Az álom.
Álmodtam valamit ma éjjel. Reggel még
emlékeztem rá egy ideig, gyorsan leültem hát,
hogy leírjam, mert elég érdekes volt, annyira
érdekes, hogy kiegészítettem.
Valami házban laktam, egy emeletes házban a
másodikon, a ház zsongott mint a méhkas,
emberek jártak ki, be és mindannyian köszöntek
egymásnak.
A földszinten lakott Ildikó, egy szőke
bombázó, kerek popsival, nagy mellekkel és
mindig mosolyogva köszönt rám, ha találkoztunk
a lépcsőházban.
Nem mindig laktam itt, csak néhány éve, mert
az egyetem a közelben volt és a kollégiumban
már nem volt hely. Itt ragadtam az egyetem
elvégzése után is, mert a lakás, bár elég
kicsi volt, de olcsó és kényelmes.
Ildikó egyedül élt, illetve a szülei nélkül,
de sosem igazán egyedül, mindig volt vele
valaki, egy férfi, tehát nem volt magányos.
Mint a mai egyedülálló nők, ő is elég gyakran
váltogatta partnereit és még az sem zavarta,
ha tudtak egymásról. Néha bulit rendezett,
ilyenkor elég sokan voltak nála, de sosem volt
túl hangos és általában éjfélre el is
csendesedett a kis lakás. Néhány alkalommal
hívott engem is, ilyenkor negédes mosoly
terült szét szép arcán, szőke haját a szemébe
húzta és csábos pillantást küldött felém.
Péter, nincs kedved átjönni este? Itt
lesz néhány kollégám és egy kicsit táncolunk,
meg minden...
A „meg minden” olyan sejtelmesen és
kétértelműen hangzott, hogy nem lehetett
félreérteni.
Sajnálom, de nem – válaszoltam – tudod
már elígérkeztem és nem tudom lemondani.
Te tudod... – válaszolta és ellejtett
ringó járással. Hétfőn aztán elkapott a
lépcsőházban. Nem tudom, hogy csinálta, de
olyan hajszálpontosan akkor lépett ki az
ajtón, mikor ott mentem el előtte, hogy az már
gyanús volt.
Péterkém sajnálhatod, olyan klassz
bulit csaptunk, régen éreztem ilyen jól magam!
Hallottam!
Talán túl hangosak voltunk? – nézett
rám ijedt szemekkel.
Nem, csak levittem a szemetet és
kihallatszott a zene.
Hát tényleg sajnálhatod...
Talán majd máskor...
Egy ideje Ildikó visszahúzódó lett, kedvesen
fogadta köszönésemet, de nem állt le
beszélgetni mint régen és sietett be a
lakásába. A szombat esti bulik is elmaradtak,
a kis lakás csendes volt a hétvégeken.
Vasárnap sohasem láttam és már figyelni
kezdtem hová tűnik, mikor egy alkalommal
megláttam őt. Késő délután egy kocsiból szállt
ki és egy férfi társaságában ment be a
lakásba. Mindig ugyanazzal a férfivel. Ezt
onnan tudom, hogy láttam őt sokszor
megérkezni, saját kulccsal nyitott be és sosem
köszönt senkinek. A ház nem is szerette, mert
a kötelező udvariasság legelemibb szabályait
sem tartotta be Sárdiné szerint, aki a ház
karbantartásával volt elfoglalva. Sárdiné
házmester volt és hivatásából adódóan mindent
tudott, ami a házban történik.
Képzelje Péter – szólított meg egy
reggel – ma sem fogadta, pedig hangosan
köszöntem rá, Pali bácsi is hallotta.
Ne mondja Sárdi néni! – csodálkoztam.
Bizony! Ez egy bunkó, én mondom! Az a
szegény lány nem tudom hová tette a szemét,
mikor ezt választotta.
Hát már majdnem egy hónapja együtt él
vele.
Sárdiné nagyot sóhajtott.
Emlékszik az előző fiúra? Az olyan
rendes volt, mindig előre köszönt és
megkérdezte hogy vagyok!
Tudom, nekem is szokott köszönni.
De hát lapátra tette szegényt!
Biztos volt valami hibája, amiről nem
tudtunk.
A férfiaknak sok hibájuk van – mondta
mély meggyőződéssel – nincs köztük hibátlan,
talán csak maga – mosolygott rám kissé túl
udvariasan.
Én sem vagyok hibátlan Sárdi néni.
Tudom, mert még nincs párja! Mondja,
talán a férfiakat kedveli?
Nem – pirultam el – csak még nem
találtam meg az igazit.
Talán megpróbálhatná Ildikóval...
Neki van már párja.
Most van, de holnap...
Sárdiné jósnak bizonyult, bár akkor még nem
tudtam. Néhány nap múlva találkoztam Ildivel a
kapuban. Tele volt a keze csomagokkal és nem
tudta kivenni a kulcsait a zsebéből.
Várj, segítek – léptem hozzá és
kivettem néhány csomagot a kezéből.
Kösz, most jól jön – nézett hálásan
rám és most már ki tudta nyitni a lakása
ajtaját.
Most nem nézett csábosan, félhosszú szőke
haját hátul összefogva hordta és a tekintete
inkább fáradt volt, mint kihívó. Belépett a
lakásba és visszanézett.
Bejössz?
Beléptem és a kezemben tartott csomagokat az
előszobaszékre tettem.
Vidd be a konyhába kérlek – szólt ki a
fürdőszobából, ahonnan vízcsobogás
hallatszott, Ildi kezet mosott.
Csak pisiltem, már nagyon kellett –
mondta, mikor kijött a fürdőszobából – hogy
vagy?
Kösz, jól és te?
Megvagyok – mondta fáradt hangon és
egy nagyot sóhajtott.
Valami baj van? – néztem rá aggódva.
Baj mindig van – mondta egy keserű
mosollyal a szája szélén – tudod hogy van
ez...
Tudom. Már régen csináltál bulit –
jegyeztem meg.
Mostanában nincs kedvem, meg aztán sok
a munkám.
A munkahelyeden?
Ott is, meg itthon, nézd meg a lakás
fut, mert nem voltam itthon két napig.
A földszinti lakásokban mindig sok a
por – jegyeztem meg, hogy mondjak valamit és
már kellemetlenül éreztem magam, fölösleges
voltam ebben a lakásban.
Így van, ezt én is meg tudom
erősíteni.
Na én megyek, nem zavarlak tovább –
álltam fel.
Ne menj még, nem érsz rá? – mozdult
Ildi és látszott rajta, hogy marasztalni akar,
de nem tudja még hogy mivel.
Nem, sajnos el kell mennem,
elígérkeztem ma délután – füllentettem.
Talán valami nőügy? – szaladt ki a
lány száján, de mindjárt el is hallgatott.
Nem nőügy – mosolyodtam el - a barátom
kérte, hogy segítsek neki.
Hát akkor jó munkát – lombozódott le a
lány és elfordult, jelezve, hogy a
továbbiakban érdektelen vagyok számára.
Kösz, neked meg jó takarítást!
Kiléptem a lakásból és fellélegeztem, valahogy
erőltetettnek éreztem már a társalgást, csupa
érdektelen dolog, csak azért beszéltünk, hogy
mondjunk valamit. Ildikó nem volt olyan mint
régen, nem volt vidám, nem volt felszabadult,
fásultnak és beletörődőnek éreztem a hangját.
Talán avval a férfivel van baj? -
gondoltam – vagy valami nagyon kellemetlen
dolog érte? – nem értettem.
Mindegy, úgysem találkozom többet
vele, vagy ha igen, legfeljebb csak köszönünk
egymásnak.
Pedig mekkorát tévedtem!
Eltelt néhány nap, az egyik este hangos zene,
kacagás hallatszott ki a kis földszinti
lakásból. A bevásárlásból tartottam hazafelé,
mikor az ajtaja előtt elmenve női hangot
hallottam.
Gyere Bandikám, ma te vagy a csődöröm,
na mi lesz?
Félhangos férfidörmögés volt a válasz,
döbbenten torpantam meg, Ildikó hangját
ismertem fel és még valakiét, az első emeleti
szomszédét, Andrásét véltem hallani.
Na mi lesz, meddig várjak! Önts le
pezsgővel, aztán lenyalhatod!
Hangosan kacagott, eléggé erőltetve és még
valami érződött a hangján, Ildi részeg volt.
Nem értettem a dolgot, néhány napja a fáradt,
fásult hang, ma meg ez a frivol vidámság,
valahogy nem illettek össze. Álltam még egy
darabig, de már csak buja nevetés és valami
érthetetlen férfidörmögés volt hallható.
Felmentem a lakásba és csak legyintettem.
Másnap ugyancsak ez volt a műsor, csak a
férfinév volt más, Attila. Az elsőn ketten
laktak fiatal férfiak, csakhogy Attilának volt
egy szép felesége és egy kisfia. A másik két
lakásban idősebb nők laktak, két testvér és
egy özvegyasszony.
Ez most végigmegy a ház lakóin? –
döbbenten gondoltam. Töprengésemből hangos
rikácsolás hangja riasztott fel. Kinyitottam
az előszobaajtót és eléggé el nem ítélhető
módon hallgatóztam.
Idebújtál szégyentelen? – hallatszott
egy idegen női hang – nem sül ki a szemed? A
gyereked a lakásban sír, te meg leszöksz ehhez
a kurvához?
Attila felesége rikácsolt, Ildikó hangját nem
lehetett hallani, elnyomta a másik nő
rikácsolása. Ajtócsapódás hallatszott, majd
végre Ildi hangja:
Mehetsz, de vissza ne gyere, te
féltökű!
A szám elé kaptam a kezem, majdnem
felnevettem, mert eszembe jutott, Attila egy
baleset során elvesztette az egyik heréjét.
Még azt is megtudtam, a ház mindenki
kurvájának tartja Ildikót. Ezek után csend
lett a házban.
Most én következem – gondoltam félve,
de nem így történt.
Másnap már szándékosan hallgatóztam, pontban
hétkor lesettenkedtem a földszintre kezemben a
félig telt szemetesvödörrel és Ildikó lakása
előtt ácsorogtam, míg arra ne jött valaki.
Szemet szórtam a nagy kukába, mímelve, hogy
ezért jöttem le, de aztán visszaosontam az
ajtó elé. Végre siker koronázta ténykedésemet,
meghallottam valamit. Most régi slágerek
szóltak a HiFi toronyból és Ildikó hangja
hallatszott.
Nagyon jól csinálja Béla bácsi, maga
nem is olyan öreg!
|