Mehetünk – karolt a fiúba és elindultak Zuglóból a Róna utcán a kereszteződés felé.
Lassan sétáltak az Erzsébet Királyné úton és beszélgettek.
-    Te Laci barátnője vagy?
-    Nem volt nyilvánvaló?
-    De igen – komorult el a fiú.
-    Régen ismered?
-    Egy suliba jártunk, tudod, a gimibe, de érettségi után elsodort az élet. Egy hete     találkoztunk és beültünk a McDonald’sba dumálni. Elmeséltem, hogy nincs állásom,     mert megszűnt a cég, akkor mondta, hogy tud egy tuti melót, ahol sokat lehet keresni.
-    Azt is elmondta mit kell csinálni?
-    Elég nehezen, úgy kellett kiszednem belőle, folyton azt hajtogatta, hogy könnyű meló,     meg tetszeni fog, higgyem el és én hülye belementem.
-    Mert nem tudtad kifizetni a villanyszámládat – fejezte be a gondolatot Péter.
-    Honnan tudod? Ja, elmondtam.
-    Visszamész?
Zsuzsa csak a fejét rázta.
-    Nem is való az neked, ahhoz túl őszinte vagy.
-    Ezt meg hogy érted? – fordult felé a lány.
-    Őszintén viselkedtél. Először azt hittem játszol, de rájöttem, hogy csak magadat adod.
-    Azt a sok hülyeséget csak azért mondtam, hogy az időt húzzam, komolyan meg     voltam ijedve.
-    Tudom.
-    Akkor azt is tudod, hogy soha nem leszek pornószínésznő.
-    Tudom és örülök neki.
-    Laci nem fog örülni – mondta elgondolkodva Zsuzsa.
-    Mi van vele?
-    Hogy érted?
-    Úgy értem veletek, a barátnője vagy.
-    Nem igazán, nem járunk, bár gondolkodtam rajta, mert hálásnak kéne lennem.
-    Minek? – nézett a lányra megütközve.
-    Hát mert beajánlott, meg minden...
-    Fenét, nyílt nap volt, úgynevezett válogatás, hirdetésre jelentkező amatőrökkel     forgattak.
-    Nem protekciós voltam, nekem azt mondta.
-    Persze, mert arra várt, hogy lefeküdj vele hálából – morogta Péter, Zsuzsa felé fordult.
-    Még meg sem kérdeztem, te honnan ismered?
-    Régi haver még a gimiből, én egyetemre mentem, ő egy jó állást kapott, de csak most     tudtam meg, hogy mit.
-    Ezek szerint te mérnök vagy?
-    Villamosmérnök és te?
-    Jelenleg állástalan, szingli, háztartásbeli – nevetett a lány.
-    Még nem mondtam el, de engem is Laci vett rá, hogy eljöjjek.
-    Hülyéskedsz?
-    Dehogy, tudod négyen vagyunk barátok és kitalálták, hogy nekem is kell egy nő, mert     már régóta egyedül élek.
-    Nincs barátnőd?
-    Volt, de... – elhallgatott.
-    Értem és hogy vett rá?
-    Sokáig dumált, tömte a fejem, meg András és Béla is, aztán azt gondoltam, valami jó     buli lesz, ahová négyen megyünk. Tegnap derült ki, hogy a többiek nem jönnek és     Laci azt mondta itt fog várni, de nem találkoztunk, csak később láttam és a felvétel     előtt, ahogy neked súg valamit.
-    Azt súgta ne féljek, a főszereplő régi haverja és jó srác, meg ilyen baromságokat.
-    Láttam, hogy ideges vagy és félsz.
-    Nagyon látszott?
-    Hát nem is tudom, azt hittem rémülten elszaladsz, de a benyögéseid ültek, az egész     stáb röhögött, szerencsétlen fickó majd a föld alá süllyedt szégyenében.
-    Pedig jól csókolt és ha nem kezd el fogdosni, talán végigcsinálom.
-    Nem tetted és így volt jó.
-    Miért? – nézett rá a lány félrebillentett fejjel édesen mosolyogva.
-    Mert akkor csak egy középszerű ócska szeretkezést láttunk volna, de most egy     paródiát, ami utánozhatatlanul eredeti volt.
-    Ócska szeretkezés? Te még nem láttál engem... úgy.
-    Talán, ha megmutatnád... – nézett a lányra vigyorogva, Zsuzsa képen legyintette.
-    Disznó – mondta, de piros volt az arca.
-    Nagyon szép melled van.
-    Most azt akarod, hogy téged is pofon vágjalak – nézett rá dühösen.
-    Az igazság mindig fáj – sóhajtotta Péter és lehúzta a fejét, mert várta a pofont.
-    Félsz mi? Egyébként nem kell, hogy továbbkísérj, hazatalálok magam is.
-    Most megsértődtél?
-    Megbántottál.
-    Nem volt szándékos.
Szótlanul mentek tovább, Zsuzsa nem beszélt, Péter nem tudta hogyan folytassa.
-    Miért hagyott el a barátnőd? – kérdezte váratlanul a lány.
-    Az egy hosszú történet.
-    Nem baj, van időnk.
-    Hazament.
-    Biztos neki is ilyen hülyeségeket mondtál.
-    Majdnem egy évig volt velem.
-    Akkor miért ment el?
-    Nem tudom, azt mondta honvágya van és csak egy hétre megy haza, de azóta sem     jelentkezett.
-    Nem is írt?
-    Egy levelet kaptam tőle egy hónap után – nagyot sóhajtott – azt írta, hogy férjhez     megy a régi barátjához és kérte, hogy ne haragudjak rá, meg minden.
-    Hol él?
-    Manchesterben, Angliában.
-    Hogy ismerted meg? – állt meg Zsuzsa és a fiú felé fordult komoly arccal.
-    Amikor kint voltam tanfolyamon.
-    Te Angliában tanultál? – csodálkozott a lány és az érdeklődés fénye gyúlt a szemében.
-    Egy hónapig, az utcán láttam meg, egy kirakat előtt állt és megkérdezte, jól állna-e     neki az a blúz, amit kinézett. Azt mondtam próbálja fel, jó állt, így ismerkedtünk meg.
-    Sokat gondolsz rá?
-    Eleinte minden éjszaka vele álmodtam és magam mellett éreztem, de aztán ez is     elmúlt.
-    Ezek szerint nagyon szeretted.
Péter nem válaszolt, a tekintete a távolba révedt, úgy tűnt, valahol máshol jár.
-    Milyen volt? – nézett rá kíváncsian a lány.
-    Olyan, mint te, sötét aranyszőke haj, de a szeme zöld volt, a mosolya is más, kicsit     fanyar és furcsa, akkor is mosolygott, amikor veszekedtünk.
-    Miért veszekedtetek?
-    Túl bizalmas volt mindenkihez, a barátaimhoz is, amikor találkoztunk, mindig szájon     csókolta őket. Amikor szóvá tettem, csak a vállát vonogatta mosolyogva.
-    Ezek szerint nem volt hűséges típus.
-    Nem tudom, sohasem kaptam rajta senkivel, mindig megvárt, nem mászkált el,     bíztam benne.
-    Hogy hívták?
-    Galatea volt a neve.
-    Az görög név.
-    Tudom, egy tengeri nimfa neve, de nekem tetszik.
-    El akartad venni?
-    Gondoltam rá, de amikor megkértem volna, elment.
-    Mióta vagy egyedül?
-    Már több, mint féléve, pontosabban hét hónapja.
-    Az elég sok idő.
Szótlanul mentek tovább, már Rákospalotán jártak.
-    Nem gondoltál rá, hogy utánamész?
-    Nem beszélhetnénk másról? – kérdezte Péter ingerülten.
-    Jól van, bocs, csak tudod nem értem, ő hagyott el, mert már nem szeret, ezek után te     még rá vársz?
-    Miből gondolod?
-    Abból, amit elmondtál és ahogy beszélsz róla, te még mindig visszavárod.
-    Lehet, hogy igazad van – sóhajtotta a fiú – nem tudom, megígérte...
-    De azt is megírta, hogy férjhez megy, ez nem volt elég? – Zsuzsa felemelte a hangját     és ingerült volt.
-    Ezt most miért csinálod?
-    Mert együttérzek veled és...
-    Sajnálsz – fejezte be a gondolatot Péter – de engem nem kell sajnálni, nincs rá     szükségem, az én hibám volt, biztos nem voltam elég jó, vagy érdekes, elhagyott és     kész! – kiabált már és legszívesebben otthagyta volna a lányt, de Zsuzsa csak állt     előtte és szomorúan nézte.
-    Igazam volt, még szereted – sóhajtotta és elfordult.
-    Nem szeretem!
-    Akkor engedd el.
-    Nem tudom – sóhajtotta Péter és lassan továbbindult. Zsuzsa ment mellette és valóban sajnálta, az arcát nézte lopva és megpróbálta kitalálni mire gondol, mert ő már tovább gondolta. A saját magányossága jutott az eszébe és még valami, itt van ez a fiú, magányos, mélyérzésű, hűséges és őszinte, ez nagy kincs ebben a romlott világban, talán ő lehetne az igazi. Lehet, hogy nem egy férfiszépség, de nem az számít, Zsuzsa most már biztosan érezte folytatniuk kell, csak a régi barátnő emléke zavarta.


Egy kertes ház előtt álltak meg, a rácsos kerítés mögött szép kert tele virágokkal, hátul néhány gyümölcsfa és egy üvegezett veranda, a ház nagyon kellemes benyomást keltett.
-    Itt lakom – nézett a lányra Péter.
-    Ez a te házad?
-    A szüleimé volt, míg meg nem haltak.
-    Érdekes, én két utcával lejjebb lakom.
-    Akkor hogy lehet, hogy nem találkoztunk még?
-    Mit csináltál volna, ha találkozunk?
-    Megálltam volna.
-    Miért?
-    Mert nagyon szép vagy.
Zsuzsa már mosolygott, a dolog jól alakul, érezte, de még nincs vége, valahogy rá kéne venni a fiút, hogy találkozzanak máskor is.
-    Esetleg a véletlenre bízom, csak el ne szúrjam – gondolta.
Péter közben a levélládáját nyitotta ki és kivette a papírokat. A sok reklámcédula, meg újság mellett csak két levél volt benne.
-    Ez a villanyszámla – mutatta a lánynak a borítékot keserűen mosolyogva.
-    Ne is mondd, én tegnap kaptam meg, nagyon felment az energia ára.
A másik boríték furcsa volt, össze volt firkálva, több cím is volt rajta, látszott, hogy már hetek óta bolyong az országban. Péter a feladót nézte, elsápadt és a borítékot gyorsan zsebrevágta.
-    Valami rossz hír? – kérdezte Zsuzsa együttérzőn.
-    Nem érdekes – morogta és tovább akart indulni.
Zsuzsa nem mozdult, a fiút figyelte és valami megérzése támadt.
-    Ő írta, igaz?
Péter nem válaszolt, csak a fejét rázta.
-    Akkor mutasd meg.
-    Mondtam, nem érdekes.
Belenyúlt a fiú zsebébe és kivette a levelet, Péter utánakapott, de nem érte el. A lány a feladót nézte: Galatea Osborn – olvasta és gúnyosan elmosolyodott.
-    Engem akarsz átverni? – nézte a szemét – olvasd el – nyújtotta felé a levelet, Péter     nem vette el.
-    Olvasd el te, én nem vagyok kíváncsi rá.
-    Dehogynem, olvasd el, tudni akarom mit ír.
-    Minek akarod tudni, mit akarsz tőlem? – kiabált ingerülten és az arca piros volt – egy     napja sem ismersz, mire vagy kíváncsi? Arra, hogy milyen hülye voltam, meg     szerencsétlen?
-    Olvasd el! – ismételte a lány keményen és a levelet felé nyújtva tartotta.
-    Olvasd el te, neked adom.
-    Nem tudok angolul.
Péter tétován átvette a levelet, lassan kibontotta, gondosan széthajtogatta és a lányra nézett.
-    Mondd miért csinálod ezt?
-    Mert érdekel a sorsod, amit eddig elmondtál kíváncsivá tett és tudni akarom mit ír a     barátnőd – hadarta a lány és dühös volt, hogy kikényszerítette belőle, de hazudni sem     akart.
-    Jól van – sóhajtotta Péter és a levél fölé hajolt.
-    Dear Peter – kezdte, de Zsuzsa közbevágott.
-    Magyarul akarom hallani!
-    Hát jó – sóhajtotta, nagy levegőt vett és elkezdte.
„Kedves Péter,
Tudom, hogy haragszol rám, mert nem írtam már régóta, de te sem írtál. Azt sem tudom, hogy megkaptad-e az előző levelemet és azt sem, hogy gondolsz-e még rám. Én nagyon sokszor gondolok rád, folyton eszembe jutnak azok a boldog percek, amikor a karodba zártál...”
Péter hangja elcsuklott, elfordult, hogy a lány ne lássa a könnyeit, percek teltek el, mire folytatni tudta.
„ és csókoltál. Az esküvőm a múlt héten lett volna, de valami történt, megtudtam, hogy Serge a vőlegényem megcsal. Rajtakaptam őt, amikor az esküvőszervezővel csókolózott és akkor rájöttem, hogy téged szeretlek igazán. Kérlek bocsáss meg nekem és fogadj vissza. Serge már nem érdekel, nem megyek hozzá, pedig régen nagyon szerettem.
Kérlek írd meg a címed, mert nem tudom ott laksz-e még, vagy telefonálj, a számomat ide írom. Kérlek mielőbb válaszolj, hogy repülhessek hozzád és átöleljelek.
A téged örökké szerető Galateád.”

A fiú elhallgatott, Zsuzsa az arcát nézte és felsóhajtott.
-    Hívd fel, még téged szeret.
Péter a fejét ingatta, a levelet gondosan összehajtotta és visszatette a borítékba, majd egy kis tétovázás után darabokra tépte.
-    Ezt miért csináltad? – kérdezte ijedten a lány.
-    Mert a vőlegényét Robertnek hívták.
Elmosolyodott és a lányba karolt.
-    Hazakísérlek – mondta határozottan és elindult vele a kihalt utcán az egyre sötétedő estében.