hogy Luciferi olyan jó barát lenne.
Csak éjfél körül került ágyba, miután ideiglenes zárat szerelt a szomszéd ajtajára.
Sokáig nem jött álom a szemére, gondolatai folyton az este történtek körül forogtak. Megpróbált haragudni Lucyra, de valahogy nem sikerült. A megjelenése nem volt ijesztő és a modora sem, inkább szarkasztikus.
-    Át kell értékelnem a fogalmakat – jött rá a felismerésre – semmi sem úgy igaz, ahogy     tanítják.
A pokolra gondolt és a mennyországra, még egyiket sem látta, de érezte, hogy egészen másképp nézhet ki, sokkal inkább reális és emberi mindkettő.
-    Hát persze, nem is lehet másképp – gondolta – itt a szavak értelmezésében van a különbség és a fogalmakban. Egy dolog lehet pokoli, vagy mennyei még ha itt is van a földön.


Reggel frissen ébredt és már vágyott rá, hogy viszontlássa Lucyt. Egész délelőtt a kívánságon törte a fejét, de nem tudott dűlőre jutni.
-    Gazdagságot nem kívánok – gondolta – az olyan sablonos, aztán mit kezdenék vele,     ha továbbra is magányos maradok. Magányos, magány, ez az, megvan! Egy társ kell,     egy nő, de melyik? Talán ő? – megrázta a fejét – azt azért mégsem!

Délelőtt a kórházban járt, Andrást látogatta meg, az öreget az ágyon ülve találta és mosolyogva nyújtotta felé a karját.
-    De jó hogy látlak, mi van otthon és mi történt?
Péter elmondta néhány szóval az éjszaka történteket és bűnbánó arccal nézte az öreget.
-    Sajnos az ajtaját tönkretettük.
-    Nem baj, de megmentetted az életemet és a biztosító majd fizet.
-    Nem hiszem – csóválta a fejét.
-    Miért nem?
-    Mert nem hívtuk ki a tűzoltókat.
-    Az jó, mert szétáztattak volna mindent.
-    Így viszont nincs igazolás a tűzről.
-    Az baj, mi égett el?
-    Csak a rádió – ezt félve mondta ki és várta a szemrehányást.
-    A rádió? A kedvenc rádióm, miért?
-    Nem tudom, biztos zárlatos lett benne valami – Péter Lucyt és a kívánságát nem     említette.
-    Nem baj – enyhült meg az öreg – majd veszek másikat.
-    De az ajtó...
-    Azt a sógorom megjavítja, ért hozzá.

Délután már csak a munkájával foglalkozott, a hibát kijavította és a dokumentációt írta, mikor egy hangot hallott a háta mögött.
-    Sokáig dolgozol még?
Ijedten kapta hátra a fejét, Lucy állt az ajtóban, most másik ruha volt rajta, egy halványzöld, de ugyanolyan szép volt.
-    Nagyon megijesztettél – morogta és visszafordult a gép felé.
-    Bocsika, de a kívánság, tudod?
-    Jól van, mindjárt, de előbb ezt befejezem.
-    Sokáig tart? – Lucy hangjából érződött a türelmetlenség.
-    Már nem, de miért vagy ilyen türelmetlen?
-    Mert nagyon sok a dolgom, nemcsak te vagy a világon!
-    Ott vannak az alkalmazottaid...
-    Na most már elég, ha tovább bosszantasz, nagyon megbánod!
-    Ne haragudj, de tegnap átvertél!
-    Mit csináltam?
-    Becsaptál, vagy nem tudom hogy nevezzem, amikor elhallgattattad a szomszéd     rádióját, nem említetted, hogy fel is gyújtod!
-    Na és – vonta meg a vállát a nő.
-    Hát jó nagy füst lett, a szomszédot kórházba kellett vinni, én meg nem aludtam fél     éjszaka. Hogy tehetted?
-    Felelősségre vonsz engem – álmélkodott Lucy – te, egy kis senki? Tudod te, hogy     kivel beszélsz?
-    Nagyon jól tudom és inkább nem kívánok semmit, mert nem tudom mi lesz a     következménye.
-    Aláírtad a szerződést, muszáj kívánnod!
-    Akkor magyarázd meg, tegnap mi volt?
-    Nem értek az elektronikához – vonta meg a vállát a nő – de elhallgattattam, igaz?
-    Igaz, de a tűzről nem volt szó.
-    Sajnálom, az öreg elaludt, ha fent van, eloltja.
-    Na jó, kívánok – sóhajtott Péter – nem akartam eddig, de egy kis pénz jól jönne.
-    Rendben – nyújtott át egy vörös bankkártyát – annyit veszel ki vele, amennyit akarsz,     de csak egyszer használhatod.
Péter a kártyát nézegette, vörös színű volt, egy stilizált ördögalakkal, a felirata szerint a Pokol Rt. Pénzintézete adta ki.
-    Ja, a pin kódja 666!
-    Köszönöm – tette el a kártyát a fiú – és most mesélj, merre jártál, mit csináltál ma?
-    Te érdeklődsz utánam? – döbbent meg Lucy.
-    Persze, hiszen üzlettársak vagyunk és érdekel, hogy egy ilyen szép nő mivel tölt a     napját.
-    Ezt nem hiszem el – zavartan felnevetett – meséljem el a napomat?
-    Szeretném hallani – leült egy székre és érdeklődve nézett a nőre.
-    Na ezt már nem, itt sem vagyok, még zavarba hozol.
-    Nem, igazán érdekel, de ha nem akarod, nem faggatlak. Biztos sok ilyen pasihoz     jársz, mint én.
-    Látom nem olvastad el az apróbetűs részt – mosolygott gúnyosan – az első pont     tartalmazza a korlátozásokat, ami szerint egy ügyintéző egyszerre csak egy ügyféllel     foglalkozhat.
-    Ezek szerint, most csak én vagyok neked?
-    Nem nekem vagy – emelte rá ingerülten a tekintetét – hanem a pokolnak!
-    Jól van, tudom, ne kapd fel a vizet, illetve a tüzet.
-    Még nem találkoztam ilyen pasival – morogta fejcsóválva – holnap újra itt vagyok! – kiáltotta és eltűnt, Péter sokáig nézte azt a helyet, ahol az előbb ült. Egy hirtelen ötlettel megszagolta a széket, enyhe kénkőszaga volt.
-    Biztos beitta a ruhája, mert rajta nem éreztem – gondolta és a munkájával kezdett foglalkozni.
Az ajtóban Lucy feje tűnt fel, Péter nem vette észre, a nő percekig figyelte a fiút mosolyogva mielőtt végleg eltűnt.
Másnap egy bankautomata előtt állt és a kártyát dugta be a nyílásba, Kicsit félt, hogy mi fog történni, esetleg ez is kigyullad, de arra gondolt, hogy ez őt nem veszélyeztetné. A készülék benyelte a kártyát, a képernyőn feltűnt az ismert kérdés:
„Adja meg az azonosítóját!” Beütötte a 666-ot és várt, a készülék sípolt és a képernyőn az ismert ábra jelent meg, az előre beprogramozott értékekkel. Megnyomta a „más érték” gombot és beütötte az egymilliót. A pénzszámláló motorja felpörgött, tízezresek jelentek meg a kiadó nyílásában és egyre több lett. A gép megállt, Péter kivette a pénzt, a motor felpörgött és újra pénz jelent meg a nyílásban. Ez a folyamat többször megismétlődött, a fiú már nem tudta hova rejtse a bankjegyeket. Attól félt, hogy feltűnést kelt és esetleg megtámadják, de nem történt semmi, az emberek közömbös arccal mentek el mögötte, észre sem vették. A pénzfolyam leállt, Péter zsebei dagadoztak a bankóktól, arra várt, hogy a gép kiadja a kártyát is, de az nem jelent meg a nyílásban. Hirtelen eszébe jutottak Lucy szavai: „Csak egyszer használhatod” megnyugodva lépett el és benyitott a bankba.
-    Szeretném ezt betenni a számlámra – tette le a pénzkötegeket a pultra a pénztáros elé. A nő furcsán nézett rá és a pénzre, majd megszólalt.
-    Maga bankot rabolt?
-    Dehogy, most kaptam valakitől és nem akarom magamnál tartani.
-    Na jó – sóhajtotta a nő és kezébe vette a bankjegyeket. Egyenként egy kis lámpa alá tartotta, de megállt a keze, a pult alá nyúlt, de közben rámosolygott a fiúra.
-    Sajnos van egy kis probléma, ez a pénz hamis!
Péter ijedten nézett rá és kiverte a víz.
-    Az nem lehet, az előbb vettem ki az automatából!
-    Most akkor kapta valakitől, vagy az automatából vette ki?
-    Az automatából, azt csak azért mondtam, mert furcsa lett volna...
-    Ezt mesélje a rendőröknek – mondta a pénztáros kemény hangon.
Péter pánikba esett, a menekülési ösztöne lépett működésbe, el akart futni, de már nem tudott, két kemény kéz markolta a vállát, biztonsági őrök álltak mögötte.
-    Jöjjön velünk feltűnés nélkül – mondta az egyik és a karját megragadva elvezették.
Ment velük és már beletörődött, Lucy ismét bajt csinált, a segítsége nem ért semmit. Nagyon elkeseredett, eddig azt hitte most majd minden jó lesz, a kívánságai teljesülnek és az élete megváltozik.
-    Hát megváltozott, csak nem jó irányba.

Egy kis szobában ült egy íróasztal előtt, az ajtóban a két biztonsági őr állt, az ablakon rácsok. Magába roskadva ült és a semmibe bámult. Az íróasztal mögött egy ősz hajú ember foglalt helyet és a fiú igazolványait nézegette, majd megszólalt:
-    Nagy bajban van barátom – mondta együttérzőn.
-    Nem csináltam semmit – mondta csendesen Péter.
-    A pénzhamisítás bűn – nézett rá keményen – és a terjesztése is. Mondja maga csinálta,     mert nagyon élethű.
-    Mondtam nem csináltam semmit, csak pénzt vettem ki az automatájukból.
-    Akkor mutassa meg a bizonylatot és a bankkártyát.
-    Sajnos nem tudom – sóhajtotta – a kártyát nem adta vissza a gép és a bizonylatot nem     vártam meg.
-    Akkor találjon ki más mesét, egy hihetőbbet.
-    Ez nem mese – csattant fel a fiú – ez az igazság!
-    Miért nem szólt, hogy a kártyát benyelte a gép?
-    Akartam szólni, csak előbb a pénzt hoztam be.
-    Nagyon ügyetlenül csinálta.
Péter hallgatott egy sort, majd felemelte a fejét.
-    Telefonálhatok?
-    Csak tessék.
Elővette a mobilját és beütötte a hat darab hatost, a készülék csengetés nélkül kapcsolt.
-    Ügyfélszolgálat, tessék – hallotta Lucy hangját.
-    Én vagyok.
-    Tudom, mi van?
-    Hamis pénzt kaptam az automatából.
-    Az nem lehet!
-    Pedig így van.
-    Hol vagy most? – a nő hangjából enyhe ijedtség hallatszott ki.
-    A bank biztonsági szobájában.
-    Melyik bank? – a fiú megmondta.
-    Rögtön jövök, de ezt külön kívánságnak tudom csak elkönyvelni.
-    Miért, nem az én hibám!
-    De az enyém se, na megyek.
Péter kissé nyugodtabban tette el a telefonját.

Néhány perc múlva nyílt az ajtó és belépett valaki kopogás nélkül. Péter felnézett, Lucy állt előtte gúnyosan mosolyogva, rendőr egyenruhában volt és egy papírt tett a biztonsági főnök elé.
-    A tettesért jöttem, elviszem.
Bilincs csattant Péter kezén, ijedten nézett rá, Lucy gúnyosan mosolygott tovább.
-    Indulás – mondta kemény hangon, az ajtót kinyitotta és a két biztonsági őrtől kísérve kiment a szobából.
-    Merre van a hátsó kijárat? – kérdezte az egyik őrtől.
-    Erre tessék – készségeskedett a férfi, mert el volt bűvölve a nő szépségétől.
-    Köszönöm.
A hátsó kijárat egyenesen az utcára nyílt, a ház előtt egy rendőrautó állt, a hátsó ajtaja nyitva.
-    Üljön be – parancsolta a nő és meglökte Pétert.

A hátsó ülésen ültek mindketten, a bilincs már nem volt a fiú kezén. Az autót egyenruhás férfi vezette, de hátra sem nézett. Néhány sarok után megálltak, Péter a lakása előtt találta magát.
-    Mi volt ez az egész? – nézett a nőre.
-    Ostoba véletlen – mondta Lucy dühösen – most azt hiszed, hogy én voltam?
-    Nem hiszem, tudom.
-    Na most már elég, veled több baj van, mint tíz másik ostoba pasival!
-    Tényleg ostoba vagyok, mert aláírtam egy szerződést, pedig tudhattam volna mi lesz!
-    Nem tudhattad és én sem – mondta már halkabban Lucy – ez véletlen volt, az     automatában volt a hamispénz és csak egy darab, megnéztem.
-    Ezért úgy bántak velem, mint egy bűnözővel!
-    Ilyenek az emberek, de ne hibáztasd őket, ez a munkájuk.
-    Ez már a második balhé, ami miattad történt.
-    Nem miattam, mondtam már!
-    Pedig ez a látszat.
-    Látszat – a nő gúnyosan felnevetett – az egész élet csak egy látszat, véletlenek     sorozata. Most már érted mi van itt? Ez a pokol, nem ami alul van!
-    De vannak logikus folyamatok, események, amiket mi idézünk elő!
-    Az is csupa látszat, hidd el.
-    Lehet – sóhajtotta Péter – akkor kívánhatok valamit?
-    Majd holnap, a mait már teljesítettem.
-    De ez véletlen volt, te mondtad!
-    Akkor is egy kívánság, nem tudom elkönyvelni másképp!
-    Nálatok könyvelés is van?
-    Persze, ez egy jól működő részvénytársaság és tudod az adminisztráció nálunk is     nagyon fontos.
-    Jól van, majd holnap – mondta békítően Péter és kiszállt a kocsiból.
-    Csak hogy tudd, a pénz a számládon van – kiáltotta utána Lucy és a rendőrautó elindult vele.

Egész éjjel gondolkodott, mert nem jött álom a szemére. Végiggondolta a napot és most már el tudta hinni, hogy véletlen volt. Kellemetlen volt, meg ijesztő, hogy néhány percig bűnözőnek vélték, de kaland is volt, egy érdekes tapasztalás, milyen is lenne, ha valóban megpróbálná. Ez a hülyeségig becsületes ember már vágyott rá, hogy valami bűnt kövessen el csupán a kaland, az izgalom kedvéért.
-    Nem vagyok normális – gondolta – ez biztos Lucy hatása.
De azért nem vetette el teljesen az ötletet, nem akart bűnöző lenni, csupán izgalomra vágyott.
-    Ezt most már megkaphatom – sóhajtotta és lehunyta a szemét.

Napközben csak ténfergett, nem csinált semmit, csak várt, várta a délutánt. Ebédre bekapott valamit, aztán már csak várt. Hirtelen felugrott, beszaladt a fürdőszobába és megborotválkozott, felvett egy rendesebb ruhát nyakkendővel és leült a fotelbe. Megint felugrott, mintha megcsípte volna valaki, lekapta a nyakkendőt és visszaült.
-    Mi van, miért ugrálsz? – hallott egy vidám hangot a háta mögül.
-    Vártalak – fordult hátra mosolyogva, Lucyn egy világos, testhezálló ruha volt, majdnem fehér.
-    Mi van, angyalnak öltöztél?
-    Látod a szárnyaimat? – fordult oldalra, de a fiút nézte nevető szemmel.
-    Nem látom, de a ruhád!
-    Nem tetszik?
-    De, nagyon is.
-    Reméltem, ma veled leszek egész este, na indulunk?
-    Még nem is mondtam meg mit kívánok.
-    Táncolni akartál és ismerkedni.
-    Kitaláltad? – képedt el a fiú.
-    Elfelejted ki vagyok.
-    Táncolhatok veled?
-    Nem – rázta a fejét a nő mosolyogva – elfelejted, hogy nem nyúlhatsz hozzám.
-    Mikor érinthetlek meg?
-    Majd egyszer, na induljunk.
-    Gyalog megyünk, vagy taxival?
-    Másképp, hunyd le a szemed, de ne less!
Péter lehunyta a szemét, pedig nem szerette, félt tőle. Ha az ember a szemét behunyja, védtelen lesz és kiszolgáltatott, mert nem látja mi történik körülötte.
-    Most már kinyithatod – hallotta Lucy hangját.
Az utcán álltak egy nagy, fényesen kivilágított ház előtt, Péter a legismertebb szórakozóhely előtt állt. A helységből hangos zene szólt és fiatalok álltak az ajtó előtt bebocsátásra várva. Péter nagy levegőt vett és elindult.
-    Várj – hallotta Lucy hangját, megfordult.
-    Bemegyünk, de engem csak te látsz és te hallasz, a többiek nem, úgy viselkedj. Ha     hozzám szólsz, vagy én beszélek, ne fordulj felém, érted?
Péter csak bólogatott.
-    Melletted leszek, mert nem akarok újabb fiaskót, na indulj!
Elindult, a nő mellette ment láthatatlanul, az ajtónálló mellett akart elhaladni, de egy kéz fogta meg a karját.
-    Hová öcsi? – hallotta a nagydarab ajtónálló érdes hangját.
-    Be, be szeretnék menni – mondta szerényen.
-    Viccelsz? Hogy nézel ki, ide csak valami extravagáns dologgal lehet bejutni.
-    Izé, bocsánat... ki tudom fizetni a belépőt.
-    Nézd csak a kis pöcs, ki tudja fizetni, hát nem röhejes? – röhögött.
-    Kifizetem, ha beengedsz – mondta Péter már erélyesebben, de nagydarab csak gúnyosan nézett rá.
-    Segíts! – súgta Lucy felé, de a nőt nem látta.
-    Na mi van, berezeltél – röhögött tovább a nagydarab – tele a gatyád?
Most már a körülötte állók is röhögtek, Péter érezte, hogy a szégyen pírja önti el az arcát.
Most mintha valami megszállta volna, a szégyent a düh váltotta fel, ökölbe szorította a kezét és keményen az ajtónálló szemébe nézett.
-    Be akarok menni, érted és ebben nem akadályozhatsz meg!
A nagydarab arcán még a vigyor ült, Péter szemét nézte és mondani akart valamit, de nem bírt megszólalni. A vigyor lassan lefagyott a képéről és most már normális hangon mondta:
-    Mehetsz.
Lassan elindult, nem sietett, a zsebébe nyúlt és egy ezrest dobott a nagydarab lába elé, majd kényelmes léptekkel ment be az ajtón, de a hátában érezte az ajtónálló tekintetét.
Bent aztán megállt és a lába remegését próbálta legyőzni, maga sem tudta hogy volt képes erre. Életében először sikerült keményen fellépnie és ezt valószínűleg Lucynak köszönhette.
-    Bravó – hallotta a nő hangját és most már látta is.
-    Neked köszönhetem – mondta halkan.
-    Dehogy, csak magadnak és most menj tovább.
Péter most már valami magabiztosságot érzett és ez megnyugvással töltötte el, belépett a terembe, a zene itt már szinte elviselhetetlenül hangos volt. A terem kör alakú közepén sokan zsúfolódtak össze, fiatalok táncoltak és vonaglottak a zene ütemére. A táncolók körül asztalok álltak, pincérek egyensúlyoztak hatalmas tálcákat tele italokkal.
-    Most már táncolsz velem? – kérdezte Péter, Lucy csak késve válaszolt.
-    Még nem, de te táncolj csak.
-    Kit kérjek fel, úgy látom mindenkinek van párja.
-    Ne légy kishitű, keress!
Péter az asztalok körük csellengett, de mindegyiknél ültek és párosan. Az egyik asztalnál négy lány ült, de élénken társalogtak és nagyokat visítottak nevetés helyett.