Másnap Harrison százados következett, aztán Liedel főhadnagy, majd negyednap Cassidy százados. Ezek a férfiak rendre megvoltak neki eddig, de most valahogy tartózkodók lettek. Elvitték a lányt és szórakoztatták, de többre nem voltak hajlandók.
Johnny nyugodtan ült a kantinban kedvenc whiskys-pohara társaságában és nyugodt volt, a dolog működött.
Nyílt az ajtó és Eliza robbant be rajta. A fiúhoz szaladt, lecsapta a táskáját a pultra és elvette Johnny elől a whiskys poharat.
- Mondd, mi a fene ütött a férfiakba?
- Mi a baj velük? – mosolygott a lányra.
- Mind meghibbantak, vagy szüzességi fogadalmat tettek?
- Nem tudom – vonta meg a vállát a fiú és a lányt nézte. Elizán egy mélyen kivágott nyári ruha volt, ami csábosan sejtetni engedte a bájait, nagyon csinos volt.
- Nem tudod? – a lány hangja egyre ingerültebb lett – szerintem most hazudsz, na  kivele, meséld el szépen mit mondtál nekik!
- Én semmit.
Johnny hangja nyugodt bolt, inkább közömbös, ez idegesítette leginkább a lányt.
- Nem felelsz, azt akarod kiverjem belőled az igazságot?!
Már kiabált, a kantinban ivó férfiak csendesen felálltak és kimentek magukra hagyva őket, még a csapos is hátrament a raktárba valami ürüggyel.
- Hé, higgadj le – szólalt meg a fiú – ne csinálj botrányt!
- Ne csináljak botrányt? Azt hiszed te fogod megmondani mit csináljak?!
- Én mondom meg, mert te képtelen vagy józanul gondolkodni és most hagyd abba,  mert apád megtudja és mindkettőnknek annyi.
- Hadd tudja, már nem érdekel, azt csinálok amit akarok!
Johnny elkapta a lány csuklóját, megszorította és húzta ki a kantinból. Eliza ellenállt és mindenbe belekapaszkodott, de nem bírt a fiúval.
- Hagy békén és tűnj el az életemből – ordította – nem vagy az apám!
- Maradj csöndben! – kiáltott a lányra és felkapta, a hátára vette és szaladt a szobája felé. Eliza kapálózott és verte fiú hátát, de már nem kiabált. Benyitott a szobába, a lányt ledobta az ágyra és bezárta az ajtót.
- Idefigyelj, te elkényeztetett, akaratos liba, egyszer és mindenkorra értsd meg, hogy  nem teheted azt amit akarsz, nem játszhatod az akaratos kislányt, mert felnőtt lettél.  Egy felnőtt ember, aki felelős a tetteiért, megértetted?
Eliza tágranyílt szemmel nézett rá, még nem látta ilyennek a fiút, de egyetlen férfit sem. Dühös volt rá, de tisztelni is kezdte és egyre inkább tetszett neki. Most már kezdett rájönni mi mindent csinált és lejáratta a családja tekintélyét. Johnny folytatta.
- Én megígértem valamit Greg Wilson őrnagynak és be fogom tartani, ha tetszik neked,  ha nem. Vigyázok rád akaratod ellenére és még valamit megteszek, amit ugyan nem  ígértem meg: megnevellek! Mostantól kezdve minden lépésedről tudni akarok és nem  tűröm, hogy átverj, hogy kijátssz engem. Nem foglak elárulni, kiadni az apádnak, de  elvárom, hogy felnőttként viselkedj legalább három hónapig, amíg a szeretőd  visszaérkezik.
Johnny szándékosan használta a „szerető” szót, nem a „szerelmest”, mert dühös volt. Haragudott az őrnagyra, hogy belerángatta ebbe a megalázó játékba, de haragudott saját magára is, hogy elvállalta. Eliza arca már nem volt haragos, figyelmesen nézett a fiúra.
- Mondd miért csinálod ezt, nem hiszem el, hogy csak azért, mert megígértél valamit  Gregnek, más oka is van. Megmondod végre?
- Mert szeretlek!
- Tudom – mondta csendesen a lány – elég régen, más oka nincs?
- Nem elég? Mondd miért csinálod ezt?
- Mit csinálok?
- Elmész velük, rászállsz minden mozgásban lévő hímre és begyűjtöd a skalpjukat. Azt  hiszed ez jó játék? Azt gondolod, a többiek élvezik? Tetszel nekik, az igaz, meg jó  veled, de félnek is tőled. Eddig megtettek mindent, amit akartál, de most már rájöttek  valamire, arra, hogy veszélyes játékot űznek. A karrierjük mehet rá és ez már nem éri  meg nekik. Most már érted?
- Te most egy gyönyörű erkölcsi prédikációt tartottál nekem, akár meg is tapsolhatnám,  de nem teszem, mert hamisan csengett uram! Te prédikálsz nekem felnőttségről, meg  felelősségről, közben meg mit csinálsz, minden nőt begyűjtesz, de tőlem elvárod, hogy  felnőttként viselkedjek. Te is gyerek vagy még, egy szépfiú, akit szeretnek a nők és ki  is használod. Hát ne papolj nekem erkölcsről és viselkedésről, te ripacs!
- Ha nem lány lennél, most szájon vágnálak hülye liba! Nem látsz a szemedtől, nem  gondolkodol, nem veszed észre, hogy a világ körülötted megváltozott és benne én is?  A bál óta más ember lettem, megváltoztam és ezt egy lánynak köszönhetem, aki egy  pillanatra levette az álarcát és megmutatta milyen is valójában. Bíztam benne és nem  csalódtam egészen mostanáig.
- Ki az a lány?
- Te vagy, ha nem jöttél még rá. Valójában te tisztességes és rendes lány vagy, csak  valamiért szégyelled ezt. Nem akarod, hogy megismerjenek, hogy azt a lányt lássák  benned aki valójában vagy. Mondd miért csinálod?
- Mert megégettem magam – mondta csendesen Eliza – csalódtam valakiben, akit  nagyon szerettem és elhatároztam, hogy visszafizetem. Mindenkit megégetek és  elhagyok, hogy tudják milyen érzés az.
- Hülyeség, nem érted el a célod, mert rosszul fogtál hozzá. Nem hiszem, hogy akár  csak egy férfi is komolyan vett téged egy kivétellel.
- De elértem, te nem érted ezt – a lány hangja sírós lett – nem is értheted, mert te sosem  csalódsz, mert te nem leszel szerelmes, mint én, mert te mindent és mindenkit  félvállról veszel!
- Ez nem igaz, én is csalódtam, nekem is volt szerelmem, aki elhagyott és valami  nagyon hasonlót kezdtem csinálni, mint te, csak rájöttem, hogy ez nem vezet sehova.  Meg kellett változnom és komolyan vennem az életet, mert tudom, hogy túl rövid.  Nem elég ahhoz, hogy mindenkit megkapjak és arra is rájöttem, hogy az unatkozó  tisztfeleségeken kívül vannak még nők, akik komolyan veszik az érzelmeket és  szenvednek, ha elhagyják őket. Csak egyvalamire nem jöttem rá, hogy én is  megégethetem magam, hogy a szavaiddal éljek.
Hallgattak, percek teltek el, Eliza gondolkodott és az ágy mintáit nézte, Johnny a lányt.
- Az előbb valami kivételről beszéltél, kire gondoltál?
- Gregre.
- Csak ő a kivétel?
- Most már nem, van még egy.
- Ki az?
- Szerintem tudod.
- Csak nem magadra gondoltál? – mosolyodott el a lány.
- Hát kire, nincs más itt a szobában.

Másnap reggel egymást ölelve ébredtek, Johnny boldog volt és nyugodt. Eliza ébredezett, bevackolta magát a fiú karjaiba és hozzábújt.
- Jó reggelt kedves, hogy aludtál?
- Még ne ébressz fel, olyan szépet álmodtam.
- Sajnos nekem mennem kell, kezdődik a szolgálat, de te maradhatsz, ha akarsz.
- Én is megyek, megígértem Wendynek és Jenninek, hogy elmegyek velük vásárolni.
- Jó ötlet, holnap reggel, meg én kísérlek el oda, ahova akarod.

A napok egyre gyorsabban teltek és úgy tűnt a lány is megváltozott. A veszekedésük óta már nem kereste a férfiak társaságát, legtöbbször Johnnyval volt, vagy a barátnőivel és a szüleivel. Rákapott az olvasásra és naphosszat egy padon ült a parkban és falta a könyveket. A fiú is boldog volt, nem beszéltek szerelemről, de szenvedélyesen ölelték egymást, ha egyedül voltak valamelyikük szobájában. Johnny egyre többször gondolt rá, mi lesz, ha letelik a három hónap és Wilson őrnagy visszaérkezik.

Egy alkalommal ismét a kikötőből tartott visszafelé, mikor észrevette az iskolánál a gyerekeket. Kathlen Holmes tanárnő az úttesten állt széttárt karokkal, a gyerekek libasorba keltek át a forgalmas főúton. Johnny megállt, kiugrott a kocsiból és átszaladt a túloldalra, széttárt karokkal állította meg a szembe-forgalmat. A tanárnő mosolyogva nézte, a fiú rákacsintott és mikor a gyerekek átértek visszaszállt az autójába. El akart indulni, de a tanárnő belekapaszkodott a nyitott ablakba.
- Köszönöm – mondta mosolyogva és megsimogatta a fiú kezét.

Johnny és a lány a fiú szobájában feküdtek az ágyon, Eliza a fiú vállán nyugtatta fejét.
Már egy ideje hallgattak, egyikük sem akart beszélni, igaz téma sem volt, persze ma már nem kellett ahhoz témát keresni, hogy beszélgessenek. Úgy voltak vele, mint a régi házasok, ha eszükbe jutott valami, kimondták.
- Mi lesz velünk – sóhajtotta a lány.
Johnny ezt még nem hallotta tőle és a szívébe markolt a fájdalom. Hirtelen arra gondolt, csak megvonja a vállát ás azt mondja: semmi, mint eddig, de erre már képtelen volt. Megpróbálta elképzelni mi lesz, ha az őrnagy visszajön, de egy pontnál tovább nem jutott. Annál a pontnál, hogy végleg ki kell lépnie Eliza életéből, de azért válaszolt, azt mondta ki amit gondolt.
- Nem tudom.
- Én tudom – mondta a lány egy idő múlva – te kihajózol a Victoryval és elfelejtesz  engem.
- Ha már itt tartunk, te meg boldogan élsz Greggel, talán még feleségül is vesz.
Eliza nem válaszolt, elgondolkodva feküdt a fiú mellett. Nagyot sóhajtott.
- Én vagyok a hülye, minek kellett beleszeretnem katonatisztekbe! Folyton szolgálatban  vannak és elhajóznak hónapokra itthon hagyva a szeretteiket.
Johnny már nem csodálkozott, biztosan érezte, hogy a lány megváltozott, most már kezdi komolyan venni az életet. Hirtelen a tanárnő és a gyerekek jutottak az eszébe.
- Van erre egy jó megoldás, csak nem gondol rá mindenki.
- Mi az a jó megoldás? – fordult felé kíváncsian a lány.
- A gyerek. Ha van egy gyereked, már van kivel törődnöd és ez kitölti az életed, csak  sok nő félti az alakját, hogy nem lesz vonzó és inkább lemond a gyerekszülésről.
- Én nem féltem – válaszolta halkan Eliza és elgondolkodó arccal feküdt tovább.

Teltek a hetek és Johnny egyre rosszabbul érezte magát. Ideges volt és ingerlékeny, csak akkor nyugodott meg, ha Elizát maga mellett érezhette. Véglegesen és visszavonhatatlanul beleszeretett a lányba.
Egy reggel a faliújságon, ahol mindenki hirdethetett, egy cédulát talált, az Independent érkezését adta hírül. Egész nap mindenki az érkező hajóról beszélt, és arról, hogy rakéta támadás érte, ami két tengerész életébe került. A hadihajó megsemmisítő tűz alá vette a partmenti települést, ahonnan a rakétát indították és porig rombolta. Még volt egy mondat, ami felkeltette a fiú érdeklődését, arról szólt, hogy Greg Wilson őrnagy hősies tette mentette meg két további matróz életét és ezért felterjesztették soron kívüli előléptetésre.
- Azért nem kellett volna kiirtani egy egész települést egyetlen rakéta miatt – morogta Johnny és otthagyta a faliújságot.
Eliza csak árnyéka volt önmagának, tett, vett a fiú szobájában, rendet rakott, hogy elfoglalja valamivel magát, de amikor Johnny belépett, hozzászaladt és ölelte szorosan.
Szó nélkül ölelték egymást, a fiú lassan kibontakozott.
- Figyelj Eliza, most jobb lenne, ha otthon aludnál egyedül, mert holnap érkezik az Independent.
- Tudom – sóhajtotta a lány – te kimész a fogadásra?
- Kötelességem, de te is kijöhetnél.
- Nem – rázta meg a fejét Eliza – képtelen vagyok rá, majd délután meglátogatom.
- Én elmegyek, ki a városból ha akarod.
- Ne menj, legyél ott te is, kérlek!
- Rendben – mondta rekedten és elfordult, hogy a lány ne lássa a könnyet a szemében.

Másnap reggel a város felbolydult, katonazenekar hangja ébresztette a lakosokat, gyalog indult az ezred a kikötő felé. Johnny már kint volt a tisztekkel együtt és nézte, ahogy a hatalmas hajó méltóságteljesen beúszik a kikötőbe. Vezényszavak pattogtak, a motorok feldübörögtek, a hajó fékezett és lassan simult a kikötő mólója mellé. Kürtjel harsant, a hajókürt hangja egészen a városig hallatszott. A kikötőben dísztribünt építettek, egyetlen nap alatt készült el és a legénység családtagjai foglalták el. A dísztribün közepén egy elkerített részen néhány arany-vállapos főtiszt ült, az Admiralitás vezetői.
A rámpa a hajó oldalához simult, a főtisztek lassan, méltóságteljesen felsétáltak rajta. A fedélzeten vezényszavak pattogtak, a legénység vigyázzállásban várta a tisztek érkezését.
Sípjelek hangzottak, a parancsnok jelentett, a tisztek egyenként járultak a főtisztek elé és kezet fogtak velük. A fedélzeten két kis emelvényen egy-egy koporsó volt zászlóval leterítve, a hősi halottak koporsói.
Most két gyászruhás özvegy jött fel a rámpán, két tiszt kíséretében, lassan a koporsókhoz járultak, az egyikük nem bírta tovább, ráborult a koporsóra és zokogni kezdett, a másik nő csak állt lehunyt szemmel és már sírni sem tudott.
Johnny kiszáradt torokkal nézte őket, átérezte azt a rettenetes fájdalmat, amit ez a két nő érzett és rájött, hogy a felszín alatt milyen mély érzések húzódnak és néha kitörnek, amikor már nem bírják elviselni a fájdalmat.

A fogadás véget ért, a zenekar már eljátszotta a himnuszt és a főtisztek is távoztak, csak az özvegyek maradhattak és néhány tiszt az Akadémiáról. A tömegből most Greg Wilson lépett elő és Johnnyt kereste a szemével. Amikor meglátta, felderült az arca, félretolta a többieket és a fiúhoz sántikált. A két férfi némán nézte egymást, majd Greg megölelte a riválisát. Johnny nézte a férfi sötétbarnára cserzett arcát és egy forradást vett észre a bal füle mellett, aztán a kezét nézte, azon is volt egy forradás, egy égés nyoma.
- Megsebesültél? – kérdezte aggódva.
- Semmiség, akkor szereztem, mikor áthoztam a két raktárost a tűzön.
- Tűz volt a hajón?
- A rakétatalálattól, a raktár égett és senki sem mert bemenni, pedig két ember volt ott.
- És akkor te bementél értük – fejezte be a gondolatot Johnny és valódi tisztelettel nézett a férfire.
- Nem volt nagy ügy, ezeket csak azért szereztem, mert égett a ruha rajtam.
- A lábad is?
- A nadrágom is égett.
Johnny most vigyázzba vágta magát és tisztelgett.
- Alezredes úr tisztelettel jelentkezem!
- Hagyd már ezt – ölelte meg ismét a férfi – gyere, inkább keressük meg Elizát.
Johnny Greg karját fogva lépkedett le vele a rámpán, a férfi sántított elég erősen, hiszen a sebei még nem gyógyultak be teljesen. A tiszt zsákját is a fiú cipelte és éppen be akartak szállni a jeep-be, mikor a tömegből Eliza lépett ki és hozzájuk szaladt. Felugrott a férfi nyakába és ölelte, szorította magához. Johnny el akart fordulni, hogy magukra hagyja őket, de a lány utánanyúlt.
- Ne menj el, mondani akarok valamit.
- Ne most, majd holnap – mondta zavartan Johnny.
- Nem, én most akarom! – mondta határozottan a lány.
Eliza hátralépett és Gerg szemébe nézett, úgy mondta.
- Boldog vagyok, hogy visszatértél és szívből gratulálok az előléptetésedhez. Büszke  vagyok rád, hogy hős lettél, de valamit tudnod kell, én szeretem Johnnyt és tudom,  hogy ő is szeret engem, ezért őt választom.
Csend lett, a katonazenekar hangja és a közönség zsivaja csak háttérzajként hatott.
Johnny elsápadt és merően nézte a másik arcát, Greg is nehezen szólalt meg.
- Értem – mondta rekedten – és köszönöm, hogy őszinte voltál, ezek után én...
- Nem! – vágott közbe Johnny – ne mondd ezt, Eliza nem mondott igazat, ő még téged  szeret, nekem elmondta, csak hálás, hogy vele voltam.
- De én téged szeretlek! – kiáltotta a lány kétségbeesve.
- Nem, te mindkettőnket szeretsz, de őt jobban. Ez az igazság!
Megfordult és köszönés nélkül faképnél hagyta őket.

Már egy órája ült az Akadémia melletti parkban magába roskadva. Nem így képzelte a találkozást Greggel és az is meglepte, hogy Eliza nyíltan őt választotta. Lelkiismeretlenségnek érezte, hogy ott, a hős tengerész előtt elfogadja a lány döntését, időt akart nekik hagyni. Igaz, szerette a lányt és tudta, hogy az ő hatására változott meg, de tartani akarta magát a megállapodáshoz, nem akart közéjük állni.
- Majd csak lesz valahogy – mondta ki hangosan.
- Magában beszél? – hallott egy női hangot, megfordult, Kathlen Holmes állt a pad mellett mosolyogva.
- Valahogy úgy – válaszolta és felpattant.
- Ülj le kisfiam, jól feleltél! – nevetett a nő és leült mellé a padra.
- Nem zavarom?
- Dehogy – nézett rá most már mosolyogva Johnny.
- Pedig biztos zavarom, mert valakivel társalgott.
- Csak magamban beszéltem.
- Mindig ezt csinálja, ha valami csalódás éri?