Csak így.
-    Tudod egy bölcs ember egyszer azt mondta, hogy a szerelem, ha elmúlik átalakul,     szeretet lesz belőle, de ha ez nem következik be, akkor...
-    Akkor mi lesz?
-    Akkor tényleg el kell válni.
Zsuzsa hallgatott, elgondolkodva ült percekig, majd felemelte a fejét, Harryra tekintett komoly arccal.
-    Nagyon sokat beszéltél, de még nem mondtad meg te mit akarsz.
-    Vele szeretnék megöregedni.
Mielőtt Zsuzsa válaszolhatott volna, nyílt a kapu és hazaérkezett a család. Nagy zsivajjal tódultak be a kapun, a gyerekek egyfolytában az élményeiket mesélték. Zsuzsa felpattant és visszarohant a másik házba, Harry szomorúan nézett utána. A ház felé futott a lányok után, de megtorpant, meggondolta magát és a kerítéshez szaladt. Harry is odasétált.
-    Sokat beszélgettünk és jó volt, de még nem tudok dönteni, adj időt.
-    Rendben.
A kapuban István tűnt fel és nyomában Tamás lépett be kissé félve. Suzy látta és az arca hirtelen piros lett.
-    Zsuzsikám – kiáltott felé az apja – bejönnél, Tamás szeretne beszélni veled.
A nő megpördült és dühösen Harryra nézett.
-    Ezek nem értik meg, hogy utálom őt! – sziszegte, de gondolt egyet, átnyúlt a kerítésen, magához rántotta a férje fejét és szenvedélyesen megcsókolta. Percekig csókolóztak egymást ölelve a kerítés két oldalán, Tamás tétován nézte őket, majd megfordult és kisomfordált a házból.
-    Már elment – súgta Harry – de ne hagyd abba!
Zsuzsa képen legyintette és beszaladt a házba.

A házban már a vacsoraasztalnál ült a család, az apa a lányára nézett.
-    Tamás hol maradt?
-    Mit akarsz tőle? – kérdezett vissza Zsuzsa.
-    Találkoztunk vele és azt mondta beszélni szeretne veled.
-    De én nem akarok.
-    Miért, most már nagyon rendesen viselkedik, folyton idejár és rólad kérdezősködik.
-    Tőlem lehet a világ legrendesebb embere, akkor sem kell.
-    Rendben, nem akarom rád erőltetni, de gondold meg szívem, az az amerikai átvert     téged, megcsalt és elhagyott, miért ragaszkodnál hozzá?
-    Mert a férjem és ezt már megbeszéltük.
-    Hát válj el! Tegnap találkoztam egy ismerősömmel, bevinne egy ügyvédi irodába     írnoknak és már állásod is lenne.
-    Szóval menjek állásba, mert csak a nyakatokon élősködök, így gondoltad?
-    Nem, de miért tanultál olyan sokat, ha nem akarod hasznosítani?
-    Hasznosítom Amerikában.
-    Vissza akarsz menni?
-    Visszamegyek, már eldöntöttem.
-    Velünk mi lesz, ránk nem gondolsz?
-    Ti majd jól ellesztek Tamással! – felugrott az asztaltól és felrohant a szobájába. Dühösen ült le az ágyra, de közben a csókra gondolt és elmosolyodott.
-    Mi ütött ebbe a lányba – nézett most az apa Etelkára – egészen másképp beszél, mióta     a férje ideszemtelenkedett.
-    Majd beszélek vele – csitította az anya és a lányokhoz fordult.
-    Bogárkáim, vágjak még egy szelet kenyeret nektek?

Harry a verandán ült Angélával, a nő elgondolkodva nézte.
-    Most úgy tűnik, már nem vagy úgy elkeseredve.
-    Mert rájöttem engem szeret, csak a makacs büszkesége nem engedi, hogy ezt meg is     mondja.
-    Akkor nincs baj, lassan rájön, hogy csak veled lesz boldog.
-    És visszajön hozzám.
-    Te küldted el!
-    Végül már ő is el akart menni, mert szégyellte magát.
-    Na jó, vacsorázzunk, mit szólnál egy kis maradék lecsóhoz?
-    Remek!

Az éj leszállt, meleg nyári éjszaka volt, a Hold kibújt felhőtakarója mögül és sejtelmes fénybe vonta a kis kertet. Nyílt a kapu és egy titokzatos sötét alak settenkedett be rajta. Lábujjhegyen jött, hogy ne csapjon zajt, kinyitotta a kis szoba ajtaját, megtorpant, állt egy darabig, hogy a szeme szokja a sötétet, majd Harry ágyához lopózott. A Hold bevilágított a nyitott ablakon és kékes fénybe vonta az ágyat és a fiú alakját. Félig ki volt takarózva, mert melege volt, most nem horkolt, csak egyenletesen szuszogott. A sötét alak lehajolt és gyengéden megcsókolta a fiú száját. Harry felriadt, csak egy sötét alakot látott és a sötét alak a szájára tette a kezét jelezve, hogy ne kiáltson, majd a takarót felhajtva mellébújt.
Szenvedélyes ölelkezés kezdődött, ami hajnalig tartott, majd az alak kibújt és a hajnal első sugaránál eltűnt a szobából, mint egy kísértet.

Harry dúdolva borotválkozott és amikor kilépett a fürdőszobából felkapta Angélát, megforgatta és egy cuppanós csókot nyomott az arcára.
-    Mi történt Harry, hogy ilyen boldog vagy?
-    Itt volt éjjel! – súgta a fiú.
-    Na látod! – csak ennyi volt Angéla válasza.
Reggeli után a lányok átjöttek és egész nap az apjukkal voltak. Labdáztak, játszottak és fogócskáztak és nagyon boldogok voltak. Suzy csak egyszer jött ki megnézni őket, de nem akart beállni játszani közéjük. Később a nő kiült a kerti hintaágyra egy könyvvel, de nem sokat olvasott, folyton átlesett a másik kertbe.
Délután Angéla elérkezettnek látta az időt, kijött, intett Zsuzsának és a kerítésnél megtárgyaltál a tennivalókat.
-    Átmegyünk és beszélünk a szüleiddel, de most már ne játssz, vedd komolyan, mert     ez az utolsó beszélgetés. Harry holnap elmegy és csak rajtad múlik egyedül     megy-e.
-    Rendben – sóhajtotta a lány és elkomorult, nehéz és kemény beszélgetésre számított.
Délután aztán átmentek, nem csengettek, Angéla kulcsával egyenesen bementek a szobába. A család a nagy asztal körül ült. A gyerekek felugrottak és az apjukhoz szaladtak, átölelve a lábát.
-    Szia apu, de jó hogy itt vagy.
-    Lányok felmennétek a szobátokba – nézett rájuk szigorúan a nagyanyjuk.
-    De nagyi, hadd maradjunk!
-    Nem lehet, komoly dolgokról kell beszélnünk, na induljatok.
Harry a szemével intett nekik, a lányok értették és felszaladtak a szobájukba.
-    Mit óhajt uram? – nézett rá idegenül az apa, éreztette, hogy már nem kedveli.
-    Beszélni akarok magukkal – a „magukkal” szót megvetően ejtette, Angéla igyekezett hűen lefordítani.
-    Mi nem óhajtunk beszélni önnel.
-    Megmondaná mivel vádol?
-    Tudja azt jól kedves uram és nem értem mit akar még itt.
-    A feleségemért jöttem és csak azért nem viszem magammal szó nélkül, mert     becsülöm magukat annyira, hogy tisztázzak néhány kérdést.
-    Nincs mit tisztáznunk, mindent tudunk magáról.
Zsuzsa szótlanul ült az asztal mellett, de az arca egyre pirosabb lett. Harry figyelte őt és aggódott, nem tudta mikor fog robbanni a lány.
-    Akkor engem is világosítson fel, mert én nem tudom.
-    Rendben – mondta kimérten az apa – elmondom. Maga hazudott a lányomnak,     megcsalta átverte és csodálkozott, hogy el akar válni magától. Mondjak még többet?
-    Megkérem rá.
-    Megvádolta a legjobb barátját, hazugnak és becstelennek nevezte, közben nagyon jól     tudta, hogy maga volt a becstelen. Fűvel-fával megcsalta és utána számon kérte tőle,     hogy szerelmes mert lenni Bernardba. Azt hiszem ennyi elég és most arra kérem     távozzon. A lányom itthon marad az unokáimmal együtt és csak nekik köszönheti,     hogy egyáltalán szóba állok magával.
-    Értem, most már csak arra vagyok kíváncsi ezeket a vádakat kitől hallotta.
-    A lányomtól. Mindent elmondott sírva amikor megérkezett és mi visszafogadtuk,     mert maga nem érdemli meg, hogy a férje legyen!
-    Ezeket valóban tőled tudják? – nézett most Harry a feleségére.
-    Tőlem – mondta csendesen a nő.
-    És szerinted mennyi az igazság mindezekben a vádakban?
-    Minden igaz – mondta Zsuzsa és a férje felé fordult.
-    Akkor valóban nincs más dolgom, mint távozni...
-    Minden igaz – kiáltotta a nő és felpattant – de ellenkező előjellel! Én vagyok aki     megcsalta ezt az embert és öntelt módon azt képzeltem, hogy mindenben igazam     van. Nagyon eltúloztam a vádakat, mert csak sajnálatot akartam kelteni magam iránt     és elidegeníteni őt tőletek, mert féltem, rettegtem, hogy eljön, hogy megjelenik itt és a     fejemre olvassa a bűneimet! Én vagyok a hibás mindenért, de ő sem hibátlan.     Elengedett, pedig már mindent megbántam és kijózanodtam, de már nem hitt nekem.     Nagyon elrontottam mindent, ez az igazság!
A család ámulva ült a helyén, meg sem bírtak szólalni hirtelen, az apa arca piros volt a szégyentől, az anya lehajtott fejjel ült a helyén és hallgatott.
-    Mi van, nem bírtok megszólalni – mondta gúnyosan Zsuzsa – esetleg hozzak egy     pohár vizet, vagy bort? Felbontom a legjobb bort a pincében, amit Karácsonyra     tettetek félre!
-    Elég - mondta halkan a fiú – most már fejezd be.
-    Nem fejezem be, mert még nem mondtam el mindent. Elszaladtam gyáván magára     hagyva őt és az irodát, amit ketten hoztunk létre. Nem érdekelt mit gondolnak az     ügyfeleink, nem érdekelt mit csinál ő és ezzel tönkretettem a hírnevünket. Ezért nem     tudom elégszer a bocsánatát kérni.
-    Miről beszélsz kislányom – tért magához az apa – vissza akarsz menni vele?
-    Visszamegyek, ha még akarja.
-    De neked már itt a helyed és már állást is szereztem neked!
-    Állást szereztél? – lett gúnyos hirtelen a lány hangja – írnok lehetek egy ügyvédi     irodában éhbérért. Nálunk a titkárnő is százszor annyit keres. Társtulajdonosa     vagyok egy jóhírű ügyvédi irodának, amit ketten teremtettünk a semmiből,     gondolod, hogy felcserélem ezt egy írnoki állással? Ráadásként Tamással, aki az első     adandó alkalommal megcsal majd.
Most a fiú felé fordult.
-    Visszafogadsz engem?
-    Teljes szívemből.
-    Már nem haragszol rám?
-    Most már csak szégyenkezem, én nem lettem volna képes ilyen mértékű őszinteségre.
Most az apa felé fordult.
-    Megengedik, hogy kifizessem Suzanne költségeit, amit itt fogyasztott?
-    Meg akar sérteni? – nézett rá István.
-    Nem akarom megsérteni, bár maga megtette minden szavával, de nem haragszom.
Harry most a feleségére nézett elgondolkodó arccal.
-    Látod szívem, most éltük át házasságunk első komoly válságát.
-    Tudom, szerinted lesz több is?
-    Az csak rajtunk múlik.
-    Akkor indulhatunk drágám?
-    A holnapi géppel, de remélem velem alszol ma éjjel Angélánál?
-    Úgy mint tegnap éjjel? – Suzy arcán huncut mosoly jelent meg.
-    Nem úgy, mert reggel eltűntél, pedig kerestelek.
-    Az csak egy tündér lehetett, vagy egy boszorkány.
-    Inkább egy gyönyörű boszorkány.

Az éjszaka egymás karjában találta őket és a hajnal is. Harry arra ébredt, hogy valami nagy súly nyomja a mellét. Kinyitotta a szemét és Suzy fenekét pillantotta meg, a mellén ült.
-    Leszállnál szívem, nem kapok levegőt!
-    Csak ha mondasz valamit.
-    Na jó, szeretlek!
Nyílt az ajtó és a két kislány robbant be rajta.
-    Apu, anyu, mikor indulunk haza?