Két férfi beszélget IX.
X és Y a két jó barát hónapokig nem találkoztak, talán a munkájuk miatt, vagy csak nem kívánták egymás társaságát, nem tudni. Lényeg az, hogy csak Karácsony előtt futottak össze egy könyvesboltban.
- Szia, régen láttalak – köszönt X a barátjára.
- Szia, te vagy az? – csodálkozott Y és megállt.
- Jó, hogy látlak, mikor jössz fel hozzám?
- Majd ha meghívsz – mosolyodott el a másik.
- Azt hittem nem kell kérvényt benyújtanom neked – csodálkozott X.
- Nem, igazad van – Y kissé zavarban volt – csak tudod már együtt vagyunk Kamillával és hát... a Karácsony!
- Értem, nem enged el.
- Nem! Nem erről van szó, csak... jól érezzük magunkat.
- Talán el is veszed?
- Nem tudom, még nem döntöttem el, de mondj valamit magadról, hogy vagy?
- Kösz jól, élvezem a magányt – mosolygott keserűen a másik.
- Neked is kéne valaki, hogy abban a nagy lakásban ne érezd egyedül magad.
- Nem vagyok egyedül, képzeld van egy kutyám!
- Vettél egy kutyát? – Y döbbenten nézett a barátjára.
- Egy Yorkshire terriert.
- Az a kicsi elfűrészelt lábú?
- Olyasmi és fehér, meg nagyon játékos, már szétrágott két papucsot, a szőnyeg szélét és az egyik szék lábát.
- Olyan sok kárt csinált?
- Még igen, hiszen kölyök.
- Sokat van egyedül, igaz?
- Igaz – mondta X és lehajtotta a fejét.
- Napközben nem tudod odaadni valakinek?
- Nem akarom, mert akkor odaszokik és nem fog szeretni, de most ki szoktam zárni az erkélyre amíg nincs olyan hideg.
- Te tudod – vonta meg a vállát Y.
- Figyelj, feljöhetnél valamelyik délután, ha ráérsz!
- Jó, mikor menjek?
- Mondjuk holnap után, majd főzök valami finomat.
- Én pedig viszek abból a finom pogácsából, amit Kamilla sütött tegnap.
- Nagyszerű, várlak!
Két nap múlva Y becsöngetett a szép villalakás ajtaján kezében egy üveg borral és egy zacskó pogácsával, éles kutyaugatás volt a válasz. Nyílt az ajtó és X nézett ki rajta, de mindjárt vissza is csukta.
- Várj, kirakom az erkélyre! – kiáltotta az ajtó mögül. Néhány perc múlva nyílt az ajtó és X mosolyogva nyújtotta a kezét a barátja felé.
- De jó, hogy megjöttél, Csöpi már nagyon ideges volt, biztos megérezte, hogy jössz.
- A kutyák sok mindent előre megéreznek, de engem...
- Igaz, még nem ismer, na gyere be.
Beléptek a szobába, az üvegezett verandaajtó mögött egy kis fehér kutya állt és befelé nézett idegesen rezegtetve a farkincáját.
- Ez Csöpi – mutatta be X a kis állatot, a kutya meghallva a hangját ugatva ugrált az ajtóra.
- Ott maradsz! – szólt rá erélyesen és felemelte az ujját.
- Egész engedelmes – mosolygott Y és leült az asztal mellé.
- Rögtön hozom az ételt, de előbb adok Csöpinek is mert nem maradunk meg az ugatásától, ha látja, hogy eszünk.
Megették a vacsorát, a kutya is megnyugodott már, X belekortyolt a poharába és elgondolkodva nézett a barátjára.
- Tulajdonképpen azért hívtalak, mert a minap hallottam egy érdekes történetet, elmeséljem?
- Természetesen!
- Akkor figyelj. Tegnap előtt, amikor te elmentél, tudod a könyvesboltból, belebotlottam Annába. Nem ismered – tette hozzá gyorsan, mert látta, hogy Y már nyitja a száját.
- Egy tankörbe jártunk még az egyetemen, de aztán elsodorta az élet, csak most találkoztunk. Először nem ismertem meg, éreztem, hogy ismerős és csak bámultam lopva, de ő észrevette. Odajött hozzám és megszólított.
- Ismerjük egymást?
- Nem, izé, ne haragudjon, pedig olyan ismerős volt az arca.
- Éreztem, hogy elvörösödök, zavarban voltam.
- Én is valami hasonlót érzek - mondta a nő és elgondolkodva nézte az arcom, én csak bambán vigyorogtam rá.
- Megvan! – kiáltott fel – az egyetemről ismerlek, a nyolcas tankörbe jártál, igaz?
- Igaz – derült fel az arcom – onnan ismerhetlek, de a neved...
- Anna vagyok – nevetett rám a nő és megmondta a nevem.
- Mondhatni nagyon elképedtem, de már örültem neki, mosolyogva ölelt meg és megjegyezte, hogy semmit sem öregedtem.
- Te sem – nevettem rá – ugyanolyan gyönyörű vagy, mint akkor!
- Nem kell hazudnod – nézett rám a szeme sarkából – nagyon megöregedtem.
- Honnan tudod? – fordultam szembe vele és mélyen a szemébe néztem.
- Hát van tükröm...
- Az a tükör hazudik, mondd meg neki! Vágd a szemébe!
- Hogyan? – nézett rám huncutul.
- Hát így: „Tükröm, tükröm mondd meg nékem... miért hazudsz?”
Anna csilingelő nevetése visszhangzott a kis könyvesboltban, mindenki ránk nézett.
- Menjünk innen – mondtam halkan és éreztem, hogy elvörösödök – utálom a feltűnést.
- Én szeretem és nincs semmi titkom – kiáltotta – Emberek, nincs semmi titkom!
- Idegesen húztam őt kifelé, de még az utcán is kacagott.
- Jól van bocs, nem akartam feltűnést, de olyan jókedvem lett!
- Örülök, de nem ülnénk be egy presszóba egy kávéra?
- Rendben, de ehetek egy sütit is?
- Ehetsz, amennyit akarsz!
- Jaj, nem lehet, kihízom az új ruhám és nem lesz mit felvennem a hétvégén.
- Hová mész a hétvégén?
- Színházba.
- Valami jó darab?
- Igen, nagyon jó, azt mondta a barátnőm, hát majd meglátjuk – felkacagott és vidáman karolt belém.
- Hová menjünk? – kérdeztem.
- Azt mondtad egy presszóba.
- Oké, akkor induljunk.
X mesélt, de közben az arca fénylett ami szokatlan volt a mindig visszafogott stílusához képest. Y kissé csodálkozva nézte, de rájött valamire, a férfi boldog.
- Mesélj magadról – kértem Annát már a kis asztalnál ülve, a nő mohón kanalazta a krémest és csak akkor szólalt meg, mikor már eltüntette.
- Mit meséljek, szürke kis életem van.
- Nem hiszem, egy ilyen szép nőnek nem lehet szürke az élete.
- Te ma egyfolytában hízelegsz, talán akarsz valamit tőlem? – kérdezte édesen mosolyogva és közben a fejét kissé oldalra billentette.
- Igen, akarok, azt akarom, hogy mesélj magadról!
- Anna ismét felkacagott, de már visszafogottabban.
- Hát szóval férjhez mentem, elváltam, aztán újra férjhez mentem és megint elváltam, de ez még nem minden.
- Esetleg részleteznéd?
- Most te lekáderezel?
- Majdnem, de megígérem, utána én is mesélek magamról.
- Na így már fair. Szóval az egyetem után férjhez mentem, tudod Ödönhöz.
- A tankörvezetőhöz?
- Hozzá, de tévedés volt, két év után különmentünk és egy újabb év múlva kimondták a válást. Gyerek nem volt, én még nem akartam, Ödön sem, mert mint kiderült, volt már balkézről egy lánya. Akkor hidegültünk el, amikor odahozta hozzánk.
- Addig nem vele lakott?
- Nem tudom hol lakott, mert nem beszélt róla. Egy nap beállított vele, a gyerek már tizennégy éves volt és közölte, hogy velünk fog lakni. Engem meg sem kérdezett.
- Furcsa!
- Szerinted csak furcsa?
- Nem, csak nem tudtam hirtelen mit mondjak.
- Talán azt, hogy szemétül viselkedett.
- A te szemszögedből igazad van, de gondolj bele mit tehetett ő, ha a nyakába varrták a gyereket.
- Akkor sem az a megoldás, hogy szó nélkül odahozza! – Anna hangja már ingerült volt.
- Nem akartam megbántani, ezért magyarázó hangon tettem hozzá:
- Oda kellett vinnie, mert valószínűleg nem tudta elhelyezni máshol, de hibát követett el, mert nem magyarázta el neked a körülményeket.
- Anna elgondolkodó arccal nézett rám.
- Lehet, hogy igazad van, de ő mindent így intézett, a megkérdezésem nélkül döntött mindenben és már elegem lett.
- Így már értem, folytasd.
- Tehát elváltunk, aztán egy évig egyedül éltem. Egy nap találkoztam a volt gimis szerelmemmel, elsírta a bánatát, megsajnáltam és megengedtem, hogy nálam lakjon, míg folyik a válása. Nem kellett volna.
- Nem kérdezted meg a tükrödet? – csodálkoztam rá, megint felkacagott.
- Nagyon vicces vagy – mondta és egy kis gúnyt éreztem a hangjában, de folytatta.
- Gézától terhes lettem és amikor megmondtam neki, megkérte a kezem, de öt hónap után elvetéltem.
- Miért ment el a gyerek?
- Mert... nem érdekes – hajtotta le a fejét és a tányérját piszkálta.
- Ha már elkezdted, mondd végig.
- Mondom, nem érdekes.
- Na jó, akkor játsszunk, én vagyok a tükröd, légy szíves súgd meg nekem.
- Rám nézett, elég sokáig vizsgálta az arcom, majd halványan elmosolyodott.
- Tükröm, tükröm őszinte lehetek hozzád? – kérdezte komoly arccal.
- Világszép Anna mindig legyél őszinte hozzám! – mondtam elváltoztatott hangon.
- Felnevetett, de most csak egy pillanatra, majd elkomorult.
- Megvert!
- Uramisten! – kiáltottam fel döbbenten - erre nem gondoltam.
- Én sem, de akkor más is kiderült, az előző felesége is azért vált el tőle, mert verte.
- Remélem elküldted!
- Amikor kijöttem a kórházból, még ott volt és egy nagy társaság volt nála, főleg nők.
- Ordítottam, kirúgtam őket, de őt nem volt könnyű, még kétszer megvert, mire rendőri segítséggel ki tudtam tenni. Ugye most megdöbbentél édes tükröm?
- Világszép Anna, csodálkozom! – mondtam mély hangon.
- Miért csodálkozol édes tükröm?
- Csodálkozom, hogy hová tetted a szemed, már az elején látnod kellett volna milyen ő.
- Ebben is igazad van kis tükröm, de van egy jó mondás, ami sajnos igaz: „A szerelem vakká tesz!”
- Szerelmes lettél, világszép Anna?
- Ez egy nagyon régi szerelem volt, még a gimiből datálódott, de ezt már mondtam, szóval hittem neki.
- Aztán mi történt?