Kohuth Márta honlapja
Kapcsolatfelvétel
 
SZÁLLÍTANI TUDNI KELL
 
BÖLCSESSÉGEK - VIDÁMSÁGOK
 
MINDENFÉLE
 
Menü
 
SZÓRAKOZÁS
 
BENDÁSZ PÉTER NOVELLÁI
 
HÁZIASSZONYOKNAK 2.
 
SZABOLCSI TÖLTÖTT KÁPOSZTA

  SZABOLCSI TÖLTÖTT KÁPOSZTAHozzávalók:
1 nagyobb fej édeskáposzta
1/2 kg darált hús
előfőzött rizs
2 fej hagyma

bors
pirospaprika
paradicsomlé (kb. 1 liter)
Elkészítés:
Egy nagyobb fazékba vizet teszek forrni. Az édes

káposztát a torzsája mentén bevágom rézsútosan, a

közepébe egy húsvillát szúrok, és beleteszem a forró

vízbe. Ahogy fő a káposzta a vágás mentén válnak le a

levelek, ezeket kiveszem a vízből. A húsvilla abban

segít, hogy könnyebben tudd ezt a műveletet megoldani.

Közben kevés olajon üvegesre pirítom a rizst, majd két

evőkanál ételízesítővel megszórom, és annyi vizet

öntök rá, hogy elfedje, kb. 10 percig még főzöm, míg

beszívja a vizet magába. A két hagymát apróra vágom,

majd megfonnyasztom, és jó sok pirospaprikát (erőset)

szórok rá, de nem a tűzön, mert megkeseredik. Ezután a

darált hússal a hagymát, rizst összekeverem, ízesítem

sóval, borssal, pirospaprikával ízlés szerint - ki

milyen erősen szereti. Önteni kell hozzá annyi

paradicsomlevet (legjobb az üveges paradicsomlé, de

akinek házi van, azt használja), amennyit a massza

felvesz. A megmaradt káposztalevelekből apróra vágva

még két-három maréknyit beleszórhatunk a töltelékbe.

Aztán el lehet kezdeni a leveleket megtölteni! A

leveleken lévő vastagabb részt le kell vágni egy

késsel, és ha nagyobb a levél, inkább kettévágva kell

tölteni. A torzsát és megmaradt leveleket a fazék

aljára teszem, rápakolom szépen sorban a töltött

káposztát. A fazekat felöntöm félig vízzel, félig

paradicsomlével, (aki paradicsomosabban szereti, tehet

bele több paradicsomlét). Amikor az utolsó sor

káposzta is bekerült a fazékba, rákerült a

paradicsomos-vizes lé, egy meleget bíró tányért

szoktam a tetejére rakni, egy kicsit megnyomom a

káposztákat, és úgy rá a fedőt. (Ezt nem tudom, miért

kell, de anyu mindig így csinálta :) ) Körülbelül

másfél-két órát kell főzni, de közben kóstolással is

lehet ellenőrizni, hogy hol járunk.

Megjegyzés:
Nagyon finom étel, hidegen és melegen is ehető, és

minél többet melegítjük, annál finomabb!! Tejföllel,

friss kenyérrel kínáljuk. Bár a tejföl nem mindig jön

be, az ízvilága a paradicsomtól édes, de nagyon finom!

A receptet Berki Orsolya küldte. Köszönjük!

 

 

 
Naptár
2024. Szeptember
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Óra
 
Látogatás számláló
Indulás: 2004-06-21
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
HÁZIASSZONYOKNAK
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints