hagyta el a torkát.
- Sok boldogságot – nyögte és a hangja, mintha a pincéből jönne, üresen kongott.
- Köszönöm, de várjunk még a jókívánságokkal. Holnap indulok, az út csak három  hónapig tart, a Perzsa öbölben horgonyzunk majd megerősítésképpen. Ez nyílt titok,  mindenki tudja, de nem árt, ha nem beszélsz róla.
- Eliza tudja?
- Megmondtam neki.
- Tőlem mit vársz?
- Hogy vigyázz rá.
- Értem és mi lesz, ha szerelmes lesz és engem választ?
- Benne van a pakliban, de inkább veled legyen, mint másokkal, érted?
- Azt is tudja, amit most mondtál el?
- Nem, illetve nem egészen így. Azt elmondtam, hogy megkérlek, vigyázz rá, csak azt  nem, hogy miért.
- Nem kérted meg a kezét?
- Nem, mert az kötelezné és nagyon furcsán jönne ki, hogy téged mellérendellek.  Bocsánat a rossz kifejezésért, de nem tudom másként mondani. Nem kértem tőle  fogadalmat, még azt sem, hogy ne legyen másokkal, de meg szeretném akadályozni,  azért kérlek téged. Tudom, hogy téged is szeret, de bízom benne, mint ahogy most is,  ha hazajövök, visszatér hozzám.
- Furcsa kérés – nyelt egyet a fiú – nem tudom mit feleljek rá.
- Csak azt, hogy elvállalod.
Johnny lehajtott fejjel ült a helyén, először tiltakozni próbált, de aztán valami az eszébe jutott, kezdte érteni a férfit.
- Talán én is ezt tenném? – gondolta, de nem mondta ki hangosan.
Ismerte a tisztfeleségeket és tudta, a hosszú távollétek próbára teszik a szerelmet és a hűséget. A legtöbb nő nem bírja és inkább vigasztalódik másoknál, de nem hagyja ott a férjét. Lassan az őrnagyra emelte a szemét.
- Jól meggondoltad? – kérdezte.
- Napok óta töröm a fejem különböző megoldásokon, de aztán kapóra jött Eliza  vallomása. Magától mondta el, hogy veled jár és megkérdezte féltékeny vagyok-e.
- Mit feleltél?
- Azt, hogy nem, mert eszembe jutott ez a megoldás.
- Megmondtad neki is?
- Nem, mert... illetve nem így, azt mondtam megkérlek, hogy vigyázz majd rá, de ezt  úgy mondtam, olyan kifejezésekkel, hogy arra értse, fizikailag, vagyis védelmezd őt.
- Értem.
- Van még valami, ezt később akartam elmondani, a Victory állomány-listája  megnyílik, amikor a próbaútról visszatér és te állsz az első helyen a tiszti állományt  illetően.
- Honnan tudod? – élénkült meg a fiú.
- Vannak forrásaim a Hadügyben – mosolyodott el Wilson.
- Szóval üzletet ajánlasz – sóhajtotta Johnny – ha elvállalom Eliza védelmét, beajánlasz.
- Ettől féltem – dőlt hátra a férfi – félreértesz, én akkor is téged ajánlottalak volna, ha  nem vállalod el, vagy nem jársz Elizával, mert te vagy a legalkalmasabb.
- Köszönöm – sóhajtotta, majd a férfi szemébe nézett.
- Elvállalom!
- Remek és most beszéljük meg a részleteket.
Johnny Richmondot reggel egy altiszt ébresztette, fél öt volt és csodálkozott, hogy mi van. Az alvástól meg a tegnapi whiskyzéstől bedagadt szemmel nyitotta ki az ajtót, az altiszt vigyázzba vágta magát.
- Százados úr jelentem, Wilson őrnagy úr várja a társalgóban.
- Köszönöm, mondja meg az őrnagy úrnak pár perc múlva lent vagyok.
Becsukta az ajtót és kissé bambán bámult, de aztán eszébe jutott minden. A tegnapi beszélgetés és a furcsa kérés, ami először megdöbbentette, de aztán igazat adott a férfinek.
Összekapta magát és kissé borostásan, de kifogástalan öltözékben leszaladt a társalgóba.
- Örülök, hogy lejöttél – nyújtotta a kezét mosolyogva Wilson.
- Én is – morogta nem túl kedvesen a fiú.
- Látom kissé másnapos vagy, de nem baj. Kivinnél a kikötőbe, útközben  beszélgethetnénk.
- Természetesen – morogta Johnny és a telefonhoz lépett.
- Ne hívd a garázst – szólt közbe az őrnagy – már kihoztam a Jeep-et.
A folyosón Eliza tűnt fel, nem volt jókedve, szomorú arccal és kisírt szemmel jött hozzájuk.
- Nem tudtad elintézni? – nézett Gregre.
- Sajnos nem, felsőbb parancs, de ne aggódj, Johnny majd vigyáz rád.
- Nem kell engem pesztrálni – tört ki a lány – el leszek egyedül is!
- De sokkal nyugodtabb leszek, ha őt melletted tudhatom.
- Jól van – eresztett le Eliza – a kedvedért elviselem.
- Szia Eliza – szólalt meg Johnny, a lány ránézett, az arca nem volt túl barátságos.
- Szia, nem vettelek észre.
Wilson megölelte a lányt és megcsókolta, nem vadul, vagy szenvedélyesen, csak búcsúzóul.
- Induljunk! – fordult a fiú felé, felvette a zsákját és energikus léptekkel kiment a társalgóból.

A kikötő felé tartottak, Johnny szótlanul vezetett, Greg is a gondolataiba merült. Már majdnem a kikötőnél szólalt meg.
- Azt hiszem megállapodtunk, de ha van még kérdésed, tedd fel.
- Mikor jössz vissza?
- Ha minden jól megy, mához pontosan három hónapra, de ki lesz írva a faliújságra is.
- Ha minden jól megy? – ismételte meg a fiú és a másikra nézett.
- Háborús övezetbe készülünk, nem tudom mit hoz a sors, a terv szerint visszatérünk  három hónap múlva.
- Úgy legyen!
- Figyelj, még valamit el akarok mondani, de ez is titok – halkította le a hangját az őrnagy.
- A Victoryval baj van.
- Csak nem a navigációs rendszer? – rémült meg a fiú.
- Nem, személyes probléma, de a küldetés sikerét veszélyeztetheti.
- Kivel van baj?
- Bereczky századossal.
- Mit csinált?
- Semmit, az a baj. Egyébként kötekedő, összeférhetetlen ember, nagyon sok problémája  van vele Walters parancsnoknak és semmihez sem ért.
- Kellett nekik a protekciós fiú! – mosolyodott el Johnny.
A Portsmouth-i katonai kikötő bejáratánál az őr csak tisztelgett és továbbengedte őket.
Az Independent, a brit Királyi Flotta zászlóshajója büszkén magasodott a kikötőben, a fedélzeten a tengerészek vigyázzban álltak, mert a rámpán egy főtiszt tűnt fel. Lassan lépkedett, mindent megnézett, rövidre nyírt ősz haja fedetlen volt, nem mosolygott, inspekciózni jött és az indulást ellenőrizni.
- Ez Filby tábornok, hat csillagos főtiszt, a hadsereg veteránja. Vigyázni kell vele, mert nem tudjuk mit kifogásol, nem árulja el, aztán a Hadügyből lejön a minősítés. Olyankor fejek szoktak repülni – mondta halkan Wilson, mintha az öreg főtiszt hallaná.
- Mit csináljunk? – súgta Johnny.
- Megvárjuk, míg elmegy, nem akarok beszélni vele!

Fél óra múlva Wilson a rámpán állt és a fiú kezét szorította.
- Akkor ahogy megbeszéltük, majd írok neki és remélem nem lesz semmi baj.
- Nem lesz, ne aggódj.
Hirtelen megölelte a fiút és felszaladt a rámpán, Johnny megfordult és leballagott. Egykedvűen ült be a kocsiba és visszaindult a városba. Nem tudta mit fog csinálni, nem volt terve, de nem is gondolkodott rajta.
- Majdcsak lesz valahogy – vonta meg a vállát és indított.
Már beért Southamptonba, elgondolkodva vezetett és az utolsó pillanatban vette észre, hogy a gyalogátkelőhelyen gyerekek mennek át. A fékre lépett és sikerült megállnia egy méterrel az út közepén álló, karját kitáró tanárnő mögött. A gyerekek rémült arccal torpantak meg, de aztán megnyugodva folytatták az átkelést. Amikor minden gyerek átért, a nő megfordult, a kocsihoz lépett és szigorú arccal szólalt meg.
- Uram, legközelebb nemzetiszínű zászlóba fogok öltözni, hogy időben észrevegyen!
- Sajnálom asszonyom, bocsásson meg – nézett a nőre sajnálkozó arckifejezéssel.
Egy ideig nézték egymást, kissé tovább, mint indokolt lett volna, aztán a nő elmosolyodott
- Kathlen Holmes vagyok – nyújtotta a kezét.
- Richmond százados – mosolygott már a fiú is – és még egyszer sajnálom.
- A Tengerészeti Akadémiáról?
- Igen asszonyom, de látom ön tanár.
- Innen az általános iskolából. Hát vigyázzon magára és a hazára – mondta a nő és elfordult.
- Maga meg a gyerekekre! – kiáltotta Johnny és indított.
Johnny mosolyogva csóválta a fejét, ezt a nőt még nem látta és tetszett neki sötétbarna hajával és nagy, meleg barna szemeivel. Már arra gondolt, megvárja egyszer az iskola előtt, de eszébe jutott Eliza és elhessegette a gondolatot.

Hazament a kis szobájába, Elizát nem kereste meg, előbb át kellett gondolnia a dolgait. Megpróbált valami tervet kieszelni, de semmi sem jutott az eszébe. Amíg így búslakodott, kopogtak, de mielőtt felállhatott volna, nyílt az ajtó és belépett Eliza. A fiú elé állt és nézte szó nélkül, majd a karjába vetette magát az ágyra lökve.
- Ne, ezt ne csináld! – próbált védekezni Johnny, de a lány nem hagyta magát.
- Szeress, ne kérdezz! – kiáltotta és ajkát a fiú szájára szorította.
Fél óra múlva csak feküdtek egymás mellett, Eliza feje a fiú vállán pihent.
- Mi volt ez – kérdezte Johnny – alig ment el a barátod, már ideszaladsz?
- Nem örülsz neki?
- Nem örülök, te őt szereted, nem engem, mit akarsz tőlem?
- Én mindkettőtöket szeretlek.
Erre már nem tudott válaszolni. Tulajdonképpen örült, hogy a lány hozzászaladt és nem egy idegenhez, de azért valami zavarta, Eliza állhatatlansága.
- Mondd, mi volt az a nagy titkolózás – nézett a fiú szemébe – amit még nekem sem  szabad tudnom?
Johnny megijedt, nem mondhatta el mit beszélt meg az őrnaggyal, de azért kapásból válaszolt.
- A Victoryról beszélt.
- A Victoryról, nem hiszek neked.
- Pedig arról, azt mondta baj van a személyzettel és a küldetés sikere forog kockán.
- Kivel van baj? – kérdezte Eliza komoly hangon.
- Bereczky századossal.
- Gondoltam és most mi lesz?
- Nem tudom, azt mondta, hogy amikor visszaérnek az első útról, megnyílik az  állomány-lista és én vagyok az első számú jelölt.
- Értem, ezt ő intézte el?
- Nem tudom, lehet.
- Ő intézte, ez rávall, nem tudtam elképzelni miért beszél olyan sokat rólad.
- Miket mondott rólam?
- Állandóan dicsért.
- Nem volt féltékeny?
- Nem és ezen csodálkoztam leginkább.
- Szerintem azért csinálta, hogy engem elküldjön mellőled amikor visszatér.
- De addig itt vagy?
- Rám bízott, hogy vigyázzak rád, ügyes húzás volt.
Eliza nem válaszolt, elgondolkodott és valamire rájött, de nem beszélt róla, csak sejtelmesen mosolygott.
- Próbára teszem – gondolta a lány és már vidáman tervezgette a másnapot.

Reggel, amikor felébredt, a lány már nem volt a szobában. Felöltözött és arra gondolt mit kezd a szabadnapjával, de ekkor Eliza jutott az eszébe és elkomorult. Most már bánta, hogy elvállalta ezt a megbízatást, hogy vigyázzon rá, mert már tudta, egy perc nyugalma sem lesz három hónapig.
Felöltözött és leszaladt a kantinba reggelizni. Az étkezőben meglátta a lányt, egy fiatal hadnaggyal beszélgetett és nagyokat kacagott. Johnnyt elöntötte a harag, arra gondolt, hogy odarohan és leteremti a lányt, de eszébe jutott, hogy ez lenne a legrosszabb.
Úgy tett, mintha nem venné észre. Már a második kávéját itta, mikor a lány melléült.
- Thomas megígérte, hogy elvisz lovagolni, úgyhogy ma felmentést kapsz, nem kell  rám vigyáznod.
- El akarsz menni Embert főhadnaggyal – csodálkozott a lányra – hiszen neki  menyasszonya van.
- Lehet, hogy már nincs – vonta meg a vállát Eliza.
- Megkérdezted?
- Nem, de ha el akar vinni, lelke rajta.
- Nem mehetsz el – akarta mondani, de idejében lenyelte, csak a kávéjára koncentrált, nem nézett a lányra.
- Na nem is örülsz? Minden nap lesz valaki, aki vigyáz rám, te meg azt csinálsz, amit  akarsz.
- Nem ebben állapodtunk meg – mondta csendesen.
- Nem velem állapodtál meg! – mondta a lány epésen.
- Igazad van, de megígértem Gregnek, hogy vigyázok rád és meg is teszem, ha akarod,  ha nem! – mondta már keményen a lány szemébe nézve.
- Ezek szerint, ha valamit akarok, engedélyt kell kérnem tőled?
- Szükségtelen, csak tudni akarom hol vagy.
- Ebből elég – ugrott fel a lány – azt csinálok, amit akarok, eddig is ezt tettem, nem  kérek engedélyt tőled!
Kirohant az étkezdéből. Johnny elkeseredetten ült tovább a helyén, majd gondolt egyet, felpattant és a belső telefonhoz nyúlt, hívta Embert főhadnagy szobáját. A telefont felvette valaki.
- Richmond százados.
- Embert főhadnagy, jelentkezem!
- Figyelj Tomi – váltott tegezésre – Elizáról van szó, az apja megtudott valamit és  figyelteti, engem bízott meg az őrzésével.
- Ezt miért mondod el nekem?
- Mert úgy tudom veled akar menni lovagolni.
- Már ezt is tudod? – csodálkozott el a főhadnagy.
- Én mindent tudok, ezért azt tanácsolom ne legyen semmi huncutkodás, megértetted?
- Megértettem.
- A karriered forog kockán és ha tudod, mondd el ezt mindenkinek, de diszkréten,  világos?
- Világos, megértettem.
Letette a telefont és már nem volt annyira ideges.

Eliza csak késő délután került elő és nem volt vidám.
- Jól szórakoztál? – nézett rá a fiú.
- Thomas egy hülye – morogta, de nem magyarázta meg mire gondolt.
- Merre jártál? – adta tovább az ártatlant a fiú.
- Csak a város melletti réten lovagoltunk – sóhajtotta és vetkőzni kezdett.
- Ne menjünk el vacsorázni és táncolni?
- Most? – csodálkozott a fiúra.
- Most, mert holnap szolgálatban leszek.
- Jó, átöltözöm, negyed óra múlva értem jöhetsz.

Vacsoráztak és táncoltak a város legjobb szórakozóhelyén, Eliza látszólag vidám volt, de nem tudta teljesen elrejteni, hogy valami bántja, gondterhelt volt és ez rányomta bélyegét a viselkedésére. Johnny hazakísérte, most nem akart a fiúval aludni, gondolkodni akart.
Eliza éjjel nyitott szemmel feküdt az ágyán sokáig és gondolkodott, megpróbálta megmagyarázni magának milyen változás okozhatta, hogy azok a fiatal tisztek, aki eddig odavoltak érte és minden kívánságát teljesítették, tartózkodók lettek és távolságtartók.
Eliza nem volt ostoba és valamire rájött, de nem volt biztos benne, ki akart deríteni mindent, csak nem tudta hogyan fogjon hozzá. Hajnal felé végre elaludt, addigra két lehetőséget tartott lehetségesnek. Az egyik logikus volt és egyértelmű, a másik túl bizarr ahhoz, hogy igaz legyen. Az első mellett döntött, de még nem akarta túl könnyen megadni magát, még játszani akart a férfiakkal, mint a babáival, még nem akart felnőni. Az elkényeztetett kislány könnyen vette az életet és nem akart felelősséget vállalni a tetteiért.