| 
	EGÉR A HÁZBAN 
	BENDÁSZ PÉTER NOVELLÁJA      Egér a házban (igaz történet) 
	  
	Van egy egerem, nem akármilyen egér, jó házból származó, művelt, kifinomult jószág. Nem tudom mikor érkezett, talán a hűvös őszi szelek hozták, de a lényeg, hogy bentlakó lett a házamban. 
	Nemrég fedeztem fel, amikor a spejz polcain apró köménymag formájú nyomokat találtam és a lisztes-zacskó kirágott sarkát. Őszintén szólva nem örültem eme lakótársnak és eléggé galád módon bosszút forralva csapdákat helyeztem ki mindenhova. Ekkor ért az első meglepetés: a csapdákból sorra elfogytak a sajtdarabkák, de nem csapódtak le. Ezek után megállapítottam, hogy egér barátom igazi túlélő művész. Öreg egércsapdáim már sok mindent megértek, több egeret megfogtak már az évek során és mindig jól végezték a dolgukat. Ez volt az első kudarcuk. Eleinte el sem tudtam képzelni hogy' csinálja, hiszen mindent kipróbáltam, még dróttal is ráerősítettem a sajtot a csapólemezre. Minden erőfeszítésem kudarcot vallott, mígnem egyszer csak beugrott a módszere. Hátrafelé húzza le a csalit, így a rugó nem szabadul fel, nem csapódik le a csapda. Napokig törtem a fejem a jó megoldáson, mikor történt valami. 
	Egérkém már iszonyú éhes lehetett, hiszen napok óta nem kapott sajtot és a lisztes-zacskót is elzártam. A konyhát járhatta étel után kutatva, de nem talált semmit. Tegnap kukoricát főztem, a héját és a csutkáját egy nejlonszatyorba gyűjtve a szemetes mellett tároltam a konyhakövön. 
	Túlélő művész barátom ezt találta meg és végső kétségbeesésében belemászott. 
	Kiszúrtam, de nem öltem meg, mert egy igazi művészt nem szokás eltenni láb alól. Kivittem és most már a kukatartály fenekén gyakorolja túlélő művészetét. 
	  
	Minden egér szereti a sajtot. 
	  
	Minden egér szereti a sajtot – mondta Cingár tanár úr és szigorúan nézett az egyik gyerekre, mert a padot rágcsálta. 
	Minden egér szereti... a sajtot ...– mondta még egyszer elgondolkodva. 
	Ez marhaság – fakadt ki – én például nem szeretem, ki nem állhatom, de a finom avas szalonna... umm, az az igazi, annak van csak bukéja! 
	Na mindegy – elgondolkodva megállt és megkérdezte önmagától: „minek kell nekem ezt tanítanom, hiszen ez nem igaz!” 
	Na mindegy – ismételte már hangosan – ez a tanterv és ettől nem lehet eltérni... vagy mégis? Minek vagyok én tanár? – kérdezte ismét önmagát és felelt is rá. 
	Azért vagyok tanár, hogy tanítsak és a rendetlen és akaratos egérgyerekeket rendre szoktassam és arra hogy szeressék... – itt megállt, mert önkéntelenül az előbbi mondat jött a szájára: hogy szeressék a sajtot. 
	De miért szeressék? Biztos valami hülye találta ezt ki és nekem ezt kell tanítanom, nekem ezt kell tanítanom! – emelte fel a hangját, NEKEM EZT KELL TANÍTANOM! – szavalta hangosan mint egy önszuggeszciót és a gyerekek felé fordulva hangosan kimondta: 
	Minden egér szereti a sajtot (a fene egye meg) most kórusban: 
	Minden egér szereti a sajtot! 
	Nem hallom, hangosabban! Cini-lány neked is szól! Tehát előröl: 
	Minden egér szereti a sajtot! 
	Minden egér szereti a sajtot... 
	Minden egér... sajtot... 
	Ahogy távolodunk a kórus is egyre halkabb lesz, már madártávlatból látjuk a nagy ketrecet ami előtt egy fehér-köpenyes ember áll és a többiekre néz diadalmas arckifejezéssel 
	Látják uraim, így kell ezt csinálni! 
	A többiek tapsolni kezdtek és elismerően néztek rá. 
	  |