mindjárt más – sóhajtotta – akkor térjünk a tárgyra.
Péter leült egy másik székre, egy olyanra, ami még nem volt tele papírokkal.
-    Hogy hívnak – kérdezte – mi a neved?
-    Nagyon sok nevem van – nevetett a nő – de te csak hívj Luciferinek, vagy egyszerűen     Lucynak, így angolosabb és nem kérdezősködnek, ha bemutatsz valakinek.
-    Velem akarsz maradni? – képedt el a fiú.
-    Nem állandóan, de egy ideig együtt dolgozunk majd, legalábbis remélem.
-    Mit akarsz tőlem?
-    Csak segíteni, na nem önzetlenül, a lelkedért cserébe.
-    A lelkemért? – álmélkodott a fiú.
-    Bizony!
-    Az olyan nagy érték?
-    Nagy érték, mert másod sincs és ha nekem adod, teljesítem hét kívánságodat.
-    Mit kezdesz a lelkemmel?
-    Elég sok mindent, például, ezentúl nekem dolgoznál és ha jó munkát végzel, feljebb     léphetsz, lehetsz reklámmenedzser.
-    Úgy, mint itt a földön?
-    Hol máshol? Az hiszed valahol a föld alatt kell melóznod, vagy a poklot söprögetned     az idők végezetéig? Nagy tévedés kisöreg, a pokol itt van a földön, előtted, még ha     nem is látszik a szó legszorosabb értelmében annak.
-    De hát a pokol tüze, meg a kénköves lángok...
-    Azok csak reklámfogások és csak ijesztgetésre használhatók, a valóság sokkal     reálisabb.
-    De ha eladom a lelkem, nem kerülhetek fel a mennybe.
-    Jaj, ugyan már! Miért ne? Én is onnan jövök, én vagyok a „Fényhozó” a nevem is ezt     jelenti.
-    Nem értem – suttogta Péter – mindig azt tanították, hogy a pokol lent van, a     mennyország meg fent.
-    A fent és a lent fogalma annyira relatív, mihez képest?
-    Hát ehhez, a földhöz – mutatott a lába elé.
-    Ja, vagy úgy, a gravitáció!
-    A biblia azt írja...
-    Úgy tudom, te tanult ember vagy – vágott közbe a nő – akkor hogy hihetted el azt a     sok badarságot bizonyítékok nélkül? Nem lehetsz ennyire ostoba!
Péter hallgatott, megdöbbentette amit hallott, bár ha jobban belegondolt, logikusan hangzott és már hajlamos volt elhinni.
-    Nézd – folytatta a nő – csak azt kell eldöntened, nekem dolgozol, vagy valaki     másnak, aki ugyanúgy kifacsarja a lelked és ugyanúgy nem marad semmid mire     meghalsz. Na mit szólsz?
-    Mégis mit jelent az, hogy eladom a lelkem?
-    Na jó, elmondom – sóhajtotta Lucy – nagyon egyszerű, nem születhetsz újra, ebben a     testben kell maradnod az idők végezetéig és csak a pokolnak dolgozhatsz.
-    Nem halok meg?
-    Nem, de ne örülj annyira, nem nősülhetsz meg, nem lehet gyereked és persze nem     halsz meg, mindig ugyanebben a testben kell lenned, tudod milyen unalmas?
-    Az örök életet ajánlod nekem?
-    Nem erről beszéltem eddig? Most azt kellene mondanom, hogy milyen nagyszerű     dolog ez, de veled őszinte vagyok, ez az igazi pokol.
-    Amit most elmondtál, csupa negatívum, le akarsz beszélni róla?
-    Dehogy, most jön a dolog pozitív oldala. Nagyon gazdag lehetsz, megkaphatsz     mindent az életben és olyan rossz lehetsz, amilyen csak akarsz. Kihasználhatsz     másokat és ha elég magas rangot érsz el, még ölhetsz is büntetlenül.
-    Ezt nem akarom – Péter megborzongott.
-    Pedig nagyon sokan vágynak rá, a hatalom érzete megrészegít.
-    Tudom, de ez engem nem vonzz, én csak boldog akarok lenni.
-    Akkor nem jó helyre jöttem – sóhajtotta a nő – félreismertelek.
-    Mégis miért jöttél, mit kerestél nálam?
-    Elveszett lelkekre vadászunk, olyanokra, mint te, ez a dolgunk. Tudod nálunk is     munkaerő-hiány van, egyre több az ember és kevesen vagyunk.
-    Ez furcsa, a pokol munkaerőhiánnyal küzd? – nézett vidáman a nőre.
-    Látod, akkor talán mégis megegyezhetünk?
Péter elgondolkodott, amit hallott megrémítette, de izgalommal töltötte el, most már kíváncsi volt.
-    Ebből talán még valami jó is kisülhet – gondolta és elszántan nézett Lucy szemébe.
-    Mit kell aláírnom?
-    Na végre!
Tapsolt és egy vastag papírköteg hullott alá a semmiből.
-    Itt a szerződés, olvasd el és írd alá – tette a fiú elé.
-    Ez nagyon hosszú!
-    Nem sok, csak 666 oldal.
-    Elmondod röviden?
-    Na jó, ez a szerződés köttetett ekkor és ekkor Pesti Péter és a Pokol képviselője között.     Itt már csak a hivatkozások vannak a világ összes törvénykönyvére, annak     valamennyi paragrafusára. A tiéd a 233-ik oldalon van és nem hosszú.
Péter odalapozott és elolvasta, a hivatkozás a Polgári Törvénykönyv azon passzusaira vonatkozott, ami a személyiségi jogokat tartalmazza.
-    A végén van a lényeg – folytatta a nő – az apróbetűs részben. Itt soroljuk fel azokat a     kritériumokat, amik kizárják a szerződés létrejöttét. Téged ez nem érint, te minden     szempontból megfelelsz.
Péter azt is megnézte, de olyan apró betűkkel volt szedve, hogy képtelen volt elolvasni.
-    Itt írd alá – mutatott a nő egy pontra és egy tollat adott a fiú kezébe. Amikor érte nyúlt, egy pillanatra összeért a kezük, Péter úgy érezte, mintha megégette volna valami.
Aláírta, a toll kissé folyt és úgy néztek ki a vörös betűk, mintha vérrel írta volna.
-    Vörös tinta, a vér már elavult és nem praktikus – vonta meg a vállát.
-    Most már el van adva a lelkem? – érdeklődött és a nőt nézte merően.
-    Még nem, előbb a hét kívánság és csak azután. Elkezded?
-    Azt akarod, hogy most kívánjak valamit?
-    Minél előbb, annál jobb.
-    Nem várhatnál, még át kell gondolnom.
-    Nehéz eset vagy, pénz, nők, jó autók, gazdagság, na gyerünk!
-    Várj, nem ezt akartam kérni.
-    Hát mit, mindenki ezt kéri.
-    Én nem vagyok mindenki.
-    Na ezt jól kifogtam – morgott a nő és elfordult – mi a fenének kellett nekem most     szolgálatban lennem!
-    Nem vagy egyedül? – csodálkozott Péter.
-    Vannak beosztottjaim, de most sokan vannak szabadságon. Na kívánj már valamit!
-    Hát jó – adta be a derekát Péter – ez a probléma foglalkoztat – mutatott a     számítógépre.
-    Ez nem probléma – mosolyodott el Lucy – idenézz!
A képernyő kivilágosodott és a program táblázata jelent meg rajta.
-    Ezt grátisz kapod, ha most kívánsz valamit.
Most a monitor felbontásának képe jelent meg és az érték vörösen villogott.
-    Érted már?
-    Ó én hülye – csapott a homlokára – a felbontás, nem engedélyeztem a váltást!
-    Na ugye és most kívánj gyorsan valamit.
Péter nem gondolkodott, csak rávágta és csak remélte, hogy nem fogja megbánni.
-    A szomszéd rádiója örökre hallgasson el!
Egy villanás és csend lett, a fiú felsóhajtott.
-    Na végre!
Körülnézett, de Lucy nem volt sehol.
-    Hol vagy, ne menj el!
-    Mit akarsz – jelent meg a monitoron a nő arca – ma már kívántál, majd holnap, ja és     ha a mobilodon beütöd a 6x6-ot, beszélhetsz velem. Jó éjt!
Ismét felsóhajtott, ez az egész először felzaklatta, de ahogy beszélgettek, már nem úgy gondolt Luciferire, mint az ördögre, hanem mint egy jóbarátra, aki egy kis színt vitt sivár életébe. Már vágyott rá, hogy újra lássa és beszélgessenek.
-    Azért ez veszélyes is lehet – gondolta – mégis csak az ördög!
Felállt, hogy kimenjen a konyhába egy sörért, kilépett kuckója ajtaján és valami furcsát érzett, mintha köd lenne. Kékes derengés vonta be a bútorokat és egyre sűrűsödött. Most a bejárati ajtóhoz lépett és kinyitotta, a folyosón már vastag füst terjengett és fojtogató volt.
Rémülten kereste a tűz forrását, ajtótól ajtóig szaladt a folyosón, de csak akkor vette észre, hogy a szomszéd ajtaja alól gomolyog elő, mikor már visszafelé futott. Előkapta zsebkendőjét és az orrára szorítva dörömbölni kezdett.