Két férfi beszélget VII.

Y a budai lakópark bejárata előtt ácsorgott és az óráját nézte idegesen.

-         Mindig késnek – dohogott – fogadjunk valamelyik nőre kellett várni!

A barátaikkal megbeszélte, hogy a bejárat előtt megvárja őket, ne bolyongjanak a szép társasházak dzsungelében. Ő már járt X-nél, tudja hol van a XXII-ik lakás, majd együtt felmennek. Már fél órája ácsorgott ott, igaz, korábban ért ide néhány perccel, de a várakozás már az idegeire ment.

Egy autó kanyarodott a bejárat mellé, négyen szálltak ki belőle, Z, a felesége Ágota, Jolán és végül Kamilla.

-         Ne haragudj – lépett hozzá a nő – miattam késtünk, mert a fodrászom...

-         Már fél órája várok! – vágott közbe Y.

-         Mondtam, hogy ne haragudj – lépett közelebb Kamilla és megcsókolta a férfit.

-         Rendben – szállt el a haragja Y-nak – induljunk.

Már a széles lépcsősoron caplattak, Z megjegyezte:

-         Jó, hogy megvártál, sose találtam volna ide!

-         Én is félórát kerestem a múltkor és hiába kérdeztem meg két embert, egyik sem tudta.

-         Aki ezt tervezte, le kéne törni a kezét! – morogta Jolán az örök elégedetlenkedő.

Kissé lihegve álltak meg a lakás előtt, Y kicsit várt, hogy megnyugodjanak, főleg a nők, majd megnyomta a csengőt. Az ajtó szinte azonnal kinyílt, X állt előttük mosolyogva.

-         Idetaláltatok?

-         Ide – válaszolta szarkasztikusan Jolán – ha nem vár meg Y, még mindig bolyonganánk.

-         Pedig nincs messze a bejárattól, ha a vörös ház mellett átvágtok a füvön, rögtön itt vagytok – mutatott a szomszéd házra.

-         Körbevezettél? – csodálkozott Y-ra Z.

-         Arra mentem, amerre ismertem a járást – vonta meg a vállát a férfi.

-         Ne mérgelődj – mondta X – inkább gyertek be!

-         Te ez gyönyörű – álmélkodott Ágota, Jolán is csodálkozva nézett körül.

-         Engedd meg, hogy bemutassam Kamillát – fordult Y a házigazdához.

-         Boldog vagyok, hogy megismerhetlek – bókolt a férfi, Kamilla elpirult.

-         Gyerekek, nem baj, ha a teraszon terítettem, olyan szép az idő.

-         Nagyon jó, a friss levegő jót tesz – mondta Z.

-         Itt nagyon tiszta, nem szennyezi a város!

-         Nagyon drága lehetett – jegyezte meg Jolán egy kis irigységgel a hangjában.

-         Nem volt olcsó, de megérte – ütötte el a dolgot X – üljetek le, rögtön hozok valamit.

-         Segítek! – ugrott fel Jolán is kiszaladt a házigazda után.

Az asztal körül álltak és mosolyogva figyelték a házigazdát kezükben pohárral.

-         Nem tudom mit szokás ilyenkor mondani – X kissé zavarban volt – de azért ihatunk erre a lakásra, vagy nem?

-         Igyunk arra, hogy itt jól érezd magad! – találta fel magát Z.

-         Igyunk arra, hogy sose ázzon be! – mondta Jolán.

-         Igyunk arra, hogy sose legyél itt beteg! – jegyezte meg Ágota, Kamilla Y fülébe súgott valamit, a férfi elmosolyodott és poharát felemelve megszólalt:

-         Igyunk a barátságra!

Kényelmesen hátradőlve ültek az asztal körül a fonott székekben, a szavakból már kifogytak és a kis uzsonna is elfogyott már. X elgondolkodva ült már percek óta, most megszólalt.

-         Gyerekek, elmesélnék valamit, ha nem bánjátok.

-         Megint valami tragikus történet? – nézett rá Z.

-         Nem, ez egészen más, igaz meglepő, de inkább vidám.

-         Halljuk! – mondták a nők és előredőltek a karosszékekben.

-         Kiről szól – kérdezte Y – valamelyik ismerősünkről?

-         Nem, idegen, a munkahelyemen hallottam, erről beszél mindenki már napok óta.

-         Kezdj hozzá! – szólalt meg ismét Z.

-         Elmesélted a barátnőm történetét? – kérdezte halkan Kamilla Y felé fordulva.

-         Csak X-nek – súgta vissza a férfi.

-         Akkor jó.

Minden szem X-re tapadt, kíváncsian várták a történetet.

-         Szóval ez itthon játszódik, a hősei is magyarok, az egyik a kollégám, Péternek hívják.

-         Nem ismerem – szólt közbe Y, de ijedten elhallgatott, tudta, hogy X utálja, ha közbeszól.

-         Folytatnám – nézett szemrehányóan X a barátjára – de előbb hozok be innivalót! – ugrott fel, mert látta, hogy Jolán az üres poharát nézegeti.

-         Ne menj el! – kiáltott utána Ágota és szemrehányóan nézett a barátnőjére, de a férfi már nem hallotta.

-         Már itt is vagyok – robogott ki a teraszra X kezében két üveggel – tölthetek?

-         Köszönöm - rebegte Jolán, de nem mert Ágotára nézni.

X leült a helyére, körbenézett, mindenki előtt tele pohár és figyelmesen néznek rá.

-         Tehát ott tartottunk, hogy Péter a fiatal kollégánk nősülni készült, el akarta venni a barátnőjét, de közbejött valami.

-         Mi jött közbe? – kérdezte Jolán – az esküvőnél nincs fontosabb!

-         Egy kiküldetés – nézett rá X, de nem volt szemrehányó a hangja.

-         Akkor vásároltuk az új gépeinket – folytatta magyarázó hangon – és nem akartuk a szervizét idegenre bízni, tehát Pétert kiküldtük egy tanfolyamra Dániába.

-         Miért nem mást küldtetek ki – csodálkozott Ágota is – hiszen ő nősülni készült!

-         Nem tudtuk, nekünk nem árulta el. Ezt a történetet is csak jóval később mesélte el, de nem lövöm le a poént, úgy mondom tovább, ahogy időrendben következik. Szóval Péter ment a tanfolyamra, mert neki villamosmérnöki diplomája van. A kiküldetést látszólag örömmel fogadta, mi nem sejtettünk semmit. Március vége volt, a tanfolyam egy hónapig tartott és a fiú már április végén itthon is volt. Nem mesélt semmit, a tanfolyamról jelentést írt, a dologi kiadásokkal rendesen elszámolt és csak annyit mondott, hogy jól érezte magát.

-         Valaminek történnie kellett, ha az esküvő meghiúsult – szólt közbe Y.

-         Nem hiúsult meg, ott még nem tartunk! – nézett rá most már kissé ingerülten X.

-         A többit már Péter szavaival mondom, mintha ő mesélné.

-         Volt egy barátnőm, Anna, szép magas, szőke lány, hosszú combokkal... már egy éve együtt jártunk, mikor elhatároztam, hogy feleségül kérem. Jól kijöttünk egymással, csak keveset veszekedtünk és hát szóval... szerettem őt.

-         Csak szeretted, múlt idő? – kérdeztem tőle.

-         Nem, most is, csak ő már nem...

-         Értem, kiszeretett belőled.

Péter elgondolkodva ült a helyén és a padlót bámulta, elég hosszú idő után válaszolt.

-         Amikor kiderült, hogy tanfolyamra megyek, beszéltem vele, megegyeztünk, hogy vár a repülőtéren, amikor hazaérek, de nem volt ott. Megpróbáltam felhívni, de a mobilja ki volt kapcsolva. Vártam fél órát, nem jött, hát hazamentem. Másnap újra próbáltam, de most is csak a géphang jelentkezett, azt mondta, ez a szám nem kapcsolható. Nagyon el voltam keseredve, elhiheted.

-         Gondoltam, de mi történt?

-         Most következik. Felmentem hozzájuk este, nem szívesen tettem, mert az anyját nem kedvelem, mindig ellenségesen viselkedett velem, mintha valami kocsmatöltelék lennék. Becsengettem és már vártam, hogy az anyja nyit ajtót, de Anna volt. Hidegen végigmért, a köszönésemet sem fogadta.

-         Mi van, mit akarsz? – kérdezte, de nem állt félre az ajtóból, nem engedett be.

-         Ezt inkább én kérdezném, nem jöttél ki a reptérre, a telefonod kikapcsolva, mi a fene történt?

-         Egy ideig csak nézett rám hideg tekintettel, majd, mintha csak folytatná, mondta:

-         Beszéltem a menyasszonyoddal.

-         Mit csináltál? – néztem rá döbbenten.

-         Jól hallottad, beszéltem vele és megtudtam, hogy augusztusban lesz az esküvőtök.

-         Mi lesz? Nem értem! – nagyon buta pofát vághattam, mert keserűen elmosolyodott.

-         Én már értem, csak azt nem, mit akarsz most tőlem.

-         Te azt hiszed, hogy én...

-         Azt! - vágott közbe – te nem Dániában voltál, hanem Pécsett Rebekánál!

-         Döbbenten néztem rá, még tiltakozni sem tudtam, legvadabb álmomban sem gondoltam, hogy ezt fogja a fejemhez vágni.

-         Ezek szerint te Pécsett voltál annál a Rebekánál, nem a tanfolyamon? – kérdeztem tőle, pedig tudtam, hogy nem igaz.

-         Egy fenét, mit képzelsz, pont te mondod ezt, hiszen láttad a jelentésemet, meg az elszámolást, a Koppenhágai hotelszámlát...

-         Tudom – vágtam közbe, csak egy pillanatig arra gondoltam, hátha.

-         Amikor Anna ezt a fejemhez vágta már kezdtem mindent érteni, de még nem volt vége, amit ez után mondott betett nekem.

-         Mit mondott?

-         Szóval nem válaszolsz, tehát minden igaz!

-         Nem! – kiáltottam – honnan veszed, ki mondta neked?

-         Nem érdekes és most menj, hagyj békén! – a végét már kiáltotta és az arca könnyes volt.

-         Szóval nem mondod meg – próbáltam meg támadni, mert tudtam, ha védekezek sokkal rosszabb.

-         Nem mondom, mert igaz, te átvertél, a fogadkozásod csak hazugság volt, az ígéreted is, hogy elveszel. Minden hazugság volt!

-         Igazad van, hazugság volt – emeltem fel a hangomat én is – minden amit neked mondtak rólam!

-         Az volt hazugság, amit te mondtál, az ígéreteid, a csókok, az ölelések, csak azt nem értem mire kellettem neked! Csak azért, hogy ne unatkozzál itthon?

-         Csak álltam és a fejem ráztam.

-         Ez nem lehet igaz, nem hiszem el – motyogtam, de meghallotta.

-         Hozzámegyek Jánoshoz, megkérte a kezem, mi is augusztusban esküszünk.

-         Mit csinálsz? – léptem közelebb, de ő hátralépett.

-         Ne érj hozzám!

-         De hát őt nem szeretted soha, mindig azt mondtad, idegesít a fölényes modora!

-         Hozzámegyek, mert megkért és anyám is kedveli – hagyta figyelmen kívül a megjegyzésemet.

-         Ezt most már végképp nem értem, elhittél rólam egy hazugságot és hozzámész ahhoz az emberhez, akit eddig utáltál, mondd mi a fene történt veled?

-         Velem semmi, csak veled és most már elegem van, menj haza!

-         Nem, ezt meg kell beszélnünk, be tudom bizonyítani, csak hallgass meg... – nem folytathattam, mert az ajtóban megjelent az anyja és ellenségesen nézett rám.

-         Kihívtam a rendőrséget – mondta – letartóztatják, ha nem tűnik el azonnal!

X itt megállt, elgondolkodó arccal nézte a terítőt, a gondolatait szedte össze, hogy folytathassa.

-         Ez furcsa – jegyezte meg Ágota – még nem hallottam ilyet.

-         Én igen – szólalt meg most Kamilla először a délután folyamán – a barátnőm mesélt egy hasonló esetről, csak ott a fiú tisztázhatta magát és kibékültek, de egy hónap múlva kiderült, hogy mégis igaz volt.

-         Ez szuper! Szerencsétlen lány két szék közül a pad alá került! – jegyezte meg Ágota epésen.

-         Ebből is látszik, hogy a pasik milyen szemetek tudnak lenni – mondta halkan Jolán, de a többiek nem reagáltak rá.

-         Ez másként alakult – szólalt meg X és folytatta.

-         Nem maradtam tovább – folytatta Péter – hazamentem, de képzelheted mennyire el voltam keseredve, nem annyira az intrika miatt, hanem azért, mert Anna inkább nekik hitt, elhitt rólam minden hazugságot. Úgy éreztem nem szeret igazán.

-         Minden lány hisz az anyjának – szóltam közbe.

-         Tudom, de akkor sem értettem.

-         Mi lett ezután?

-         Nem találkoztunk egy hónapig. Én megpróbáltam beszélni vele, de a telefonja nem válaszolt. Megvártam a munkahelye előtt, de ő visszarohant és a biztonsági őrrel jött ki.

-         Akkor hogyan beszéltél vele mégis?

-         Egy trükkel, de az már csak az esküvő előtt történt.

-         Addig nem is beszéltetek?

-         Vele nem sikerült, de a legjobb barátnőjével igen.

-         Szóval nem adtad fel – néztem rá mosolyogva.

-         Úgy nézek ki? – vigyorgott vissza rám.

-         Akkor mesélj!

-         Tehát felkerestem Izát, Anna barátnőjét és ő hajlandó volt beszélni velem.

-         Nem az a lány, aki egyszer veled volt itt?

-         De ő az, nem jártunk, illetve én akartam, de megmondta, hogy semmi esélyem, Jánossal jár, őt szereti.

-         De az előbb azt mondtad, Anna hozzá akar menni!

-         Igaz, azért kerestem meg őt, mert emlékeztem, hogy együtt jártak. Fogadott, de mindjárt nekem esett.

-         Mi van veled, beszélj, mi ez a pécsi menyasszonyügy?

-