Kohuth Márta honlapja
Kapcsolatfelvétel
 
SZÁLLÍTANI TUDNI KELL
 
BÖLCSESSÉGEK - VIDÁMSÁGOK
 
MINDENFÉLE
 
Menü
 
SZÓRAKOZÁS
 
BENDÁSZ PÉTER NOVELLÁI
 
HÁZIASSZONYOKNAK 2.
 
CSAK JÓZANUL ÜLJ A VOLÁNHOZ!


Mosolyogjatok! Nevessetek! Legyen vidám a napotok!

Vicces Story!


Egy kollégám nagybátyja hazafelé tartott éjszaka a forgalmas városi
bekötőúton. Csak az nem stimmelt, hogy erősen be volt rúgva, annyira,
hogy talán még ránéznie se lett volna szabad az autóra, nemhogy
vezetnie.

A belső sávban poroszkált halál lassan, hogy ne tűnhessen fel
senkinek. Ez a túlzott lassúság (és az időnkénti kilengések) lett a
veszte. Hamarosan leintették a rendőrök. Elég volt egyetlen pillantás
vérben forgó, bamba szemeire, egyetlen szippantás a leheletéből, és
elő kellett venniük a szondát. Felszólították, hogy hagyja ott a kocsit,
és tartson velük a kapitányságra. Már épp vitték volna el, amikor két
autó összeütközött a szemközti sávban. Szigorúan ráparancsoltak a
részeg nagybácsira, maradjon ott, ahol van, és áttűztek helyszínelni.

Emberünk viszont rájött, hogy ez az utolsó esélye, gyorsan
elhatározta, hogy lelép. Mikor meggyőződött róla, hogy a rendőrök
éppen nem láthatják, kereket oldott. Egyenesen a garázsba vitte az
autót, és beszaladt rémült feleségéhez. - Ha jönnek a zsaruk, mondd,
hogy influenzám van, és egész nap itthon voltam. Közelébe se mentem
a kocsinak - hadarta. - Ja, meg hogy odabenn alszom az ágyikómban -
fejezte be, és egy whiskeys üveget felkapva a szobájába indult.

Félóra múlva megjelent a rendőrség. A feleség kinyitotta az ajtót és
még mielőtt a rendőrök megszólalhattak volna, előadta, hogy a férje
egész nap ágyban volt, mert beteg, most is alszik, mit akarnak. - Ez
esetben, asszonyom - szólalt meg végül a rendőr -, gondolom nincs
kifogása ellene, ha benézünk a garázsba - és már nyújtotta is kezét a
kulcsért. Az asszony zavartan odaadta, és ő is velük tartott. Amint
beléptek, elállt a lélegzete. A rendőrök viszont azt látták, amire
számítottak. Ott állt a gyönyörű rendőrautó, villogott a kék fény a
tetején.

 
Naptár
2022. Szeptember
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
<<   >>
 
Óra
 
Látogatás számláló
Indulás: 2004-06-21
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
HÁZIASSZONYOKNAK
 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!