Mindig ezt csinálod, miért nem tudsz rendesen megjelenni?
-    Bocsika, nem láttam, hogy iszol éppen.
-    Dehogynem. Mondd miért késtél, rád várok már órák óta.
-    Értekezlet volt – huppant le szokása szerint egy székre és a lábát keresztbe rakta – és     be kellett számolnom hogy haladunk.
-    Képzelem miket mondtál rólam.
-    Csupa jót, hidd el, még nem volt olyan ügyfelem, aki ilyen gyorsan haladt, csak egy     baj van veled, nem vagy elég kapzsi és hatalomvágyó.
-    Az baj?
-    Nekünk igen.
-    Miért?
-    Tudod a motiváció...
-    Tudom, de ilyen vagyok, minek kezdtél velem?
-    Mert a legtöbb elveszett lélek titokban nagyravágyó és az évek során felhalmozódott     sérelmek erőszakossá és bosszúállóvá teszik őket. Te nem vagy ilyen, sajnos.
-    Azért nem értem, a hatalomvágy és a bosszú jobb munkatársakká teszi őket?
-    Tudod ehhez a munkához elengedhetetlen a keménység és kegyetlenség, nem szabad     megsajnálni senkit, mert az veszélybe sodorhatja a céget.
-    Akkor te sem vagy jó munkaerő.
-    Most arra gondolsz, hogy megsajnáltalak, tévedsz kisapám, csak azért voltam „jó”     hozzád, hogy ne veszítselek el a pokol számára.
-    Nem hiszem – mosolygott rejtélyesen a fiú, Lucy csak legyintett.
-    Na kitaláltál valamit?
-    Kitaláltam, menjünk vacsorázni!
Lucy a fejét ingatta és nem mozdult.
-    Azt akarod, hogy megint jelenjek meg és ha észrevesz valaki?
-    Ki venne észre?
-    Egy másik „munkatárs”.
-    Azt mondtad kevesen vagytok.
-    Attól még arra járhat valaki és ha bemószerol, büntetést kapok.
Péter egész közel hajolt a nőhöz, épp hogy csak nem ért hozzá.
-    Nagyon szeretném és ez az utolsó előtti kívánságom!
-    Na jó – sóhajtotta a nő – de ha baj lesz belőle, nagyon megbánod!
-    A legjobb étterembe viszlek – mondta boldogan Péter és elhatározott valamit, de még nem akart beszélni róla. Az elmúlt napok során rájött valamire, Luciferi óriási hatalma ellenére nem látja a gondolatait.
-    Át kell öltöznöm.
-    Az sokáig tart?
-    Dehogy! – a nő teste vibrálni kezdett, majd eltűnt, Péter idegesen figyelte. Negyed óra múlva a levegő remegni kezdett és Lucy körvonalai rajzolódtak ki. Beletelt egy percbe, mire a nő teljes valójában előtte állt.
-    Sokáig voltál távol – méltatlankodott Péter.
-    Rendesen felöltöztem, ez még nálam is tovább tart egy percnél.
Lucy gyönyörű volt, egy bordó kivágott ruhát viselt, ami pánt nélkül végződött a melle felett. A haja megfésülve, apró csigákban keretezte hosszúkás szép arcát.
-    Remélem a szarvacskáidat nem hoztad – mosolygott Péter és elbűvölten nézte a nőt.
-    Mehetünk – mosolygott sejtelmesen Lucy és belekarolt a fiúba.


A Gellért szálló előtt állt meg a taxi, Péter kisegítette a nőt. Az étteremben a pincér egy sarokasztalhoz vezette őket és udvariasan várt a rendelésre.
-    Mit együnk – kérdezte a fiú – ördögpecsenyét, vagy pokoli sültet? – ezt viccnek szánta, de Lucy nem mosolygott.
-    Én franciasalátát kérek és zöldségköretet – mondta és letette az étlapot.
-    Nekem borjúpecsenyét hozzon vörösborban és lángoló Gundel-palacsintát.
-    Italt mit parancsolnak?
-    Igyunk pezsgőt? – nézett a nőre, Lucy elmosolyodott.
-    Az jó és egy kis vörösbort is, színesen szeretem a pezsgőt.
-    Te nem eszel húst? – csodálkozott a fiú.
-    Csak keveset, vigyázok az alakomra.
-    Csodálatos, az igaz!
Vacsoráztak csendben, Péter folyton Lucyt nézte. A nő mozdulatai finomak voltak, mondhatni előkelők, a testtartása egyenes, büszke, az ajkán folyton egy kis gúnyos mosoly játszott.
-    Ma este folyton engem bámulsz – jegyezte meg halkan.
-    Szeretem nézni a szépet.
-    Tetszem neked? – kérdezte félrebillentett fejjel – akkor sikerült eltalálnom az ízlésedet
-    Tökéletesen.
A pezsgőt kortyolgatták és csak ritkán szólaltak meg. Az étterem megelevenedett, zenekar hangjai csendültek fel, a vendégek a táncparkett felé indultak.
-    Ma olyan hallgatag vagy, valami bánt? – kérdezte Lucy.
-    Nem, csak mondani akarok valamit, de előbb táncolni szeretnék veled.
-    Ez nem diszkó – mosolygott gúnyosan a nő.
-    Nem is, de ezt jobban szeretem és a tökéletes estéhez hozzátartozik a pezsgő és a tánc.
Lucy felállt és a parkett felé indult, Péter követte, átkarolta a nőt és lassan táncolni kezdtek
-    Csodálatos veled – súgta a nő fülébe.
-    Veled is jó, ha most igazi nő lennék megcsókolnálak.
-    Igazi nő vagy.
-    Mondd csak – tolta el kissé magától a fiút és a szemébe nézett – miért nem tudtál     eddig így viselkedni a nőkkel, most nem lennél magányos.
-    Te kellettél hozzá.
-    Ugye ezt nem gondoltad komolyan és most csak gyakorolunk?
-    Persze – bólogatott Péter komoly arccal, de a szeme nevetett.
Összebújva táncoltak tovább, Lucy már a fiú nyakát ölelte.
-    Lucykám, szeretnék mondani valamit – kezdte Péter, de nem tudta folytatni, egy kemény kéz markolta meg a vállát.
-    Lekérhetem a hölgyet? – hallott egy mély, morajló hangot – oldalra nézett, egy magas, erőteljes férfi állt mellettük szürke szmokingban és a fiú válaszát meg sem várva elhúzta Lucyt. A nő ijedt arccal ment vele hátra sem nézve.
Péter döbbenten állt a parketten, a férfi Lucyt maga után húzva már az étterem ajtajában volt. Felocsúdott és utánuk szaladt haragot érezve a megaláztatásért, de már nem látta őket, búsan ballagott vissza az asztalukhoz.
-    Bajt csináltam – érezte és aggódott a nőért. Fizetett és kiment a Gellértből.
Otthon már csak búslakodva ült a foteljében, szépen kigondolt terve nem sikerült, nem tudta elmondani Lucynak mit érez iránta.
-    Én hülye, sajnálom az ördögöt! – gúnyosan felnevetett, de azért aggódott tovább.

Másnap hiába várta Luciferit, egész nap nem csinált mást, csak várt és aggódott. Tudta hogy meg fog jelenni valamikor és azt is tudta, hogy váratlanul, de már vágyott rá.
A szerződés aláírva, már csak egy kívánság van hátra, a pokol nem hagy veszni egy lelket, ha már ennyi időt és energiát pazarolt rá. Ennek ellenére Luciferi nem jelent meg.
Péter este már csak fel-alá járkált idegesen és nem találta a helyét.
-    Mi van vele, miért nem jelentkezik legalább!
Éjfél felé már nem bírta tovább, lefeküdt aludni. Éjjel rémálmok gyötörték és reggel csuromvizesen ébredt, még reggelizni sem volt kedve.


A délelőtt is nehezen telt, dél felé elindult, hogy vegyen valamit magának ebédre, de mielőtt az ajtót kinyitotta volna, a levegő vibrálni kezdett és Lucy állt előtte teljes életnagyságban.
-    Csakhogy előkerültél – sóhajtotta boldogan, de a nőnek láthatóan nem volt jókedve. Nem köszönt neki vidáman és nem vágta le magát egy székre, mint szokta.
-    Hol voltál ilyen sokáig, már nagyon vártalak!
-    Ne örülj annyira, megbüntettek miattad.
-    Miattam?
-    Mondtam, hogy veszélyes, amit kívánsz és hülye voltam, hogy hallgattam rád.
A nő hangja hidegen csengett és szemrehányóan, nem úgy, mint az utóbbi napokban, a kedves és bizalmas hang eltűnt.
-    Mi történt, ki volt az a férfi akivel elmentél?
-    A főnököm – ezt már csak sóhajtotta.
-    Értem, sajnálom.
-    Sajnálod, te lettél volna a helyemben!
-    Jól van, büntess meg, megérdemlem.
Lucy döbbenten nézett rá, egy pillanatig elbizonytalanodott, de aztán megkeményedett a tekintete.
-    Már nem kell sokáig elviselnem téged, kívánj valamit, hogy mehessek.
Péter elcsodálkozott, ez a hang nem illett a nőhöz még akkor sem, ha ő valóban az ördög. Amit el akart mondani, most benne ragadt, nem merte kimondani, most már félt.
-    Na kívánsz végre valamit?!
-    Hát jó – jött meg a fiú hangja – téged kívánlak!
-    Mi?
-    Jól hallottad, azt kívánom, hogy legyél az enyém, mert szeretlek!
-    Hogy az a... – nézett az égre a nő, a teste vibrálni kezdett és eltűnt, Péter döbbenten bámulta azt a helyet, ahol az előbb állt. Néhány pillanat múlva ismét ott állt, de már mosolygott.
-    Te nem vagy semmi, kifogtál rajtam.
-    Nem értem, akkor velem maradsz?
-    Nem – mondta tőle szokatlanul lágyan – sajnos nem maradhatok, tudod mégis csak     az ördög vagyok.
-    Nem, te ember vagy, egy csodálatos nő és sokkal különb, mint mások!
-    Hagyd abba! Nem mondhatod komolyan – a hangja nagyon lágyan hangzott.
-    A legkomolyabban mondom és higgy nekem.
-    Na most már elég, te szerződésszegő!
-    Mi vagyok?
-    Szerződésszegő, megszegted a szerződést!
-    Az hogy lehet?
-    A 139-ik paragrafus szerint, aki önzetlenül megszereti az ördögöt, nem alkalmas,     hogy a pokolra jusson – mondta színtelen hangon, mint egy leckét – 666-ik oldal,     utolsó bekezdés.
-    Akkor a lelkem az enyém marad?
-    A tiéd, vagy valaki másé, na mindegy, akkor én megyek.
-    Várj, ne menj még! – kiáltotta kétségbeesve – velem mi lesz?
-    Nem féltelek, már nem vagy elveszett.
-    De szeretlek!
-    Jaj, hát hányszor mondjam, hogy hagyd abba – sóhajtotta – ez az én hibám! Tudod ha     én is megszeretnélek, mi lenne a pokollal? Nem lehetek szerződésszegő.
-    Te is?...
-    Mit gondoltál, hogy kezdődött?
-    Talán... értem, szerintem már megszerettél. Az utolsó kívánságom...
-    Már teljesítettem, több nem lehet, na pokol veled! – intett és eltűnt.
-    Várj még, ne menj – kiáltotta, de Lucy többet nem jelent meg. Előkapta a mobilját és     megnyomta hatszor a hatost.
-    Mit akarsz még? – hallotta a nő bosszús hangját.
-    Nem mondtad el, mit kell tennem!
-    Menj és aludd ki magad, aztán majd meglátjuk.
A készülék elhallgatott, Péter hiába nyomogatta a gombjait, nem reagált. Egy nagy sóhajjal zsebre tette és visszament a lakásába.


Éjjel elég sokáig aludt, majdnem tíz óra volt mikor felébredt, összekapta magát és elindult a munkahelye felé. Ma kellett leadnia az anyagot, holnap szabad, de hétfőn előadás és konzultáció. Nagyot sóhajtott, mikor a pokolbeli barátnőjére gondolt, legyintett és felszállt a villamosra.
-    Nem baj, a lelkem az enyém – gondolta és elmosolyodott, majd hirtelen elkomorult –     de mihez kezdek vele?
Most már kezdte érteni miért van az, hogy sok férfi egy nő miatt a poklot választja.
Beljebb tolakodott a kocsiban, ma tele volt, ebben az órában sokan utaztak. Az ablakon nézett ki, az utcákat nézte, de a gondolatai még mindig Lucy körül jártak.
-    Istenem, olyan gyönyörű volt – sóhajtotta ismét és ijedten nézett körül, hátha meghallotta valaki. Az emberek közömbös arccal álltak körülötte, egy idős nő a kötésébe merült, egy fiatal anyuka a kisgyerekét ölelte, egy idősebb úr mellette állt és az újságját olvasta félkézzel kapaszkodva. A villamos hirtelen fékezett és csikorogva megállt, az utasok egymásnak estek. Az idős úr az újságját vette fel, a fiatal anyuka a gyerek cumiját kereste, az idős nő pedig a kötését szedte össze, a pamutja elgurult a lábak között. Péter segített, a pamutgombolyagot követte és lehajolt, hogy felvegye, de valaki rászólt:
-    Nem tud vigyázni, a lábamra lépett!
-    Bocsánat – morogta automatikusan és felnézett, kővé dermedve bámult, Luciferi állt előtte méltatlankodó arccal.
-    Lucykám, hát mégis!
-    Ismerjük egymást? – hallotta a lány bizonytalan hangját.
-    Nem emlékszel, én vagyok Péter!
-    Nem, ne haragudjon – a lány hangja halk volt, az arca zavart, úgy tűnt erősen gondolkodik, de nem ismeri fel.
-    Péter vagyok és még tegnap is... emlékszel?
-    Sajnos nem – a lány hangja még zavart volt, de a szeme már kíváncsian csillogott.
-    Bocsánat, lehet, hogy csak nagyon hasonlít valakire.
-    Egy olyan valakire, akit maga nagyon szeretett? – mosolyodott el és az arcán két kis vidám gödröcske jelent meg.
-    Igen, nagyon szerettem, de ő elment... örökre.
Az utolsó szót már nagyon halkan mondta, a villamos zaja elnyomta, de a lány értette.
-    Elmeséli? – kérdezte kíváncsi arccal és a fiú szürke szemét nézte.
-    Szívesen, de az egy hosszú történet.
-    Nem baj, van időnk!...