szemében kiábrándult kifejezéssel, majd szó

nélkül kiment a lakásból.
Felugrottam és utána eredtem nem törődve

azzal, hogy meztelen vagyok, az ajtót

feltéptem és lekiáltottam?
 Gyere vissza!!
Kiáltásom végigvisszhangzott a kihalt

lépcsőházon. Már nem törődtem vele, akárki

hallja, csak az elkeseredést éreztem, amiért

Ildi elrohant tőlem.
 Úgy látszik belém bújt az ördög –

dohogtam – én marha, elriasztottam őt!
Már nem érdekelt ki volt ez a lány és mit

csinált eddig, hány férfivel volt, vissza

akartam kapni bármi áron.

Egész nap nem volt kedvem semmihez, csak

járkáltam a lakásban és magamat szidtam.

Vasárnap lévén nem kellett dolgozni mennem, de

még az ebédről is megfeledkeztem, csak a lány

járt a fejemben. Délután lementem a

virágboltba, vettem egy csokor rózsát azzal a

szándékkal, hogy kiengesztelem őt. Beléptem a

kapun és a lépcsőn mentem felfelé, mikor

megütötte a fülemet a zene, Ildikó lakásából

áradt. Mikor az ajtóhoz értem, hangos kacagás

hallatszott ki és a lány hangját hallottam.
 Ne édes, ne légy türelmetlen, mindjárt

levetkőzöm, addig igyál egy korty pezsgőt.
Megtorpantam, elkeseredés lett úrrá rajtam,

mégis folytatja?
 Már itt vagyok Jánoskám, ölelj át

szívem!
Érthetetlen férfidörmögés volt rá a válasz.
 János? Hát ő is? - elcsodálkoztam, de

valamit nem értettem, a harmadik kimaradt?

Zoltán pedig itthon van, láttam az előbb, hogy

jön föl az üres szemetesvödörrel!
 Valami nem stimmel – gondoltam és

elindultam fel a lakásomba.
 És az érthetetlen férfidörmögés, az

sem stimmelt, sohasem ismertem fel egyikőjüket

sem a hangjáról. Jó, biztos szégyellték és

halkan beszéltek, de akkor is!
Fél óra múlva ismét lent voltam az ajtaja

előtt, most csend fogadott.
 Biztos az ágyban vannak – gondoltam és

egy kis elégtétellel bekopogtam. Ahogy vártam,

nem jött ki senki, felemeltem a kezem, hogy

újra kopogjak, mikor nyílt az ajtó, Ildi állt

ott teljesen felöltözve.
 Mit akarsz? – kérdezte

barátságtalanul.
 Bocsánatot kérni – mondtam halkan és a

virágcsokrot előrenyújtottam. Azt vártam, hogy

majd szabadkozik, hogy nincs egyedül, vagy

ilyesmi, de félreállt, beengedett. Az

előszobában álltam, a fogason nem volt idegen

kabát, csak Ildié és rendetlenség sem volt,

pedig a hangokból ítélve nagy hancúrozást

csaphattak. Beléptem a szobába, de itt is rend

fogadott.
 Egyedül vagy? – néztem rá

hitetlenkedve.
 Egyedül – válaszolta komoran.
 Még egyszer kérlek, ne haragudj,

faragatlan voltam és ostoba, nincs jogom

semmit sem számon kérni tőled.
Átvette a virágot halvány mosollyal ajkán.
 Mindjárt jövök, vízbe teszem, addig

ülj le – kiszaladt a szobából. Körbenéztem, a

HiFi állványon a magnóba szalag volt befűzve,

elindítottam. Érthetetlen férfidörmögés

hallatszott a hangszóróból. Ha nem lettem

volna úgy meglepve, a fejemre csaptam volna,

hogy erre nem jöttem rá előbb! Az ajtó felé

fordultam, Ildi állt előttem piros arccal.
 Rájöttél?
 Most már igen – sóhajtottam

megkönnyebbülten.
 Mindenre?
 Mire kellet volna még?
 Az egészre, a többiekre...
 Nem értem – elég bambán nézhettem rá,

mert megsajnált és elmosolyodott.
 Miattad volt, érted tettem, érted már?
 Nem értem...
 Akkor elmesélem, gyere ülj ide... nem

oda, ide mellém!
Leültem mellé, átkarolta a vállamat és szép

fejét a nyakamra hajtotta.
 Elég furcsa életet éltem, tudod a

válásom után, de nem haragudtam a férfiakra,

inkább megvetettem őket. Szombatonként bulikat

rendeztem és meghívtam a fél irodát, hogy ne

legyek egyedül, ne érezzem a magányt. Aztán

erre is ráuntam. Egy ideig István lakott itt,

míg el nem készült az új lakása, de nem akart

lefeküdni velem, tudod ő meleg. Már nagyon

hiányzott a szex, mikor találkoztam a régi

szerelmemmel. Elpanaszolta nekem az életét,

hát befogadtam, bár ne tettem volna.
 Hogy hívták?
 Lacinak. Elég bunkó volt, sohase

köszönt senkinek, még nekem se. Három hét után

meguntam, de nem akart elmenni, fogadkozott,

hogy megváltozik, meg minden és inkább én

menjek el hozzá lakni.
 Elmentél?
 Négy nap után nem bírtam tovább,

illetve kétszer két nap volt, akkor

találkoztunk, emlékszel?
 Amikor segítettem?
 Akkor.
 Mi volt a baj vele?
 Parancsolgatott, hisztizett, ha nem

úgy volt valami, ahogy ő akarta, már elegem

lett. Elém térdelt, sírva könyörgött, de

átléptem és eljöttem, már nem akartam látni

többé. Akkor találkoztam veled. Este felhívott

és egy órát könyörgött a telefonban és

fogadkozott. Visszamentem, de semmi sem

változott.
 Már azt hittem elköltöztél, mert nem

láttalak egy hétig.
 Te figyeltél engem? – nézett rám

csodálkozva a nő.
 Nem figyeltelek, csak kíváncsi voltam.
 Értem – mondta sokatmondóan.
 Tetszettél – nézett rám huncutul

mosolyogva – mindig udvarias voltál, kedves,

nem tettél rám megjegyzést, mint a többiek és

észrevettem ám, hogy lopva engem nézel.
 Nekem is tetszettél – mondtam halkan –

csak nem értettem a viselkedésedet.
 Nem költöztem el, bezárkóztam a

lakásba és ki sem dugtam az orromat egész

délután, de azért lestelek az ablakból. Az

egyik nap elhatároztam, hogy becsöngetek

hozzád valami ürüggyel, de előbb

előkészítettem a terepet. Kitaláltam, hogy

végig hancúrozok a ház összes férfilakójával,

ezzel keltem fel a figyelmedet.
 Sikerült!
 Tudtam, lestelek mikor jössz haza és

eljátszottam ezt a kis bohózatot mindig másik

lakó nevét említve.
 Nem stimmel – néztem rá – Attila igazi

volt!
 Sajnos – hajtotta le a fejét - Rájött

a trükkömre nem tudom hogyan, de becsöngetett

és erőszakoskodni kezdett. Azt hitte szabad a

pálya, nem tudtam mit csináljak, egy kicsit

játszottam neki, de már ki akartam rúgni,

mikor szerencsére lejött az a féltékeny

liba-felesége és botrányt csinált. El sem

tudod képzelni mennyire megkönnyebbültem.

Amikor te kerültél sorra – folytatta

mosolyogva – egy kicsit húztam az időt, hogy

csigázzalak, de aztán becsöngettem hozzád.
 A kávétrükk igazi volt?
 Nem, volt itthon kávém, de nem tudtam

mit találjak ki, ami nem túl feltűnő. Mégse

állíthattam be hozzád azzal, hogy „Hé, gyere

az ágyamba!”
Hangosan nevettünk percekig.
 A kulcstrükk? - kérdeztem.
 Az nem volt trükk, valóban kicsuktam

magam, de hála neked megmenekültem, pedig már

kezdtem örülni, hogy nálad alszom majd. Aztán

már csak azon törtem a fejem, milyen ürüggyel

menjek vissza.
 A legjobb módszert választottad –

mondtam őszintén – az őszinteséget.
 Igen, az volt és amikor átöleltél, a

mennyben éreztem magam.
 Reggel miért szaladtál el?
 Reggelit akartam hozni neked,

melegszendvicset, amit én készítek el. Még

előző nap bevásároltam, de akkor történt

valami.
 Megsértettelek.
 Igen, megbántottál, úgy éreztem

rosszindulatból mondtad és haragudtam rád.
 Pedig utánad kiáltottam, hogy gyere

vissza.
 Nem azt kellett volna mondanod.
 Tudom. Én is el voltam keseredve és

egész nap azon törtem a fejem, hogyan

engeszteljelek ki.
 Láttalak, amikor visszafelé jössz

virággal a kezedben és bosszantani akartalak.

Eljátszottam a kis trükkömet még egyszer, de

eltévesztettem. Amikor kimondtam a nevet, már

tudtam, hogy lebuktam.
 Furcsa volt, már nem hittem neked és

becsengettem.
 Rájöttél, de nem mindenre – mosolygott

és egy kis diadal érződött a hangjában.
Átöleltem és hosszan megcsókoltam, csak

pihegett, mikor elengedtem.
 Te hogy tudsz csókolni! – sóhajtotta.
 Nem mindenkit, csak akit szeretek!
 Akkor te engem... - abbahagyta, rám

meredt kerek szemekkel, majd halkan folytatta

– mégis?
Csak mosolyogtam rá büszkén bólogatva.
 Én is szeretlek! – lehunyta a szemét

és várta a folytatást boldogan.
És akkor sajnos felébredtem!