Sandra Shy



Bernard Malory magányosan elgondolkodva ült a kis konyhában, előtte tányér, a tányér mellett kenyér és kés, a másik oldalon egy vajtartó félig telve. Enni készült, de nem volt képes rá, pedig elhatározta, hogy rákényszeríti magát, mert enni kell. Ezt mondogatta az édesanyja is, míg élt és gondoskodott a fiáról és a felesége is, mert az anyja rábízta.
-    Hát vége – sóhajtotta és két tenyerébe hajtotta a fejét.
Megpróbált nem gondolni a közelmúlt eseményeire, elterelni a figyelmét, de az sem sikerült.
-    Nekem semmi sem sikerül – morogta és az önsajnálat elöntötte a szívét.
-    Már vége, ne gondolj rá – mondogatta magának és a barátja is ugyanezt mondta, bár nem tudta a részleteket. De hiába mondogatta, a gondolatai még mindig a felesége körül jártak. Az asszony elment, végleg, a temetés tegnap volt, de a fájdalom még friss, nem hagyja nyugodni. Most azt gondolhatnánk, mint a barátai és a családtagok, hogy a felesége elvesztése miatt van letargikus állapotban, de a férfi másért volt elkeseredve. A bűntudat gyötörte, az önvád, mert olyan tettre volt képes, amit most már nagyon megbánt.
-    Megérdemelte! – jelentette ki határozott hangon a tükör előtt állva saját magának.
-    És az a másik is! – tette hozzá, de a bűntudat nem hagyta nyugodni.
-    Most már mindegy – legyintett és beballagott a szobába.
Bernard már rég meggyászolta a feleségét, amikor még élt és magatehetetlenül feküdt az ágyban, a halál megváltás volt már számára. Minden ami szép volt a kapcsolatukban lassan elkopott, semmivé lett, a szörnyű betegség lerombolta. Az utolsó hetek már nagyon nehezen teltek mindkettőjük számára és az utolsó éjszaka végre meghozta a megváltást, de Bernard számára csak a bűntudatot.


Bernard Malory nős volt és boldog házasságban élt huszonöt évig Sandrával, a feleségével.
Egy kis boltjuk volt Boston külvárosában, a férfi vasárukkal foglalkozott elég sikeresen.
Született egy lányuk, Andrea húszéves korában férjhez ment és elköltözött Bostonból az ország másik végébe, Seatle-be és csak sátoros ünnepeken jött haza látogatóba a családi fészekbe. Gyermekük nem volt, ennek ellenére látszólag boldog házasságban élt a férjével.
Húsz évig nem is volt baj, Sandra kiszolgálta a férjét és jó családanya volt, Bernard szerette őt, talán túlságosan is. A nőnek nem volt foglalkozása, „háztatásbeli” volt, mert a lányuk korán megérkezett és Sandra minden idejét kitöltötte a gyereknevelés.
Andrea érettségije után kezdett valami munka után nézni. A barátnője hívta, mert Juliette
a divatszakmában dolgozott tervezőként, Sandra gyakran segített neki főleg, ha utazgatni kellett városról városra a divatbemutatókkal. Amikor Juliette Európába ment a divatcéggel, Sandra elkísérte, Veronában és Firenzében segített a divatbemutatókat szervezni. Sandra jól beszélt olaszul, mert olasz származású volt, bevándorló szülők gyermeke, a Shy nevet is csak felvette a kimondhatatlan olasz név helyett.
Sandra gesztenyebarna hajú szép nő volt és még ötvenéves korában is megfordultak utána a férfiak, főleg Olaszországban. Mindezek ellenére hűséges maradt a férjéhez, pedig a neve ellenére nem volt túl félénk és szemérmes, (Shy=félénk, szemérmes)
Megnézte a férfiakat, kacérkodott velük, talán még flörtölt is, de mindig megállt és egy ponton túl nem volt hajlandó másra. A házassága szerelemből született, ami sokáig megmaradt és egy idő után szeretetté szelídült.
Bernard hitt neki és el sem tudta képzelni, hogy Sandra megcsalhatja, megbízott a nőben és bátran elengedte Olaszországba. Nem ment vele, mert a boltot vezetni kellett, az egyetlen alkalmazottjuk nem bírta a sok munkát egyedül.

Sandra ötvenedik születésnapján kezdődtek a bajok, rosszul lett az ünnepségen, amit a férje szervezett számára. Először azt hitte, hogy csak egy gyomorrontás, de amikor megvizsgáltatta magát, kiderült más is, egy rákfajta, ami lassan öl. Sandra nem vett tudomást a betegségéről, talán szégyellte, nem tudni, de hallani sem akart, hogy komoly gyógykezelésnek vesse alá magát. Arra gondolt, hogy milyen szerencsés, nem fog megöregedni és ráncosan, műfogsorral megjelenni a barátaik előtt, még örült is, hogy hamarabb elviszi a halál. Fájdalmai nem voltak és a nagy ritkán előforduló kisebb rosszullétek hamar elmúltak. Juliette, a barátnője hirtelen megbetegedett és kérte őt, hogy helyettesítse Firenzében egy divatbemutatón. Sandra elvállalta, de hívta a lányát is, hogy tartson vele, mert nem győzi majd a sok munkát. Andrea két alkalommal volt az anyjával Firenzében, mindkétszer egy hétig, míg a bemutatók tartottak. Amikor hazajöttek, csak meséltek és meséltek butábbnál butább történeteket ruhákról és manökenekről, meg az olasz férfiakról. Bernard nagyokat kacagott és már sajnálta, hogy nem ment velük.
Sandra még háromszor volt Olaszországban, minden alkalommal egy-egy hétig, de már egyedül. Ez már az utolsó előtti év volt, Sandra ötvennégy éves lett és a fájdalmai ismét kiújultak, de már sokkal intenzívebben. Most már megijedt és orvostól orvosig szaladt, de a betegséget már nem lehetett megállítani.
A nő állapota rohamosan romlott, néhány hónap után már felkelni sem bírt. Bernard nagy odaadással ápolta és rettegett mikor fog eljönni az a pillanat, ami véget vet a felesége szenvedéseinek.
Sandra lefogyott, a haja megfakult, az arca beesett és a tekintete is fénytelen lett, a lemondás és a beletörődés látszott a szemén.


Bernard a felesége mellett feküdt, reggel lett, de nem volt kedve felkelni.
-    Nem mész dolgozni? – kérdezte Sandra a férje felé fordulva.
-    Később megyek be – morogta és az asszony felé fordult. Gyengéden megsimogatta az arcát, a nő hálás pillantást küldött felé.
-    Szeretlek – suttogta és Bernard szívét melegség öntötte el.
-    Én is szeretlek – válaszolta és elgondolkodva nézett a nőre.
-    Mondd Sandy, te boldog vagy mellettem?
-    Nem érzed? – kérdezett vissza a nő és ismét megsimogatta a férje arcát.
-    De érzem, csak olyan jó hallani.
-    Boldog vagyok – suttogta Sandra és egy könnycsepp jelent meg a szeme sarkában.
Feküdtek egymás felé fordulva, Bernard szívesen magához ölelte volna, de nem merte, mert félt, hogy fájdalmat okoz neki. Egy alkalommal szeretkezés közben Sandy felsikoltott és a hasához kapott, azóta nem próbálkozott, inkább lemondott róla.
-    Ölelj meg – súgta és a felesége nyakát átölelte.
Ölelkezve feküdtek tovább.
-    Megtennél valamit? – szólalt meg Sandra és a férje szemébe nézett.
-    Mit szeretnél?
-    Idehoznád a számítógépemet?
Bernard ugrott és behozta a nő laptopját, Sandy kinyitotta és elmerülten ütögette a billentyűket.
-    Keresel valamit? – kérdezte.
-    Csak nézegetem a képeimet, nézd, itt vagyunk Juliettel, ez meg Andi itt mellettem.
Nézegették a képeket, a nő sorban nyitogatta ki a fájlokat.
-    Csinálok reggelit – állt fel Bernard és kiment a konyhába.
Negyed óra múlva ment vissza a hálószobába egy tálcával a kezében, Sandra szeme lehunyva, elbóbiskolt, a gépe becsukva a takarón feküdt. Óvatosan elvette a gépet és a tálcát az éjjeliszekrényre tette.
-    Drágám alszol? – kissé megrázta a nő karját.
-    Pihenj csak – simogatta meg a haját és a tálcát visszavitte a konyhába.
Gyakran előfordult, hogy a nő hirtelen elaludt, vagy csak elszundított, de ezek az álomtalan alvások általában nem tartottak sokáig, talán néhány percig, vagy fél óráig.
Kivitte még a nő számítógépét is, de amikor letette az íróasztalra, pillantása a gép oldalára esett. Parányi fény szűrődött ki a lehajtott gépből, a laptopot a nő nem kapcsolta ki.
Kíváncsiságtól hajtva nyitotta ki a gépet és a megnyitott fájlokat nézegette.
Bernard élete ettől a perctől kezdve örökre megváltozott.


A kinyitott oldalon nagyon sok kép volt, kíváncsian nézegette, a képek főleg divatbemutatókon készültek és szinte mindegyiken Sandra is látható volt. Feltűnt neki, hogy néhány képen egy férfi is áll a nő mellett a kamerába mosolyogva és az egyiken a vállát öleli. Fekete, lenyalt hajú piperkőc, tipikusan olasz kinézetű. Bernard elkomorult, erről nem mesélt Sandra, sőt, mikor tréfásan rákérdezett, felháborodottan utasította vissza.
-    Csak nem képzeled, hogy megcsallak egy digóval! – nézett a szemébe őszinte tekintettel.
Többször nem került szóba a téma és ezért volt meglepő ez a kép. Tovább nézte a fájlokat, az egyiken furcsa felirat is volt, látszott, hogy utólag másolta rá valaki.
„Szerelem=Firenze” egy másikon, amelyiken az előző férfi is ott volt: „Firenze a szerelem útja” Most már kíváncsian nézte végig újra a képeket, tudatosan kereste azt az olasz férfit, de több képen nem látta. Már kissé megnyugodott, mikor egy mappát talált a képek között, a címét furcsának találta: „SZE-FI”
A furcsa cím először elgondolkodtatta, de az előbb talált feliratokra gondolt és rögtön beugrott: Szerelem Firenze.
Ekkor a felesége hangját hallotta, a szobából hívta.
-    Berny hol vagy?
-    Itt vagyok! – ugrott és berohant a szobába kissé talán túl gyorsan. Arra gondolt, hogy a felesége gyanúsnak találja és azt képzelte, a viselkedéséből rájön, hogy miben sántikál.
-    Valami reggeliről beszéltél – mosolygott rá az ágyból.
-    Rögtön hozom – kiszaladt a konyhába.
-    A gépemet kikapcsoltad? – kiáltott utána.
-    Persze szívem – kiáltott vissza és behozta a tálcát. Teát öntött a nő csészéjébe és magának is töltött, a szájához emelte és belekortyolt.
-    Már iható, nem forró – mondta mosolyogva.
-    Köszönöm.
Alig várta, hogy az asszony befejezze a reggelit és ismét elbóbiskoljon és amikor lehunyta a szemét, már újra a gép előtt ült. A furcsa nevű mappát nyitotta ki, de csak egy ablak ugrott fel: Password:
A könyvtár jelszóval volt védve.
Most már ideges lett, ez az első alkalom, hogy a felesége valamit eltitkol előtte, mert ezt már biztosan érezte. Próbálkozott különféle szavakkal és számokkal, de a jelszót nem találta el. Most a közös emlékeik között kutatott valami különleges szó, vagy kifejezés után, de mindannyiszor a mappa zárva maradt. Elgondolkodva hajtotta tenyerébe a fejét, hirtelen visszalapozott, a képek feliratait nézte és akkor beugrott. Beírta: SZEFI és a könyvtár kinyílt.
Itt is leginkább képek voltak és néhány jegyzet főként az üzlettel kapcsolatosak. Elfogta a félelem és rosszul érezte magát, mert tudta, hogy tilosban jár, a felesége legféltettebb titkait fürkészi. Mindig utálta a titkolózást, a hazudozást, egyenes ember volt, mindig igazat mondott és ha valami titkolni valója akadt, inkább nem mondta ki, elütötte egy viccel, de sohasem hazudott. Most is arra gondolt, hogy bemegy és elmondja a feleségének, de győzött a kíváncsisága, a képeket kezdte nézegetni.
Az első kép egy divatbemutatón készült, a felesége volt rajta és néhány manöken, a gépbe mosolyogtak. A második kép ugyanaz volt annyi eltéréssel, hogy a felesége mellett már az az olasz férfi is látszott. A harmadik képen már a vállát öleli és a gépbe nevet, a negyediken pedig megcsókolja. A többi kép már sokkal kompromittálóbb volt.
Bernard arcából kiszaladt a vér, lehunyta a szemét és hátradőlt, most már tudta mit jelent: Szerelem=Firenze.
Lassan felállt, kissé tántorogva, megpróbált gondolkodni, de valahogy nem sikerült, egyedül akart lenni, hogy megpróbálja feldolgozni amit látott. A szobaajtóig ment, nem lépett be, nem akarta, hogy az asszony észrevegyen rajta valamit, csak bekiáltott.
-    Szívem, lemegyek vásárolni!
-    Jó, de siess vissza! – hallotta az asszony hangját, kinyitotta az ajtót és kitántorgott a lakásból.
Belépett a kocsma ajtaján, a pultnál kért egy whiskyt, lehajtotta, kért egy másodikat, azt is lehajtotta, aztán már csak állt a söntésre támaszkodva és a semmibe bámult.


A parkban ült távol az emberektől egy félreeső helyen és maga elé meredt. Az élete gyökeresen megváltozott, abban az emberben csalódott, akit a világon mindenkinél jobban szeretett és akiért az életét is feláldozta volna.
-    Mindvégig hazudott nekem – morogta, de aztán felemelte a fejét.
-    HAZUDOTT!!! – kiáltotta világgá, de csak a szél suhogása válaszolt.
Megpróbálta végiggondolni az életét, valamit keresett, egy kis pontot, vagy jelet, de leginkább olyan dolgot, ami erre utalt, de nem talált. A felesége viselkedésében nem talált semmit, ami arra utalt volna, hogy megcsalja.
-    Nagyon ügyesen játszott – mosolyodott el keserűen – olyan, mint egy színésznő, a     ribanc! Vajon hányszor csalt meg és kivel? Hát persze, hogy örömmel ment vissza     Firenzébe a barátjához!
Hirtelen beugrott még valami, az egyik képen Andi is látszott, a férfi mellett állt és belekarolt.
-    Ő is tudott róla és hazudott nekem! Talán őt is?...
-    Na ez már sok!
Kikapta a zsebéből a telefonját és kikereste benne a lánya számát. A készülék elég sokáig csengett, mire felvette a lány.
-    Mi van apu, miért keresel?
-    Csak kérdezni akarok valamit.
-    Ne haragudj, előbb is felvettem volna, de éppen fürödtem...
-    Csak azt szeretném kérdezni, te is találkoztál Firenzébe egy férfival?
-    Elég sok férfival találkoztam Firenzében – nevetett a lány – az utca tele volt velük!
-    Nem úgy értem, a divatbemutatón, ahol anyád is ott volt.
-    Ja, Tonióra gondolsz? Gondolom valamelyik képen láttad? Ő volt a bemutató egyik     szervezője, nagyon jópofa pasi.
-    Láttam – Bernard igyekezett türtőztetni magát – annyira jópofa, hogy ölelgetett titeket
A lány egy pillanatra elhallgatott, majd idegesen felnevetett.
-    Arra gondolsz, hogy anya megcsalt téged?
-    Nem tudom mi másra gondoljak.
-    Jaj apu, nagyon vicces vagy, az csak egy pasi, ráadásul elég öreg, ne légy féltékeny!
-    Nem vagyok, csak tudod furcsa...
-    Nincs abban semmi furcsa – vágott közbe a lány – az olaszok mind ilyenek, túl     bizalmaskodók.
-    Szerintem még annál is bizalmaskodóbb volt veletek.
-    Jól van, a jövő héten elmegyek és mindent elmesélek, úgyis látni szeretném     anyát, de     ne gondolj semmi rosszra, csak ártatlan flört volt, semmi más. Na szia!
Letette, Bernard elgondolkodó arccal ült tovább fülén a kis telefonnal.
-    Ártatlan flört – felnevetett – az ágyban és még volt pofája lefényképezni magukat     meztelenül!
Most az a kép ugrott lelki szemei elé, ahol Sandra kéjesen nyúlik el az ágyban arcán a vágy kifejezésével és az ujjával intve hívja a férfit, még a hálóinge sem volt rajta. Az olasz szintén meztelenül rohan felé. A következő képen Sandra széttárt combjai között a férfival egymást ölelik.
-    Biztos önkioldóval csinálta – szűrte a szavakat a foga között – vagy valaki más     fényképezett, talán Andi?
A kép élesen beleégett a tudatába, nem tudott szabadulni tőle.
-    Sandra gyönyörű még ötven évesen is – morogta – persze hogy tetszett a digónak!
A többi képre gondolt, végigpörgette agyában, valamit keresett, de megnyugodva konstatálta, Andiról nem készült kompromittáló kép.
-    Attól még lefeküdhetett vele!
Bernard szerelme a felesége iránt most már gyűlöletbe csapott át.


A férfi lassan belejött a hazudozásba, mindent úgy csinált, mint eddig, ugyanolyan kedves és figyelmes volt, mint idáig. Rettegve gondolt arra, hogy a felesége észrevesz valamit és faggatni kezdi, érezte, nem tudna hazudni neki. Nem akarta felelősségre vonni, megkérdezni tőle miért tette, mert volt egy terve, amit mindenképpen véghez akart vinni.
A terv akkor alakult ki agyában, amikor a képek után rátalált a levelekre is. A levelező programot nyitotta ki a felesége gépén, de majdnem lebukott, mert este csinálta, mikor úgy vélte az asszony már alszik. A levelek is jelszóval voltak védve, ugyanavval a szóval, mint a képek, gyerekjáték volt feltörni. Az első levelet olvasta éppen, mikor zuhanás hangjait hallotta a hálószobából. Felugrott és berontott, Sandrát az ágy mellett találta a szőnyegen kitekeredett pózban. Rémülten ugrott hozzá és felkapta.
-    Mit csináltál, miért nem szólsz? – kérdezte ijedten.
-    Szóltam, de nem válaszoltál.
-    Nem hallottam, ne haragudj.
-    Mit csinálsz te éjszaka?
Bernard nagyon közel volt ahhoz, hogy elmondjon mindent a feleségének, de valahogy sikerült csendben maradnia.
-    Kérdeztem valamit!
-    Csak számoltam, ne haragudj, a napi bevétel nem stimmel, újból átszámoltam.
-    Miért nem veszel egy komputert?
-    Nem szükséges, azt a néhány-száz tételt kézzel is átszámolhatom.
-    Na jó, vigyél ki pisilni.
Később folytatta az olvasást. Az első levelek főleg az üzletre vonatkoztak, de a megszólítás „Sandra kedves”, vagy „Sandra drágám” volt. Aztán a levelek hangja egyre bizalmasabb lett. A dátumokból kiderült, hogy akkor íródtak, mikor a nő itthon volt.
-    Ezek leveleztek egymással – döbbent rá Bernard.
Most hosszabb idő telt el két levél között, a férfi elgondolkodott, még a naptárját is elővette és rájött, Sandra kórházban volt kivizsgáláson, de amikor kijött, egy hét múlva már szaladt Firenzébe.
-    A mocskos kurva – szitkozódott – nem bírta ki nélküle!
Az egyik levél nagyon megrázta, így szólt:

„Drága egyetlenem!
Hol jársz, mit csinálsz, miért nem üzensz? Számolom az órákat, míg nem vagy mellettem és epekedve várlak. A jövő héten ismét Firenzében leszek, remélem újra ölelhetlek és simogathatom a gyönyörű testedet. A csodálatos melledet és azt az édes kerek popsit, aminél nincs szebb a világon. Azt a kis pénzt remélem magaddal hozod, amiről beszéltünk és a szerződést is. A kedvenc virágaiddal rakom tele a szobát és rózsaszirmokat hintek az ágyra, ahol szeretjük végre egymást. Halálosan imádlak téged!
A hülye férjed remélem nem sejt semmit!
A téged örökké szerető Antoniód”

-    A disznó kihasználta és pénzért feküdt le vele – döbbent rá és keresni kezdett tovább.
Majdnem száz levél volt ebben a mappában, mindegyiket végigolvasta míg rátalált, az egyik levél így szólt:

„Édesem!
Sajnos kevés pénzt küldtél, Robertó kétezret kért és csak ezret kaptam, a jövő héten muszáj fizetnem!
Csókol, Antonió”

-    Pénzzel tömte ezt a mocskot!
Még egy levelet talált és már megerősödött benne a hit, ez az olasz csak a pénzéért szerette Sandrát.

„Egyetlenem!
A következő szállítmánnyal küldj még kétezret!
Szerelmes Antoniód”

A nő válaszai sem maradtak el, hasonló hangnemben íródtak, ezeket az elküldött elemek között találta meg.
Az egyik levél olvastán vér tolult a fejébe, az elég hosszú levél egyik mondata nagyon felháborította.
„Drága kandúrom, már alig várom, hogy átöleljelek és magamhoz szorítsalak, hogy