Hirtelen elhatározott valamit és csomagolni kezdett. Másnap az irodában felhívta a fontos ügyfeleit és közölte velük, hogy szabadságra megy, augusztus végéig ne keressék.
Megbeszélt mindent a titkárnővel és felhívta a repteret, helyet foglalt a másnapi budapesti járatra.

Délután már Ferihegyen volt, a taxi kivitte a kertvárosba és a szép kis ház előtt szállt ki.
Egy kicsit félve állt ott, mintha tilosban járna, az utca kihalt volt, a kertben sem látott mozgást és megrémült, nem tudta itthon találja-e őket, mert nem beszélt meg semmit velük. Most Angéla házát figyelte, ott sem volt mozgás, de ahogy a kerítéshez közel ment, mintha egy nő alakját vette volna észre hátul egy nyugágyban. Félve nyomta meg a csengőt és várt. Egy kis zajt hallott, nyílt a kapu és Angéla állt előtte meglepett arccal.
-    Te vagy az? – derült fel a nő arca és repült felé, megölelte és sokáig szorította magához.
-    De jó, hogy eljöttél!
-    Jól vagy? – jött meg Harry hangja, a nő csak bólogatni tudott.
-    Váratlanul jöttem, nem baj?
-    Miért lenne baj, úgy örülök neked, gyere be!
-    Nekem lett igazam – nézett a fiú szemébe és leültette a verandán.
-    Miben lett igazad?
-    Azt mondta mindenki, hogy többet nem fogsz eljönni, mert félsz.
-    Én félek – csodálkozott – ezt ki mondta?
-    István, meg az egész család, nagyon utálnak téged.
-    Engem utálnak? – A fiú hangja döbbent volt, most már valami nagyon rosszra gondolt, mert nem tudta Suzy mit hazudott össze nekik.
-    Miért utálnak?
-    Mert megcsaltad Zsuzsát és el akarsz válni.
-    Mit csináltam?
-    Elválsz, azt mondta... te ez biztos?
-    Mi biztos, most már mondj el mindent, mert nem értem    tényleg el akarsz válni?
-    Erre nem lehet egy szóval felelni, majd én is mesélek.
-    Értem, a dolog kétesélyes.
-    Igen, de adnál valamit, ma még nem ettem semmit.
-    Főzök egy finom lecsót, biztos ízleni fog.
Bementek a konyhába, Angéla nekilátott, Harry elbűvölten figyelte.
-    A gyerekek hogy vannak?
-    Már vártam ezt a kérdést, jól, de minden nap emlegetnek téged.
-    Most hol vannak?
-    Kirándultak a Dunakanyarba, nemsokára hazajönnek. Az egész család elment.
-    Suzy is?
-    Persze.
-    Ő hogy van?
-    Nincs jól, egész nap szótlan, még nem hallottam nevetni mióta hazajött.
-    Te beszéltél vele?
-    Csak egyszer, nem jön át, mert azt mondtam, téged is meg kéne hallgatni.
-    Szóval elkönyvelték, hogy a pártomon állsz.
-    Biztos. Na készen is vagyok, már ehetünk.
Kivitték a tányérokat és leültek a verandán vacsorázni.
-    Most már mesélsz? – nézett rá mosolyogva a nő.
-    Rendben, hol kezdjem?
-    Akkor legjobb lesz, ha én kérdezek.
-    Hallgatlak.
-    Na szóval, hogy volt az a Bernard ügy?
Harry elmondta részletesen és még arra is kitért milyen aljasul viselkedett a feleségével.
-    Suzy hitt neki és nála volt három alkalommal, csak én rájöttem és csapdát állítottam     nekik.
-    Nekünk úgy mesélte, hogy te nem hittél neki, nem csalt meg, csak a válást akarta     megbeszélni, de nem tudott a balesetről.
-    A balesetről valóban nem tudott, de sajnos lefeküdt vele, bár nem tudom miért.
-    Azt hitte, te visszatértél a régi menyasszonyodhoz.
-    Igen nagyfokú hiszékenységre vall, de lehet hogy igaz.
-    Te hányszor csaltad meg?
-    Arra a beszélgetésre gondolsz, amikor elmondtunk egymásnak mindent?
-    Arra, ő kiszedte belőled, hogy sokszor megcsaltad és nem hitted el, hogy ő hűséges     volt hozzád.
-    Talán fordítva. Ő csalt meg a saját bevallása szerint kétszer, én csak elcsábultam, de     nem tudtam végigcsinálni.
-    Na-na!
-    Jó, nem kell hinned nekem, pedig igaz!
Elmondta a körülményeket és várta a következő kérdést, Angéla elgondolkodó arccal nézte.
-    Hiszek neked – mondta végül – mert így logikus, csak azt nem értem mi ez a válás-    dolog.
-    Nem akartam válni, de amikor végre őszintén beszélgettünk, először hazudni     próbált, aztán meg nem hitt nekem, ekkor mondtam, hogy elválok.
-    Most is el akarsz válni?
-    Nehéz kérdés, szeretem őt minden hibája ellenére, de ő már nem hisz nekem. Sose     hitt, minden hazugságot bevett és az igazságra nem volt vevő.
-    Sajnos ez családi vonás nálunk, annak nem hiszünk, akit szeretünk.
-    Egyébként már ő is válni akar.
-    Ezek szerint te meggondoltad magad? – mosolyodott el végre a nő.
-    Hát igen, tudod nagyon hiányzik, meg minden és azért jöttem el, mert beszélni     akarok vele.
-    Nem lesz könnyű, mert még velem sem akar szóbaállni.
-    Meddig maradhatok nálad?
-    Ameddig akarsz.
-    Köszönöm.
Nyílt a szomszéd ház kapuja, hazaérkezett a család. A gyerekek szaladtak be először, utánuk a szülők, legutoljára Tamás lépett be, Harry elkomorult.
-    Még ez is – morogta.
A lányok vették először észre őt, Agnes a kerítéshez szaladt, a kis Claire utána.
-    Apa! Apa! De jó, hogy itt vagy!
-    Édeseim – guggolt le és a kezét átnyújtotta a lécek között, Agnes ráhajtotta szép szőke fejét.
-    Gyerekek, gyertek vissza! – kiáltotta István és ellenségesen méregette Harryt, de nem jött közelebb.
-    Azt mondtam nem mehettek át – hallotta Etelka hangját, de a két gyerek nem hallgatott rá. Zsuzsa csak állt a házfalnál és piros arccal nézte őt.
-    Angi engedj be! – kiáltotta Agnes és a húga kezét megfogva a kapuhoz szaladt.
-    Azt mondtam nem mehettek át! – kiáltotta Etelka, de a gyerekek nem hallgattak rá, átszaladtak a szomszédba. Angéla beengedte őket és a két kislány szinte repült az apja karjába. Nem tudták hogyan öleljék, szinte belebújtak, Harry csak simogatta a hajukat és ölelte őket könnyes szemmel.
-    A nagyi azt mondta nem jössz el, mert becsaptál minket, meg azt is mondta, hogy ne     szeressünk, mert rossz ember vagy, de én nem hittem neki és Claire sem.
-    Ti tudtok beszélni a nagyival? – csodálkozott a férfi.
-    Igen – mondta büszkén Agnes – megtanultunk magyarul.
-    Örülök neki, de mondd édesem, Angélához miért nem jöttetek át?
-    Azt sem engedték mióta anya hazajött.
-    Pedig ő nagyon jó ember.
-    Tudom – mosolygott Agnes és megölelte megint az apját.
-    Apa, szeretlek – szólalt meg selypítve Claire és a férfinek könny szökött a szemébe. Angéla mellettük állt és ő is könnyezett.
-    Én is szeretlek kicsim – sóhajtotta és gombóc volt a torkában.
A kerítés mellett Zsuzsa állt és nézte őket bosszús arccal. Most a férjéhez fordult.
-    Te mit keresel itt?
-    Szervusz Suzy – emelte rá a tekintetét a férfi.
-    Szia, minek jöttél?
-    Mert látni akartalak és a gyerekeket is.
-    A gyerekeket hazavittem volna.
-    Nem győztem kivárni, de azt mondtad nem korlátozod a láthatást.
-    Meddig maradsz?
-    Ameddig kedvem tartja, vagy amíg Angéla ki nem dob.
-    Két napig láthatod őket, aztán menj el.
-    Nem te fogod megmondani mikor menjek el – mondta nyugodt hangon, Suzy arca egyre pirosabb lett. Harry most a házfalnál ácsorgó Tamást nézte.
-    Ez hogy kerül ide?
-    Semmi közöd hozzá.
-    Vele is lefeküdtél?
-    És ha igen, már nem tartozom neked számadással.
-    De igen, még a feleségem vagy!
-    Akkor sincs közöd hozzá, egyébként nem feküdtem le senkivel, ha mindent tudni     akarsz!
-    Igen, mindent tudni akarok, már megmondtam.
-    Aláírtad a válókeresetet?
-    Aláírtam és elhoztam.
-    Add ide, majd beadom én.
-    Nem kéne előbb beszélnünk?
-    Már mindent megbeszéltünk, nincs több mondanivalóm.
-    De nekem van! A gyerekeket ellenem neveled, megtiltod, hogy szóbaálljanak velem     és Angélával, mondd milyen ember vagy?
-    Nem olyan mint te, egy hazug disznó, aki állandóan megcsal és hazudik nekem, meg     a gyerekeknek. Azt gondolod elhiszem, hogy szereted őket? Minek jöttél ide, már     megnyugodtunk és akkor beállítasz! Tűnj el innen, de gyorsan!
Egyre jobban belelovalta magát, már kiabált piros arccal.
-    Mi történt veled – csodálkozott rá a férje – otthon még normális voltál!
-    Nem én változtam meg, hanem te és most már hagyj békén!
-    Ha megcsalásról beszélsz, először magadra gondolj és higgadj le, még beszélünk.
Elfordult a kerítéstől, Zsuzsa egyre idegesebb lett, most már kezdett magához térni és rájött miket vágott a férje fejéhez.
-    Add ide a válási papírokat!
Harry a zsebébe nyúlt és átadta.
-    Köszönöm – mondta epésen és a ház felé indult.
-    Apa, anya miért veszekedett veled? – kérdezte Agnes, mert ő a korához képest nagyon értelmes volt.
-    Anya ideges és olyankor nem tudja mit beszél, de majd megnyugszik, de téged és a     húgodat nagyon szeret.
-    Tudom, de téged is szeretnie kéne.
-    Úgy gondolod?
-    Úgy gondolom – bólogatott komoly arccal az öt éves kislány.
A ház felől Zsuzsa kiáltása harsant.
-    Te mit akarsz még itt, tűnj már el, nem hívtalak!
Tamás kioldalgott a kapun.

Zsuzsa belépett a házba, az anyja szólt ki a konyhából.
-    Gyere enni drágám és hozd Tamást is, neki is készítettem vacsorát.
-    Mit akarsz folyton Tamástól? – válaszolt Zsuzsa.
-    Hát egész nap velünk volt, nem örülsz neki?
-    Nem örülök, mert nem én hívtam.
-    De olyan jól elvolt a lányokkal is.
-    Egy fenét, még labdázni sem akart velük, folyton utánam koslatott.
-    De hát szeret téged, megmondta és csak azért hívtam, hogy legyen társaságod.
-    Az én társaságom a gyerekeim, nem egy hazug disznó.
-    Nem hazudott, csak meg volt ijedve.
-    Na most már elég, elmegyek, mert itt sincs nyugtom. Azért jöttem haza, hogy     pihenjek és gondolkodjak, nem ezzel a tetűvel mászkáljak!
-    Jól van, ha nem akarod, nem hívom többet.
Beszaladt a szobába és lerogyott az ágyra. Megrohanták az emlékek, a csodálatos együttlétek és a viharos szeretkezések. Behunyta a szemét és odaképzelte Harryt maga mellé, egy nagyot sóhajtott és kinyitotta. elővette a beadványt és idegesen lapozott az utolsó oldalra, az aláírást kereste. Az aláírás helyén egyetlen szó állt nagy betűkkel, magyarul:  SZERETLEK!
Nézte a papírt, majd dühösen összegyűrte.
-    A mocskos disznó, hülyének néz!
Majd minden átmenet nélkül zokogni kezdett. Sokáig sírt, a könnyei nem tudtak elapadni, majd kisimította a papírt és sokáig nézte a könnyein át.

A gyerekek nem tudtak betelni az apjukkal, Harry sem tudta elküldeni őket, pedig már eljött a lefekvés ideje. Mesélt nekik és bohóckodott, a kislányok nagyokat kacagtak és folyton ölelgették őt.
-    Tudod jó a nagyinál, de veled sokkal jobb – mondta Agnes és rajongó tekintettel nézte az apját.
-    Most már át kell mennetek – szólalt meg Angéla.
-    De apa, hadd aludjunk veled!
-    Sajnos nem lehet, édesanyátok haragudni fog és a saját ágyatok sokkal kényelmesebb.
-    De akkor is én veled akarok aludni – tört ki a makacsság Agnesből.
-    Én is szeretném, de sajnos nem lehet, de megígérem, nemsokára újra együtt leszünk.
-    És akkor nem válunk el soha?
-    Soha többé!
A két kislány átszaladt a másik házba és közben be nem állt a kis szájuk, de arra vigyáztak, hogy angolul mondják.

Zsuzsa sokáig feküdt az ágyában nyitott szemmel és gondolkodott. Arra már régen rájött, hogy ő rontotta el a házasságát azzal, hogy nem volt őszinte, de már nem tudta jóvá tenni. Megpróbált más férfiakra gondolni, de folyton összehasonlította őket és rendre alulmaradtak a férjével szemben. Érezte, hogy Harry nem csak a gyerekek miatt jött ide, hanem talán miatta is, de nem volt biztos benne. Szerette a férjét, ezt biztosan tudta és már régen megbocsátott neki, de megkérdezni, kezdeményezni nem akart.
-    Beszélnem kell vele, nem úszom meg – sóhajtotta és megpróbált aludni.


Reggel Suzy elég későn ébredt, csak hajnalban aludt el, a bűntudat nem hagyta nyugodni. Tudta, hogy makacsságával még azt a kevés esélyt is elrontotta, ami a kibékülésből maradt. Kicsoszogott a konyhába, a két lány éppen reggelizett.
-    Gyerekek, ma elmegyünk a vidámparkba – jelentette ki Etelka a szokottnál hangosabban.
-    Apát is visszük magunkkal? – kérdezte Agnes.
-    Nem kicsim, csak anya jön velünk.
-    Akkor én nem megyek – jelentette ki a kislány.
-    Én sem – mondta selypítve a három éves húga.
-    De édeseim, nagyon sok játék van ott és nagyon jól fogjátok érezni magatokat.
-    Anyu, vigyük aput is.
-    Most nem bogaram és én sem megyek, de ti menjetek el a papával és a mamával.
-    Te miért nem jössz?
-    Mert beszélni szeretnék az apátokkal.
-    Értem – mondta a kissé koravén Agnes – de mire hazajövünk, békülj ki vele,     megígéred?
A gyerekek elmentek, Harry csak annyit látott, hogy Suzy nem megy velük, Először arra gondolt, hogy Tamást várja, de a fiú sem jött. Kint ültek a verandán Angélával és beszélgettek, fél óra múlva feltűnt a nő, a kerítéshez jött és átszólt.
-    Ha akarod, most beszélhetünk.
-    Átjönnél?
-    Jó, de négyszemközt szerettem volna.
-    Majd én bemegyek, úgyis főznöm kell, meg be sem ágyaztam még – állt fel Angéla és bement a házba. Zsuzsa átsétált a szomszédba és leült a kerti asztalhoz a fiúval szemben.
Sokáig nézték egymást, a fiú szemében már vágyakozás volt, a nő szemében csak remény.
-    Jól vagy? – kérdezte Suzy.
-    Köszönöm, voltam már jobban is.
-    Valami bánt?
-    Igen, tudod a szerelmem megcsalt és nem akar nekem megbocsátani.
-    Talán te csaltad meg a szerelmedet.
-    Nem, ő volt az, de én sem voltam teljesen ártatlan.
-    Most mi lesz?
-    El akarunk válni, de a gyerekek nem akarják.
-    Vannak gyerekeitek is?
-    Két gyönyörű kislányunk, édesek és okosak.
-    Szépek lehetnek.
-    Igen, nagyon szépek.
-    Most mi lesz?
-    Nem tudom, én el akartam válni, mert a szerelmem megcsalt és hazudott, nem merte     bevallani az igazságot, meg nem hitt nekem.
-    Te hittél neki?
-    Végül igen, mert sikerült megtudnom mindent, de ő elrohant messzire.
-    Utánamentél?
-    Utánamentem, de úgy tűnik nem volt értelme.
-    Miért?
-    Mert továbbra sem hisz nekem és már ő sem akar harcolni a házasságunkért, válni     akar.
-    Lehet, hogy van valakije?
-    Lehet, bár tagadja és én próbálok hinni neki.
-    Miért?
-    Mert nagyon hiányzik. Tudod, mikor reggel felkelek, az ágy üres mellettem és az     olyan borzasztó.
-    Beszéltél vele?
-    Beszéltem, de nem volt értelme, ő csak hajtogatja a magáét és továbbra sem hisz     nekem.
-    Akkor most mi lesz?
-    Nem tudom, te mit tanácsolsz?
-    Még egyszer beszélnetek kéne és bocsánatot kérned tőle.
-    De nincs miért, nem én csaltam meg és hittem neki, míg meg nem bizonyosodtam az     ellenkezőjéről.
-    Akkor nem tudom mit kéne tenned, talán el kéne menned.
-    De nem tudok.
-    Az baj. Ennyire szereted?
-    Az életemnél is jobban.
-    És ő szeret téged?
-    Meg kéne kérdeznem, de nem merem.
-    Miért nem?
-    Mert akkor hinnem kéne neki és még nem tudok.
-    Miért nem tudsz hinni?
-    Látod nagyon sok itt a miért és nem tudom a válaszokat. Talán neki kéne adnia egy     kis jelet, hogy tudjam merre induljak.
-    Talán.
-    Te nem így gondolod?
-    Talán, mondtam már és azt gondolom – egy pillanatra megállt, elgondolkodott, de     aztán folytatta a fiú szemébe nézve – a gyerekek kedvéért nem kéne elválnotok.
-    Csak a gyerekek kedvéért? És mi lesz a boldogsággal?
-    Az csak tűnő dolog.
-    Te így gondolod?
-    Csak így.