A gépen az ablak mellé ült a hármas ülésen és Ádámot húzta maga mellé.
? Nem akar a kis patkánnyal csevegni? – kérdezte a férfi gúnyosan – látom magára hajtott.
? Már nagyon untam, nehogy ideültesse!
? Csak ha jó kislány lesz!
? Bácsi kérem hogyan kell jó kislánynak lenni? – nézett rá félrehajtott fejjel édesen mosolyogva, Ádám harmadszor is felnevetett és már nagyon örült, hogy magával hozta.
? Hát kislányom mindig szót fogadsz, meg nem mászkálsz el messzire és nem fogadsz el cukorkát idegentől.
? Csokoládét szabad?
? Azt is csak tőlem.
? Meg cipőt, meg ruhát, meg rúzst, meg parfümöt, meg valami szép fehérneműt... – a végét már nem viccnek szánta, mert az arca átszellemült lett és vágyakozva gondolt az álomvásárlásra.
? A rúzs kivételével mindent megkapsz.
? Akkor nem is vagy jó bácsi! – durcáskodott és Ádám negyedszer is felnevetett.
? Ha még egyszer megnevettet, megcsókolom – gondolta, de aztán a tetoválás jutott az eszébe és már komor lett az arca.
? Mi a fenének csinálta? – morogta és nem vette észre, hogy ezt már hangosabban mondta ki. Annafrid odakapta a fejét.
? Mit mondtál? – kérdezte és nem vette észre, hogy letegezte a férfit.
? Semmit, csak hangosan gondolkodtam.
? Szerintem a tetkómra gondoltál – mondta ki, de nem nézett a férfire.
? Miből gondolod?
? Nagyon egyszerű, az előbb nevettél és valami szép dologra gondoltál, de aztán elkomorult az arcod, akkor jutott eszedbe a tetoválás.
? Te engem figyeltél? – fordult felé.
? A felhők felett nincs semmi érdekes – vonta meg a vállát és a férfire sandított.
? Igazad van – mondta ki Ádám elég hosszú szünet után – nem tudom megérteni mi a fenének kellett neked.
? Te sosem voltál szerelmes? – kérdezte hirtelen.
? De elég sokszor.
? És nem tettél meg mindent, hogy a szerelmed kedvében járj?
? De azt is sokszor.
? Ha azt kérte volna tőled, tetováltasd a melledre az ő nevét, mit tettél volna?
? Most te provokálsz?
? Csak kérdeztem valamit.
Annafrid mindezt gépiesen, színtelen hangon mondta, mint egy leckét, Ádám megint késve válaszolt.
? Vannak dolgok – kezdte elgondolkodva – amik meghaladnak egy bizonyos szintet, ilyen a tetoválás és még néhány dolog. Ezt senki kedvéért nem tenném meg.
? Akkor te nem is tudsz igazán szeretni.
? Gondolod?
? Tudom.
? Akkor elmesélek valamit ami megtörtént.
Annafrid most már teljes testével felé fordult és figyelmesen nézte az arcát.
? Öt éve történt, nem sokkal a diplomaosztó után. Szerettem egy lányt és úgy volt, hogy összeházasodunk, már terveztük a közös jövőnket, mikor történt valami. Túrázni mentünk egy sziklás helyre a Tátrába, a nevére már nem emlékszem, hegyet másztunk, a fenyőerdőben feküdtünk a tűlevél-szőnyegen és boldogok voltunk. A harmadik nap egy magas sziklára másztunk fel, én nem akartam, de Zsuzsa fel akart mászni, azt mondta onnan szép a kilátás. Nem voltunk gyakorlott hegymászók és kötél sem volt nálunk. Már majdnem felértünk, mikor Zsuzsa megcsúszott és... leesett.
Könny szökött a szemébe és elfordult, percekig nem tudta folytatni, de aztán erőt vett magán.
? Előttem mászott és majdnem lesodort, de utánaugrottam. Nem voltunk túl magasan, de a szikla alja mélyen volt és tele hegyes kövekkel. Nekem nem lett bajom, csak megrándult a lában, de Zsuzsának eltört a bal lába és a jobb karja. A lábán nyílt törés volt, kilátszott a csont is. A szikla alatt feküdtünk, én az ingemet téptem szét, hogy bekössem a sebeit és segítséget akartam hozni. Akkor még nem volt mobiltelefon és a turistaszálló két kilométerre volt az erdőn túl. Behúztam egy mélyedésbe és indulni akartam, mikor rám szólt, arra kért, ne hagyjam magára. Te mit tettél volna a helyemben?
Annafrid kikerekedett szemekkel hallgatta a történetet és nem tudott hirtelen válaszolni.
? Na mit tettél volna?
? Nem tudom, segítségért szaladtam volna.
? De ha a szerelmed arra kér ne hagyd magára?
? Talán akkor is, nem tudom.
? Én maradtam. Eszembe jutott egy híres film amit akkor láttam, az „Angol beteg” ismered?
? Láttam.
? Abban a férfi otthagyja a feleségét a sivatagban, de mire visszament érte, meghalt. Erre gondoltam és nem mertem otthagyni. Két napig voltunk ott, vagyis két és fél napig, mert a keresők először rossz irányba indultak. Egymást ölelve feküdtünk, éjszaka a testemmel melegítettem és mindent ráadtam ami nálam volt, de lázas lett. Kitört rajta a sebláz és a szája kiszáradt. A közelben nem volt víz, még egy tócsa sem és az eső már hetek óta nem esett. A filmeken ilyenkor legalább megjön a megváltó zivatar, de ez a valóság volt, a legrosszabb valóság. A végén már a nyálammal nedvesítettem az ajkát és a szemét, de hiába. Így találtak ránk, már én sem voltam magamnál, csak a kórházban tértem magamhoz. Keresni kezdtem Zsuzsát, de megmondták hogy... szóval mondták... – kitört belőle a zokogás, már nem érdekelte, hogy mások is látják, tenyerét arcára szorítva rázkódott.
? Meghalt? – kérdezte halkan a lány, Ádám csak bólogatni tudott.
? Ne haragudj – törölte meg a szemét zsebkendőjével, a lány a karját magához ölelve hozzábújt.
? Idegösszeomlással kezeltek már itthon egy hónapig – folytatta – és utána is sokáig rémálmaim voltak. Folyton visszaálmodtam az utolsó éjszakát.
? Mibe halt bele – kérdezte halkan Annafrid – mi volt a halál oka?
? Vérmérgezés, meg a láz, a szíve nem bírtam azt mondták, de én voltam a gyilkosa...
Ismét elővette a sírás, de már nem tartott sokáig, Annafrid nem engedte el a karját.
? Nem tehettél róla, ő akarta így.
? Ne vigasztalj. Talán lett volna valami esély hogy életben tartsam, de én nem ismerem a természetet, a fákat, a növényeket, városban nőttem fel...
? Mondom, nem te vagy a hibás, ez egy szerencsétlen véletlen volt.
? Talán, de nem tudtam megnyugodni. Évek teltek el, mire úgy-ahogy rendbe jöttem.
? Akkor ne beszéljünk többet róla.
Most elég sokáig hallgattak, csak ültek egymás mellett összekapaszkodva. Ádám lassan megnyugodott, de hagyta, hogy a lány ölelje a karját, jól esett neki.
? Volt egy srác – kezdett mesélni most a lány – ez is a diploma után volt...
? Hol végeztél? – vágott közbe Ádám.
? A Közgázon. Szóval az egyik bulin fellépett egy zenekar, az énekese kiszúrt engem és folyton bámult, meg nekem énekelt, meg bohóckodott, meg hülyéskedett. A lényeg, hogy járni kezdtünk. Egy évig voltam vele, teljesen belezúgtam, bármit kért, megtettem és ezt ki is használta. Akkor jól kerestem, mert egy külkereskedő cégnél voltam előadó amíg meg nem szűnt a rendszerváltáskor. Zozó mert így hívták, tele volt tetovált képekkel és állandóan dicsekedett vele mint afféle művészlélek. Állandóan provokált, hogy nekem miért nincs, pedig divat, meg ilyen marhaságokkal etetett és én beugrottam. Először csak a nyakamon, aztán a tomporom felett, végül a karomon is. Ez valami versengés volt köztünk, minden héten egy újabb ábra és vetélkedtünk kié érdekesebb, vagy szebb. Hát így történt.
? Mi lett vele, miért hagytad ott?
? Külföldre ment turnézni, el akart vinni magával, de nem akartam otthagyni az állásomat. Eleinte írogatott, aztán elhagyta. Most már itthon van, de nem érdekel.
? Most ki a barátod?
? Teddy a játékmackóm – nevetett a lány.
? Te a plüssmaciddal alszol? – mosolygott most már Ádám is.
? Tudod milyen jó alvótárs? Négyéves korom óta velem van, nagyon hűséges.
? Akkor már elég megviselt lehet.
? Öt évig nem volt vele semmi baj, de egy alkalommal fürödni vittem magammal a kádba, azt nem szerette. A szőre sosem egyenesedett ki, olyan torzonborz lett.
? Az ilyen öreg és hűséges lakótársat meg kell becsülni!
? Meg is becsülöm, senkinek sem adnám, mindig az ágyamban van.
? Tényleg nincs barátod?
? Volt, de kirúgtam. Tudod akármilyen modern lány vagyok, nem akarom hármasban csinálni, vagy négyesben, én csak párosával szeretem.
? Mint a virsli, az is párosával jó – jelentette ki Ádám komoly arccal, Annafrid percekig nevetett.
? Azért a virslit elviselem hármasával is – mondta mikor alábbhagyott a vidámsága.
? A múltkor én is a hármasra szavaztam, de olyan bánatosan nézett rám a tányérról!
A lány megint kacagott, most már olyan hangosan, hogy a körülöttük ülők feléjük fordultak.
? Ne csináljunk feltűnést – mondta a fiú halkan és ijedten nézett körül.
? Miért ne, most jókedvem van és azt hadd tudja meg az egész világ – kiáltotta karjait széttárva, de közben jól orrbavágta Ádámot.
? Na, kiütöttél! – fogta az orrát, a lány csak kacagott tovább.
? Én győztem! Kiütéssel győzött első Annafrid!
? Már meg akartam kérdezni miért ez a neved?
? Ezt inkább apától kell megkérdezned.
? Majd alkalomadtán...
? Sajnos elkéstél, kint van a temetőben.
? Anyád még él?
? Igen, Gyöngyös mellett egy kis faluban a bátyámmal, csak én élek Pesten.
? Majd meglátogatom és akkor jaj neked, mert minden titkot megtudok rólad!
? Azt már nem, nem engedem, oda csak én mehetek, vagy azt akarod, hogy kipusztuljanak a csirkéi?
? Én nem vagyok vérengző!
? Anyám az, imádja a vendégeket és ilyenkor csirkevész dúl az ólban.
Ezen már ketten nevettek és nem vették észre, hogy a gép már ereszkedik Párizs felett.

A reptéren két kocsi várta őket és egyenesen a céghez vitte a társaságot. Az üzemlátogatás elég hosszú volt és fárasztó és amikor az irodában végre leülhettek Ádám nyögve nyújtóztatta ki a lábait.
? Még jó, hogy lapos sarkú cipőt hoztam – súgta Annafrid és kinyitotta Ádám laptopját.
? Én mindjárt leveszem, nem ebben szoktam hegyet mászni – súgta vissza és a lány felnevetett.
A tárgyalás már nem volt olyan hosszú és megegyezéssel végződött, de ez már nem okozott fejfájást Ádámnak, elkönyvelte a sikert és már a következőn törte a fejét. Más gondolkodtatta el, egy intermezzo. A gyárban csatlakozott hozzájuk egy negyedik férfi is, magas, charme-os alak rövid bajuszkával, Annafrid sokáig rajtafelejtette a szemét. Legtöbbször ez a férfi magyarázott, de sokszor a lány felé fordulva. Az iroda ajtajában, mikor már kifelé indultak, megfogta a karját és visszahúzta.
? Este a szálló bárjában várlak – mondta mélyen a lány szemébe nézve – jól fogod érezni magad!
Elengedte a lányt és választ sem várva elsietett. Annafrid sokáig nézett utána.
Az ebéd az üzem mellett egy kis étteremben volt és mire elköltötték, a szerződés is kész lett. Annafrid átolvasta és Ádám elé tolta, közben bólintott. A férfi aláírta és ezzel az aktussal véget is ért a párizsi látogatás hivatalos része.

A szálloda előcsarnokában már egy fotelben ültek kimerülten.
? Elég fárasztó volt – mondta Ádám, a lány csak a lábait masszírozta.
? Már elszoktam ekkora sétáktól.
? A lépcsők voltak a legrosszabbak.
? Meg a zaj.
? Na most már szabadok vagyunk, mit csináljunk?
? Túl gyorsan végeztünk, nem gondolod? – nézett a férfire mosolyogva, de egy perc múlva elkomorult, a gépen hallottakra gondolt.
? Most mire gondolsz? Én nem vagyok olyan intuitív, nem tudom kitalálni a gondolataidat.
? Semmire, de bocs, hogy letegeztem.
? Nem történt semmi, én utálok magázódni.
? Akkor jó, mit akarsz csinálni?
? Veled vásárolni, megígértem!
? Már nem kell, a hivatalos látogatásnak vége, szerintem mehetünk is haza.
? Haza akarsz menni – csodálkozott Ádám – nem vagy kíváncsi Párizsra?
? De igen, csak nincs rá pénzem.
? Nálam van annyi és elég régen voltam itt, szerintem induljunk, megmutatom neked a várost, az én Párizsomat.
Ezt már lelkesen mondta erős pátosszal a hangjában, Annafrid csodálkozva nézte.
? Én nem...
? Ha még egyszer tiltakozni mersz, bedoblak a Szajnába! – kiáltotta és a lány ijedten húzta be a nyakát.
? Induljunk! – állt fel végre és lelkesen felhúzta Ádámot is a fotelből.

A városba metróval mentek, mert az Annafrid szerint romantikusabb, sétáltak a Szajna parton, megnézték a Notre Dame-ot és az összes palotát a rakparton, az Eiffel második emeletére is felmentek a lifttel és lenéztek a városra.
? Istenem, de gyönyörű – sóhajtott a lány és párás szemmel nézett a férfire.
? Most hova megyünk?
? Bevesszük magunkat a Samaritain-be.
? Az mi?
? Egy óriási áruház.
Már két órája járták az emeleteket, a lány szinte lebegett és először mindent meg akart venni, de végül szépen visszarakta a polcokra.
? Figyelj – fogta meg a karját Ádám – azért jöttünk, hogy vásároljunk, nem akarom kétszer végigjárni mind a hét emeletet!
? De nagyon drága – ellenkezett Annafrid.
? Milyen nő vagy, megígértem és nem használod ki? Még egyszer úgysem veszel rá!
Annafrid szeme villant és azonnal telerakta a kosarát.
A szállodában már boldog mosollyal nézegette a szerzeményeit és eltűnt a saját szobájába, hogy felpróbálja.
Este vacsoráztak egy kis étteremben, a lány nagyon csendes volt, Ádám nem értette.
? Valami baj van, vagy nem vettünk meg...
? Semmi baj – vágott közbe – csak mondanom kell valamit.
? Ki vele, ne kímélj!
? Szóval köszönök mindent és igazán jó veled, de...
? Mit de?
? Este elmegyek valakivel – kimondta és lehajtott fejjel várta a korholást.
? Azzal a taknyossal? – kérdezte Ádám és gombóc volt a torkában.
? Nem, a bajuszossal, itt fog várni a bárban.
? Értem – volt a lakonikus válasz.
? Kérlek ne haragudj, nagyon jó veled, de te a főnököm vagy! – mondta hadarva kétségbeesett arccal.
? Persze, menj csak – mondta rekedten, lehajtott fejjel.
? Megmutatja az éjszakai várost, meg valami táncról is szó volt... – Annafrid most hazudott, de nem akarta elárulni, hogy nagyon tetszik neki az a bajuszos férfi.
? Szóval megmutatja az éjszakai Párizst, a zsúfolt diszkót, vagy egy füstös lokált és a szobáját belülről. Én nem ezt ígértem neked.
? Kérlek engedj el – mondta már határozott és érzelemmentes hangon.
? Rendben – sóhajtotta, közben elővette a pénztárcáját és átnyújtott egy bankjegyet.
? Ezt miért kapom?
? Arra az esetre, ha egyedül kéne visszajönnöd.
A hotelszobában Ádám az ágyon ült fejét két tenyerébe hajtva. Nem akarta mutatni, de szíven ütötte a lány kérése, de ahogy jobban belegondolt, örült, hogy megmondta, hogy őszinte volt és nem a háta mögött szökött ki.
? Becsületes – mondta ki hangosan és már érezte, hogy jól döntött, persze a véletlen is segített. Most már nagyon örült, hogy ez a lány került az útjába.
? Mit akarok, az alkalmazottam, nem a barátnőm és neki is joga van a magánéletre!
De azért fájt a gondolat. Kopogtak, Ádám kedvetlenül nyitott ajtót.
A szobába Annafrid lépett, egy új ruha volt rajta amit most vásároltak, egy sötétkék semmi ruha, felül kivágott, vékony pánttal és a popsija alatt végződött. Haját szépen megfésülte, az arca tiszta, nem sminkelte ki magát. Megpördült a férfi előtt mosolyogva.
? Na, hogy nézek ki?
? Káprázatosan – felelte és megpróbált nem nézni a tetoválásokra.
? Köszönöm, ez jól esett, pedig undorodsz tőlem.
? Nem undorodom – morogta halkan és csak remélte, hogy a lány nem hallotta meg, de Annafridnek jó a füle. Nem válaszolt, csak intett és kiperdült az ajtón.
A bárban a bajuszos várta, köszönés nélkül, mosolytalan arccal karolt a lányba és mint a tulajdonát határozott léptekkel kivezette a szállodából.

Ádám rosszul aludt, mert nem bírta kiverni a fejéből a lányt. Folyton rágondolt és aggódott, mintha a saját lánya lenne. A fáradtságtól lassan elnyomta az álom, talán egy órát alhatott, ekkor valami felébresztette. Felült az ágyban és fülelt, az a valami újra megszólalt: kopogtak az ajtón.
? Megyek – morogta önkéntelenül magyarul és ajtót nyitott.
? Na végre – mondta Annafrid és belibbent a szobába.
? Megjöttem – huppant le az ágy szélére.
? Örülök – morogta és keresett valamit amit magára vehet.
? Láttam már ilyet – mosolygott a lány.
? Jól van, mi volt, miért nem maradtál vele?
? Mert egy seggfej! – vágta rá és már nem mosolygott.
? Azt hitte a szépfiú, hogy neki mindent szabad, mert van egy bajuszkája, meg charme-os mosolya, de tévedett.
? Mit csinált? – élénkült meg Ádám hangja.
? Elvitt egy táncos helyre, nem diszkó volt, mert élőzene szólt, de nem hallottuk egymás hangját. Táncolni nem tudott csak vonaglani, amit utálok. Aztán sétáltunk a folyóparton, azt hittem romantikázunk, de csak arra várt, hogy a haverjai értünk jöjjenek kocsival. Elvittek egy magánbuliba, hogy ott mi volt... Egymás hegyén hátán feküdtek már a többiek, férfiak, nők vegyesen és azt történt ami ilyenkor szokott. Szóval itt már nem tetszett a dolog és amikor fogdosni kezdett és le akarta húzni a ruhám pofon vágtam és eljöttem.
? Ez a modern stílus – vonta meg a vállát, de közben ujjongott a lelke.
? Jó hogy adtál pénzt, mert taxival kellett jönnöm, itt a visszajáró – vett ki a parányi táskájából egy marék bankjegyet és átnyújtotta.
? Ne add vissza, költsd fagyira, vagy provence-i szőlőre, a korai már kapható.
? Tényleg, akkor nem kapod vissza. Te mit csináltál? Biztos felhoztál egy pipit a bárból – nevetett a férfire.
? Már ki is rúgtam – mosolyodott el végre.
? Miért rúgtad ki? – kérdezte édesen félrehajtott fejjel.
? Mert tudtam, hogy visszajössz.
Annafrid elhallgatott, csak nézte a férfi arcát sokáig.
? Valamit kéne csinálnunk – szólalt meg végre – nem gondolod?
? Szerintem is.
? Most már nem undorodsz tőlem?
? Nem tőled undorodom, hanem azoktól a firkálmányoktól – mondta már ingerülten.
? Várj, kitaláltam valamit – felugrott és leoltotta a villanyt.
Teljes lett a sötétség, mert az ablak előtti sötétítőt is behúzta. Ádám csak azt érezte, hogy egy meztelen kar átöleli a nyakát és egy forró száj tapad az övére. Csókolóztak egyre hevesebben és a lány ráfeküdt. Ádám érezte, hogy már nincs rajta semmi és elöntötte a vágy, de ekkor bevillant az a kép a karjáról és a vágy amilyen gyorsan jött, el is szállt.
? Nem megy, ne haragudj – tolta el a lányt és felült.
? Mi a baj? – kérdezte meleg hangon Annafrid és a haját simogatta.
? Az a tetoválás, a bőröd is érdes...
? Várj, rögtön jövök – felpattant és kiszáguldott a szobából úgy meztelenül. Ádám megrémült, de aztán arra gondolt, nem kell messzire mennie, hiszen a szomszéd szoba az övé. Két perc múlva ismét előtte áll, de már egy testszínű hosszú ujjú trikó volt rajta ami még a nyakát is fedte.
? Ezt ma vettük? – csodálkozott.
? Aha, csak eldugtam.
Leoltotta a lámpát és újra a férfin volt, de most nem állt meg, mindent beleadott és végre sikerült a művelet. Fél óra múlva csak feküdtek egymás mellett lihegve.
? Na végre – sóhajtotta a lány – tudod milyen sokat kellett dolgoznom mire te... szóval összejött!
? Öreg vagyok ehhez.
? Egy frászt vagy öreg, csak kijöttél a gyakorlatból, többet kéne ezt csinálnunk.
? Biztos nem volt jó – morogta.
? Hát idefigyelj – fordult felé a lány és ráhengeredett – nem az számít mekkora, vagy milyen sokáig bírod, hanem egészen más, szerintem te is tudod!
? Tudom, de...
? Csodálatos volt, jobb ha tőlem tudod! – dühösen a fal felé fordult.
? Tényleg jó volt?
? Nem hiszel nekem? Akkor folytatnunk kell!
Újabb fél óra telt el és már Ádám sem érezte sikertelennek a dolgot, csak boldog volt. Annafrid a szerelemben is tökéletesnek bizonyult.

Reggel az ágy szélén ültek egymást ölelve.
? Most hogy fogunk együtt dolgozni? – mondta ki a kérdést Ádám ami egész idáig foglalkoztatta.
? Majd te parancsolgatsz én meg a hátad mögött azt csinálok amit akarok – vonta meg a vállát a lány, Ádám felnevetett.
? Hogy szólítsalak, az Annafrid hosszú és körülményes.
? Hívj Aninak, az elég rövid, nem ?
? Az jó. Na öltözzünk, mert még sok helyre el akarlak vinni.
? Romantikázunk is?
? Persze, majd a szerelmesek szigetén!
? Az is van?
? Itt minden van, ez egy ilyen város!
? Menjünk fel arra a dombra, tudod, este láttam kivilágítva, gyönyörű volt.
? Egyet jegyezz meg – fordult felé a férfi – itt minden gyönyörű és három napig leszünk itt ami nem sok, ezért igyekeznünk kell.
? Mit vegyek fel?
? Valami könnyű ruhát, mert meleg van és lapos sarkú cipőt, mert sokat fogunk gyalogolni.
? Holnap mit csinálunk?
? Múzeumba megyünk.
? Ott kipihenem magam.
? Persze, tudod mekkora az a múzeum, egy egész napot töltünk ott!
? Akkor induljunk!
Annafrid lelkesen vette nyakába a várost, mindenre rácsodálkozott és úgy viselkedett mint egy kislány, örült minden apróságnak. Összejárták a várost, délben a Szajna parton ültek egy bisztró teraszán, délután felmásztak a Montmartre dombjára. Ádám rávette a lányt, hogy üljön modellt egy portréfestőnek, utána már csak sétáltak a romantikus szűk utcákon. Annafrid álmodozva sétált és úgy érezte nem is valóság ami vele történik. A szegény és munkanélküli lány egy csodálatos városban találta magát egy férfi oldalán aki nélkül már el sem tudta képzelni az életét.
Másnap a Louvreban még a száját is elfelejtette becsukni, csak csodálta a képeket és úgy kellett átvonszolni a következő terembe, mert az idő gyorsan telt. Délután csak ültek a Szent Lajos szigeten az árnyas platánok alatt és nézték az andalogva sétáló szerelmespárokat. Annafrid hirtelen felkuncogott.
? Nézd, az ott két lány – suttogta, mintha más is meghallhatná őket.
? Ott meg két fiú csókolózik – mutatta a férfi undorodva.
? Hát ilyen is van.
Annafrid hátradőlt és behunyt szemmel sóhajtotta:
? Nem akarok hazamenni.
? Itt akarsz élni? – nézett rá Ádám.
? Itt, ez olyan csodálatos és gyönyörű!
? Elintézhetem ha akarod.
? Megtennéd?
? Persze, csak akkor ki fog nekem segíteni?
? Te is maradj itt, mit szólsz hozzá?
? Szívesen maradnék – nevetett a férfi – de nem lehet, a vállalkozásom Budapesthez köt.
? Tudod mit, ingázol, egyszer itt leszel velem, aztán otthon egy kicsit, ugye jót találtam ki?
? Nagyon jót, de tudod ezt is meg lehet unni, ha itt élnél, Budapest is csodálatosnak tűnne és hazavágynál.
? Én soha, itt tökéletes!
? Örülök hogy tetszik de ne álmodozzunk, reggel indul a gépünk haza.
Annafrid felállt és kedvetlenül követte a férfit a szállodába.

A repülőtéren még kedvetlenebb volt a lány, alig beszélt és Ádám kérdéseire is csak egyszavas válaszokat adott. Végül nem bírta tovább.
? Miért nem jó amit kitaláltam? – kapaszkodott a karjába.
? Mert szükségem van rád.
? De már van egy titkárnőd.
? Te nem titkárnő leszel, hanem menedzser asszisztens.
? Az mit jelent?
? Te végzed a külföldi levelezéseket és tartod a kapcsolatot a bajuszos barátoddal. Aztán ha lesz még partnerünk, talán még New Yorkba is elviszlek.
? Istenem – sóhajtotta a lány és már két kézzel kapaszkodott a fiú karjába.
A gépen mégis szótlan volt, látszott az arcán, hogy valami nagyon foglalkoztatja. Már Magyarország felett repültek mikor megszólalt.
? Pénzre van szükségem.
? Mennyire? – fordult felé Ádám.
? Sokra, de ne aggódj, megadom részletekben.
? Nem aggódom, mennyi kell?
? Nem tudom, de talán ötszázezer elég lesz.
? Mire kell neked olyan sok pénz?
? Nem mondhatom meg, ne haragudj.
? Mikor kell?
? Egy hónap múlva.
? Értem, talán valamit venni akarsz?
? Ne faggass, kérlek.
? Jól van, csak csodálkozom.
? Tudom hogy örülni fogsz neki, bízz bennem!
? Valami ami kettőnkre vonatkozik?
? Rám vonatkozik, nekem kell és majd csak a számlát kell kifizetned.
? Jól van, megígérem, csak szólj előtte pár nappal.
? Remélem nem terhes – gondolta Ádám és nem volt nyugodt.
Most már a lány is felengedett és kacagva ugratták egymást hazáig.

Az irodában Margitka széles mosollyal fogadta őket és elég volt néhány pillantás, hogy rájöjjön valami van közöttük. Ádám már bizalmas mosollyal nézett a lányra és Annafrid is meleg pillantásokat küldött felé.
? Összejöttetek? – súgta, mikor a férfi bement a szobájába, Annafrid csak bólogatott.
? Boldog vagyok.
? Én is!
Ádám egy kis hengert adott át a nőnek sejtelmes mosollyal.
? Mit kapok? – nézte kíváncsian.
? Bontsa ki, csak vigyázzon ne gyűrődjön meg.
Margitka egy akvarellt húzott ki a hengerből, ami egy Montmartrei utcarészletet ábrázolt. Elkerekedett szemekkel nézte és még a száját is elfelejtette becsukni.
? Ez az enyém?
? Valami emléket kért, csak nem kereteztettem be.
? Én jártam itt az első férjemmel, ez a Sacré Coeur mögött van, ugye?
? Ott van és én is megnéztem – kotyogott közbe a lány.
? Biztos te választottad.
? Talán nem tetszik?
? Dehogynem, gyönyörű, ide akasztom majd az íróasztalom fölé.
? Miért nem viszi haza?
? Mert többet vagyok itt, mint otthon, de hadd kérdezzem meg, sikeres volt az útjuk?
? Természetesen minden simán ment hála a csodás véletlennek, hogy Annafridet megismertem.
? Nem volt véletlen – mondta halkan a lány,
? Hogyan? – kapta fel a fejét a férfi.
? Margit a nagynéném!
? Minek árultad el? – nézett rá piros arccal a nő – most szégyenkezhetek.
Ádám rácsodálkozott, majd felkapta, megforgatta és egy cuppanós csókot nyomott az arcára.
? Köszönöm! – kiáltotta lelkesen.
Amikor az érzelmek elcsitultak Annafrid komoly arccal fordult a főnökéhez.
? Hol lesz a helyem?
? Itt, ha nem bánod, beállíttatok ide egy asztalt, de nem sokat leszel itt.
? Hát hol leszek?
? A gyáregységben, a szállítási vállalatnál, a minisztériumban, soroljam?
? Mi a fenének? – kérdezte kissé ingerülten.
? Már elmondtam, nem figyeltél? Te intézed a külföldi szállításokat és a levelezéseket, aztán szaladsz Párizsba, mert a bajszos haverod már türelmetlen.
Annafrid felkapott egy csomó papírt és a férfihez vágta.
? Na, már itt tartunk, verekedni is fogsz?
? Csak ha megint megsértesz.
? Mivel sértettem meg a hölgyet?
? A „bajszos haverommal”, utálom!
? Akkor jó, már féltékeny voltam rá.
? Erről jut eszembe, jó lenne, ha egy ideig nem találkoznánk.
? Most hülyéskedsz? – huppant le ijedten a székére.
? Halálosan komolyan beszélek, időre van szükségem.
? Mi a fenének? – ismételte Annafrid szavait.
? Magamra, egy hétre van szükségem, veheted fizetés-nélküli szabadságnak.
? Szóval egy hétig tart kirúgni a barátodat?
? Gondolj amit akarsz – fordult el sértődötten a lány.
? Szóval így vagyunk, azt hittem nincs senkid.
? Nincs senkim, csak időt kértem, olyan nehéz ezt megérteni?
? Jól van, úgy veszekszel, mintha már házasok lennénk!
? Már...?
? Jól hallottad, na menj, dolgom van – sértődötten ült a helyén és elővette a papírjait. Annafrid elég sokáig nézte, majd áthajolt és megfordította a kezében a papírt.
? Így könnyebb olvasni.
? Még mindig itt vagy? Menj már, folyton zavarsz!
? Most tanulsz visszafelé olvasni? – kérdezte gúnyos hangon.
? És ha így van? Szabadságot kértél, vagy már az sem igaz?
Annafrid valamit megérzett a sértődésen kívül a féltékenységet. Most már valóban boldog volt, megkerülte az asztalt, átkarolta a férfi nyakát és szájon csókolta.
? Na, még benyit valaki – morogta Ádám nem sok meggyőződéssel.
? Most már megyek, vigyázz magadra – simogatta meg az arcát.
? Te is! – kiáltott a lány után, amikor már az ajtóban volt.
Ádám lecsapta a papírjait és öklével a levegőbe csapott.
? Ez az! – kiáltotta boldogan mosolyogva.
Az elkövetkező hét rettenetesen hosszúnak tűnt a férfi számára, mert Annafrid nem volt vele. Idegesen számolta az órákat és türelmetlenül várta a napok múlását. Pénteken már nem bírta, Margitkát kerülgette, de végül nem merte megkérdezni mi van a lánnyal. Az elintézendő levelek és papírok egyre gyűltek a lány asztalán, de az asztal gazdája nem volt sehol. Szombaton már nem bírt megülni a fenekén, elment sétálni, ki a szabadba, a folyópartra. A Duna parton sétált, újra a Római Fürdőnél, ahol sekély a víz és kavicsos a föveny és köveket dobált a vízbe mint kisfiúkorában. Délután ment haza, a kaput nyitotta ki, hogy beálljon, mikor a szomszéd kapualjból Annafrid lépett elé.
? Hol voltál, már nem győztelek kivárni! – támadt rá köszönés helyett.
? Most az következik, hogy meg fogsz verni? – nézett rá boldogan.
? Megérdemelnéd!
Álltak egymással szemben és csodálták egymást, mint akik évek óta nem találkoztak.
? Talán menjünk be – jött meg Ádám hangja.
? Azért jöttem – mosolyodott el a lány.

A szobában már csak ölelkeztek és nem tudtak betelni egymással.
? Elhoztam a számlát – nyúlt a táskájába Annafrid.
? Milyen számlát? – értetlenkedett Ádám.
? Mi van, ilyen rövid az eszed?
? Mutasd – nyújtotta a kezét érte.
? Mennyi? – nézte meg jobban a papírt – 560 ezer?
? Mondtam hogy sok lesz.
? Azt hittem csak ugratsz, nincs nálam ennyi pénz!
? Nem most kell kifizetni, kaptam rá egy hónapot.
? Megmondod végre mire kellett?
? Megmutatom! – lökte a foteljába a férfit és színpadias mozdulatokkal, táncolva vetkőzni kezdett. Lassan levette a kardigánját, alatta egy hosszú ujjú blúzt viselt, kibújt a nadrágjából, majd a blúzt gombolta ki egyre lassabban. Szétnyitotta és fejét felvetve, karjait hátrafeszítve hagyta leesni a padlóra. Ádám szeme kerekre nyílt úgy csodálta, a lány karjáról eltűnt a tetoválás!
Most körbefordult, de a nyakán sem látta és a tompora fölött sem volt semmi, pedig azt még nem is látta. Széttárt karokkal forgott körbe, majd Ádám karjába dőlt.
? Remélem most már nem kell az a meleg trikó – súgta két csók között, a fiú csak a fejét rázta.
? Hogy csináltad? – csodálkozott.
? Van egy új eljárás, lézerrel csinálják, csak hosszadalmas és elég fájdalmas.
? Ezt értem tetted?
? Nem – rázta a fejét – kettőnkért, a szerelmünkért!
? Szeretlek – suttogta Ádám és újra a lány szájára hajolt.
Ahogy ölelték egymást a szoba elsüllyedt körülöttük és a múlt is, csak a jövő rajzolódott ki égő vörös betűkkel Ádám tudatában, a lány neve: Annafrid!