Már Bécsben volt, a Szervezet helyi központjában és a holmiját pakolta egy nagy dobozba, mikor hozzálépett egy kolléga. Franz Kopetzky a Szervezet számítógépes zsenije volt, egy guru, aki mindent meg tudott csinálni, ami számítástechnika. Megveregette Péter vállát és az ujjával mutatta, hogy kövesse. Bevezette egy kis szobába és hellyel kínálta, majd bekapcsolta a gépét és titokzatos arccal nézett Péterre.
? Ezt nézd meg, tegnap szedtem le a CIA műholdas rendszeréről.
? Feltörted? – fordult felé a fiú.
? Nem most, már egy éve lopom róla a képeket – legyintett Franz.
A képernyőn a tenger látszott, Franz valamit írt, mire a kép közeledett, feltűnt néhány hajó felülnézetben. Négy hajó volt és már a part is látszott a kép szélén, mikor egy kisebb hajót vett észre a négy hajó mögött. Franz növelte a nagyítást és képet váltott, a kis hajó már az első nagy hajó mellett volt. A következő képen már a hajó előtt látszott a kisebb és még más is látszott, négy kis árnyék a víz felszíne alatt.
? A bálnák! – kiáltott fel Péter és közelebb hajolt a géphez.
? Úgy van, de ezt nézd meg – váltott képet Franz. A kis hajó és a nagy között már nem volt víz, együtt látszottak és a következő képen már csak a nagy hajó látszott.
Péter előtt elhomályosult a világ, torkát sírás fojtogatta, szeme könnybe lábadt. Arra eszmélt, hogy Franz simogatja és veregeti a vállát.
? Ne haragudj – hallotta a fiú hangját, ami mintha a pincéből jönne, távoli volt és halk – nem tudtam, hogy ennyire megvisel téged.
? Gertie a hajón volt!
Franz lehuppant egy székre és tágra nyílt szemmel bámult rá.
? Nem tudtam!
Percekig bámulták egymást, Péter könnyes arccal, Franz döbbenten, majd magukhoz tértek.
? Disznó amerikaiak, mindent tudtak, de nem segítettek! – tört ki Péter.
? A nagy politika – mondta keserűen az osztrák fiú és legyintett.
Résnyire nyílt az ajtó és a titkárnő szólt be rajta.
? Péter, a főnökasszony vár.
? Rögtön megyek – válaszolta fásultan, de nem mozdult.
? Ezért akarsz elmenni? – kérdezte Franz.
? Ezért, már semmi értelme, hogy itt maradjak.
? Te tudod...
? Nézzük tovább – szólalt meg hirtelen Péter és a gép felé fordult.
A következő képeken, csak a halászhajók látszottak és néhány vízen úszó roncsdarab. Franz tovább növelte a nagyítást, míg a kép kockássá és töredezetté nem vált, de nem látott mást, csak vizet, embereket nem. Az utolsó képen, valami pont tűnt fel az utolsó hajó mellett, rázoomoltak, de a kép már felismerhetetlen lett.
Franz kikapcsolta a gépet.
? Hát ennyi – sóhajtotta az osztrák.
? Ezt is köszönöm – állt fel Péter és kifelé indult.
? Tegyük ki az internetre! – szólt vissza az ajtóból.
? Már kint van és írtam hozzá egy elég csípős cikket.
? Mit szóltak az amerikaiak?
? Még semmit, hallgatnak, mint szar a fűben.
? Jellemző... – megfordult és kilépett az ajtón.

A kis irodában csak ketten voltak, a főnökasszony és Péter.
? Mégis elmész – nézett rá kérlelően a nő – nem tudlak rábeszélni, hogy maradj?
? Minek?
? Hát a Nagy Ügy érdekében.
? Nincs értelme...
? De igen, van értelme, ha senki sem csinálja, az emberi ostobaság és kapzsiság győz, a világ tönkremegy, a természet összeomlik!
? Tudom, nem azt mondtam, Gertie nélkül nincs értelme.
A nő elhallgatott, átérezte a fiú nagy bánatát. Percekig hallgattak, aztán megszólalt.
? Menj szabadságra, addig maradsz, ameddig akarsz, de ne hagyj el minket!
? Felejtsem el Gertiet?
? Ne felejtsd el, csak próbáld elfogadni, hogy nincs többé.
? Képtelen vagyok rá!
? Tudom, hogy nagyon szerettétek egymást, még irigyeltem is Gertiet, én nem volnék képes ekkora önfeláldozásra.
? Tudtál a keresésemről?
? Elmesélte és még azt is, mennyire szégyellte, hogy nem tudott találkozni veled, még én próbáltam vigasztalni. Tudod nagyon kevesen voltunk és nem tudtam nélkülözni őt, de aztán a kitartásodnak köszönhetően mégis találkoztatok.
? Igen – sóhajtott a fiú – boldog voltam.
? Nézd, szabad kezet adtam neked, azt csinálhattad, amihez kedved volt és sohasem választottalak szét benneteket. Legalább ezt értékeld!
? Értékelem és köszönöm, de... – elhallgatott.
? Mit akartál mondani?
? Csak annyit, hogy rendben van, egy hónapot kérek aztán folytatom, de a tengerre nem megyek.
? Rendben és köszönöm – nyújtotta a kezét a nő most már mosolyogva.

A japán nagykövet idegesen toporgott Washingtonban a Fehér Ház egyik várószobájában, a külügyminiszter asszony kérette magához. Nyílt a párnázott ajtó és a titkár bólintott felé.
Megigazította nyakkendőjét, mély lélegzetet vett és belépett az ajtón.
? Üdvözlöm – szólalt meg a külügyminiszter asszony – foglaljon helyet.
A nagykövet meghajolt, de állva maradt.
? Azért kérettem ide, mert egy jegyzéket kívánok átnyújtani önnek a kormányának címezve.
? Megtudhatnám az okot... – kezdte halk, bizonytalan hangon a japán férfi.
? Természetesen. A Green Peace hajójáról van szó, a Deltáról.
A férfi nyelt egyet, legrosszabb rémálma vált valóra, úgy érezte őt teszik felelőssé az eseményekért.
? Értem – hajtotta le a fejét.
? Mit tud ön erről a szerencsétlen esetről?
? Sajnos semmit, de utána fogok járni.
? Reméltem, hogy már tud valamit, legalább annyit, mi történt a személyzettel.
? Sajnos csak annyit tudok, hogy keresik őket.
? Nézze uram, nagykövet úr, rendelkezünk némi képanyaggal, gondolhatja, hogy nem véletlenül hívattam ide.
? Gondoltam, illetve tudom – nyelt egyet a férfi és izzadni kezdett, pedig a keleti emberek nem izzadósak.
? Nos?
? Ígéretet teszek önnek, hogy napokon belül pontos információkkal szolgálhatok.
? Engem nem a hajó érdekel, hanem az emberek, akik rajta voltak – nézett szúrósan a férfi szemébe, pedig tudta, semmi sem zavarja jobban a japánokat, mint ha a szemükbe néznek.
? Úgy tudom a kutatást megkezdték...
? Eléggé késve, nem gondolja? Már egy hete, hogy ez a szerencsétlen eset bekövetkezett!
? Azonnal megkezdtük a kutatást, úgy értesültem...
? Tehát mégis értesült a dologról?
? Egy helyi újságban olvastam és felhívtam Tokyót, de még nem kaptam hivatalos választ – hadarta a férfi és már szeretett volna az ajtón kívül lenni.
A külügyminiszter asszony elgondolkodva nézte és úgy érezte eléggé ráijesztett erre a férfire, hangot váltott.
? Rendben, köszönöm, hogy idefáradt és várom az ön válaszát kérdéseimre. A hivatalos jegyzéket a titkárom fogja átnyújtani.
A nagykövet meghajolt és megkönnyebbülten hátrált ki az ajtón.

Péter délután már a Kirchen Gassén volt a kis lakásban, ahol mindent por borított. A mosogatóban volt még a fél évvel ezelőtti kávéscsésze elmosatlanul. Gertie minden jó tulajdonsága ellenére eléggé rendetlen volt, utált mosogatni és takarítani és ha tehette mindig elhalasztotta akár csak egy TV film kedvéért is. Péter nem haragudott érte, segített, mindent megcsinált, ha volt rá ideje, de ő is elhanyagolta a házimunkát, ha a lányt ölelhette.
Leült a rekamié szélére és kezébe vette a zöld selyemkendőt, a lány képe azonnal megjelent lelki szemei előtt és őt nézte. Ezt a jelenséget még Shanghaiban fedezte fel és ha tehette lejátszotta mint egy filmet.
? Hiányzol – sóhajtotta, felállt és a porszívót elővéve takarítani kezdett.
Néhány óra múlva a lakás a tiszta volt, elővette a bőröndjét és a ruháit pakolta bele.
Reggel bezárta a lakást és bekopogott a szomszédba.
? Jó napot Berlitzné asszony, itt hagyhatom ismét a kulcsokat?
? Természetesen, most hová utazik? – nézett rá kíváncsian az idős nő.
? Magyarországra.
? Hát jó utat és vigyázzon magára. Jut eszembe, Gertie most nem megy magával?
? Sajnos nem – fordult vissza egy pillanatra, de aztán futott tovább, le az emeletről.

Délben már Szombathelyen volt a régi lakásában. Itt is por és piszok fogadta, mert már két éve nem járt itt. Az utcát szinte nem ismerte meg, akkora volt a változás, mindenfelé új házak épültek és a lakótelep már körülölelte a várost. Sétált egy kicsit és nézelődött, érdeklődve figyelte ezt a változást, szinte hihetetlen volt, hogy a poros kisváros mennyit fejlődött két év alatt. Vett valamit a közértben és visszament a lakásába.
? Újra meg kell szoknom itt – gondolta, de hirtelen eszébe jutott, hogy nem marad, egy hónap múlva vissza kell mennie. Még nem tudta mit fog csinálni, talán az Északi sark, vagy a Déli, esetleg az esőerdők, de a pókoktól és a mérges kígyóktól félt.
? Maradok annál, amit eddig csináltam - sóhajtotta és nekiállt főzni valamit ebédre.
Este bekapcsolta a TV-t csak úgy megszokásból, de felfigyelt valamire. A híradó végén a bemondónő a Green Peace-ről kezdett beszélni. Képeket játszottak be, azokat, amiket Franz is mutatott és elmondták nagy vonalakban az eseményeket. Az áldozatok nevét nem mondták, csak azt, hogy a japán halászflotta cserben hagyta őket. A botrány világméretűre dagadt, minden ország tiltakozott, csak az Egyesült Államok és Japán hallgattak.

Még csak két hét telt el a hónapból, de Péter nem találta a helyét. Megszokta két év alatt, hogy mindig történik valami, kalandokat élt át és valahogy megszerette és megszokta azt a munkát, az életstílust és már hiányzott neki. Korábban indult vissza Bécsbe.

Lassan ballagott felfelé a Kirchen Gassén a bőröndjét cipelve és már nem gondolt a lányra.
Nem felejtette el a nőt, de az események már leülepedtek agyában, távoliak lettek és már szinte kívülállóként emlékezett rájuk.
Benyitott a kapun, ballagott fel a lépcsőn nem sietve, mikor valami megütötte a fülét. Halk gitárhangot hallott, megtorpant és fülelni kezdett. A gitárhang néhány akkord után elhallgatott, már nem hallatszott többé.
? Biztos a rádió – gondolta Péter és tovább indult. Már az ajtó előtt állt, mikor felhangzott ismét a gitárhang. Fülét az ajtóra tapasztotta, de ismét csend lett, nem hallott semmit.
? Nem szólt be a szomszédba, bekopogott azt remélve, hogy van bent valaki. Nem gondolt Gertiere, azt hitte valami rokon lehet, akit még nem ismer, az játszik a gitáron.
Az ajtó kinyílt és Péter földbegyökerezett lábbal állt és befelé bámult, Gertie állt előtte.

Múltak a percek, de ők csak ölelték egymást zokogva.
Péter lassan magához tért.
? Mutasd magad – tolta el egy kicsit magától a lányt, de Gertie eltakarta az arcát.
? Ne nézz rám – suttogta – csúnya lettem.
? Nem vagy csúnya, te az én egyetlen szerelmem vagy – ölelte magához ismét a fiú.
? Akkor se nézz...
? Hogy sikerült megmenekülnöd, mi történt?
? Az egy hosszú történet és csak azért vagyok itt, hogy valami ruhát vegyek magamhoz, aztán megyek – mondta halkan a lány.
? Hová akarsz menni? – nézett rá döbbenten Péter.
? El, minél messzebbre..
? Miért?
? Mert már nem vagyok az, aki eddig voltam.
? Mi lett veled, most már mondd el!
? Nem Péter, ne haragudj, nem mondok semmit, elmegyek... – kezdte, de elhallgatott. Állt a fiú előtt lehajtott fejjel szótlanul, de nem mozdult.
? Azt már nem! Elmondasz mindent szépen, addig nem engedlek el, de valószínűleg utána sem!
Péter nagyon határozott hangon beszélt, megdöbbent, amikor meglátta a lányt, akiről azt hitte meghalt, de most újra megdöbbent, hogy el akar menni, el akarja hagyni őt.
 A rekamiéhoz vezette, leültette és kérdően nézett rá.
? Miért akarsz mindent tudni? – nézett rá végre a lány.
? Mert szeretlek és már azt hittem sohasem látlak többé, de mégis itt vagy.
? Nem vagyok itt, ha fél órával később jössz, már nem találsz itt, kérlek hagyj elmennem!
Gertie hangja síróssá vált, tenyerébe rejtette arcát és lehajtott fejjel hüppögött. Péter nézte a lányt és már sok mindent észrevett, amit eddig nem figyelt meg. Gertie haját nem látta, egy eléggé piszkos kendő volt a fejére csavarva, a ruhája is piszkos volt, idegenszerű, egy zsákhoz hasonlított övvel a derekán. A lábán cipő helyett egy ronggyal átkötött papucs volt. Lassan lefejtette a lány kezét az arcáról és felemelte a fejét. Gertie arca nagyon sovány volt, látszottak a pofacsontjai, a szeme beesett, fénytelen, a szemöldöke hiányzott és a jobb arcán egy rövid vágás nyoma volt látható. Szomorúan nézett a fiúra.
? Most elégedett vagy? – kérdezte halkan – most már láttál, engedj el.
? Nem engedlek! Mi történt, mondd el kérlek!
? Szóval nem volt elég, akkor ezt nézd meg! – kiáltotta és lekapta a fejéről a piszkos kendőt. Gertie kopasz volt.
? Most már beszélj! – kiáltotta a fiú és a keze ökölbe szorult, tudta, érezte, hogy a lány szörnyű dolgokon ment keresztül és ez nem a hajótörés következménye volt. Gertie felállt és menni akart, de Péter elkapta a karját és visszahúzta.
? Nem mész sehova, itt maradsz, majd én ápollak és meggyógyítalak! – mondta határozottan, mert érezte, hogy a lány csak a megváltozott külsejét szégyelli.
? Ezen nem tudsz segíteni – sóhajtotta Gertie, de nem ment tovább, visszaült a fiú mellé.
? De igen, higgy nekem!

Múltak a percek, egymás mellett ültek lehajtott fejjel, Péter nem engedte el a lány kezét, csak várt, Gertie lassan megszólalt.
? Amikor felbukkantam a felszínre először nem láttam semmit.
? A hajótörésről beszélsz?
? Arról. Én a kajütben voltam és írtam, mikor egy hatalmas reccsenést hallottam és a víz bezúdult a hajóba. Megpróbáltam kimenni,de már minden víz alatt volt. Úsztam, ahogy csak erőmből telt, de a hajó által keltett örvény lehúzott, csak néhány perc elteltével sikerült felbukkannom.
? A többiek hol voltak?
? A fedélzeten. Azt hallottam, hogy felszólítanak minket, hogy forduljunk vissza, de nem láttam Arnie mit csinál. Amikor felbukkantam már csak a vizet láttam magam körül, előttem három hajó úszott nem nagy sebességgel. Egy deszkadarabba kapaszkodtam, mikor egy csobbanást hallottam, hátranéztem és egy mentőövet láttam kötéllel mögöttem. Belekapaszkodtam és akkor húzni kezdték. Felhúztak egy hajó fedélzetére, leroskadtam  az ijedtségtől és a fáradtságtól és amikor felnéztem, egy japán férfi állt előttem. Valamit kiáltott az ugatós nyelvükön, de nem értettem. Felálltam és a tengerre néztem, a kapitányt láttam a vízben, a hajó felé úszott, de nem érte el. Meg sem álltak, mentek tovább, otthagyva a férfit a vízben.
? Téged miért mentettek meg?
? Tetszettem a kapitánynak. Ez csak később derült ki, becsuktak egy kabinba, adtak ivóvizet, meg törölközőt, de nem engedtek ki, míg ki nem kötöttünk.
? Aztán mi történt?
? Elvittek egy farmra, valamelyik szigeten, sosem tudtam meg melyiken és ott tartottak fogva néhány napig. Az egyik nap bejött két nő a cellámba és kirángattak, nagyon durván bántak velem, levágták a hajam, leborotválták és adtak valami ruhát is. A szemöldököm kitépkedték, amikor kiabáltam a fájdalomtól, pofon vágtak, aztán belöktek a konyhába. A legalantasabb munkákat kellet elvégeznem, hogy enni kapjak, de napjában csak egyszer adtak. Zöldséget pucoltam, krumplit, meg valamilyen gyökeret és a WC-t pucoltam, a konyhát mostam fel naponta többször. Ha megálltam pihenni, valaki mindig rám ordított és ütöttek, vertek. Az egyik délután lejött a gazda és hozott valamit a kezében. Egy paróka volt, amit a saját hajamból csináltak. Valamit mondott, a két nő előkerült, bevittek a fürdőbe, megmostak, valami illatszerrel bekentek és rám adtak egy kimonószerű ruhát. A parókával a fejemen a gazda elé vezettek és távoztak. Csak álltam és nem tudtam mi van, mit akar tőlem. Valamit vakkantott felém, de nem értettem, erre elővett egy rövid korbácsot és az arcomba vágott. Azt hiszem elájulhattam, mert nem ott tértem magamhoz, az arcom vérzett, a két nő valami szerrel kenegette, ami csípett. Másnap újra az úr előtt voltam és elhatároztam megteszek mindent, csak ne bántson. Néhány napig jó dolgom volt, kaptam enni rendesen, de a gazda minden perverz szexuális parancsát teljesítenem kellett. Amikor rám unt, visszakerültem a konyhába, a parókát elvették, azért, hogy más férfi ne kívánhasson meg.
Megállt a lány, egy ideig csend volt a szobában, Péter sápadtan ült a helyén, a lány folytatta.
? Talán egy hét telt el így, az időérzékem cserben hagyott, egy nap bejött a két nő, kivonszoltak, pedig mentem volna velük magamtól is. A viselkedésükből sütött a gyűlölet felém. Két férfi várt az udvaron, megrémültem, hogy most majd ők következnek, de nem így történt. Beültettek egy autóba és sokkal udvariasabbak voltak, mint a nők. Kivittek a kikötőbe és felvezettek egy hajóra, ami sietve elindult velem. Majdnem egy teljes napig mentünk, adtak rendesen enni és nem molesztáltak, de amikor már látszott a part, kivezettek a fedélzetre. Körülbelül száz méterre közelítették meg a sziklás partot, mikor az egyik férfi tört angolsággal mondta, hogy ugorjak. Először nem értettem mit akar és furcsán nézhettem rá, de nem mondott többet, közelebb lépett és egyszerűen belökött a vízbe.
Kiúsztam a partra és valahogy kievickéltem a sziklák közül, egy ismeretlen helyen találtam magam. Elindultam a parton arrafelé, amerre házakat láttam, de nem kellett sokáig mennem, egy kocsi állt meg mellettem. Felvettek, abba is két férfi ült és valószínűleg értem jöhettek, mert nem álltunk meg egészen Shanghai-ig.                        A vasútállomásnál kitettek, adtak valami írást és egy vonatjegyet, aztán eltűntek.
? Hogy néztek ki?
? Jellegtelen arcuk volt kínai vonásokkal, de európai módon öltözködtek.
? Két fiatalember, én is találkoztam velük, csak az egyik tudott németül.
? Nem beszéltem velük, akármit mondtam, nem válaszoltak.
? Értem, ez valami terv része lehetett, majd elmondom a végén, előbb fejezd be a történeted.
? Szóval a vonaton ültem három napig, a fülke ajtaját rám zárták, néha beadtak valami ennivalót és naponta kétszer kiengedtek WC-re. Harmadik nap beértünk Bombay-be, ott kiszállhattam. A borítékban, amit kaptam volt annyi pénz, hogy vehettem jegyet az Európába tartó vonatra. Bezárkóztam egy fülkébe és így jutottam el Bécsig.
? Nagyon kalandos utad volt – szólalt meg halkan a fiú – Berlitzné mit szólt, mikor meglátott?
? Semmit, sötét volt, nem gyújtottam fel a lámpát a folyosón.
? Te már tegnap megérkeztél?
? Este, mert nap közben nem akartam mutatkozni így az utcán.
? Szóval hazudtál, nem akartál elmenni, csak bosszantani akartál engem.
? Nem hazudtam, el akartam menni, de meg akartalak várni, hogy még utoljára láthassalak.
? Honnan tudtad, hogy ma jövök haza?
? Nem tudtam, csak vártalak.
Péter magához ölelte a nőt és csak szorította, az ágyra nézett, nem volt megvetve.
? Hol aludtál?
? Nem aludtam, ültem a sötétben és gondolkodtam.
? Gyere, megfürdetlek és lefekszünk aludni, én is álmos vagyok.
Apatikusan tűrte a lány, hogy Péter bevezesse a fürdőszobába és levetkőztesse. Lemosta testét, megtörölte, ráadta hálóingét és gyöngéden kiemelte a kádból. Az ágyhoz vitte, lefektette és mint az édes gyermekét féltő gonddal betakarta. Gertie mindezt lehunyt szemmel tűrte és egy nagyot sóhajtott.

Éjszaka Péter felriadt, nem tudta mire ébredt, maga mellé nézett, Gertie nem volt az ágyon. Felugrott és az előszobába rohant. Gertie az ajtóban állt felöltözve és ki akart lépni, Péter odaugrott és a karját elkapva visszarántotta, a kulcsot ráfordította és zsebre tette.
? Miért akartál megszökni? – kérdezte ingerülten.
? Péter hagyjál kérlek, már tegnap mondtam, hogy elmegyek.
? Nem engedem!
? Miért nem? Lásd be, hogy nem lehetek a tiéd, testem, lelkem tönkretették, nem akarok bajt hozni rád!
? Szóval nem mondtál el mindent?
? De elmondtam, csak nem tudom milyen betegséget kaptam tőlük, nem akarlak megfertőzni.
? Akkor menjünk együtt.
? Hová akarsz menni?
? A kórházba, kivizsgáltatlak szívem!

Már három napja bent volt Gertie a kórházban, minden vizsgálatot elvégeztek, de komoly bajt nem találtak. Péter a főorvos szobájában ült és hallgatta a diagnózist.
? Hát kérem, a fizikai megpróbáltatásokon és a lelki traumán kívül komolyabb bajt nem találtunk. Úgy tudom a hölgy megmenekült, kiúszott a partra és ott kapott segítséget.
? Majdnem így volt doktor úr. Már csak egy kérdésem maradt: ki fog nőni a haja?
Az orvos elmosolyodott.
? A hajhagymák nem sérültek, csak lassabban nőnek, de egy hónap múlva már láthatók lesznek a pihék. De azért nem értem miért vágatta le a haját?
? Nem ő volt, ez egy rémtörténet, nem untatom vele.
? Értem, de azért egyszer majd elmondja?
? Olvassa a Szervezet honlapját, ott megírjuk az igazságot.
Kiment és délután már otthon is volt Gertievel.

Meglepő gyorsasággal regenerálódik a fiatal szervezet, Gertie egy hét múlva már majdnem olyan volt mint régen, csak a haja hiányzott. Péter féltő gyengédséggel ápolta, etette, fürdette, mosott, főzött, takarított, szívesen tette, szeretettel, szerelemből.
? Remélem most már nem akarsz megszökni? – kérdezte egy hét múlva, Gertie elmosolyodott.
? Ha mindig így bánsz velem, akkor nem.
? Beszéltél a főnökasszonnyal?
? Felhívtam és azt mondta pihenjek, ameddig nem érzem elég erősnek magam és még azt is mondta, vigyázzak rád!
Péter elnevette magát és este az ágyban átölelte kedvesét.
? Most már szabad?
? Hát persze, nem tudtam meddig várjak még.
? Szólhattál volna...
? Arra vártál, hogy azt mondjam: hé, nem akarsz hozzám bújni?
Nevetve ölelték egymást és elsüllyedt a világ körülöttük.

Még aznap megjelent a hivatalos kommüniké, amelyben a kínai hatóságok bejelentették, megtalálták a szerencsétlenség egyetlen túlélőjét és átadták az osztrák követségnek.
? De hisz ebből egy szó sem igaz! – háborgott Péter, de Gertie leintette.
? Csak nem hiszed, hogy bevallják az igazságot?
A nagy Környezetvédelmi Szervezet honlapján megjelent egy írás képekkel illusztrálva, amelyben leírták Gertie megmenekülésének igaz történetét. Néhány nap múlva a japánok kiadtak egy közleményt, amelyben cáfolták a vádakat és hivatalosan bocsánatot kértek az érintett államoktól, hogy késve értesítették őket a sikeres mentésről.
? Hazugságot hazugságra halmoznak – morgott Péter, de a lány betapasztotta a száját csókjával.
? Ne bosszankodj édes, a fő, hogy itt vagyok veled.
? Igaz és soha többé nem engedlek egyedül sehová!
? Még WC-re sem?
? Oda sem, az ajtónál állok kivont fegyverrel!
Elnevették magukat, Gertie a fiúhoz bújt és nagyon boldognak érezte magát. Ez a szörnyű kaland a javára vált, mert megváltozott, sokkal szelídebb és odaadóbb lett, megbecsülte és élvezte szabad élete minden percét szerelmével az oldalán.

Lehet, hogy valakinek feltűnt ez a történet mennyire hasonlít egy filmhez. Való igaz, sok tekintetben hasonló a „Mielőtt felkel a nap és a „Mielőtt lemegy a nap” filmpároshoz, de nem azonos velük. Inkább úgy írnám: A történet és a szereplők hasonlósága pusztán a véletlen műve, de mégsem írhatom, mert nem volt véletlen. Láttam mindkét filmet és ezek hatására mozdult meg bennem valami, emlékeztem valami hasonlóra és utánajártam. A történet magja nagyrészt igaz, csak a szereplők személye és a helyszínek mások. A történet befejezése valóban csak a képzelet szüleménye, de így teljes, így hihető és mégis boldog befejezése van. A valóságban sohasem látták viszont egymást és azok a veszélyes kalandok sem estek meg velük, csak így sokkal filmszerűbb!
B.P.