Kohuth Márta honlapja
Kapcsolatfelvétel
 
SZÁLLÍTANI TUDNI KELL
 
BÖLCSESSÉGEK - VIDÁMSÁGOK
 
MINDENFÉLE
 
Menü
 
SZÓRAKOZÁS
 
BENDÁSZ PÉTER NOVELLÁI
 
HÁZIASSZONYOKNAK 2.
 
A PENTACON STORY (BENDÁSZ PÉTER ÍRÁSA)

A Pentracon story

 

 

 

 

 

Sir John Pentracon keserű arccal ült a reggeliző asztalnál és a Morning Post egy példányát lapozgatta. Kissé nőies arcát erős bajusz tette némiképp férfiassá és egy pamacs az állán, ami egyáltalán nem volt odavaló. Egy kis utálkozó vonás torzította el telt ajkát és csak jobb kezének hüvelyk- és mutatóujjával fogta a lapot, mert az első oldalon egy parányi zsírfoltot vett észre a jobb felső sarokban.

-        Ez a lap használt – mormogta utálkozva, de nem szólt a rezzenéstelen arccal előtte álló lakájra, aki kissé előredőlve figyelmesen, ám unottan figyelte.

-        Parancsol Mylord? – kérdezte unott hangon ami illett az arckifejezéséhez.

-        Ö... hozza a teámat, meg valami pirítóst.

-        Esetleg egy tojást...

-        Ma nem kérek tojást! – vágott közbe a főrend és a lakáj sértődött arccal vonult ki a szobából.

Lord Pentracon arcára visszakerült a keserű vonás és még valami, egy fáradt kifejezés. Igen, a lord fáradt volt, mindig fáradt, ami ráült a viselkedésére, a szavaira és a tetteire. Pedig sohasem maradt fenn sokáig, este kilenckor mindig ágyba bújt és reggel sohasem kelt tíznél hamarabb. Élte az arisztokraták henye és tartalmatlan életét, a partikat, amik havi rendszerességgel folytak mindig ugyanúgy, egy láthatatlan forgatókönyvet követve.

A kötelezően unalmas társalgást az időjárásról és a politikáról, a táncot amit igyekezett mindig elbliccelni és a kártyát, ami rettenetesen untatta. Utálta a whistet, de a bridzset sem szerette, mert túl bonyolultnak találta. A hölgyek nem érdekelték az állandó beszéd-kényszerükkel, a folytonos pletykálkodásukkal és azzal ahogy folyton be akarták vonni a társalgásba.

-        Ugye igazam van Sir John?

-        Maga is úgy látja Sir John?

-        Hát nem rettenetes Sir John?

Ilyen és hasonló felkiáltások hangzottak el ha véletlenül a hölgyek asztala közelébe tévedt.

-        Igen Madame!

-        Hogyne Madame!

-        Lédiségednek mindig igaza van – ezek az automatikus válaszok hagyták el ilyenkor az ajkát és igyekezett minél hamarabb eliszkolni.

Az illető hölgy elégedetten nézett körül és festett arcán önelégült mosoly terült szét. A fiatalabb nőktől meg szinte rettegett, mert folyton táncolni akartak, meg sétálni és ilyenkor nem bújhatott el az indiszkrét kérdések elől, amikre rendszeresen válaszolnia kellett, mert az udvariasság szabályait nem szeghette meg. A sport fárasztotta, a krikett meccseken és a lovaspólón inkább csak néző szeretett lenni és ha hívták, mindig valami kifogással bújt ki a részvétel alól. Egyedül a klubját szerette amit heti rendszerességgel látogatott, mert ott a népes férfitársaságban végre egyedül lehetett.

Lord Pentracon harmincéves lett és a családi hagyomány előírta, hogy amikor betölti ezt az életkort, meg kell nősülnie. Sir John gondban volt, nemcsak azért, hogy kit vegyen el, más oka is volt rá.

 

 

Sir John Pentracon nem volt egyedüli férfi a családban, volt egy öccse is. Richard Pentracon jellemében pont az ellenkezője volt a bátyjának, nem volt unott, nem volt fáradt, társaság-kedvelő volt és imádta a sportokat, főleg a lovaspólóban jeleskedett.

A lóversenyeket is kedvelte, de nem volt szenvedélyes fogadó, csak néző, de ugyanúgy izgult és ugrált, ha kedvenc lova elsőként ért célba. Richardot imádták a nők, főleg a fiatalabbak és a társaságát keresték amikor feltűnt egy partin. Ha belépett az ajtón, a fiatal nők megrohanták és sorba álltak, hogy legalább egy kézfogás erejéig megérinthessék. Sir Richard élvezte a helyzetét és kissé nőies arcán vidám mosoly ült, ha egy nő lelkendezve szaladt felé. Nőies arcot említettem, ami Johnra is jellemző volt és ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül. A két testvér olyan volt mint két tojás néhány év különbséggel. Még volt egy lényeges különbség, Richard arcát nem ékesítette bajusz és nem csúfította el szőrpamacs az állát. Simára borotvált arcán mindig kedves mosoly ült és meleg barna szeme vidáman csillogott. A főrendi társaságban szinte állandó téma volt a fiú, pontosabban a szerelmi kalandjai amik rendre légből-kapottak voltak. Ez persze nem azt jelenti, hogy Richard kerülte volna a nőket, pusztán annyi, hogy egy bizonyos ponton nem ment túl. Voltak barátnői, de nem abból a körből, főleg színésznők és pincérlányok, akiknek busásan honorálta szolgáltatásaikat. Nyilvánosházba nem járt, főleg azért, mert ha meglátják, vagy urambocsá’ megjelenik a neve a Telegraph, vagy a Morning Post pletykarovatában, lőttek a jó hírének. Sir Richard Pentracon okos volt, tudta mit akar az élettől és azon munkálkodott, hogy megvalósítsa álmait.

 

 

Luise Forsyte újságírónő a londoni Telegraph pletykarovatának szerkesztője gondban volt, már napok óta nem történt semmi érdemleges botrányszagú esemény, amit megírhatna.

Még alig múlt fél éve, hogy átjött Chicago-ból ahol a Herald tudósítója volt, mert férjhez ment és Cameron Forsyte hazahozta Londonba. A mindig nyüzsgő, hírekre éhes újságírónő eleinte nagyon rosszul érezte magát a prűd angol fővárosban és visszavágyott.  Végül is nem ment vissza, jó oka volt rá, gyermeket várt ami még alig látszott lapos, kisportolt hasán. Unottan üldögélt íróasztala mögött és időnként ijedt pillantásokat küldött a főszerkesztő irodájának ajtaja felé. Egy hete ugyanígy ült itt és nem vette észre, hogy a nagyhatalmú és rettegett főszerkesztő már percek óta a háta mögött áll.

-        Mi van Luise, talán unatkozik? – szólalt meg és a nőben majdnem megállt az ütő.

-        Nem... izé, csak gondolkodom – felelte dadogva.

-        Gondolkodni otthon is ráér, itt dolgozni kell! – dörögte a főnök és fensőbbséges arckifejezéssel vonult vissza szentélynek számító szobájába.

-        Igen főnök – rebegte Luise halkan amit a főszerkesztő már nem hallott.

Felkapta az újságot ami az asztalán feküdt és belemélyedt, úgy tett, mintha figyelmesen olvasná, közben azon törte a fejét, hogyan vágja ki magát ebből a szituációból. Az újság történetesen a Morning Post egy tegnapi száma volt amit valamelyik kolléga csapott az asztalára és amiről eddig nem vett tudomást. Pillantása a Post társasági rovatára tévedt és először egy kis ellenérzéssel olvasta ami a konkurens lapnak szólt, de később már figyelmesen, mert megérezte, hogy abban a hírben lehetőség van.

„Tudósítónk jelenti” – alcímmel jelent meg egy kis hír ami arról szólt, hogy a Pentracon család idősebb leszármazottja, aki a Lord cím és a felsőházi tagság örököse nősülni készül. A főrend nemrég töltötte be harmincadik életévét és a családi hagyomány szerint meg kell nősülnie. A cikk a sok mellébeszélés mellett azt is hírül adta, hogy a Lord már kiszemelte leendő aráját. Luise hallott egy pletykát Sir Johnról és emiatt elhatározta meginterjúvolja a főrendet. Ebből a célból megírt egy feljegyzést amit a főszerkesztő asztalára szánt és a holmiját kapkodta össze meg a sajtóigazolványát vette elő ami eddig még itt Londonban is minden ajtót megnyitott előtte.

 

 

Lady Margaret Westingale még csak húsz éves volt, egy fiatal lány ami első pillantásra nem volt egyértelmű. Nő volt, az kétségtelen, de hosszúkás, tipikusan angol lószerű arcán nem volt semmi nőies vonás. Talán az ajka vonala ami keskeny volt, viszont szabályos és a nagy, zöld szeme csillogott nőiesen, főleg ha valakire rácsodálkozott. Az a valaki történetesen Sir John Pentracon volt aki ettől egyáltalán nem ájult el. Ez a rácsodálkozó pillantás tisztán üzletszerű volt és nem szívből jött, az elszegényedett Lady férjhez akart menni egy gazdag, saját osztályabeli férfihez. Ez a férjhez-menési kényszer sem tőle származott, az anyja oltotta belé és az apja rágta a fülét, hogy mikor kötik már be végre a fejét. Lady Margaret kivételesen okos nő volt, nem ellenkezett a szüleivel, mert tudta nem volna értelme, más tervei voltak, amiket szem előtt tartott és meg akart valósítani.

Sir John unottan válaszolgatott a lelkendezve előadott, de valójában teljesen banális kérdésekre. A társaság pletykára éhes nőtagjai néma csendben és figyelmesen lesték őket és abban reménykedtek, hogy végre megtudják Sir John kit választott.

Ekkor nyílt az ajtó, berobbant rajta Richard és vibráló lényével azonnal betöltötte a nagy termet. A nőket már nem érdekelte Sir John és Lady Margaret, Richard felé fordultak és szinte lerohanták. Lady Margaret is a fiatalabb Pentracon fiú felé fordult és mélyen elpirult, de ezt a többiek már nem vették észre.

 

 

Luise Forsyte bérkocsija befordult és áthajtott a nagy kőkapun és megállt a Pentracon kúria bejárata előtt. Horned Manor hatalmas épület volt ami a régi, szép időket idézte, amikor ennek a családnak még korlátlan hatalma és lehetőségei voltak. A mára már megkopott, itt-ott omladozó vakolat mögött már csak a múlt árnyai bolyongtak, a teljes felújításra nem tellett, a megcsappant családi vagyon csak a látszat fenntartására volt elegendő. Azért a Pentraconok nem voltak szegények, mai értelemben véve – amin a két háború közötti időszakot, a húszas, harmincas éveket kell érteni – gazdagnak számítottak.

Mrs Forsyte kiszállt a kocsiból és meghúzta a fogantyút, ami a bejárat mellett állt ki a falból. Erős harangzúgás hangzott és kisvártatva kinyílt a vastag tölgyfaajtó, a lakáj nézett farkasszemet a nővel és unott hangon kérdezte:

-        Mit óhajt kérem?

-        Luise Forsyte vagyok, lapszerkesztő és beszélni szeretnék Sir Johnnal.

-        Újságíró? – kérdezte a férfi utálkozva.

-        Szerkesztő – javította ki a nő epésen, de a végére egy bájos mosolyt engedett meg.

-        Az mindegy, be van jelentve?

-        Nem tudtam, hogy szükséges – mondta már egy kis ijedtséggel.

-        Na jó, itt várjon kérem – mondta és kitárta az ajtót.

Luise belépett a nagy halba és körülnézett, valami ilyesmire számított és már nem volt ijedt, magabiztosan készült egy kényes beszélgetésre. Léptei kopogva verődtek vissza a sötét tölgyfaborításról amit csak néhány vitrin és pár szőnyeg tört meg. A fal mellett székeket látott és egy kis asztalt amin váza állt elszáradt kórónak látszó virágcsokorral.

-        Hm, tipikusan férfiház – morogta és igyekezett eltüntetni arcáról az undor kifejezését, mert a lakáj visszajött.

-        Kövessen – mondta a nőnek és benyitott egy kis oldalajtón.

A könyvtárszobába léptek, a falakat körben plafonig érő polcok borították telve vastag, poros könyvekkel. A szoba közepét bőr ülőgarnitúra foglalta el, ami egyáltalán nem illett az ódon környezethez. A bőrfotelből Sir John állt fel és megpróbált a nőre mosolyogni. Luise magabiztosan lépett elé a kezét nyújtva.

-        Bocsásson meg méltóságod, hogy így magára török, de az olvasóink kíváncsiságát ki kell elégítenem.

-        Gondoltam és üdvözlöm miss...

-        Asszony vagyok és Luise Forsyte a nevem – szólt közbe a nő megmentve a kínos helyzetet.

-        Értem Mrs Forsyte, kérem foglaljon helyet. Megkínálhatom valamivel? – Sir John kitűnően játszotta az udvarias főurat ami nem volt nehéz, hiszen egész életében ezt gyakorolta.

-        Nem, köszönöm, csak néhány kérdést tennék fel ha megengedi – gyakorlott mozdulattal vette elő a jegyzetfüzetét és a tollát.

-        Rendben, kérdezzen – sóhajtotta Sir John és visszaülve a bőrfotelbe fáradt arccal nézett a nőre.

-        Gondolom sejti miért kerestem fel.

-        Fogalmam sincs.

-        A közelgő házassága okán. Az olvasóink kíváncsian várják, hogy az ország legnemesebb családjának leszármazottja kit vezet oltár elé – mondta rajongó hangon, mondataiban erős túlzásokkal, amit újságíró vénája diktált.

-        Öö... szóval még nem hoztuk nyilvánosságra – kezdte Sir John és zavarban volt.

-        Annál inkább kíváncsi vagyok és higgye el, itt az ideje kilépni a nyilvánosság elé.

-        Hát jó – törődött bele a főúr – megmondom, Lady Margaret lesz a feleségem.

-        Lady Margaret Westingale?

-        Igen ő.

-        Az csodálatos, egy másik ősi család leánya, gratulálok!

-        Még korai, az esküvő időpontja még nincs lefixálva.

-        Az részletkérdés...

Még néhány kérdés hangzott el leginkább kitérő válaszokat vonva maga után, de a lényeget megtudta. Nyílt az ajtó és egy fiatal férfi lépett be rajta, Sir John ránézett bosszús arccal.

-        Mi a baj Frederik?

-        Semmi Sir, csak meg szeretném kérdezni, a Galvani levelet kézbesíthetem?

-        Még nem, szeretnék hozzáfűzni pár mondatot. Ez az úr a titkárom – mutatott rá a nőre nézve.

Luise jól megnézte a férfit és rajta felejtette a szemét. Az arca csinos volt, nem nőies, inkább görögös, a tekintete fürkésző és ide-oda repdeső, de volt valami az arcán ami megragadt a nő agyában. Egy kis félpenny nagyságú anyajegy a bal állcsontja felett pár szál szőrrel díszítve.

-        Még lenne egy kérésem – folytatta Luise – kaphatnék egy fotót önről és a menyasszonyáról? Ha nem tud adni, majd mi készítünk – tette hozzá gyorsan.

-        Nem! – csattant fel Sir John kissé túl hevesen, majd enyhébb hangon folytatta – holnap küldök egyet a szerkesztőségbe ha megadja a címét.

Luise Forsyte most már búcsúzott erős túlzásokkal köszönve meg az interjút. A lakáj kikísérte és amikor kilépett a nehéz tölgyfaajtón, egy nagyot fújt.

-        Végre, ez eddig senkinek sem sikerült – mondta maga elé és beszállt a rá várakozó konflisba.

 

 

A kép másnap valóban megérkezett, de nem volt túl jó, az arcok kissé elmosódottak voltak, nem lehetett igazán felismerni. Mégis fénykép volt amit a Telegraph le is közölt hozzáfűzve az újságírónő cikkét. A képen Sir John egy nőt ölel, de nem a gépbe néztek, csak egymásra. Luise sokáig nézte és először vissza akarta küldeni és egy másikat kérni, de valami miatt mégsem tette. A képen a nő arcán volt valami, egy kis folt ami lehetett filmhiba is, de a szerkesztőnőnek más gondolata támadt. E bizarr gondolattól vezérelve kocsiba ült és elhajtatott a Westingale rezidenciához.

 

 

 

Ez a ház London szélén Brentwoodban állt és rosszabb állapotban volt mint a Pentracon kúria. A ház nagy része romos volt, de volt valami ami elgondolkodtatta a nőt, az egyik szárny fel volt állványozva és kőművesek dolgoztak rajta.

-        Nocsak, valahonnan pénzt szereztek? – gondolta míg kiszállt a konflisból és becsöngetett. Jól tudta, hogy ez a család sokkal szegényebb mint a Pentraconok és nem engedhetnek meg maguknak egy drága felújítást.

-        A csöngetésre itt is egy lakáj jött ki, de jóval elutasítóbb volt, mint az előző.

-        Nem lehet kérem – csóválta a fejét – ha Sir Wilfred nem tud róla, nem engedhetem be.

-        De én csak Lady Margarettel szeretnék pár szót váltani, megtenné, hogy szól neki?

Néhány perces győzködés után a lakáj beadta a derekát és eltűnt. Elég sokáig kellett ácsorognia a halban ami szinte üres volt, mire a lakáj visszajött.

-        Jöjjön utánam – röffentette és elindult fel az emeletre a széles lépcsősoron. Az emeleten kinyitott egy ajtót és szó nélkül félreállt.

A szobában egy fiatal nő ült és figyelmes arccal nézett rá.

-        Lady Margaret kérem bocsásson meg, hogy idetolakodtam, csak néhány kérdést szeretnék feltenni önnek – mondta gyorsan.

-        Honnan jött? – kérdezte a nő egyáltalán nem szívélyesen.

-        A Telegraphtól.

-        És mit akar?

-        Csak egy hírt szeretnék megerősíteni, vagy cáfolni...

-        Milyen hírt? – vágott közbe a Lady.

-        Az ön közelgő házasságával kapcsolatban Sir John Pentraconnal.

-        Vagy úgy, csak tessék – lett kissé enyhébb a hangja és egy székre mutatott. Luise leült és a kezébe vette a jegyzetfüzetét.

Lady Margaret karót-nyelten ült egy kereveten és le nem vette szemét az újságírónő arcáról.

-        Akkor talán mondana pár szót arról, hogyan és mikor kérte meg az ön kezét Sir John?

-        Miért érdekes ez?

-        Az olvasóink szeretnék tudni és el sem tudja képzelni hány levelet kaptunk már ez ügyben – Luise blöffölt, de úgy tűnt Lady Margaret bevette.

-        Hát jó – sóhajtotta – Sir John a múlt héten kérte meg a kezem és én igent mondtam.

-        Akkor onnan jött a pénz – állapította meg Luise szigorúan csak magában. Hangosan egész mást mondott.

-        Ez csodálatos és figyelemre méltó. Gratulálhatok az olvasók nevében?

-        Még korai, az esküvőt a jövő hónap közepére terveztük és utána nászútra megyünk a kontinensre.

-        Gondolom ez egy csodálatos utazás lesz... – nem tudta folytatni, mert nyílt az ajtó és Richard Pentracon lépett be rajta.

Döbbent csend támadt, Luise elképedt, Lady Margaret kissé lószerű arcát elöntötte a pír, a csendet végül a férfi törte meg előbb.

-        Kézcsókom, nem tudtam, hogy vendéged van...

-        Richard, hogy kerülsz ide? – nézte még mindig piros arccal a férfit és a döbbenetéről regényt lehetett volna írni.

-        Jöttem, mert valamit sürgősen meg kell beszélnünk, de még nem mutattál be a hölgynek.

-        Ez a hölgy Luise Forsyte és... újságíró.

 

 

A döbbenet most már Richard arcára is kiült, percekig nézték az újságírót és nem tudtak megszólalni.

-        Önt ismerem – törte meg Luise a csendet – a bátyjánál tettem látogatást tegnap.

-        Maga ismeri Johnt? – szólalt meg a férfi, de a hangja olyan volt, mintha a pincéből jönne.

-        Igen és a közelgő házasságáról faggattam.

A két fiatal most már egymást nézte rémülten és úgy érezték magukat mint akit rajtakaptak valami bűntett elkövetésén.

-        Ezért látogatta meg Margaretet?

-        Pontosan, csak azt nem értem ön miért van itt?

A csend már nyomasztó kezdett lenni, a két fiatal ijedten nézte egymást, Luise kíváncsian, de közben érezte most alaposan belenyúlt egy darázsfészekbe. Valami bevillant elméjébe és ez megijesztette, de közben izgalommal töltötte el. Újságíró vénája ráérzett egy szenzációra ami segítene neki kitörni a pletykarovat purgatóriumából. Most már egy kis gúnyos mosollyal nézte ezt a két ijedt embert.

-        Lebuktunk – gondolta Richard és ugyanezt érezte Lady Margaret is.

-        Nézze kérem, mennyit kér, hogy ne írjon erről a látogatásról? – kérdezte hirtelen a férfi.

-        Nem értem – játszotta az értetlent Luise.

-        Azt kérdeztem mennyit akar, hogy hallgasson, kifizetem.

-        Ezt egy újságírótól kérdezi? – lett most már gúnyos Luise hangja.

-        Igen, magától – felelte Richard határozottan és mint aki végre megtalálta a hangját folytatta.

-        Kifizetem amit kér, pedig megtehetném, hogy lehetetlenné teszem a lapnál és kirúgatom, de úriember vagyok és békésem intézem az ügyeimet.

-        Nem ijedek meg az üres fenyegetéseitől és inkább azt ajánlom őszintén mondja el mi folyik itt.

-        Rendben van, csináljon botrányt és járassa le két ősi család hírnevét, de megcáfolom és sajtópert akasztok a nyakába.

-        Amivel még jobban aláássa a családja jóhírét – folytatta a gondolatot Luise.

-        Nézze kérem – szólalt meg Margaret szinte könyörgően – nemcsak a családunkat teszi tönkre, hanem engem is, Richardról nem is szólva. Ezt akarja? Mindent tönkre tenne egy pletykáért ami talán nem is szenzáció, csak egy hír?

-        Ha így van, akkor mitől félnek? – úgy tűnt Luise ezzel az ártatlan kérdéssel ismét telibe talált.

-        Mert mi szeretjük egymást – mondta ki nagyon halkan a Lady.

 

 

Ez az egyszerű kis mondat Luise torkára forrasztotta a szót, romantikus alkat lévén belegondolt mi lenne, ha nyilvánosságra kerülne a hír miszerint Lady Margaret, Sir John menyasszonya liezont folytat az öccsével. Ez a gondolat még további gondolatokat és kérdéseket szült amikre már nagyon kíváncsi lett. Elhatározta alkut ajánl.

-        Hát jó – sóhajtott egy nagyot – nem kell a pénze, de elmond most már mindent ha megígérem hogy ezt nem írom meg?

-        Elmondjuk – felelte gyorsan a Lady a férfi helyett.

-        Akkor halljuk, de előrebocsátom sok mindent tudok, úgy hogy ne ferdítsék el a tényeket – hazugságot akart mondani, de nem találta helyénvalónak a kifejezést.

-        Rendben van, te kezded, vagy én beszéljek?

-        Mondd inkább te – nézett Richard a párja szemébe.

Most pár perc csend következett, a nő úgy tűnt nehezen szedi össze a gondolatait.

-        Gondolom azt tudja, hogy elszegényedtünk – kezdte a Lady egy nagy sóhaj kíséretében – és a szüleimnek csak egyetlen reményük maradt, ha én jól megyek férjhez. Ez persze csak hiú ábránd volt, mert sajnos nem születtem szépnek.

-        Ez nem igaz – akarta kimondani Luise, de nem tudta, mert a férfi vette át a szót.

-        Margarettel Estonban találkoztunk egy lovaspóló mérkőzésen, megtetszett neki a lovam és Belfegort simogatta amikor visszamentem.

-        Belfegor a lova neve, egy gyönyörű éjfekete mén...

-        Aki legtöbbször ördög módjára viselkedik, de Margó simogatását nyugodtan tűrte.

-        Szóval a lónál találkoztunk és beszélgetni kezdtünk.

-        Még sohasem találkoztam olyan nővel aki ennyire megértett volna – vette át a szót a férfi – és oly mértékig egyetértett velem. Tudja nekem nehéz természetem van, nehezen viselem a társasági modort, a hazugságokat és a tartalmatlan fecsegést.

-        Azt én sem bírom és ez hozott össze minket – szólt közbe a nő.

-        Sokszor találkoztunk és egyre jobban vonzódtunk egymáshoz.

-        Ezt eleinte nem értettem, mert nálam sokkal szebb és csinosabb nők vették körül...

-        Akiktől legtöbbször hányingerem lett. Elmondtam Margónak a terveimet, hogy Európába készülök és egyetemre szeretnék járni, nagyon érdekel a fizika.

-        Én meg festeni szeretek és Richard volt az első aki őszintén megdicsérte az egyik képemet, de kritikát is mondott a többiről.

-        A többi csak tanulmány volt.

-        Mázolmányt mondtál – nevetett a nő felszabadultan.

-        Na jó, valóban nem voltak túl jók, de az a csendélet telitalálat volt. A rózsák a vázában szinte éltek és kényszert éreztem, hogy megszagoljam.

-        Nem kell túlozni – nevetett zavartan Lady Margaret, de folytatta.

-        Amikor Richard beszélt nekem a terveiről, én is elmondtam, hogy festészetet szeretnék tanulni, vagy legalább művészettörténetet...

-        A Sorbonon – folytatta a férfi – ott ahova én is szeretnék járni egy szabadelvű országban. Aztán ha lediplomáztam csatlakozni szeretnék a Curie házaspárhoz, a szurokérc-kísérleteiket szeretném folytatni.

-        Nem is akarnak visszajönni Londonba? – szólt közbe Luise.

-        Nem, soha és most jön a tervünk második része ami bizonyára nagyon meglepő lesz.

-        Ezt inkább én mondom el – nézett a szemébe Lady Margaret.

-        Tehát ott tartottunk, hogy szegények lévén csak a házasságommal menthetem meg a családomat a teljes csődtől. Ekkor támadt Richardnak egy ötlete amit első hallásra visszautasítottam.

-        A házasság Sir John-al?

-        Igen és kétségbe estem. Nem akartam beszélni Richardal, még találkozni sem, de ő kitartó volt, órákig állt az ablakom alatt arra várva, hogy végre beszélhessen velem. Apám nem értette ezt és veszekedett velem, csak anyám sejtett valamit.

-        Amikor végre szóba állt velem, elmondtam az egész tervemet, de sokáig kellett győzködnöm, hogy el is fogadja.

-        Nem egészen értem – mondta Luise, de nem mondott igazat, valamit sejtett, de az olyan bizarr volt, hogy nem merte kimondani, Richardnak kellett megtennie.

-        Valamit tudnia kell, de ez hétpecsétes titok: a bátyám a fiúkat szereti.

 

 

Luise Forsyte agyában már összeállt a kép, de ahogy végiggondolta, kiverte a víz. Egy ősi és nagy tisztelettel övezett család tragédiája bontakozott ki előtte és ez megrémítette.

Most már azt is tudta mit látott a képen, de ezt sem merte kimondani.

-        Látom már rájött valamire és igen, a bátyám Frederiket szereti a titkárát.

-        Akkor nem értem, mi lesz a házassággal?

-        Az is meglesz...

-        Csak nem velem – szólt közbe a lány.

-        Tehát ha jól értem a menyasszony helyett Frederik áll majd az oltár elé?

-        Pontosan. Már adtam neki néhány ruhát és a többit is megkapja ha kéri – folytatta Lady Margaret.

-        Akkor a fényképen nem magát láttam – nézett a lányra – jelzem sejtettem valamit, mert azt a szemölcsöt, vagy anyajegyet nem tudták eltüntetni az arcáról. De mi lesz, ha rájönnek a turpisságra, vagy valaki felismeri a titkár urat?

-        Nem valószínű. A pap tudja és pénzért beleegyezett, a szüleim is tudják, de apám nem állt szóba velem egy hétig amikor megmondtam.

-        Csak akkor amikor átadtam a csekket, a felújítás árát – szólt közbe Richard.

-        A pénz beszélt – mosolygott gúnyosan Luise.

-        Hát ez történt – tárta szét a karjait Richard – és most a maga kezében vagyunk.

-        Nem – rázta a fejét Luise – amit ígértem, megtartom, nem írom meg, pedig ez egy csodálatos történet. Ez lesz az évszázad első meleg házassága, de hogyan tovább?

-        Az esküvő után a pár kocsiba ül és Cornwal-ba hajtat a nyári birtokunkra. Aztán John bejelenti, hogy a felesége a kontinensre utazott tanulmányútra...

-        Ami igaz is...

-        És amikor elcsitultak a hullámok, az élet megy tovább.

-        És azután?

-        Majd csak lesz valahogy...

-        Én bizakodó vagyok – jelentette ki a Lady.

A két fiatal mosolyogva nézett egymás szemébe és Luise elcsodálkozott, Lady Margaret megszépült. Talán a szerelem tette, nem tudni. Luise Forsyte egy csodát látott, itt ül előtte két teljesen különböző ember, egy jóképű és sikeres férfi és egy csúnyácska nő akik őszinte szerelemmel szeretik egymást. Két lelki társ akik együtt próbálnak boldogulni és előre jutni az élet forgatagában. Boldog volt hogy láthatta, de a boldogságba üröm is vegyült, egy nagy sóhajjal kimondta:

-        És ezt nem írhatom meg!

 

 

 

 

 

 

 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Óra
 
Látogatás számláló
Indulás: 2004-06-21
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
HÁZIASSZONYOKNAK
 

Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal