A katonalány 1.

Azon gondolkodtam, mit meséljek el legközelebb, miről nem írtam még. Először semmi sem jutott az eszembe, de aztán... megvan! Elizáról még nem meséltem. Ez egy elég szokványos eset, Johnny Richmond megismerkedett Eliza Duncannel és egymásba szerettek.

Ez a történet is úgy kezdődött, mint annyi más, egy balesettel. Johnny Richmond tengerésztiszt volt, elvégezte a Királyi Tengerészeti Akadémiát Southamptonban nagyon jó eredménnyel és századossá léptették elő. A tiszti bálon sétálgatott éppen és a női-felhozatalt mustrálgatta, mikor nyílt az ajtó és belépett egy magas, vékony, sötétszőke hajú lány. Eliza Duncan hosszú ruhában volt, bár nem volt kötelező, illetve inkább szokatlan volt, mert a többiek a kor ízlésének megfelelően öltöztek. A hatvanas évek elején járunk, a fiatalok teljesen másként viselkedtek, nem vették már figyelembe a hagyományokat. Szóval Eliza belépett az ajtón és körülnézett, az apját kereste a szemével és amikor meglátta mosolyogva sietett felé. Johnny is arra indult, mert meglátott egy éjfekete hajú csodát és közelebbről akarta szemügyre venni. A két fiatal útjai keresztezték egymást aminek baleset lett a következménye. Johnny nem figyelt eléggé és rálépett Eliza uszályára, egy reccsenés hallatszott, a lány felsikoltott és rémülten megállt.
Johnny is megijedt, idegesen emelte fel a padlóról a ruha leszakadt maradványát és bocsánatkérő mosollyal nyújtotta a lány felé.
? Bocsánat kisasszony – mondta rekedten és a lány szemébe nézett. Eliza is ráemelte tekintetét és csak nézte a fiú nagy szürke szemét.
? Nem történt semmi – rebegte és csak bámult tovább.
A sikoltásra odafordult az apa, az Akadémia egyik ezredese és a lányához sietett. Johnny magához tért és rémülten látta, hogy a leszakadt ruhadarab fedetlenül hagyta a lány hátsó felét, kilátszott a fehérneműje. Lekapta az egyenruhája kabátját és a lányra terítette átfogva a derekán, ekkor ért oda az apa.
? Mi történt? – nézett a lányára.
? Egy kis baleset apa – fordult felé a lány – de nem ő volt a hibás!
Az ezredes most a fiút nézte.
? Százados, a maga öltözete hiányos! – szólt rá szigorú hangon.
? Bocsánat uram – nyelt egyet Johnny és várta a büntetést.
? Apa, ne bántsd őt, nem tehet róla, véletlen volt! – szólt közbe a lány.
Az ezredes egy pillanatig tétovázott, majd megenyhült arckifejezéssel mondta:
? De ez most megbocsátható.
? Köszönöm apa – mosolyodott el a lány – hazamegyek átöltözni.
? Százados! – fordult most a fiú felé az öreg – kísérje haza a lányomat és várja meg, amíg átöltözik, megértette?
? Igenis uram!
? Ügyeljen rá, hogy ne történjen még egy baleset!
? Értettem ezredes úr! Kérek engedélyt távozni.
Az ezredes csak intett, majd lassú léptekkel elballagott a büfé irányába.
Hát így történt és úgy folytatódott, hogy egész este csak egymással táncoltak.
Így történt, írtam, de ez sajnos nem igaz, persze történhetett volna így is, de az élet nem egy tündérmese, sokkal szárazabb és reálisabb, tehát az események menete kissé más.
Tulajdonképpen ezt akartam írni, egy szokványos, szerelmes történetet, de az élet közbeszólt, történt valami, ami arra késztetett, hogy az igazságot írjam meg.

A történet eleje igaz, valóban így történt és Eliza meglepődése is valóságos volt, de közben egy káromkodást nyelt le. Nem mondta ki, mert a fiú megtetszett neki és be akarta gyűjteni a skalpját és feltenni a polcra a többi mellé.
Eliza nem volt az a szende szűzike, mint amilyennek látszani akart, elkényeztetett, akaratos lány volt. Ezt a ruhát is azért vette fel, mert az anyja rászólt, figyelmeztette, hogy nem praktikus egy modern tánchoz. Csak azért is felvette, majd ő megmutatja, hogy neki lesz igaza! Egyébként utálta ezt a ruhát, mert szűk volt és nehéz, lépni is alig bírt benne. Amikor Johnny rálépett és leszakadt az uszálya először dühöt érzett, majd inkább egy  megkönnyebbülést, hogy végre használhatatlan lett. A fiú meghódítása már nem volt nehéz feladat, Eliza számára gyerekjáték volt. Egy kis szemforgatás, félénk „nem történt semmi” és a fiú már el volt varázsolva. És amikor az apja vele küldte, már tervezgette a következő lépéseket.

Johnny Richmond sem volt az a tapasztalatlan balek, magas, fekete hajú, charme-os férfi, aki tudatában volt saját vonzerejének, tudta, hogy tetszik a nőknek és ezt alaposan ki is használta. A baleset véletlenül történt, Elizát először észre sem vette, mert a szőke csoda nem volt az esete, ő inkább a sötéthajú szépségeket kedvelte, a tüzes nőket, a szenvedélyeseket és főleg a férjes asszonyokat. Nem volt válogatós, a tisztfeleségek többsége már megvolt neki. Elizával nem akart kikezdeni, mert az apja veszélyes ember,
pedig ismerte a lányt, tudta, hogy szintén skalpgyűjtő, de messzire elkerülte, mert az apja nem tolerálta a lánya kilengéseit és vélhetően megtorolná, ha kitudódna a liezon.
Duncan ezredes régivágású tiszt volt és a fegyelem megszállottja. A tisztek között számos rémes történet keringett róla és mindenki elkerülte, ha tehette. Johnny ezért viselkedett úgy, ahogy leírtam és rettegve várta, hogy az apa milyen büntetést talál ki számára.
Duncan ezredes minden hibája ellenére rendes ember volt és értékelte a fiatal százados tettét, csak nem mutatta ki. Elégedetten nyugtázta, mikor a két fiatal előkerült, Elizán már rendes ruha volt, egy rövid szoknya kivágott fehér blúzzal, nyakán színes gyöngysor és még a haja is rendben volt. Johnny nem udvarolt hevesen, mint szokta, betartotta az illendőség határait, Eliza sem simult hozzá bepillantást engedve a ruhakivágásába, mint annyiszor, ő is betartotta az illemszabályokat, játszotta tovább a rendes kislányt.

De ne ugorjunk ekkorát, még ott tartunk, hogy beülnek a limuzinba és hazafelé tartanak. Johnny felvette a tisztikabátját, Eliza a kezében tartotta a leszakadt uszályt és nem érdekelte, hogy amikor beszállt a kocsiba, kisebbfajta tömeg bámulta a hátsóját.
A limoban hátul ültek egymás mellett, Johnny a lányra nézett.
- Szép a bugyid – vigyorgott, Eliza rábámult, majd elnevette magát.
- Tiszta, ma vettem fel.
- Gondoltam, de most mi lesz?
- Semmi – vonta meg a vállát a lány – ha hiszed, ha nem, van másik ruhám!
- De mit csináljunk?
- Figyelj – fordult felé teljes testtel a lány – apám végig ott lesz és figyelni fog, remélem  tudsz rendesen is viselkedni!
- Tudok – sértődött meg a fiú – ne aggódj!
- Jól van, csak azért mondtam, mert még az Akadémia állományában vagy és apám  véleménye döntő lehet, hová kerülsz majd.
- A Victory-ra szeretnék, tudod az új cirkáló, egy hónapja tették vízre!
- Rendben, ha rendes leszel, majd megemlítem apámnak.
- Köszi, nagyon rendes vagy…
Eliza gúnyosan elmosolyodott.
- Ha te is megleszel, talán – gondolta és az előző barátjára gondolt.
Greg Wilson őrnagy volt, idősebb tiszt, öt éve végzett és egy hónapja látogatott vissza az Akadémiára. Elizával is ott futott össze, de este már egy bárban iszogattak és egy szállodában kötöttek ki. A liezon nem volt hosszú, csak kétszer voltak együtt, de a lányban mély nyomokat hagyott. Ekkor ismerte meg, milyen is egy igazi férfi, aki szenvedélyesen szeret. Nem akarta folytatni, pedig az őrnagy szerette volna, de nem mert követelőzni, tartott a lány apjától. Eliza ezek után már minden férfit az őrnagyhoz mért.

Megérkeztek, Eliza kiugrott a kocsiból és beszaladt a házba, de az ajtóban megtorpant és visszanézett.
- Gyere te is – kiáltotta – ismerd meg anyámat!
Johnny kelletlenül szállt ki, nem a nőtől félt, mert Eliza anyja nem volt meg neki. Anna-Maria Duncan rendes nő volt és vallásos.
Beléptek az ajtón, elől Eliza, utána Johnny, a szobából egy középkorú nő lépett ki, az ajtót nyitva hagyta. Johnny odapillantott és megrémült, a szobában ült még egy nő, Jennifer Gollupa, az Akadémia egy másik főtisztjének felesége. A fiú rémülete nem volt alaptalan, Jennifert egy hónapja hagyta ott, pedig a nő nem akarta, szerette volna, ha hosszabb ideig tart a kapcsolat. Johnny már szabadulni akart, mert egy másik feleség volt a láthatáron, és egy hazugsággal mentette ki magát. Igyekezett láthatatlan maradni, a fal mellett állt és mindig úgy fordult, hogy háttal legyen a szobaajtónak.
- Anya, bemutatom Richmond századost, apa rábízott, de volt egy kis baleset,  felmegyek átöltözni.
- Jó estét asszonyom - köszönt illendően a fiú.
- Jó estét, örülök, hogy megismerhetem – mosolygott a fiúra – Eliza már sokat mesélt  magáról!
Johnny nagyon megrémült, nem tudta mit mesélt róla a lány és csak remélte, hogy semmi rosszat.
- Én is örvendek – hajolt meg kissé, eltúlozva az udvariasságot.
- Jöjjön be a szobába – invitálta a nő, de a fiú hátralépett, inkább hagyta volna főbelőni magát, mint hogy Jenniferrel kelljen társalognia egy vallásos és kissé prűd nő előtt. Tudta, hogy a másik szabadszájú és olyasmit is kifecsegne, ami tönkretenné a karrierjét. Egy hazugsággal próbálta kimenteni magát.
- Bocsánat asszonyom, de inkább a kocsiban várnám meg Elizát, mert egy értékes  szállítmány van velem, még nem volt időm kipakolni.
- A limuzinban? – csodálkozott a nő.
- Igen, sajnos, a másik kocsi lerobbant és átpakoltuk. Visszafelé le kell adnom az  anyagot az Akadémián.
- Ahogy gondolja fiatalember, jó mulatást kívánok – köszönt el. Johnny is rebegett  valami köszönésfélét és kiviharzott a házból.
Eliza fél óra múlva került elő és visszaindultak a bálterem felé.

A visszaúton hallgattak, Eliza sem szólt semmit, Johnny végül nem bírta és mielőtt a bálteremhez értek volna a lány felé fordult.
- Mondd csak, miről meséltél anyádnak?
- Meséltem, miről beszélsz?
- Anyád mondta, hogy sokat meséltél rólam.
- Vagy úgy – nevetett a lány – be vagy tojva, igaz?
- Betojva, most én mondom miről beszélsz?
- Betojtál, mert nem tudod miket meséltem.
- Nem tojtam be, csak tudni szeretném, hiszen a karrieremről van szó! – emelte fel a hangját.
- Jól van, ne aggódj, nem mondtam semmit.
- De anyád azt mondta...
- Az csak egy udvariassági formula, de láttam berezeltél és kimenekültél a kocsiba.
- Nem akartam Jenniferrel találkozni – Johnny őszintén beszélt a lánnyal, mert a cinkostársának tekintette.
- Aha, értem, ő is meg volt neked – ez inkább megállapítás volt, nem kérdés, de a fiú nem válaszolt rá.
- Egyébként nem érdekel és ne aggódj – folytatta Eliza – Jennifer anyám barátnője és tud  titkot tartani.
- És nagyon csúnya szája van!
Eliza elnevette magát és cinkosan pillantotta a fiúra.
- Na gyere! – megszorította Johnny karját és kiszállt a kocsiból.

Táncoltak, Eliza élvezte, mert Johnny kiváló táncos volt. Hátrahajolva, csukott szemmel és széles mosollyal táncolt, hagyta, hogy a fiú vezesse akárhova.
A büfé felé forogtak, mert a fiú szomjas volt, de nem akarta megzavarni a lány merengését, csak vezette. Hirtelen az ezredes tűnt fel mellettük, nézte őket, de nem szólalt meg, Johnny megrémült, de úgy tett, mintha nem vette volna észre, Az ezredes arcán halvány mosoly jelent meg, intett és elfordulva a poharáért nyúlt. Johnny tovább vezette a lányt, már nem volt szomjas. Eliza kinyitotta a szemét és a fiúra nézett.
- Miért hoztál ide – kérdezte.
- Szomjas voltam.
- Én is.
- Apád itt van.
- Látom és akkor már nem is vagy szomjas? – nézett gúnyosan a szemébe.
- De igen, csak jobb a békesség.
- Menjünk oda – határozott a lány és megállt a büfé felé fordulva.
- Köszönöm százados – szólalt meg hangosan – nem szomjas, mert én az vagyok!
- Mit inna kisasszony? – hajolt meg alig észrevehetően.
- Talán egy kólát, de maga ihat sört, ha kívánja.
- Azonnal!
A büfé felé fordult és rendelt, az ezredes már mosolyogva nézte.
- Megkínálhatom egy whiskyvel százados – szólalt meg, Johnny majdnem kiejtette a poharat a kezéből.
- Természetesen uram – mondta rekedten – köszönöm.
Az öreg egy poharat tolt felé, Johnny megfogta és az ezredesre emelte.
- Az iskolára – mondta nem kevés pátosszal a hangjában.
- A jó öreg iskolára – ismételte meg az ezredes, majd a lányához fordult.
- Jól szórakozol kedvesem?
- Igen apa – rebegte a lány – a százados úr remekül táncol!
- Jut eszembe fiatalember – fordult most Johnny felé – vannak már tervei a jövőre  nézve?
- Hogyne uram – szaladt fülig a szája – szeretnék egy hajón szolgálni.
- Melyik hajón?
- A Victoryn!
Az ezredes arca elkomorult, elgondolkodva fixírozta a poharát.
- Úgy tudom a Victory létszáma teljes.
- Istenem... – szaladt ki a fiú száján és elsápadt.
- Hát nem tudom – folytatta az öreg – majd érdeklődöm, hátha valaki visszamondta.
- De nem volt kihirdetve! – mondta Johnny, de rémülten elhallgatott.
- Nem is, mert a listát a Hadügyből kaptuk, de ez titok – nézett most szigorúan a fiúra –  meglátom mit tehetek – intett és elfordult.
Johnny már nem volt olyan vidám, mint előtte, táncolt a lánnyal, de feltűnően hallgatag volt.
- Nagyon el vagy keseredve? – nézett rá Eliza.
- Nagyon.
- Bízz apámban, ha van egy kis remény, ő elintézi. Egyébként kedvel téged – pillantott most a szeme sarkából huncutul rá.
Tovább táncoltak, a lány igyekezett felvidítani, fecsegett mindenféléről és kissé erőltetetten nevetett hozzá, de egy halvány mosolynál többet nem tudott kicsalni a fiúból.
- Te, most mondok egy viccet, de ha nem nevetsz, öngyilkos leszek! – mondta kemény tekintettel, de a szeme nevetett, Johnny végre elnevette magát.
- Jól van, ne erőlködj, tudod úgy érzem magam, mintha hideg vízzel öntöttek volna le.
- Ennyire szerettél volna a Victoryra kerülni?
- Tudsz titkot tartani? – nézett most a lány szemébe és megállt.
- Persze – mondta határozottan Eliza.
- A Victory navigációs és lövegirányító rendszerét az Akadémián fejlesztették ki és a  teamben én is benne voltam, tudni szeretném, hogy jól működik!
- Értem – mondta a lány – de a Hadügy kisajátította, mindig így csinálják!
- Tőlük kaptuk a pénzt rá.
- Nem tőlük, a Nemzetbiztonságtól.
- Nem mindegy?
- De igen – lombozódott le Eliza is.
- Na jó – kiáltotta a lány – most már vége a szomorúságnak, táncoljunk!
- Ahogy akarod.

A bál lassan véget ért, Eliza számára kissé egyhangú volt, mert senki sem merte lekérni, csak Johnnyval táncolt. A fiú eleinte bosszús volt, mert neki más tervei voltak, de kitartott annak ellenére, hogy a jövőjét illetően nagyon rossz hírt tudott meg, de egy óra múlva már mást gondolt, mert meglepően jól érezte magát. Nem kellett udvariassági köröket futnia, meghódítania a nőt közhelyekkel és hazudni a külsejét illetően, végre őszinte lehetett. Ennek a lánynak nem kellett megjátszania magát. Eliza is felszabadult volt, nagyokat kacagva beszéltek ki mindenkit, aki az útjukba került és nagyon jól érezte magát.
- Nézd, Kitty az új fiújával jött, nem röhejes, húsz évvel fiatalabb nála!
- Ott van Harrington százados, fogadjunk megint részeg, figyeld, mindjárt rálép a  partnernője lábára!