Szia, gyere közelebb, ha nem undorodsz a sebektől – nyújtotta mosolyogva felé a kezét a férfi.
- Miért undorodnék, csak csodálkozom, te nagyon bírod a fájdalmat.
- Bírnom kell, ilyen az élet, de az orvosok szerint néhány hónap alatt rendbe jövök.
- Hol égtél még meg?
- A hátamon, de az nem ilyen csúnya.
Eliza mosogatta a sebeket fertőtlenítős vízzel, Greg összeszorított foggal tűrte. Johnny elcsodálkozott a lány szeretetteljes mozdulatain és azon a gyengédségen, amit a férfi iránt mutatott. Most már látta milyen az igazi szerelem, és csodálkozva tapasztalta magán, hogy nem féltékeny.
- Megvan a partnerem – mondta Gregnek, a férfi elmosolyodott.
- Elárulod ki az? – kérdezte Eliza enyhe féltékenységgel a hangjában.
- Nem ismered, de szeretném, ha megismernétek, holnap behozom őt az Akadémiára,  ha engedélyt adsz rá.
- Add meg a nevét és felhívom az őrszolgálatot.
- Kathlen Holmes a neve és tanárnő a szomszéd iskolában.
- Hogy ismerted meg? – nézett rá Eliza.
- Majdnem elütöttem néhány napja a gyalogátkelőn, a gyerekeket vitte át a parkba.
- Még szerencse, gyereket elütni halálos bűn!
- Tudom és most már nagyon vigyázok.
- Aztán hogy jutott eszedbe, hogy pont őt hívd?
- Találkoztunk véletlenül és sokat beszélgettünk, nagyon kedves volt és tudod az itteni  nők valahogy...
- Értem, ne folytasd, de véletlenül?
- Ha hiszed, ha nem, véletlen volt.
- Majd megkérdezem tőle.
- Miért akarod, hogy megismerjük? – kérdezte Greg.
- Mert meg kell beszélni a koszorúslányok ruháját, az esküvő menetét, meg minden.
- Értem, ez inkább Elizára tartozik, ugye szívem?
- Igen drágám, de ne mocorogj, még nem vagy kész.
- Holnap délben, vagy ebéd után?
- Ebéd után a társalgóban!
Johnny kilépett a szobából, de már nem volt rosszkedve, örömmel és kíváncsian várta a másnapi találkozást.

A nővel a parkban találkozott, tíz percet késett és dühtől piros arccal lépett hozzá.
- Steve megint letámadott, alig bírtam lerázni – morogta.
- Makacs ember!
- Meg hülye!
- Örülök, hogy mégis eljött.
- Mondja, miért akarja olyan nagyon, hogy én is ott legyek az esküvőn?
- Ezt már kérdezte egyszer és válaszoltam is rá.
- Még egyszer megkérdezem.
- Azon túl, amit már elmondtam, azt szeretném, hogy Eliza lássa, nem zuhantam össze,  nem estem letargiába és képes vagyok tovább lépni, új kapcsolatokat szerezni.
A nő nézte pár percig, szinte fixírozta, de aztán elmosolyodott.
- Jól van, hiszek magának, ez logikus és jó. Miről ne beszéljek a menyasszonnyal, mi a  tabutéma?
- Nincs tabutéma, bármiről beszélgethetnek.
- Maga egy nagyon különleges figura – csóválta a fejét – nem akarja, hogy hazudjak,  nincsenek titkai, mondja maga férfi egyáltalán?
- Bebizonyítsam?
- Majd alkalomadtán és szólok, rendben? – nevetett a fiú szemébe és belekarolt.

A kapuban az őr tisztelgett és félreállt, de amikor elhaladtak mellette, Johnnyra kacsintott.
- Ide bárki bejöhet? – nézett a fiúra.
- Nem, csak aki teszik nekünk – mosolygott vissza Johnny.
A társalgóban már várták őket, Greg felállt, kissé nehézkesen és mosolygott.
- Kérem ne álljon fel – mondta Kathlen aggódva – hiszen maga sebesült.
- Már ezt is tudja?
- Az egész város tudja és büszke magára.
- Köszönöm, de nem ezért jöttünk össze.
- Bemutatom Kathlen Holmes tanárnőt – mondta Johnny és hellyel kínálta a nőt.
- Te vagy Eliza – mosolygott a lányra – sokat hallottam rólad.
- Na hiszen – mosolygott keserűen a lány.
- Azt hallottam, hogy nagyon odaadóan ápolod a vőlegényedet.
- Ezt Johnny mondta?
- Tőle tudom, meg mást is – elhallgatott.
- Mi talán addig megiszunk valamit – állt fel Johnny és Gregre nézett – ti mit kértek?
- Én semmit – mondta Eliza.
- Én sem vagyok szomjas – mondta Kathlen.
- Hagyjuk beszélgetni a lányokat – tápászkodott fel Greg és Johnnyba kapaszkodva a bárpulthoz sántikált.
- Mi a véleményed? – kérdezte halkan a fiú.
- Intelligens és szép nő – mondta mély meggyőződéssel Greg – jól járnál vele.
- Lehet, csak egy baj van, a vesémbe lát!
- Bizony az nagy baj, rögtön kiszúrja ha nem vagy őszinte.
- Igen, de ő egészen más, mint akiket eddig ismertem, sokkal komolyabb és  szókimondó.
- Legalább tudod hányadán állsz vele.
- Elég nehéz eset.
- Talán nem omlott rögtön a karodba?
- Még tegezni sem akar.
- Szerintem hajts rá, menni fog.
- Talán.
Szótlanul kortyolgatták a pálinkát és időnként a lányokra pillantottak, a két nő elmerülten beszélgetett egymással. Fél óra múlva Johnny megunta, egy pohár whiskyt és egy gin-tonikot megmarkolva hozzájuk lépett.
- Mégis hoztam valami innivalót – tette eléjük a poharakat.
- Köszönjük – mondta Kathlen és visszafordult Eliza felé.
- Akkor megegyeztünk, a lányok halvány püspöklilában lesznek, hosszúban?
- Persze és fehér csokor.
- Jó, majd holnap körbejárom a butikokat.
- Nem kell, a koszorúslányok ruháját mi álljuk, ugye szívem? – nézett Gregre.
- Ne nézz rám, én nem értek ehhez.
- Mondd csak Kat, holnap ráérnél?
- Reggel van két órám, meg ebéd után egy, de azt lemondhatom.
- Nagyszerű, akkor eljönnél velem vásárolni?
- Jó, ha akarod, tízkor a kapuban várlak.
- Tudod anyám nagyon prűd és nincs olyan barátnőm, akinek jó ízlése volna.
Kathlen mosolyogva csókolta meg.
- Akkor ezt megbeszéltük.
- Adok egy kocsit, ne gyalog menjetek – szólt közbe Greg.
Elbúcsúztak és Johnny kiterelte a nőt a laktanyából.

Másnap a két nő járta a boltokat és élvezettel vásároltak, a kirendelt sofőr unottan ment utánuk és morgott, mert még ebédelni sem engedték el. Délután már nagyon elfáradtak és csak ültek az autóban.
- Phü, ez is megvolt – fújt egyet Eliza – te nem vagy fáradt?
- Már nem érzem a lábam.
- Hívlak, ha van valami.
- Jó – sóhajtotta a nő – de hogy fogok hazamenni?
- Joe majd hazavisz, vagy szóljak Johnnynak?
- Nem, kösz, jó lesz így.
- Már meg akartam kérdezni, ti hogy álltok egymással?
- Alakulunk.
- Akkor jó, szeretném, ha Johnny is boldog lenne végre.
- Nagyon szeret téged.
- Tudom, én is szeretem, de Greg...
- Értem, ne folytasd, elmondta.
- Mindent elmondott?
- Mindent, azért vagyok most vele.

Már egy órája sétáltak a folyóparton, aztán a parkban, Kathlen nagyon szótlan volt. Johnny egy padhoz vezette és leültette.
- Köszönöm, hogy eljött – mondta halkan.
- Nincs mit, még élveztem is, tudja nagyon szeretek vásárolni, meg imádom az esküvőket is, szóval én köszönöm.
A fiú nagy levegőt vett és kimondta.
- Nem tudom mit csináltam volna nélküled.
Kathlen úgy tett, mintha nem venné észre a tegezést.
- Ugyanezt, csak egy másik nővel.
- Nincs másik nő.
- Ezt most el kéne hinnem? – fordult felé és megfogta a fiú vállát.
- Nem muszáj, de akkor sincs...
- Nem akarsz megcsókolni?
Johnny csak éjfél felé ért vissza, nagyon fáradt volt, de boldog is. Átsétálták Kathlennel a fél éjszakát és lépen nyomon csókolóztak, mintha be akarnának hozni többéves lemaradást. Hazakísérte a nőt, de nem ment fel hozzá, pedig hívta.
- Majd máskor és bepótoljuk ezt is.
Kathlen huncut mosollyal csókolta meg és beszaladt a házba.

Az esküvőn mindenki ideges volt és hisztérikus. Eliza egyfolytában hisztizett, mert semmi sem volt úgy, ahogy szerette volna, Kathlen csitítgatta.
- A virágok fele hiányzik, a zenekar sincs még itt, egy óra múlva kezdünk és még fel  sem öltöztem!
- Minden rendben lesz, beszéltem Johnnyval, elrohant a zenekarért, ne aggódj!
- Segítesz felöltözni?
- Hát persze, de akkor induljunk!

A templom előtt álltak, ott volt a fél Akadémia tanárostul. A katonák díszegyenruhában, a hölgyek estélyiben, vagy hosszú ruhában, mindenki izgatott volt, a kirendelt rendőrjárőr alig bírta elterelni a forgalmat. Duncan ezredes lépett elő a feleségével és Elizát kereste a szemével. A menyasszony a sekrestyéből jött ki Kathlen kíséretében, Johnny Greg mellett állt és a karját fogta.
- Leüljünk? – kérdezte halkan a vőlegénytől.
- Nem, tudok állni.
A többi koszorúslány is előkerült kísérőikkel együtt, mindannyian hosszú püspöklila ruhában voltak, kezükben fehér csokor. A ministráns fiú lépett ki a templomajtón és intett Johnnynak.
- Kezdjünk már! – olvasta le a szavakat a szájáról, mert a zajban nem hallott semmit.
A templom megtelt, a menyasszony édesapja karján az ajtóban állt mögötte Kathlen Johnnyval. Utánuk még három pár, a koszorúslányok. Az orgonán felhangzott Lohengrin nászindulója, a menyasszony lassan elindult.
Hirtelen egy alak vált ki a tömegből és hozzájuk csörtetett, Steve volt az.
- Hát itt vagy – ordította és megragadta Kathlen karját – ide bújtál!?
- Mit akarsz tőlem már megint – kiáltotta idegesen a nő – tűnj el, látni sem bírlak!
- Azt már nem, most velem jössz – rángatta a nő karját – nem engedem, hogy a katonákkal kurválkodj!
Johnny lépett hozzá és megragadta a férfi karját.
- Engedje el a hölgyet! – mondta kemény hangon.
- Maga mit akar, elvenni tőlem, azt képzeli hagyom?
- Idefigyelj haverom – kezdte halk, vészjósló hangon a fiú – ha nem tűnsz el, a kerítésre akasztalak fejjel lefelé.
- Hagyjon békén – ordította Steve – te pedig velem jössz!
Rángatta Kathlen karját és húzta kifelé. Johnny éktelen haragra gerjedt, elkapta a férfi nyakát, megperdítette és a földhöz vágta. Steve felpattant és ütött, a fiú elhajolt, megragadta a férfi karját, megcsavarta és vonszolta le a templomlépcsőn.
A botrány kitört, nagy volt a zaj, a násznép felháborodottan tárgyalta az esetet. Közben a fiú az elősiető katonai rendőrök felé lökte a férfit.
- Vigyétek a fogdába, holnap átadjuk az ügyészségnek.
A férfi megrémült, már nem volt agresszív, ijedten bizonygatta, hogy nem csinált semmit és engedjék el. A rendőrök eléggé udvariatlanul belökték egy autóba és elhajtottak vele.
Johnny visszarohant, a párja mellé állt és intett. A nászinduló ismét felhangzott és a menet végre megindult az oltár felé.

A pár az oltár előtt állt, nem térdeltek le Greg sérülése miatt, a szentbeszédet Southampton püspöke tartotta. Eliza könnyes arccal, meghatottan állt, de Kathlen arca nem a meghatottságtól volt könnyes.
A templom előtt nagy tömeg állt, a pár a gratulációkat fél órán keresztül fogadta.
Mielőtt beszálltak volna a limuzinba, Kathlen félrehúzta Elizát.