Kohuth Márta honlapja
Kapcsolatfelvétel
 
SZÁLLÍTANI TUDNI KELL
 
BÖLCSESSÉGEK - VIDÁMSÁGOK
 
MINDENFÉLE
 
Menü
 
SZÓRAKOZÁS
 
BENDÁSZ PÉTER NOVELLÁI
 
HÁZIASSZONYOKNAK 2.
 
A KIKÜLDETÉS 1.

A KIKÜLDETÉS  1

(Annafrid)


Berki Ádám harminc éves lett, barátai és kollégái

felköszöntötték a férfit. Mosolyogva fogadta a

gratulációkat és kivételesen megengedte, hogy munkaidő

alatt megigyanak egy pohár pezsgőt. Ádám barátai a

munkatársai is voltak, ha azt a három fiút nem

számítjuk, akiket középiskolás kora óta nem látott. Egy

cégben dolgoztak, amit még az egyetem elvégzése után

alapítottak hárman. A Műegyetem híres hatos tanköre,

négy fiú és egy lány elhatározták, hogy a diploma után

is együtt maradnak. Az öt hallgatóból hárman „Summa cum

laude” végeztek és ez történelmet írt az egyetemen.

Ádám nem volt a háromban, ő „csak” jeles lett István

barátjával együtt, de János, Gábor és Ildikó kitűnőre

végeztek.
Mindezek ellenére a gyakorlati ember és a

vállalkozószellem Ádám volt. A vállalkozást is ő

indította édesapja örökségéből, mert idősebb Berki

Gusztáv jobblétre szenderült.
Ez a mondat is Ádám szájából hangzott el elég sokszor

azon okból, hogy a fiú nem szerette az apját.

Édesanyját imádta, de Berkiné is kiköltözött a temetőbe

mikor a fia másodéves lett. Ádámra rászakadt minden, a

ház, a telek és a húga problémája. A húga Ágnes

tizenkilenc éves korában férjhez ment egy fűszereshez,

bár a férfi tíz évvel volt idősebb nála. Zoltánnal az

volt a baj, hogy ivott, igaz nem túl gyakran, „csak”

hetente ötször és ilyenkor éjszaka tántorgott haza. Ági

hiába kérlelte, nem hagyta abba, bár minden alkalommal

megígérte. A nőben a kisfia tartotta a lelket, a

négyéves Péterke csodálatos gyerek volt, okos, értelmes

és szerette az apját. Ezek után Ádám hiába kérlelte a

húgát, hogy váljon el, a gyerek miatt maradt.
Ilyen családi háttér után érthető, hogy a fiú nem

nősült meg. Vállalkozó hölgyemény akadt elég sok, nem a

fiú szépsége miatt, bár kedves volt és jószívű, inkább

a jövőbe vetett hite miatt. Furcsán hangzik, de Ádám

jövője örök téma volt, a barátai egymásközt úgy

aposztrofálták:  a „jövő-buzi”! Állandóan fantáziált és

folyton a jövőről beszélt, pláne, ha már megivott

néhány pohár pezsgőt.
 Gyerekek, a jövő a legfontosabb! Azt kell

építenünk és meglátjátok csodás lesz!
Ezt hajtogatta folyton. Volt még egy vesszőparipája, az

összetartás.
 Össze kell tartanunk gyerekek, csak így érünk

célt, az összetartás a legfontosabb!
Most aztán ember legyen a talpán, aki eldönti melyik a

legfontosabb, a jövő, vagy az összetartás. Mindegy, a

barátai értették és ilyenkor csak legyintettek, de

kitartottak mellette. Egyébként történetünk

szempontjából ez teljességgel érdektelen.
Adva van tehát egy harmincadik életévét betöltött

fiatal férfi, aki nem volt jóképű, de kedves, meg

jószívű és még valami: segítőkész. Azért a jóképűség

elég relatív fogalom, mert a társadalom nőnemű egyedei

ezt nagyon egyéni módon ítélik meg. Az, hogy Ádám nem

jóképű egy sokkal kevésbé jóképű barátja jelentette ki,

de a társaságában levő nők lehurrogták.
 Bár te lennél olyan jóképű, mint Ádám – morogta

a barátnője.
A társaság ezzel napirendre tért a jóképűség

kérdésében. Még valamit elfelejtettünk megemlíteni,

nevezetesen hogy Ádám barátunk erősen konzervatív

felfogású volt. Konzervativizmusa abban nyilvánult meg,

hogy utálta a divatos dolgokat, mint például a

piercinget és a tetoválást, a nyelvátfúrásról nem is

beszélve. Az a néhány barátnője már szóba se merte

hozni, ha netán kedvük kerekedett egy kis divatos

csüngőt tenni a köldökükbe, vagy urambocsá' pillangót

tetováltatni a vállukra. Aki megtette már haza sem mert

menni, Ádám azonnal kirúgta. Ennyit a bemutatásról.
Ott tartunk, hogy a jóképű, (vagy nem jóképű)

harmincéves Ádámnak végre szerencséje lett. A szerencse

egy megkeresés képében jelentkezett az interneten, a

fiú egy korábban írt levelére válaszolva. Ádám bővülni

akart és terjeszkedni, ezt az elmúlt év eléggé

kiemelkedő eredményére támaszkodva merte elhatározni. A

bővülést persze nem hazai viszonylatban képzelte el,

mert tudta senki sem lehet próféta a saját hazájában.

Külföld felé kacsintgatott. A válaszlevél angolul jött,

ami Ádámnak nem okozott gondot, de Franciaországból,

nevezetesen Párizsból. Az öröme mellé egy kis üröm

vegyült, mert jól tudta, a franciák ugyan tudnak

angolul, de sokkal jobban szeretnek az anyanyelvükön

beszélni. A levél értelmében Monsieur Couden

személyesen jön el, hogy megismerje leendő partnereit.

Adva volt a legfontosabb probléma: szerezni valakit,

aki jól beszél franciául és angolul is tud. A látogatás

a következő hónap elejére várható, pontosabban

negyedikére, addig meg kell lenni a tolmácsnak. Az öreg

titkárnője Margitka szerint nőt kell felvenni, mert

hogy néz ki, hogy férfi tolmácsol és valaki más

jegyzetel, ez olyan kisstílű. A többiek, a barátai,

teljesen ráhagyatkoztak, nem folytak bele a

vállalatirányítás problémájába. Végül megegyeztek, hogy

feladnak egy hirdetést.

A hirdetésre elég sokan jelentkeztek, a legtöbbjük nő,

de volt köztük három férfi is. Ádám tajtékzott, de

Margitka megmagyarázta:
 Főnök, Magyarországon vagyunk, itt senki sem

veszi szó szerint a hirdetés szövegét, ezek is

próbálkoznak.
A férfiakat rövid úton kirúgta, pedig volt köztük egy

aki megígérte, hogy átoperáltatja magát, ha megkapja az

állást. Ádám kínjában már röhögött.
 Legközelebb buzikat keresünk – morogta.
A nők között volt mindenféle korosztály, de olyan egy

sem, aki a követelményeknek maradéktalanul eleget tett

volna. Megint Margitka tette helyre a fiút.
 Főnök, kompromisszumot kell kötnünk.
 Jól van, de milyet, mit hagyjak el, a

nyelvtudást?
 Nem, hanem a külsőt. Azt hiszi nem tudom, hogy

azt a vöröset azért küldte el, mert nem tetszett a haja

színe!
 Angolul sem tudott rendesen.
 De felsőfokúja volt franciából.
 Hallotta a kiejtését? – vágott vissza Ádám –

úgy én is tudok franciául!
A látogatás időpontja vészesen közeledett, de még nem

volt meg a kívánt személy.

Május utolsó napja volt, az idő meleg és nyárias, Ádám

félve nyitott be a titkárságra – ahonnan az ő szobája

is nyílt – vajon hány ronda nő ül a kényelmetlen

székeken. Ma csak öten ültek meg Margitka, aki mint

mindig, gúnyosan mosolyogva fogadta.
 Hozom a kávét főnök – mondta a köszönés után és

amikor belépett a belső szobába rákacsintott.
 Az a szőke nagyon dögös – súgta.
 Az lesz a legbutább – vágta rá a fiú.
 Majd meglátja, de azt a barnát hallgassa meg

rendesen, szerintem van benne valami.
 Egy jó adag önbizalom?
 Az is, de talán más is.
 Jó, küldje be az elsőt – sóhajtotta.
Még a kávét itta, belibegett a szőke csoda olyan rövid

szoknyában, hogy minden lépésnél kilátszott a bugyija

széle. Igaz meleg volt, de a felsője még a köldökéig

sem ért.
 Good Morning – köszönt Ádám.
 Jó napot – vágta rá a nő magyarul.
 Take a sit please – mutatott a székre, a nő

buta arccal nézett rá
 Mit szitáljak? – kérdezte és előre hajolt, hogy

be lehetett látni a ruhakivágásába.
 Itt azt írja – emelte fel az önéletrajzát –

hogy angol nyelvvizsgája van, milyen szintű?
 Annak vannak szintjei? – csodálkozott a nő.
 Na jó, köszönöm, hogy idefáradt, most elmehet.
 De az állás, nem vesz fel? – kissé oldalt

fordult és még feljebb húzta a szoknyáját.
 Sajnálom kisasszony, de még akkor sem, ha

sztriptízt csinál.
 Maga meleg?
 Sajnos már kihűltem – mosolyodott el és

visszaadta az önéletrajzot.
A nő sértődötten felemelt fejjel libegett ki, de közben

valamit morgott. Ádám nagyot sóhajtott és lenyúlt a

táskájába, hogy kivegye a reggeli szendvicsét, mikor az

ajtó kinyílt.
Nem nézett fel, most elhatározta akármi is lesz,

megreggelizik.
 Segíthetek? – hallott egy kedves hangot,

felnézett, az a barna hullámos hajú lány állt előtte,

akire Margitka felhívta a figyelmét.
 Köszönöm, csak a szendvicsem...
 Hozzak egy kávét, vagy...
 Nem, már ittam – vágott közbe és a nőt nézte.

Semmi különöset nem látott, hosszúkás nem túl szép arc,

magas, domború homlok és a szépen fésült haj ami

először a szemébe ötlött, csak az orra volt túlságosan

hosszú, leért egészen az ajka vonaláig.
 Foglaljon helyet – mutatott a székre, de még a

nőt nézte, a mozdulatot, ahogy leült kissé

félrefordulva, zárt lábakkal. A szoknyája nem volt

hosszú, inkább divatos és csak néhány centivel

végződött a térde felett, világoskék kardigánja

kigombolva. Most elmosolyodott, kivillantak szabályos

fehér fogai, de más is kivillant, egy kis kék színű

gyöngy a nyelvén. Ádámot a hányinger kerülgette, de

megpróbálta leküzdeni.
 Ez is divat – mondta fel a leckét magában és

megpróbált toleránsabb lenni, mert a határidő már itt

volt a nyakukon.
 Nem tudom az önéletrajzom...
 Itt van – emelte fel a papírt az asztalról –

ebben azt írja franciából most teszi le a felsőfokút,

még nem sikerült? – nézett fel.
 Még nem, illetve az időpont nincs meg.
 Jó lenne minél hamarabb, de nézzük tovább, az

angollal hogy áll, mert itt nem írja.
 Tudok angolul, de nem gondoltam még

nyelvvizsgára.
 A többi, gyorsírás, a szövegszerkesztők...
 Ha van itt egy számítógép, bebizonyítom.
 Itt a laptopom – tolta a lány elé a gépet.
 Diktál? – nézett rá a lány.
 Természetesen, akkor írja...
Ádám most belejött, diktált egy elég kacifántos, nehéz

szöveget, a lány ujjai repkedtek a billentyűkön. Idáig

még egyik jelentkezővel sem jutott, ez volt az első, de

végre már a szakmánál tartottak.
 Kész van? – kérdezte, mikor megállt, a lány

felé tolta a gépet. A szöveget nézte, elég jó volt,

csak kevés hibát talált ami a gyors diktálásnak volt

köszönhető.
 Kijavítom, ha akarja – mondta a lány, de Ádám a

fejét rázta.
 Megtenné, hogy ezt átteszi franciába és

angolba?
 Persze – húzta vissza a gépet és nekilátott.

Nem gondolkodott, írt elég gyorsan, csak egyszer állt

meg néhány pillanatra gondolkodni, ekkor a szájába

vette kisujját, de nem szopta, csak babrált vele a

szája szélén.
 Ez lehet a rossz szokása – könyvelte el magában

a fiú, de közben a lány szája vonalát nézte. Elég

széles ajkai voltak, de nem túlságosan, viszont nagyon

hosszúak
 Nagyszájú – ötlött fel benne a gondolta és

majdnem elnevette magát, de nem tette, mert ez az arc

összhangban volt. Igen, a lány arca minden jellegzetes

és kissé csúnyácska vonásai ellenére összhangban volt

és ami még tetszett a fiúnak, nem volt kifestve. Most

az önéletrajzot kapta fel, mert a lány neve jutott az

eszébe, ami eléggé furcsa volt.
 Annafrid – olvasta és csodálkozott. Közben a

lány készen lett és elé tolta a gépet.
Ádám az angol szöveget olvasta, viszonylag pontos volt,

csak azokat a kifejezéseket változtatta meg, amiket

angolul nem lehetett pontosan lefordítani.
 Nem pontos – szólt közbe a lány, a fiú csak

bólogatott. A franciához nem értett és csak remélte,

hogy az is jó.
 A franciát nem értem – mondta ki őszintén – így

nem tudom megítélni.
 Az jobb lett – mosolyodott el a lány – és ha

akarja lektoráltathatja is.
 Felesleges.
 Levehetem a kardigánomat? – kérdezte mosolyogva

és a választ meg sem várva kecses mozdulattal kibújt

belőle. Ádám csodálta a mozdulatait és elmosolyodott,

de az ajkára fagyott a mosoly, a kardigán alól

előkerült a lány meztelen karja ami válltól a könyökéig

tele volt tetoválva. Egy ujjatlan trikó volt rajta,

amivel nem is volt baj, de nem takart semmit,

nevezetesen a tetoválásait. Most már azt is észrevette,

hogy a nyakán is van néhány japán írásjel. A bal karját

nézte, de nem tudta eltüntetni tekintetéből az undor

kifejezését. Nem ismerte fel az ábrákat, de nem is

érdekelte, most már az sem ami a lányban eddig tetszett

neki. A csodálata eltűnt, a viszolygás vette át a

helyét. A lány is észrevette a változást, mert

megmerevedett és ijedten nézett a fiúra.
 Valami baj van? – kérdezte halkan.
 Nem, semmi – rázta meg a fejét Ádám, de már nem

mert a szemébe nézni.
 Mi a véleménye? – kérdezte félénken.
 Hát kérem – nézett a számítógépre és a

kelleténél hosszabban időzött felette amíg

megfogalmazta a válasz – a munkája jó eltekintve néhány

helyesírási hibától, de a feladatra megfelel. Majd

értesítem hogyan döntöttünk.
 Nem vesz fel?
 Nézze nemcsak én döntök és még meg kell

hallgatnom néhány jelentkezőt, majd felhívom, illetve

Margitka felhívja – felállt jelezve, hogy vége a

kihallgatásnak.
A lány lassú léptekkel ment az ajtó felé, látszott

rajta, hogy bántja a dolog és azon gondolkodik mivel

ronthatta el. Azt világosan érezte, hogy a bizalom és

az összhang megvolt egészen addig, míg a kardigánt le

nem vette. Hirtelen rájött és ekkor visszafordult
 A tetoválással van baj? – kérdezte hirtelen és

Ádám nem tudta mit válaszoljon.
 Nem, de meg kell hallgat...
 A tetoválás, ne tagadja! – vágta rá a lány és

közelebb jött. A hangja is élesebb lett, a jó modora is

eltűnt.
 Szóval nem tetszik a tetkóm, mondja milyen

ember maga, egyáltalán férfi? – kérdezte éles hangon

csípőre tett kézzel.
 A nemi hovatartozásomat illetően... – próbált

válaszolni, de a lány nem hagyta.
 Szóval még csak nem is férfi, akkor mi?

Megmondom, egy maradi seggfej, akinek nem számít mit

tud az ember lánya, vagy azt várta, hogy szétrakjam a

lábam? – ezt már egész közel hajolva szinte köpte

arcába – Feleljen!
Ádám most már merev arccal, összeszorított szájjal

hallgatta és egész eddig nem felelt, de most muszáj

volt.
 Megmondom kisasszony, egy maradi pojáca vagyok,

aki utálja a piercinget és a tetoválást és undorodik a

nyelv-gyöngyöktől. Hányok a mostani divattól és a

barátnőmet is azért rúgtam ki, mert pillangót

tetováltatott a vállára! És ha ez nem tetszik magának,

teszek rá! Az előbbi kérdésére válaszolva azért dobtam

ki a maga előtt lévőt, mert szétrakta a lábát!

Egyébként nem vagyok buzi!
A lány most meghökkent, nem várta, hogy a férfi

visszavág, csak állt előtte, de már az elszántság

eltűnt a szeméből. Hallgattak néhány pillanatig, de

közben mindketten megbánták előbbi kirohanásukat.
 Bocsásson meg – mondta a lány és elfordult,

lassan visszavette a kardigánját és elindult az ajtó

felé.
 Nem történt semmi – mondta rekedten Ádám és

visszaült a helyére.


A többieket már eleve averzióval fogadta és az első

hibánál kirúgta.
 A következőt! – kiáltotta ki, de csak Margitka

jött be.
 Nincs több főnök – állt meg az íróasztala előtt

– az utolsó elment, mikor az előtte levőt ordítva

elzavarta, mondja mi történt magával?
 Felhúztak, a legtöbbje tudatlan fajankó,

egyáltalán hogy mernek jelentkezni, világosan megírtuk

a feltételeket, de egyik sem teljesítette.
 Még az a barna hajú sem?
 De igen, ő volt a legjobb.
 Akkor miért kiabált vele?
 Kihozott a sodromból.
 Nagyon belemászott a lelkébe, sírva ment el.
 Itt még nem sírt – Ádám megdöbbent, ezt nem

akarta. Ez a fiú minden hibája ellenére tisztelte a

nőket és sohasem akarta megbántani, de most nagyon

kiakadt.
 Mivel húzta fel? – Margit nem akart leszállni a

témáról, pedig a fiúnak már elege volt.
 Tudni akarja – nézett a szemébe – megmondhatom,

undorítóan nézett ki!
 Én nem láttam undorítónak – vonta meg a vállát

a nő.
 Mert nem látta a karját, válltól a könyökéig

tele volt tetoválva!
Margitka döbbenten hallgatta és már sok mindent értett,

lassan megfordult és kisétált a szobából, Ádám

lerogyott a helyére. Most már elege lett, már nem

csinálja tovább és a külföldi vendégei is elmehetnek...

akárhová! Hétvége jön, végre kipiheni magát, elmegy

valahova messzire és nem gondol semmire. Felvette a

táskáját és kilépett a szobája ajtaján.
 Ha keresnek, elmentem a bankba – vetette oda a

titkárnőnek és kiment a szobából.
Leballagott a kocsijához, már nem érdekelte semmi, csak

el minél messzebbre.
A Duna parton járt, sétált a homokos fövenyen a Római

Parton, kavicsokat dobált az eléggé szennyes vízbe és

úgy viselkedett mint egy tízéves gyerek, még fagylaltot

is evett.
Esteledett, mikor hazafelé vette az irányt, haza az

üres lakásba, a teljes magányba.
Hétfőn kedvetlenül ment dolgozni, a letargiája még

tartott és nem látta a kiutat belőle.
Belépett a titkárságra, Margitka felkapta a fejét.
 Jó reggelt főnök, most telefonáltak a

reptérről, fél óra múlva leszáll a gép, mit csináljak?
Ádám értetlen arccal nézett rá.
 Majd csak negyedikén...
 Ma van negyedike!
 Hogy az a... – kezdett kapkodni a fiú – valaki

menjen ki eléjük és hozza ide őket.
 Ki fog jegyzőkönyvezni?
 Nem tudom, majd felveszem magnóra.
 De akkor nem tudják aláírni.
 Nekem kell gondolnom mindenre? – dühöngött – a

többiek csak a markukat tartják!
 Ezért van magának a legnagyobb fizetése –

nézett rá gúnyos mosollyal a nő.
 Kérni kéne egy titkárnőt a hosztesz

szolgálattól – találta ki hirtelen és vidám lett.
 Már próbáltam, franciául senki sem tud és az

angolosok is mind kint vannak.
 Hogy az a... – káromkodott ismét és csapkodva

rontott be a szobájába.
Arra gondolt, hogy végső soron menet közben fordítja

magyarra és Margitka leírja, de nem jó, mert a

partnerei angol szövegű jegyzőkönyvet várnak.
Amíg dühöngött nyílt az ajtó és Annafrid óvakodott be

rajta alázatos arccal.
 Az önéletrajzomért jöttem – mondta Margitnak, a

nő ránézett és elmosolyodott.
 Menj be, csak ne ijedj meg, rossz napja van.
A lány ijedten hallgatta a csapkodást és félve nyitott

be az ajtón.
 Jó reggelt – köszönt – csak azért jöttem...
Ádám arca felragyogott és elkapva a lány kezét,

berántotta.
 Ráér ma? – kérdezte, de válaszolt is mindjárt

rá – persze hogy ráér, akkor segítsen.
 Mit segítsek? – csodálkozott Annafrid.
 Jegyzőkönyvezni. Mindjárt megérkeznek a

vendégeim és nincs senki, aki angolul helyesen írna.
 Maga tud angolul.
 Én tárgyalok – magyarázta gesztikulálva – a

titkárnő meg ír!
 Értem, jól van – lépett hátra ijedten a lány.

Ádám végignézett rajta, a lányon most egy kivágott

nyári ruha volt, rövid ujjas, de a tetoválásai kihívóan

virítottak a karján meg a nyakán. A fiú a fejét

csóválta.
 Hogy néz ki! – csóválta tovább a fejét.
 Most nincs nálam a kardigánom – mondta a lány

és továbbra is ijedten állt.
Ádám kiszólt az ajtón.
 Margitka még van fél óránk, segítsen.
 Mit segítsek?
 Menjen le ezzel a lánnyal és vegyenek a boltban

egy szép fehért blúzt, olyan zárt nyakút, adok pénzt –

adta oda a tárcáját – de siessenek, nemsokára itt a

küldöttség.
 Nekem akar blúzt venni? – csodálkozott a lány –

nem fogadhatom el.
 Ne dumáljon, menjen! – kiáltott rá és Annafrid

összerezzent.
A két nő elszaladt és Ádám egy nagy sóhajjal lerogyott

a székébe.


Húsz perc múlva előkerültek, a lányon egy fekete

szoknya volt szép hosszú ujjú fehér blúzzal, nagyon

elegáns volt, a fiú rajtafelejtette a szemét.
 Vettünk egy szoknyát is, nem baj? – kérdezte

Margitka.
 Nem baj, így a jó – mondta elégedetten és már

megnyugodott.
 Egy vagyonba kerülök – mondta halkan a lány.
 De most legalább jól néz ki.
 Unalmasan.
 Elegánsan!
 Nem az én stílusom.
 Erről nem nyitok vitát. Akkor figyeljen, ha

megjöttek a vendégek, bemegyünk a tárgyalóba ahol van

magnó is. Hangfelvételt is csinálunk, de maga fog

jegyzőkönyvezni és utána villámgyorsan leírja, hogy

aláírhassuk.
 Jó, aztán mi lesz?
 Nem tudom, az tőlük függ, remélem ráér ma, ha

esetleg hosszabb ideig kell velük maradnunk.
 Nem tudom, a barátom vár...
 Hadd várjon, ez fontosabb, egyébként ne

aggódjon, megfizetem a fáradtságát.
Elment valaki értük? – kiáltott  ki az ajtón.
 Gábor és Ildikó, de már itt is vannak – nézett

ki az ablakon. A ház előtt megállt egy taxi amiből öten

szálltak ki. Ádám az ajtóba állt és arcára mosolyt

varázsolva várta a vendégeket. Hirtelen visszafordult.
 Margitka van kávé és üdítő?
 Van, még pezsgő is, ha ünnepelni akarunk.
 Az jó – közben elvigyorodott, a vendégek most

fordultak be a folyosón.
 Bon Jour – köszöntek, Ádám is morgott valami

köszönésfélét, közben beinvitálta őket a tárgyalóba.

Helyet foglaltak és várakozásteljesen néztek a férfira.
Hárman jöttek Párizsból, két középkorú férfi, az egyik

szakállas és egy fiatal a húszas évei elején járó fiú.

A másik kettő Ildikó volt és Gábor.
 Találtál titkárnőt? – kérdezte súgva Gábor.
 Találtam, mindjárt itt lesz.
 Mivel kínálhatom meg önöket? – kérdezte a

vendégeket mosolyogva.
 Talán egy kávéval – mondta az egyik középkorú.
 Kóla van? – kérdezte fesztelenül a fiú.
Ádám felvette a házitelefont és halkan bediktálta a

rendelést. Pár perc múlva Annafrid lépett be kezében

egy nagy tálcával és mosolyogva tette le a

tárgyalóasztalra.
 A titkárnőm – mutatott Ádám a lányra, Annafrid

kecsen helyet foglalt mellette.
A fiú fesztelenül bámulta a lányt végig, Annafrid

elpirult.
 Mindjárt hozzávágok valamit ha nem hagyja abba

– súgta Ádámnak mérgesen.
 Jól van, rám figyeljen.
 Akkor kezdhetnénk – nézett az órájára a másik

középkorú – délután még lesz egy tárgyalásunk.
 De ha megegyezünk... – kezdte Ádám, a másik

közbevágott.
 Meg kell hallgatnunk őket is.
Az első középkorú valamit súgott franciául és utána

elmosolyodott. Annafrid nagyon figyelt, közben írt

valamit és egy hanyag mozdulattal Ádám felé fordította.
„Azt mondta az a szakállas, hogy nyugodtan dumálhatunk,

ezek a magyarok úgysem értenek franciául”
Ádám elmosolyodott és intett.
 Akkor kezdjük. Elöljáróban felvázolnám a

terveinket és utána megbeszéljük...
A tárgyalás angolul folyt már egy órája, Annafrid

nyugodtan ült a helyén és folyamatosan írt Ádám

laptopjába. A vége felé megint váltottak pár szót

franciául, a lány tovább írt és a gépet úgy fordította,

hogy a férfi is láthassa.
„A szakállas: mondd azt, hogy másik banda 20%-al

kevesebbet kért.”
„A másik: jó, de nincs is másik banda!”
„A szakállas: ezt ők nem tudják!”
Ádám gúnyosan elmosolyodott és már nagyon örült, hogy

ez a lány került az útjába.
Az árvitában nem engedett, ragaszkodott a saját

elképzeléseihez, Ildikó meg is jegyezte:
 Engedj 10%-ot, még a végén a másikat

választják.
 Nincs másik – súgta és a nő rácsodálkozott.
 Akkor indulnánk – szólalt meg a szakállas –

holnap felhívom önt és tájékoztatom hogyan döntöttünk.
 Köszönöm és várom a hívását.
Mindenkivel kezet fogtak és elindultak, ekkor Annafrid

elég jó franciasággal megszólalt.
 Minden jót kívánok, remélem tetszeni fog

önöknek ez a város.
A szakállas odakapta a fejét és elvörösödött, a másik

sem tudott hirtelen megszólalni, csak a fiatal vágta rá

franciául:
 Én már voltam itt, nagyon szép, de még szebb

lenne, ha maga velem tartana.
 Sajnos nem lehet, talán majd máskor –

mosolygott gúnyosan a lány.
 Sajnálom, viszlát!

 Mit akart ez a taknyos? – kérdezte Ádám mikor

elmentek.
 Lefektetni – válaszolta lakonikus rövidséggel a

lány.
 Látom nem volt sikere.
 De volt tetkója – nézett gúnyosan a férfi

szemébe.
Ádám elnevette magát és elővette a pénztárcáját.
 Akkor fizetek. Köszönök mindent, a mai munkája

tökéletes volt – elővett egy tízerest és felé

nyújtotta.
 Nem fogadhatom el – lépett hátra a lány.
 De csak fogadja el, megdolgozott érte!
Annafrid talán egy percig nézte az arcát mielőtt

válaszolt.
 Tudja van egy zsidó közmondás, arra tanít, hogy

ne halat adj az éhezőnek, hanem tanítsd meg halászni –

megfordult és kisietett a tárgyalóból, Ádám döbbenten,

de tisztelettel nézett utána. Értette a lányt és már

szégyellte magát a múltkori kirohanásáért.


Reggel vidáman ébredt és dúdolva borotválkozott,

sikeresnek érezte a tegnapi ténykedését, mert rájött,

hogy a külföldi partnerei is csak ugyanolyan emberek

mint ő. Annafrid megjelenését a véletlennek

köszönhette, egy szerencsés véletlennek, legalábbis így

érezte. Visszagondolt a lányra és már nem tudott

haragudni rá, többre értékelte a tudását és a

viselkedését. A lány viselkedése tökéletes volt, nem

volt kihívó, de túl visszafogott sem, pont jó –

gondolta és már szívesen felvette volna, ha újra

jelentkezik.
Fütyörészve ült be az autójába és elindult a munkahelye

felé.
Már majdnem az irodánál volt, mikor megszólalt a

mobilja.
 Margit vagyok, főnök a franciák keresték,

sürgősen beszélni akarnak magával.
 Jól van, rögtön bent leszek.
Alig lépett be az irodájába, megszólalt a telefon, a

szakállas kereste.
 Szeretném közölni, elfogadtuk az ajánlatukat és

ha még nem késő, meghívnánk üzemlátogatásra, elfogadja?
 Természetesen.
 És el tud jönni?
 Hogyne, de mikor?
 Ma velünk együtt, a 11 órás járattal megyünk

vissza.
 Egy kicsit szűk a határidő... – kezdte, de

elhallgatott, mert a szakállas közbevágott.
 Nekünk sürgős, mert holnap New Yorkban kell

lennünk. Akkor jön?
 Megpróbálom.
 Bárkit hozhat magával, a költségeket mi álljuk.
 A repülőjegy...
 Megrendelem, arra ne legyen gondja.
 Megbeszéltük!
Most nagyon ideges lett, mit csináljon, kit vigyen

magával, boldog volt hogy sikert ért el, de evvel a

kapkodással nem értett egyet. Nem értette mi olyan

sürgős a franciáknak, de nem törte rajta a fejét,

tudta, ezt nem illik megkérdezni.
 Margitka elmegyek Párizsba – szólt ki és az

öreg titkárnő lázba jött.
 Ó Párizs, mindig imádtam, hoz nekem valami

Párizsi emléket?
 Mit szeretne? – kérdezte.
 Bármit, egy képeslap is jó!
 Valami Montmartrei emlék?
 Tökéletes, de ne legyen drága!
 Rendben – nevetett Ádám és szeretettel nézett a

nőre.
Hirtelen az órájára nézett és ideges lett, már kilenc

óra és neki tízre a reptéren kell lennie és még nem

tudta kit visz magával. Felkapta a telefont és Ildikót

kereste. A készülék sokáig csengett, mire egy álmos

férfihang szólt bele.
 Tessék!
 Ádám vagyok, Ildikó ott van?
 Ki a fene vagy?
 Ádám a cégtől, te ki vagy?
 Ahhoz semmi közöd – lecsapta a telefont.

Értetlen arccal bámulta a készüléket és nem értett

semmit.
 Ildikónak pasija van? – csodálkozott – és elég

modortalan.
Egy másik számot tárcsázott éppen, mikor nyílt az ajtó

és Annafrid óvakodott be rajta, most a világos kék

kardigánban volt, meg nadrágban.
 Visszahoztam a ruhát – nyújtott át egy csomagot

Margitnak, a nő szó nélkül Ádám ajtajára bökött.
 Csak itt hagynám...
 Vidd inkább be.
A lány tétovázott, a nő erélyesen rászólt.
 Vidd már be!
Annafrid félve nyitott be a belső szobába, Margit

sejtelmes mosollyal nézett utána.
Ádám az ajtó felé kapta a fejét és amikor meglátta a

lányt, széles mosolyra húzódott a szája.
 Késett! – mondta hirtelen – nem tudja, hogy a

munkaidő nyolckor kezdődik?
 Csak a ruhát hoztam vissza – kezdte, de

elhallgatott, mert a férfi elkapta a kezét.
 Most az egyszer elnézem, mert sietnünk kell,

messze lakik?
Annafrid értetlen arccal meredt rá, nem tudta miről

beszél a férfi, ezért késve válaszolt.
 A... külvárosban.
 Na végre, ma minden olyan lassú lett magánál?
Az órájára pillantott és idegesen folytatta.
 Arra már nincs idő, hogy hazamenjen, így is

jöhet, na induljunk. Margitka hívna egy taxit? – szólt

ki az ajtón.
 Hova akar vinni? – jött meg a hangja a lánynak.
 Még nem mondtam? Párizsba.
Annafrid szava elakadt, nem tudta mit mondjon, csak

állt a szoba közepén tátott szájjal.
Ádám idegesen csomagolt, az irodai szekrényében

található váltás ruhákat rakta egy nagy táskába, majd a

lányra nézett.
 Mit áll ott, nem segítene?
 Én minek menjek magával?
 Mert szükségem van magára.
 De én...
 Nem kérdezünk, sietünk – vágott közbe a férfi

és behúzta a táska cipzárját.
 Nem értem, nem is vagyok az alkalmazottja...
 Ja, a munkaszerződése – kapott az íróasztalához

és kihúzott egy papírt.
 Töltse ki a személyi részt, én aláírom,

Margitka majd befejezi, így már jó lesz?
Annafrid kezében a papírral továbbra is értetlenül

állt.
 Na nem tölti ki? Mindjárt indul a gépünk,

siessen!
A lány végre megmozdult és mintha álomban lenne a

papírt töltögette.
 Ide az van írva, hogy három hónap, az mit

jelent?
 Próbaidőt, de siessen az ég szerelmére!
 A munkabér 150 000, ez mi?
 Oda van írva, talán kevesli?
 Dehogy, csak nem értem.
 Mit nem ért – ordított már a férfi – annyi és

kész, de indulnunk kell, írja alá, aztán ha

visszajöttünk kitölti!
A lány gyorsan aláírta, de még álomban volt, főleg az

összegtől, de az egésztől is, csak nem mert már

ellentmondani.
 Induljunk! – kapta el a lány kezét és húzta

maga után.
 Hozza a tegnapi ruháját is, minek hozta vissza?
 Mert nem az enyém.
 Hát kié? Magának vette, nem?
 De nem az én pénzemen.
 Mondja, ma csak vitatkozni tud? Talán én vegyem

fel?
A lány végre elnevette magát és a férfi után szaladt.

Már a taxiban ültek és a repülőtér felé száguldottak,

mikor meg merte kérdezni.
 Engem miért visz magával?
 Mert a tegnapi banda meghívott és együtt

utazunk vissza – magyarázta gesztikulálva és olyan

arccal, mintha egy értetlen kisgyereknek mondaná.
 De mi lesz a lakásommal, meg a barátom...
 A barátja meg lesz maga nélkül, a lakását meg

remélem bezárta.
 De ilyen hirtelen, össze kellett volna

készülnöm, meg...
 Szóval maga olyan összekészülődős fajta? Nem

tud hirtelen dönteni, még akkor sem, ha én kérem?
 De igen, csak nem értettem.
 Nem akar utazni, világot látni?
 De igen, csak...
 Folyton azt mondja „csak” nem unja még?
Annafrid elhallgatott, belül ujjongott a lelke, még sok

mindent nem értett, de már nem merte megkérdezni.
 Nekem nincs poggyászom – jegyezte meg később.
 Az igazolványai remélem itt vannak.
 Jaj, a buszbérletemet otthon hagytam, nem

megyünk el érte?
Ádám hangosan felkacagott.
 Majd taxival közlekedünk.
 Ruhám sincs, ezt nem vehetem már fel holnap.
 A bugyit majd kimossa és Párizsban is vannak

üzletek és olyan sok áru van bennük, hogy még el is

adnak belőle.
Annafrid felnevetett.
 Szóval azt csinálja velem, mint Richard Gere

Juliával a Micsoda nőben?
 Valami olyasmit, csak maga nem kurva.
 Honnan tudja? – sandított a férfire.
 Mert nem láttam az utcasarkon ácsorogni.
 Majd alkalomadtán megmutatom hol szoktam.
Ádám ismét nevetett és önkéntelenül megfogta a lány

kezét, Annafrid nem húzta el.


Amíg az indulásra vártak, Ádám a titkárnőjét hívta,

elég hosszan beszélt, elmondta instrukcióit utána a

lánynak nyújtotta a telefont.
 Tessék, hívja fel a barátját és magyarázza el a

dolgot.
Annafrid szeme villant, elvette a telefont és

félrevonult. Elég sokáig beszélt, aztán visszaadta,

közben az egyik vámmentes bolt kirakata ragadta meg a

figyelmét. Ádám kihasznált az alkalmat, lopva megnézte

a hívások között a számot és elmosolyodott, a lány az

időjárás-jelentést hívta, meghallgatta milyen idő van

Párizsban.
 Nézze milyen klassz cipő, megvehetem?
 Nem, majd Párizsban, ott olcsóbb.
 Olcsóbb? Azt hallottam Párizs nagyon drága.
 Attól függ honnan nézzük, a Tati a legolcsóbb,

de ha magának a Galleries Lafayette kell...
 Nem akarok vásárolni, nincs pénzem.
 Pedig muszáj lesz és én fizetem.
 Csak ha levonja az illetményemből.
 Jó, majd megbeszéljük – legyintett a fiú és

elfordult, mert a franciák tűntek fel a csarnokban.
Üdvözölték egymást és elindultak a kijárat felé. A kis

francia srác rögtön rászállt a lányra és egyfolytában

beszélt hozz. Annafrid már a plafont nézte, hirtelen

hozzáfordult.
 Ne haragudj, a főnökömmel kell beszélnem.
 De ugye a gépen mellém ülsz?
 Sajnálom – rázta a fejét és otthagyta a fiút.


A gépen az ablak mellé ült a hármas ülésen és Ádámot

húzta maga mellé.
 

 

 
Naptár
2023. Augusztus
HKSCPSV
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Óra
 
Látogatás számláló
Indulás: 2004-06-21
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
HÁZIASSZONYOKNAK
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77