A KATONALÁNY 2.Így folyt egész este és észre sem vették, hogy a zene már nem szól és a báli nép szedelőzködik. Johnny sorba állt a ruhatárnál, Eliza a lapos sarkú cipőjét vette vissza és elküldte a limuzint azzal, hogy még sétálni akar.

Lassan sétáltak a folyóparton a csillagos éjszakában és egymásra gondoltak. Johnny azon törte a fejét, mit csináljon, elvigye a lányt magához, vagy csak kísérje haza, Eliza meg arra várt vajon meg meri-e tenni a fiú. Hirtelen egymásra néztek és elnevették magukat.
- Tudom mire gondolsz! – kacagott a lány.
- Én is tudom – mosolygott a fiú.
- Akkor mondd te.
- Inkább te mondd!
- Nem, szó sem lehet róla, ezt neked kell!
- Mondjuk együtt!
Nagy lélegzetet vettek és kimondták, nagyon együtt hangzott:
- Hozzád, vagy hozzám?
Egymásra meredtek, de aztán elnevették magukat, percekig kacagtak, hogy a könnyük is csurgott.

Néhány óra elteltével megvolt az osztályzat, Eliza elégedett volt, Johnny nem sokban maradt el az őrnagy mögött. Elhatározta a lány, hogy ezt a fiút megtartja, ha nem is véglegesen, de hosszabb távon.

Hetek teltek el, a Victory első útjának indulási ideje vészesen közeledett, de hír nem jött, a fiú egyre elkeseredettebb lett.
Egy reggel a tiszti étkezdében ült és a reggelijét majszolta, mikor egy fiatal tiszt állt meg az asztala előtt.
- Richmond százados?
- Én vagyok – nézett fel a tejeskávéjából.
- Uram, Duncan ezredes úr hívatja! – tisztelgett és távozott. Johnny idegesen nyelte le az utolsó falatokat és sietett az ezredeshez.
Az irodába lépve jelentkezett.
- Ezredes úr, Richmond százados jelentkezem!
- Jöjjön be fiam – mondta az öreg nyájasan és szinte bocsánatkérően nézett rá.
- Nézze mindent megpróbáltam, de a Victory létszáma le van zárva, sajnálom.
- Köszönöm uram – sóhajtotta.
- Mondja, miért akart olyan nagyon azon a hajón szolgálni?
- Mert a navigációs rendszer...
- Értem – vágott közbe az ezredes – maga is a fejlesztők között volt. Még egyszer sajnálom, de ne búsuljon, ez az út hat hónapig tart, de lesz még több is és a többibe már nem szól bele a Hadügy. Addig is rendelkezési állományba helyezem heti két szolgálati nappal. Tudja mi az?
- Tudom uram, huszonnégy óra szolgálat, negyvennyolc szabad.
- Könnyített szolgálat, inkább ügyelet. Elmehet!

Johnny a szobájában ült, de már nem volt úgy elkeseredve, mert érezte, hogy az Akadémia rettegett ezredese kedveli őt. Az örömbe azért egy kis üröm is vegyült, mert tudta, hogy vigyáznia kell, már nem teheti azt, amit eddig, nem csaphatja a szelet bárkinek, mert ha az öreg fülébe jut...
Elizával többször találkozott és ezek a találkozások rendszerint valamelyikük szobájában értek véget. Eleinte nem értette, hogy folyton egymásba botlottak, de aztán rájött, ő is tetszik a lánynak. Eliza azért találkozgatott néha másokkal is, de ezek a találkozások egyre ritkábbak lettek. Nagyon rászokott a fiúra és ugráltatta napközben is különféle megbízásokkal, amik főleg arra irányultak, hogy ne tudjon másokkal is találkozni.
Múltak a hetek, egy délután a folyóparton ültek egy padon, Johnny mellett csomagok halmaza, amit a lány vásárolt össze.
- Nem akarsz nekem mondani valamit? – kérdezte halkan Eliza, de nem nézett a fiúra.
- Mit mondjak? – kérdezett vissza Johnny, pedig tudta mire gondolt a lány.
- Valamit, például azt, milyen itt, meg hogy érzed magad... velem.
- Jó veled – nézett a lány szemébe.
- Csak ennyi? Jó veled?
- Tudod, ha többet mondok, az már hamisan hangzana és te nem hinnéd el, még akkor  sem, ha igaz.
- Ez nagyon bonyolultan hangzott, mire gondolsz?
- Tudod te azt jól!
- Tudod egy nő mindig szeretne olyasmit is hallani, amit egyébként tud.
- Nem egészen értem.
- Na jó, ne kerülgessük a forró kását, azt akartam hallani, hogy szeretsz-e egy kicsit!
- Persze hogy szeretlek!
- És ezt olyan nehéz volt kimondanod?
- Nem nehéz – nézett rá a fiú, Eliza elgondolkodva nézett vissza. Percek teltek el csendben, mire a lány újra megszólalt.
- Értem, te minden nőt szeretsz, akit meg akarsz hódítani – mondta keserű hangon.
- Nem minden nőt – válaszolta halkan a fiú.
- Csak azokat, akik tetszenek is neked?
- Azokat, de azok közül sem mindegyiket, mert...
- Jól van – vágott közbe a lány – ne mondj semmit, értem.
- Nem, nem érted – nézett a lány szemébe – tudod eddig úgy éltem, mint egy pillangó,  virágról virágra szálltam, de ez most már nincs így.
- Pillangó – nevetett fel a lány – érdekes hasonlat!
- Nem ezt akartam mondani, csak nem jutott hirtelen jobb szó az eszembe.
- Jó hasonlat, ha kissé furcsa is.
- Szóval már nem vagyok az.
- Tudom, a pillangók nem hosszú életűek, lerakják a petéiket és elpusztulnak.
- Így van – sóhajtotta Johnny és nem tudta hogyan folytassa, Eliza sokáig nézte, de aztán megkönyörült rajta.
- A múltkor a barátnőmmel rólad beszélgettünk.
- Rólam? – kapta oda a fejét a fiú.
- Rólad, de ne ijedj meg, semmi rossz nem hangzott el, csak Vicky csodálkozott, azt  mondta, hogy mostanában nem látott téged senkivel, már rajtam kívül – mosolyodott  el – pedig a barátnőjével fogadtak, hogy ki következik.
- Te mit feleltél erre? – kérdezte komoly hangon a fiú.
- Csak azt, hogy örülök neki.
- És te, veled mi a helyzet?
- Mire gondolsz?
- Ugyanarra, mint te.
A lány elpirult, arra nem gondolt, hogy a fiú visszakérdez, hirtelen nem tudta mit feleljen, de aztán megvonta a vállát.
- Velem semmi.
- Értem – komorult el Johnny – csak én vagyok a téma, te bármit megtehetsz.
- Igazad van, bármit – csattant fel a lány – például azt is, hogy most hazamegyek!
Felpattant a padról és szaladt a város irányába, Johnny csak szomorúan nézett utána.

Eltelt néhány nap, a fiatalok kerülték egymást, de Johnny nem keresett vigaszt más nőknél, de Eliza sem. Egy délután véletlenül összefutottak. Eliza egy boltból lépett ki, Johnny a kirakat előtt állt és a kitett könyveket nézegette. A lány megtorpant, már tovább akart menni, mikor a fiú ráköszönt.
- Szia, hova sietsz?
- Szia, nem vettelek észre – mondta zavartan.
- Dehogynem – válaszolta lemondóan a fiú.
- Nézd – fordult most már Johnny felé a lány – nagyon jól tudom, hogy csak azért jártál  velem, mert apám megígérte, hogy segít, most mit akarsz?
- Nem azért!
- De igen!
- Mondom, hogy nem! Apád behivatott három hete és elmondta, hogy a Victory  személyzeti listája le van zárva. Hiába próbálkozott, nem sikerült engem bejuttatnia.
- Ezt mondta? – csodálkozott a lány.
- Ezt, apád nagyon rendes ember!
Megfordult és el akart menni, de Eliza utánaszólt.
- Várj! Ezt tényleg nem tudtam!
Johnny megfordult és állt, arra várt, hogy a lány mondjon valamit.
- Erre jártál? – mosolyodott el a lány és belekarolt – én vásárolni jöttem, anyám  születésnapja lesz holnap, nem segítenél?
- Mit akarsz venni? – mosolyodott el már a fiú is. Egymásba karolva mentek tovább a Nagyáruház felé.

A Victory kifutott a Portsmouth-i katonai kikötőből, nem volt nagy csinnadratta, teljesen csendben történt és mire felkelt a Nap, már a nyílt óceánon járt.
Eliza a tiszti szálláson feküdt a fiú szobájában.
- Kifutott a hajód – jegyezte meg, Johnny ránézett.
- Te honnan tudod?
- Müllerrel találkoztam, ő mondta.
- Az a minden-lében kanál?
- Ismered?
- Tavaly végzett, de olyan gyenge eredménnyel, hogy csak hadnagy lett.
- Nem az esetem, ne aggódj.
- Tudom.
- Te mindent tudsz? – nézett rá kissé ingerülten a lány.
- Nem mindent, például azt nem tudtam, amit az előbb mondtál.
- Nagyon szomorú vagy?
- Eléggé.
- Mondok valamit, de ne mondd tovább, ezt véletlenül hallottam. A szobában voltam,  mikor apámat telefonon hívták, nem tudom kivel beszélt, de említett egy nevet és azt  mondta: felülről jött az utasítás, hogy ki kell nevezni a Victoryra első tisztnek.
- Kicsodát? – fordult most már teljes testtel a lány felé és megmarkolta a vállát.
- Na, ez fáj!
- Bocs, ne haragudj, de kiről beszélsz?
- Bereczky századosról.
- Most már értem, az a stréber disznó lökött ki!
- A nagybátyja a Hadügyben dolgozik.
- Te ismered?
- Sajnos, egyszer elmentem vele, de alig bírtam lerázni, arrogáns, pimasz fickó.
- Lefeküdtél vele? – csodálkozott a fiú.
- Mintha nem tudnád!
- Nem tudtam. Hány szeretőd volt?
- Szeretőm?
- Hány pasid volt, hánnyal szexeltél? – akkor így mondom.
- És te?
- Na jó, ne válaszolj.
- Aha, most már nem vagy kíváncsi rá, mert akkor el kéne mondanod hány nővel  feküdtél le!
- Elmondom, ha akarod, de akkor te is!
- Nem vagyok kíváncsi rá!
- Rendben, hagyjuk ezt a témát! – felült és kimászott az ágyból, de a lány utánanyúlt.
- Ne menj még, bújj vissza, van még időnk – átkarolta a nyakát és belefojtotta a választ csókjával.
Nem minden nap találkoztak, de amikor tehették elbújtak Johnny szobájában és ölelték egymást. A fiú már nem tudott másra gondolni és alig várta az órát, hogy a lányt ölelhesse. Hetek múltak el, a szerelem virágzott a fiatalok között, pedig nem beszéltek róla, csak csendesen ölelkeztek.
Egy reggel, mikor Johnny a szolgálatot leadta, Elizát látta kilépni az egyik tiszti szobából.
Megtorpant és rácsodálkozott, majd valami a gyomrát kezdte facsarni, hányni volt kedve és alig bírt megszólalni.
- Szia – köszönt rekedten és el akart menni a lány mellett, de Eliza elkapta a karját.
- Várj, megmagyarázom!
- Felesleges – tovább lépett, de a lány nem hagyta.
- Greg visszajött!
- A nagy szerelmed?
Eliza csak bólintott. A szobából most Greg Wilson őrnagy lépett ki, meglátta a fiút és elmosolyodott.
- Örülök, hogy látom – nyújtotta a kezét.
- Én is örülök – mondta Johnny rekedten – már nem zavarok tovább!
Intett és otthagyta őket.
Johnny csak árnyéka volt önmagának, szabadidejében legtöbbször a kantinban ült és whiskyt vedelt. Sokat meg tudott inni, nehezen rúgott be, de hiába öntötte magába a pálinkát, nem segített, nem tudta feledni a lányt.

Egy hét telt el, nem találkoztak, de nem is keresték egymást, Johnny a kantinban ült a pultot támasztva, előtte pálinkásüveg és pohár. Hirtelen egy hangra lett figyelmes.
- Nekem is ugyanezt – valaki leült mellé és rámosolygott, Wilson őrnagy volt. Johnny nem pattant fel, nem tisztelgett, csak unottan fordította oda a fejét.
- Adhatok az enyémből is – morogta.
- Elfogadom.
Hallgattak és kortyolták az italukat, a fiú nem tudta mire vélje ezt, talán barátkozni akar vele a férfi? Nem tudta, csak gondolta, hogy sokat tud róluk, de a hangjában nem érzett féltékenységet, inkább közömbös volt.
- Eliza elmesélt mindent – szólalt meg a férfi – de nem haragszom rá, inkább örülök.
- Minek örül, hogy velem csalta meg?
- Nem, hanem annak, hogy mással nem!
- Nem értem.
- Figyeljen, magával volt egész idő alatt ugye és nem mászkált másokkal?
- Így volt.
- Remek, ennek örülök. Eliza szereti magát, de engem jobban szeret, ezt megmondta, de  érzem is. Maga szereti?
- Erre mit mondjak?
- Semmit.
Ültek csendben egymás mellett, Johnny nem kérdezett, de nem is szólalt meg, apatikusan ült és azon rágódott amit hallott. Wilson őrnagy elgondolkodva ült mellette.
- Ismerem Elizát – szólalt meg később – és tudom milyen, de azt is tudom, hogy remek  lány és csodálatos nő. Magának mi a véleménye?
- Ugyanez.
- Akkor jó. Nem tegeződnénk? – nézett a fiúra szélesen mosolyogva.
- Ha akarod...
- Szia – emelte rá a poharát és fenékig ürítette.
- Szia – morogta a fiú és most már semmit sem értett.
- Na szóval, volna egy ajánlatom, vagy kérésem, mindegy hogyan nevezzük.
 Elmondom, de nem itt, gyere üljünk le egy asztalhoz.
Megragadta az üveget és a poharakat és egy üres asztalhoz vitte, Johnny követte. Leültek, az őrnagy töltött és a fiúra emelte.
- A barátságra!
Johnny is megemelte a poharát és elcsodálkozott, nem tudta elképzelni sem, mit akarhat tőle ez az ember hiszen alig ismeri, talán ha kétszer találkoztak és most a barátságról beszél. Most már kíváncsian fordult felé.
- A barátságra - ismételte meg és belekortyolt.
- Na szóval – kezdte a férfi és elhelyezkedett, nagy gonddal igazította meg egyenruháját, látszott rajra, hogy zavarban van, nem tudja miképp kezdjen hozzá.
- Talán csodálkozol, hogy így lerohantalak és szinte rád erőszakoltam a barátságomat,  de jó okom van rá. Tudom, most arra gondolsz, hogy alig ismerjük egymást, meg  minden, de ennek ellenére a barátságodat kérem.
Johnny már nagyon figyelt, valamit sejtett, valami motoszkált a fejében, de amit később hallott a legvadabb álmában sem gondolta.
- Arra kérlek maradj Elizával!
Kimondta és szinte megkönnyebbült, látszott rajta, hogy nehezére esett kimondani, de megtette, majd választ sem várva folytatta.
- Maradj vele, mert nekem el kell mennem, beosztottak az Independentre, holnap  indulunk. Én megpróbáltam megúszni, de nem sikerült, pedig már mindent  elintéztem.
Itt megállt, nagy levegőt vett és kimondta.
- Feleségül akarom venni Elizát.
Johnny rámeredt, a szája is kinyílt kissé, mintha mondani akarna valamit, de hang nem