A KIKÜLDETÉS 1
(Annafrid)
Berki Ádám harminc éves lett, barátai és kollégái
felköszöntötték a férfit. Mosolyogva fogadta a
gratulációkat és kivételesen megengedte, hogy munkaidő
alatt megigyanak egy pohár pezsgőt. Ádám barátai a
munkatársai is voltak, ha azt a három fiút nem
számítjuk, akiket középiskolás kora óta nem látott. Egy
cégben dolgoztak, amit még az egyetem elvégzése után
alapítottak hárman. A Műegyetem híres hatos tanköre,
négy fiú és egy lány elhatározták, hogy a diploma után
is együtt maradnak. Az öt hallgatóból hárman „Summa cum
laude” végeztek és ez történelmet írt az egyetemen.
Ádám nem volt a háromban, ő „csak” jeles lett István
barátjával együtt, de János, Gábor és Ildikó kitűnőre
végeztek.
Mindezek ellenére a gyakorlati ember és a
vállalkozószellem Ádám volt. A vállalkozást is ő
indította édesapja örökségéből, mert idősebb Berki
Gusztáv jobblétre szenderült.
Ez a mondat is Ádám szájából hangzott el elég sokszor
azon okból, hogy a fiú nem szerette az apját.
Édesanyját imádta, de Berkiné is kiköltözött a temetőbe
mikor a fia másodéves lett. Ádámra rászakadt minden, a
ház, a telek és a húga problémája. A húga Ágnes
tizenkilenc éves korában férjhez ment egy fűszereshez,
bár a férfi tíz évvel volt idősebb nála. Zoltánnal az
volt a baj, hogy ivott, igaz nem túl gyakran, „csak”
hetente ötször és ilyenkor éjszaka tántorgott haza. Ági
hiába kérlelte, nem hagyta abba, bár minden alkalommal
megígérte. A nőben a kisfia tartotta a lelket, a
négyéves Péterke csodálatos gyerek volt, okos, értelmes
és szerette az apját. Ezek után Ádám hiába kérlelte a
húgát, hogy váljon el, a gyerek miatt maradt.
Ilyen családi háttér után érthető, hogy a fiú nem
nősült meg. Vállalkozó hölgyemény akadt elég sok, nem a
fiú szépsége miatt, bár kedves volt és jószívű, inkább
a jövőbe vetett hite miatt. Furcsán hangzik, de Ádám
jövője örök téma volt, a barátai egymásközt úgy
aposztrofálták: a „jövő-buzi”! Állandóan fantáziált és
folyton a jövőről beszélt, pláne, ha már megivott
néhány pohár pezsgőt.
Gyerekek, a jövő a legfontosabb! Azt kell
építenünk és meglátjátok csodás lesz!
Ezt hajtogatta folyton. Volt még egy vesszőparipája, az
összetartás.
Össze kell tartanunk gyerekek, csak így érünk
célt, az összetartás a legfontosabb!
Most aztán ember legyen a talpán, aki eldönti melyik a
legfontosabb, a jövő, vagy az összetartás. Mindegy, a
barátai értették és ilyenkor csak legyintettek, de
kitartottak mellette. Egyébként történetünk
szempontjából ez teljességgel érdektelen.
Adva van tehát egy harmincadik életévét betöltött
fiatal férfi, aki nem volt jóképű, de kedves, meg
jószívű és még valami: segítőkész. Azért a jóképűség
elég relatív fogalom, mert a társadalom nőnemű egyedei
ezt nagyon egyéni módon ítélik meg. Az, hogy Ádám nem
jóképű egy sokkal kevésbé jóképű barátja jelentette ki,
de a társaságában levő nők lehurrogták.
Bár te lennél olyan jóképű, mint Ádám – morogta
a barátnője.
A társaság ezzel napirendre tért a jóképűség
kérdésében. Még valamit elfelejtettünk megemlíteni,
nevezetesen hogy Ádám barátunk erősen konzervatív
felfogású volt. Konzervativizmusa abban nyilvánult meg,
hogy utálta a divatos dolgokat, mint például a
piercinget és a tetoválást, a nyelvátfúrásról nem is
beszélve. Az a néhány barátnője már szóba se merte
hozni, ha netán kedvük kerekedett egy kis divatos
csüngőt tenni a köldökükbe, vagy urambocsá' pillangót
tetováltatni a vállukra. Aki megtette már haza sem mert
menni, Ádám azonnal kirúgta. Ennyit a bemutatásról.
Ott tartunk, hogy a jóképű, (vagy nem jóképű)
harmincéves Ádámnak végre szerencséje lett. A szerencse
egy megkeresés képében jelentkezett az interneten, a
fiú egy korábban írt levelére válaszolva. Ádám bővülni
akart és terjeszkedni, ezt az elmúlt év eléggé
kiemelkedő eredményére támaszkodva merte elhatározni. A
bővülést persze nem hazai viszonylatban képzelte el,
mert tudta senki sem lehet próféta a saját hazájában.
Külföld felé kacsintgatott. A válaszlevél angolul jött,
ami Ádámnak nem okozott gondot, de Franciaországból,
nevezetesen Párizsból. Az öröme mellé egy kis üröm
vegyült, mert jól tudta, a franciák ugyan tudnak
angolul, de sokkal jobban szeretnek az anyanyelvükön
beszélni. A levél értelmében Monsieur Couden
személyesen jön el, hogy megismerje leendő partnereit.
Adva volt a legfontosabb probléma: szerezni valakit,
aki jól beszél franciául és angolul is tud. A látogatás
a következő hónap elejére várható, pontosabban
negyedikére, addig meg kell lenni a tolmácsnak. Az öreg
titkárnője Margitka szerint nőt kell felvenni, mert
hogy néz ki, hogy férfi tolmácsol és valaki más
jegyzetel, ez olyan kisstílű. A többiek, a barátai,
teljesen ráhagyatkoztak, nem folytak bele a
vállalatirányítás problémájába. Végül megegyeztek, hogy
feladnak egy hirdetést.
A hirdetésre elég sokan jelentkeztek, a legtöbbjük nő,
de volt köztük három férfi is. Ádám tajtékzott, de
Margitka megmagyarázta:
Főnök, Magyarországon vagyunk, itt senki sem
veszi szó szerint a hirdetés szövegét, ezek is
próbálkoznak.
A férfiakat rövid úton kirúgta, pedig volt köztük egy
aki megígérte, hogy átoperáltatja magát, ha megkapja az
állást. Ádám kínjában már röhögött.
Legközelebb buzikat keresünk – morogta.
A nők között volt mindenféle korosztály, de olyan egy
sem, aki a követelményeknek maradéktalanul eleget tett
volna. Megint Margitka tette helyre a fiút.
Főnök, kompromisszumot kell kötnünk.
Jól van, de milyet, mit hagyjak el, a
nyelvtudást?
Nem, hanem a külsőt. Azt hiszi nem tudom, hogy
azt a vöröset azért küldte el, mert nem tetszett a haja
színe!
Angolul sem tudott rendesen.
De felsőfokúja volt franciából.
Hallotta a kiejtését? – vágott vissza Ádám –
úgy én is tudok franciául!
A látogatás időpontja vészesen közeledett, de még nem
volt meg a kívánt személy.
Május utolsó napja volt, az idő meleg és nyárias, Ádám
félve nyitott be a titkárságra – ahonnan az ő szobája
is nyílt – vajon hány ronda nő ül a kényelmetlen
székeken. Ma csak öten ültek meg Margitka, aki mint
mindig, gúnyosan mosolyogva fogadta.
Hozom a kávét főnök – mondta a köszönés után és
amikor belépett a belső szobába rákacsintott.
Az a szőke nagyon dögös – súgta.
Az lesz a legbutább – vágta rá a fiú.
Majd meglátja, de azt a barnát hallgassa meg
rendesen, szerintem van benne valami.
Egy jó adag önbizalom?
Az is, de talán más is.
Jó, küldje be az elsőt – sóhajtotta.
Még a kávét itta, belibegett a szőke csoda olyan rövid
szoknyában, hogy minden lépésnél kilátszott a bugyija
széle. Igaz meleg volt, de a felsője még a köldökéig
sem ért.
Good Morning – köszönt Ádám.
Jó napot – vágta rá a nő magyarul.
Take a sit please – mutatott a székre, a nő
buta arccal nézett rá
Mit szitáljak? – kérdezte és előre hajolt, hogy
be lehetett látni a ruhakivágásába.
Itt azt írja – emelte fel az önéletrajzát –
hogy angol nyelvvizsgája van, milyen szintű?
Annak vannak szintjei? – csodálkozott a nő.
Na jó, köszönöm, hogy idefáradt, most elmehet.
De az állás, nem vesz fel? – kissé oldalt
fordult és még feljebb húzta a szoknyáját.
Sajnálom kisasszony, de még akkor sem, ha
sztriptízt csinál.
Maga meleg?
Sajnos már kihűltem – mosolyodott el és
visszaadta az önéletrajzot.
A nő sértődötten felemelt fejjel libegett ki, de közben
valamit morgott. Ádám nagyot sóhajtott és lenyúlt a
táskájába, hogy kivegye a reggeli szendvicsét, mikor az
ajtó kinyílt.
Nem nézett fel, most elhatározta akármi is lesz,
megreggelizik.
Segíthetek? – hallott egy kedves hangot,
felnézett, az a barna hullámos hajú lány állt előtte,
akire Margitka felhívta a figyelmét.
Köszönöm, csak a szendvicsem...
Hozzak egy kávét, vagy...
Nem, már ittam – vágott közbe és a nőt nézte.
Semmi különöset nem látott, hosszúkás nem túl szép arc,
magas, domború homlok és a szépen fésült haj ami
először a szemébe ötlött, csak az orra volt túlságosan
hosszú, leért egészen az ajka vonaláig.
Foglaljon helyet – mutatott a székre, de még a
nőt nézte, a mozdulatot, ahogy leült kissé
félrefordulva, zárt lábakkal. A szoknyája nem volt
hosszú, inkább divatos és csak néhány centivel
végződött a térde felett, világoskék kardigánja
kigombolva. Most elmosolyodott, kivillantak szabályos
fehér fogai, de más is kivillant, egy kis kék színű
gyöngy a nyelvén. Ádámot a hányinger kerülgette, de
megpróbálta leküzdeni.
Ez is divat – mondta fel a leckét magában és
megpróbált toleránsabb lenni, mert a határidő már itt
volt a nyakukon.
Nem tudom az önéletrajzom...
Itt van – emelte fel a papírt az asztalról –
ebben azt írja franciából most teszi le a felsőfokút,
még nem sikerült? – nézett fel.
Még nem, illetve az időpont nincs meg.
Jó lenne minél hamarabb, de nézzük tovább, az
angollal hogy áll, mert itt nem írja.
Tudok angolul, de nem gondoltam még
nyelvvizsgára.
A többi, gyorsírás, a szövegszerkesztők...
Ha van itt egy számítógép, bebizonyítom.
Itt a laptopom – tolta a lány elé a gépet.
Diktál? – nézett rá a lány.
Természetesen, akkor írja...
Ádám most belejött, diktált egy elég kacifántos, nehéz
szöveget, a lány ujjai repkedtek a billentyűkön. Idáig
még egyik jelentkezővel sem jutott, ez volt az első, de
végre már a szakmánál tartottak.
Kész van? – kérdezte, mikor megállt, a lány
felé tolta a gépet. A szöveget nézte, elég jó volt,
csak kevés hibát talált ami a gyors diktálásnak volt
köszönhető.
Kijavítom, ha akarja – mondta a lány, de Ádám a
fejét rázta.
Megtenné, hogy ezt átteszi franciába és
angolba?
Persze – húzta vissza a gépet és nekilátott.
Nem gondolkodott, írt elég gyorsan, csak egyszer állt
meg néhány pillanatra gondolkodni, ekkor a szájába
vette kisujját, de nem szopta, csak babrált vele a
szája szélén.
Ez lehet a rossz szokása – könyvelte el magában
a fiú, de közben a lány szája vonalát nézte. Elég
széles ajkai voltak, de nem túlságosan, viszont nagyon
hosszúak
Nagyszájú – ötlött fel benne a gondolta és
majdnem elnevette magát, de nem tette, mert ez az arc
összhangban volt. Igen, a lány arca minden jellegzetes
és kissé csúnyácska vonásai ellenére összhangban volt
és ami még tetszett a fiúnak, nem volt kifestve. Most
az önéletrajzot kapta fel, mert a lány neve jutott az
eszébe, ami eléggé furcsa volt.
Annafrid – olvasta és csodálkozott. Közben a
lány készen lett és elé tolta a gépet.
Ádám az angol szöveget olvasta, viszonylag pontos volt,
csak azokat a kifejezéseket változtatta meg, amiket
angolul nem lehetett pontosan lefordítani.
Nem pontos – szólt közbe a lány, a fiú csak
bólogatott. A franciához nem értett és csak remélte,
hogy az is jó.
A franciát nem értem – mondta ki őszintén – így
nem tudom megítélni.
Az jobb lett – mosolyodott el a lány – és ha
akarja lektoráltathatja is.
Felesleges.
Levehetem a kardigánomat? – kérdezte mosolyogva
és a választ meg sem várva kecses mozdulattal kibújt
belőle. Ádám csodálta a mozdulatait és elmosolyodott,
de az ajkára fagyott a mosoly, a kardigán alól
előkerült a lány meztelen karja ami válltól a könyökéig
tele volt tetoválva. Egy ujjatlan trikó volt rajta,
amivel nem is volt baj, de nem takart semmit,
nevezetesen a tetoválásait. Most már azt is észrevette,
hogy a nyakán is van néhány japán írásjel. A bal karját
nézte, de nem tudta eltüntetni tekintetéből az undor
kifejezését. Nem ismerte fel az ábrákat, de nem is
érdekelte, most már az sem ami a lányban eddig tetszett
neki. A csodálata eltűnt, a viszolygás vette át a
helyét. A lány is észrevette a változást, mert
megmerevedett és ijedten nézett a fiúra.
Valami baj van? – kérdezte halkan.
Nem, semmi – rázta meg a fejét Ádám, de már nem
mert a szemébe nézni.
Mi a véleménye? – kérdezte félénken.
Hát kérem – nézett a számítógépre és a
kelleténél hosszabban időzött felette amíg
megfogalmazta a válasz – a munkája jó eltekintve néhány
helyesírási hibától, de a feladatra megfelel. Majd
értesítem hogyan döntöttünk.
Nem vesz fel?
Nézze nemcsak én döntök és még meg kell
hallgatnom néhány jelentkezőt, majd felhívom, illetve
Margitka felhívja – felállt jelezve, hogy vége a
kihallgatásnak.
A lány lassú léptekkel ment az ajtó felé, látszott
rajta, hogy bántja a dolog és azon gondolkodik mivel
ronthatta el. Azt világosan érezte, hogy a bizalom és
az összhang megvolt egészen addig, míg a kardigánt le
nem vette. Hirtelen rájött és ekkor visszafordult
A tetoválással van baj? – kérdezte hirtelen és
Ádám nem tudta mit válaszoljon.
Nem, de meg kell hallgat...
A tetoválás, ne tagadja! – vágta rá a lány és
közelebb jött. A hangja is élesebb lett, a jó modora is
eltűnt.
Szóval nem tetszik a tetkóm, mondja milyen
ember maga, egyáltalán férfi? – kérdezte éles hangon
csípőre tett kézzel.
A nemi hovatartozásomat illetően... – próbált
válaszolni, de a lány nem hagyta.
Szóval még csak nem is férfi, akkor mi?
Megmondom, egy maradi seggfej, akinek nem számít mit
tud az ember lánya, vagy azt várta, hogy szétrakjam a
lábam? – ezt már egész közel hajolva szinte köpte
arcába – Feleljen!
Ádám most már merev arccal, összeszorított szájjal
hallgatta és egész eddig nem felelt, de most muszáj
volt.
Megmondom kisasszony, egy maradi pojáca vagyok,
aki utálja a piercinget és a tetoválást és undorodik a
nyelv-gyöngyöktől. Hányok a mostani divattól és a
barátnőmet is azért rúgtam ki, mert pillangót
tetováltatott a vállára! És ha ez nem tetszik magának,
teszek rá! Az előbbi kérdésére válaszolva azért dobtam
ki a maga előtt lévőt, mert szétrakta a lábát!
Egyébként nem vagyok buzi!
A lány most meghökkent, nem várta, hogy a férfi
visszavág, csak állt előtte, de már az elszántság
eltűnt a szeméből. Hallgattak néhány pillanatig, de
közben mindketten megbánták előbbi kirohanásukat.
Bocsásson meg – mondta a lány és elfordult,
lassan visszavette a kardigánját és elindult az ajtó
felé.
Nem történt semmi – mondta rekedten Ádám és
visszaült a helyére.
A többieket már eleve averzióval fogadta és az első
hibánál kirúgta.
A következőt! – kiáltotta ki, de csak Margitka
jött be.
Nincs több főnök – állt meg az íróasztala előtt
– az utolsó elment, mikor az előtte levőt ordítva
elzavarta, mondja mi történt magával?
Felhúztak, a legtöbbje tudatlan fajankó,
egyáltalán hogy mernek jelentkezni, világosan megírtuk
a feltételeket, de egyik sem teljesítette.
Még az a barna hajú sem?
De igen, ő volt a legjobb.
Akkor miért kiabált vele?
Kihozott a sodromból.
Nagyon belemászott a lelkébe, sírva ment el.
Itt még nem sírt – Ádám megdöbbent, ezt nem
akarta. Ez a fiú minden hibája ellenére tisztelte a
nőket és sohasem akarta megbántani, de most nagyon
kiakadt.
Mivel húzta fel? – Margit nem akart leszállni a
témáról, pedig a fiúnak már elege volt.
Tudni akarja – nézett a szemébe – megmondhatom,
undorítóan nézett ki!
Én nem láttam undorítónak – vonta meg a vállát
a nő.
Mert nem látta a karját, válltól a könyökéig
tele volt tetoválva!
Margitka döbbenten hallgatta és már sok mindent értett,
lassan megfordult és kisétált a szobából, Ádám
lerogyott a helyére. Most már elege lett, már nem
csinálja tovább és a külföldi vendégei is elmehetnek...
akárhová! Hétvége jön, végre kipiheni magát, elmegy
valahova messzire és nem gondol semmire. Felvette a
táskáját és kilépett a szobája ajtaján.
Ha keresnek, elmentem a bankba – vetette oda a
titkárnőnek és kiment a szobából.
Leballagott a kocsijához, már nem érdekelte semmi, csak
el minél messzebbre.
A Duna parton járt, sétált a homokos fövenyen a Római
Parton, kavicsokat dobált az eléggé szennyes vízbe és
úgy viselkedett mint egy tízéves gyerek, még fagylaltot
is evett.
Esteledett, mikor hazafelé vette az irányt, haza az
üres lakásba, a teljes magányba.
Hétfőn kedvetlenül ment dolgozni, a letargiája még
tartott és nem látta a kiutat belőle.
Belépett a titkárságra, Margitka felkapta a fejét.
Jó reggelt főnök, most telefonáltak a
reptérről, fél óra múlva leszáll a gép, mit csináljak?
Ádám értetlen arccal nézett rá.
Majd csak negyedikén...
Ma van negyedike!
Hogy az a... – kezdett kapkodni a fiú – valaki
menjen ki eléjük és hozza ide őket.
Ki fog jegyzőkönyvezni?
Nem tudom, majd felveszem magnóra.
De akkor nem tudják aláírni.
Nekem kell gondolnom mindenre? – dühöngött – a
többiek csak a markukat tartják!
Ezért van magának a legnagyobb fizetése –
nézett rá gúnyos mosollyal a nő.
Kérni kéne egy titkárnőt a hosztesz
szolgálattól – találta ki hirtelen és vidám lett.
Már próbáltam, franciául senki sem tud és az
angolosok is mind kint vannak.
Hogy az a... – káromkodott ismét és csapkodva
rontott be a szobájába.
Arra gondolt, hogy végső soron menet közben fordítja
magyarra és Margitka leírja, de nem jó, mert a
partnerei angol szövegű jegyzőkönyvet várnak.
Amíg dühöngött nyílt az ajtó és Annafrid óvakodott be
rajta alázatos arccal.
Az önéletrajzomért jöttem – mondta Margitnak, a
nő ránézett és elmosolyodott.
Menj be, csak ne ijedj meg, rossz napja van.
A lány ijedten hallgatta a csapkodást és félve nyitott
be az ajtón.
Jó reggelt – köszönt – csak azért jöttem...
Ádám arca felragyogott és elkapva a lány kezét,
berántotta.
Ráér ma? – kérdezte, de válaszolt is mindjárt
rá – persze hogy ráér, akkor segítsen.
Mit segítsek? – csodálkozott Annafrid.
Jegyzőkönyvezni. Mindjárt megérkeznek a
vendégeim és nincs senki, aki angolul helyesen írna.
Maga tud angolul.
Én tárgyalok – magyarázta gesztikulálva – a
titkárnő meg ír!
Értem, jól van – lépett hátra ijedten a lány.
Ádám végignézett rajta, a lányon most egy kivágott
nyári ruha volt, rövid ujjas, de a tetoválásai kihívóan
virítottak a karján meg a nyakán. A fiú a fejét
csóválta.
Hogy néz ki! – csóválta tovább a fejét.
Most nincs nálam a kardigánom – mondta a lány
és továbbra is ijedten állt.
Ádám kiszólt az ajtón.
Margitka még van fél óránk, segítsen.
Mit segítsek?
Menjen le ezzel a lánnyal és vegyenek a boltban
egy szép fehért blúzt, olyan zárt nyakút, adok pénzt –
adta oda a tárcáját – de siessenek, nemsokára itt a
küldöttség.
Nekem akar blúzt venni? – csodálkozott a lány –
nem fogadhatom el.
Ne dumáljon, menjen! – kiáltott rá és Annafrid
összerezzent.
A két nő elszaladt és Ádám egy nagy sóhajjal lerogyott
a székébe.
Húsz perc múlva előkerültek, a lányon egy fekete
szoknya volt szép hosszú ujjú fehér blúzzal, nagyon
elegáns volt, a fiú rajtafelejtette a szemét.
Vettünk egy szoknyát is, nem baj? – kérdezte
Margitka.
Nem baj, így a jó – mondta elégedetten és már
megnyugodott.
Egy vagyonba kerülök – mondta halkan a lány.
De most legalább jól néz ki.
Unalmasan.
Elegánsan!
Nem az én stílusom.
Erről nem nyitok vitát. Akkor figyeljen, ha
megjöttek a vendégek, bemegyünk a tárgyalóba ahol van
magnó is. Hangfelvételt is csinálunk, de maga fog
jegyzőkönyvezni és utána villámgyorsan leírja, hogy
aláírhassuk.
Jó, aztán mi lesz?
Nem tudom, az tőlük függ, remélem ráér ma, ha
esetleg hosszabb ideig kell velük maradnunk.
Nem tudom, a barátom vár...
Hadd várjon, ez fontosabb, egyébként ne
aggódjon, megfizetem a fáradtságát.
Elment valaki értük? – kiáltott ki az ajtón.
Gábor és Ildikó, de már itt is vannak – nézett
ki az ablakon. A ház előtt megállt egy taxi amiből öten
szálltak ki. Ádám az ajtóba állt és arcára mosolyt
varázsolva várta a vendégeket. Hirtelen visszafordult.
Margitka van kávé és üdítő?
Van, még pezsgő is, ha ünnepelni akarunk.
Az jó – közben elvigyorodott, a vendégek most
fordultak be a folyosón.
Bon Jour – köszöntek, Ádám is morgott valami
köszönésfélét, közben beinvitálta őket a tárgyalóba.
Helyet foglaltak és várakozásteljesen néztek a férfira.
Hárman jöttek Párizsból, két középkorú férfi, az egyik
szakállas és egy fiatal a húszas évei elején járó fiú.
A másik kettő Ildikó volt és Gábor.
Találtál titkárnőt? – kérdezte súgva Gábor.
Találtam, mindjárt itt lesz.
Mivel kínálhatom meg önöket? – kérdezte a
vendégeket mosolyogva.
Talán egy kávéval – mondta az egyik középkorú.
Kóla van? – kérdezte fesztelenül a fiú.
Ádám felvette a házitelefont és halkan bediktálta a
rendelést. Pár perc múlva Annafrid lépett be kezében
egy nagy tálcával és mosolyogva tette le a
tárgyalóasztalra.
A titkárnőm – mutatott Ádám a lányra, Annafrid
kecsen helyet foglalt mellette.
A fiú fesztelenül bámulta a lányt végig, Annafrid
elpirult.
Mindjárt hozzávágok valamit ha nem hagyja abba
– súgta Ádámnak mérgesen.
Jól van, rám figyeljen.
Akkor kezdhetnénk – nézett az órájára a másik
középkorú – délután még lesz egy tárgyalásunk.
De ha megegyezünk... – kezdte Ádám, a másik
közbevágott.
Meg kell hallgatnunk őket is.
Az első középkorú valamit súgott franciául és utána
elmosolyodott. Annafrid nagyon figyelt, közben írt
valamit és egy hanyag mozdulattal Ádám felé fordította.
„Azt mondta az a szakállas, hogy nyugodtan dumálhatunk,
ezek a magyarok úgysem értenek franciául”
Ádám elmosolyodott és intett.
Akkor kezdjük. Elöljáróban felvázolnám a
terveinket és utána megbeszéljük...
A tárgyalás angolul folyt már egy órája, Annafrid
nyugodtan ült a helyén és folyamatosan írt Ádám
laptopjába. A vége felé megint váltottak pár szót
franciául, a lány tovább írt és a gépet úgy fordította,
hogy a férfi is láthassa.
„A szakállas: mondd azt, hogy másik banda 20%-al
kevesebbet kért.”
„A másik: jó, de nincs is másik banda!”
„A szakállas: ezt ők nem tudják!”
Ádám gúnyosan elmosolyodott és már nagyon örült, hogy
ez a lány került az útjába.
Az árvitában nem engedett, ragaszkodott a saját
elképzeléseihez, Ildikó meg is jegyezte:
Engedj 10%-ot, még a végén a másikat
választják.
Nincs másik – súgta és a nő rácsodálkozott.
Akkor indulnánk – szólalt meg a szakállas –
holnap felhívom önt és tájékoztatom hogyan döntöttünk.
Köszönöm és várom a hívását.
Mindenkivel kezet fogtak és elindultak, ekkor Annafrid
elég jó franciasággal megszólalt.
Minden jót kívánok, remélem tetszeni fog
önöknek ez a város.
A szakállas odakapta a fejét és elvörösödött, a másik
sem tudott hirtelen megszólalni, csak a fiatal vágta rá
franciául:
Én már voltam itt, nagyon szép, de még szebb
lenne, ha maga velem tartana.
Sajnos nem lehet, talán majd máskor –
mosolygott gúnyosan a lány.
Sajnálom, viszlát!
Mit akart ez a taknyos? – kérdezte Ádám mikor
elmentek.
Lefektetni – válaszolta lakonikus rövidséggel a
lány.
Látom nem volt sikere.
De volt tetkója – nézett gúnyosan a férfi
szemébe.
Ádám elnevette magát és elővette a pénztárcáját.
Akkor fizetek. Köszönök mindent, a mai munkája
tökéletes volt – elővett egy tízerest és felé
nyújtotta.
Nem fogadhatom el – lépett hátra a lány.
De csak fogadja el, megdolgozott érte!
Annafrid talán egy percig nézte az arcát mielőtt
válaszolt.
Tudja van egy zsidó közmondás, arra tanít, hogy
ne halat adj az éhezőnek, hanem tanítsd meg halászni –
megfordult és kisietett a tárgyalóból, Ádám döbbenten,
de tisztelettel nézett utána. Értette a lányt és már
szégyellte magát a múltkori kirohanásáért.
Reggel vidáman ébredt és dúdolva borotválkozott,
sikeresnek érezte a tegnapi ténykedését, mert rájött,
hogy a külföldi partnerei is csak ugyanolyan emberek
mint ő. Annafrid megjelenését a véletlennek
köszönhette, egy szerencsés véletlennek, legalábbis így
érezte. Visszagondolt a lányra és már nem tudott
haragudni rá, többre értékelte a tudását és a
viselkedését. A lány viselkedése tökéletes volt, nem
volt kihívó, de túl visszafogott sem, pont jó –
gondolta és már szívesen felvette volna, ha újra
jelentkezik.
Fütyörészve ült be az autójába és elindult a munkahelye
felé.
Már majdnem az irodánál volt, mikor megszólalt a
mobilja.
Margit vagyok, főnök a franciák keresték,
sürgősen beszélni akarnak magával.
Jól van, rögtön bent leszek.
Alig lépett be az irodájába, megszólalt a telefon, a
szakállas kereste.
Szeretném közölni, elfogadtuk az ajánlatukat és
ha még nem késő, meghívnánk üzemlátogatásra, elfogadja?
Természetesen.
És el tud jönni?
Hogyne, de mikor?
Ma velünk együtt, a 11 órás járattal megyünk
vissza.
Egy kicsit szűk a határidő... – kezdte, de
elhallgatott, mert a szakállas közbevágott.
Nekünk sürgős, mert holnap New Yorkban kell
lennünk. Akkor jön?
Megpróbálom.
Bárkit hozhat magával, a költségeket mi álljuk.
A repülőjegy...
Megrendelem, arra ne legyen gondja.
Megbeszéltük!
Most nagyon ideges lett, mit csináljon, kit vigyen
magával, boldog volt hogy sikert ért el, de evvel a
kapkodással nem értett egyet. Nem értette mi olyan
sürgős a franciáknak, de nem törte rajta a fejét,
tudta, ezt nem illik megkérdezni.
Margitka elmegyek Párizsba – szólt ki és az
öreg titkárnő lázba jött.
Ó Párizs, mindig imádtam, hoz nekem valami
Párizsi emléket?
Mit szeretne? – kérdezte.
Bármit, egy képeslap is jó!
Valami Montmartrei emlék?
Tökéletes, de ne legyen drága!
Rendben – nevetett Ádám és szeretettel nézett a
nőre.
Hirtelen az órájára nézett és ideges lett, már kilenc
óra és neki tízre a reptéren kell lennie és még nem
tudta kit visz magával. Felkapta a telefont és Ildikót
kereste. A készülék sokáig csengett, mire egy álmos
férfihang szólt bele.
Tessék!
Ádám vagyok, Ildikó ott van?
Ki a fene vagy?
Ádám a cégtől, te ki vagy?
Ahhoz semmi közöd – lecsapta a telefont.
Értetlen arccal bámulta a készüléket és nem értett
semmit.
Ildikónak pasija van? – csodálkozott – és elég
modortalan.
Egy másik számot tárcsázott éppen, mikor nyílt az ajtó
és Annafrid óvakodott be rajta, most a világos kék
kardigánban volt, meg nadrágban.
Visszahoztam a ruhát – nyújtott át egy csomagot
Margitnak, a nő szó nélkül Ádám ajtajára bökött.
Csak itt hagynám...
Vidd inkább be.
A lány tétovázott, a nő erélyesen rászólt.
Vidd már be!
Annafrid félve nyitott be a belső szobába, Margit
sejtelmes mosollyal nézett utána.
Ádám az ajtó felé kapta a fejét és amikor meglátta a
lányt, széles mosolyra húzódott a szája.
Késett! – mondta hirtelen – nem tudja, hogy a
munkaidő nyolckor kezdődik?
Csak a ruhát hoztam vissza – kezdte, de
elhallgatott, mert a férfi elkapta a kezét.
Most az egyszer elnézem, mert sietnünk kell,
messze lakik?
Annafrid értetlen arccal meredt rá, nem tudta miről
beszél a férfi, ezért késve válaszolt.
A... külvárosban.
Na végre, ma minden olyan lassú lett magánál?
Az órájára pillantott és idegesen folytatta.
Arra már nincs idő, hogy hazamenjen, így is
jöhet, na induljunk. Margitka hívna egy taxit? – szólt
ki az ajtón.
Hova akar vinni? – jött meg a hangja a lánynak.
Még nem mondtam? Párizsba.
Annafrid szava elakadt, nem tudta mit mondjon, csak
állt a szoba közepén tátott szájjal.
Ádám idegesen csomagolt, az irodai szekrényében
található váltás ruhákat rakta egy nagy táskába, majd a
lányra nézett.
Mit áll ott, nem segítene?
Én minek menjek magával?
Mert szükségem van magára.
De én...
Nem kérdezünk, sietünk – vágott közbe a férfi
és behúzta a táska cipzárját.
Nem értem, nem is vagyok az alkalmazottja...
Ja, a munkaszerződése – kapott az íróasztalához
és kihúzott egy papírt.
Töltse ki a személyi részt, én aláírom,
Margitka majd befejezi, így már jó lesz?
Annafrid kezében a papírral továbbra is értetlenül
állt.
Na nem tölti ki? Mindjárt indul a gépünk,
siessen!
A lány végre megmozdult és mintha álomban lenne a
papírt töltögette.
Ide az van írva, hogy három hónap, az mit
jelent?
Próbaidőt, de siessen az ég szerelmére!
A munkabér 150 000, ez mi?
Oda van írva, talán kevesli?
Dehogy, csak nem értem.
Mit nem ért – ordított már a férfi – annyi és
kész, de indulnunk kell, írja alá, aztán ha
visszajöttünk kitölti!
A lány gyorsan aláírta, de még álomban volt, főleg az
összegtől, de az egésztől is, csak nem mert már
ellentmondani.
Induljunk! – kapta el a lány kezét és húzta
maga után.
Hozza a tegnapi ruháját is, minek hozta vissza?
Mert nem az enyém.
Hát kié? Magának vette, nem?
De nem az én pénzemen.
Mondja, ma csak vitatkozni tud? Talán én vegyem
fel?
A lány végre elnevette magát és a férfi után szaladt.
Már a taxiban ültek és a repülőtér felé száguldottak,
mikor meg merte kérdezni.
Engem miért visz magával?
Mert a tegnapi banda meghívott és együtt
utazunk vissza – magyarázta gesztikulálva és olyan
arccal, mintha egy értetlen kisgyereknek mondaná.
De mi lesz a lakásommal, meg a barátom...
A barátja meg lesz maga nélkül, a lakását meg
remélem bezárta.
De ilyen hirtelen, össze kellett volna
készülnöm, meg...
Szóval maga olyan összekészülődős fajta? Nem
tud hirtelen dönteni, még akkor sem, ha én kérem?
De igen, csak nem értettem.
Nem akar utazni, világot látni?
De igen, csak...
Folyton azt mondja „csak” nem unja még?
Annafrid elhallgatott, belül ujjongott a lelke, még sok
mindent nem értett, de már nem merte megkérdezni.
Nekem nincs poggyászom – jegyezte meg később.
Az igazolványai remélem itt vannak.
Jaj, a buszbérletemet otthon hagytam, nem
megyünk el érte?
Ádám hangosan felkacagott.
Majd taxival közlekedünk.
Ruhám sincs, ezt nem vehetem már fel holnap.
A bugyit majd kimossa és Párizsban is vannak
üzletek és olyan sok áru van bennük, hogy még el is
adnak belőle.
Annafrid felnevetett.
Szóval azt csinálja velem, mint Richard Gere
Juliával a Micsoda nőben?
Valami olyasmit, csak maga nem kurva.
Honnan tudja? – sandított a férfire.
Mert nem láttam az utcasarkon ácsorogni.
Majd alkalomadtán megmutatom hol szoktam.
Ádám ismét nevetett és önkéntelenül megfogta a lány
kezét, Annafrid nem húzta el.
Amíg az indulásra vártak, Ádám a titkárnőjét hívta,
elég hosszan beszélt, elmondta instrukcióit utána a
lánynak nyújtotta a telefont.
Tessék, hívja fel a barátját és magyarázza el a
dolgot.
Annafrid szeme villant, elvette a telefont és
félrevonult. Elég sokáig beszélt, aztán visszaadta,
közben az egyik vámmentes bolt kirakata ragadta meg a
figyelmét. Ádám kihasznált az alkalmat, lopva megnézte
a hívások között a számot és elmosolyodott, a lány az
időjárás-jelentést hívta, meghallgatta milyen idő van
Párizsban.
Nézze milyen klassz cipő, megvehetem?
Nem, majd Párizsban, ott olcsóbb.
Olcsóbb? Azt hallottam Párizs nagyon drága.
Attól függ honnan nézzük, a Tati a legolcsóbb,
de ha magának a Galleries Lafayette kell...
Nem akarok vásárolni, nincs pénzem.
Pedig muszáj lesz és én fizetem.
Csak ha levonja az illetményemből.
Jó, majd megbeszéljük – legyintett a fiú és
elfordult, mert a franciák tűntek fel a csarnokban.
Üdvözölték egymást és elindultak a kijárat felé. A kis
francia srác rögtön rászállt a lányra és egyfolytában
beszélt hozz. Annafrid már a plafont nézte, hirtelen
hozzáfordult.
Ne haragudj, a főnökömmel kell beszélnem.
De ugye a gépen mellém ülsz?
Sajnálom – rázta a fejét és otthagyta a fiút.
A gépen az ablak mellé ült a hármas ülésen és Ádámot
húzta maga mellé.
|