- Hé, nem ebben állapodtunk meg, éjszakáról volt szó és még éjfél sincs.
- Mit akarsz tőlem, teljesítettem a kívánságodat, lefeküdtem veled és kész! Nem akarok  többet, ezt sem akartam, csak kiprovokáltad és most már hagyj békén, menj végre el!
- Először is ne kiabálj velem, másodszor meg bújj vissza mellém, mert még nem  fejeztük be, harmadszor meg el fogod most már mondani mi a fene bajod van.
- Hagyjál, nagyon szépen kérlek, le is térdeljek eléd?
Johnny kiugrott az ágyból, felkapta a nőt és lefektette, mellébújt és csak ölelte, ölelte, hogy alig kapott levegőt, aztán a szájára hajolt. Csókolta szenvedélyesen, mindent beleadva, Kathlen lassan átölelte a nyakát és visszacsókolta. Sokáig csókolóztak egymást szorosan ölelve, a nő lélegzete akadozott, szaporán vette a levegőt, lehunyt szemmel szorította a párját magához és már nem tudott gondolkodni.
Csak hajnal felé aludtak el, Johnny nagyon kimerült, de boldog volt, úgy érezte most tökéletes volt a szerelemben, mert Kathlen megsemmisülten feküdt mellette boldog mosollyal az ajkán.
Korán felébredt, mert az évek során megszokta ezt, mindig korán kelt, mert a szolgálat hatkor kezdődött. Kathlen még aludt, mosolyogva csókolta meg az ajkát és simogatta meg a haját.
- Aludj kedvesem – suttogta és leült a kis asztal mellé, papírt vett elő és írni kezdett.

„Kedves Kat!
Igazad volt, neked nincs szükséged senkire, csak néha egy éjszakára valakivel, akit másnap elfelejtesz. Ezt azért gondolom így, mert végül nem árultál el magadról semmit.
Te mindent tudsz rólam, de én rólad nagyon keveset. Én nyitott könyv vagyok előtted, de te csak egy rejtélyes, titokzatos, csodálatos és különleges, de hazug nő vagy. Mindezek ellenére ki kell mondanom, hogy szeretlek és veled akarok élni és megismerni végre téged, de nem akaratod ellenére. Vesd le az álarcod és fogadd el, hogy a szerelem létezik és ne félj szeretni valakit, aki viszontszeret. Végezetül azt kívánom találd meg azt az embert, akivel szívesen leélnéd az életed és mondj el neki mindent. Segíteni fog, hidd el.
Csókol: Johnny Richmond.
Utóirat: A Victory befut a hétvégén Portsmouthba és két hét múlva továbbindul velem. Elmegyek hat hónapra és ha Isten megsegít visszajövök jövő tavasszal.”

Halkan kinyitotta az ajtót és kilépett a szobából.
Kathlen kinyitotta a szemét, felugrott, idegesen nézett körül, kinézett a folyosóra is, de a fiút már nem látta. Leült a kis asztal mellé, a levelet olvasta, majd egy nagy sóhajjal két tenyerébe hajtotta a fejét.

A Victory feltűnt az öböl bejáratánál, lassan jött, a parton már kisebb tömeg állt, az Akadémia tisztjei és a hozzátartozók. A hajó a mólóhoz ért és szinte hangtalanul hozzásimult, a kor legmodernebb gépei tették a dolgukat és hibátlanul vezették a hajót.
A Victory nem volt nagy, sokkal kisebb volt, mint az Independent, de nagyobb egy naszádnál, igazi különc volt, egy különleges hadihajó.
Vezényszavak harsantak és a partról két főtiszt indult fel a rámpán.
A fedélzeten folyt a fogadási ceremónia, de egy különleges és ritka eseménnyel zárult.
A fedélzeten a felsorakozott legénység elé vezettek egy tisztet, a tábornok hozzálépett és letépte a vállapját, Bereczky századost lefokozták.
Johnny a partról figyelte az eseményeket, Greg nem állt mellette, a kórházban volt, mert bőrátültetést hajtottak végre a megégett combján. Eliza is elkísérte és aggódva ült végig a váróban.
A tisztek távoztak a hajóról és végre a legénység elhagyhatta a Victoryt. Boldog ölelkezés folyt a parton, a családtagok, barátnők és szeretők ölelték magukhoz a visszatérő férfiakat.
Johnny lassan ballagott fel a rámpán és megilletődötten állt Walters kapitány elé.
- Richmond százados szolgálatra jelentkezem – mondta keményen, vigyázzállásban. A kapitány mosolyogva nyújtotta a kezét.
- Örülök, hogy megismerhetem, Greg barátomtól nagyon sok jót hallottam magáról.
- Én is örülök uram.
- Van egy jó hírem, vagy rossz, ítélje meg maga, valószínűleg korábban indulunk vissza a Perzsa öbölbe, mert a háború eszkalálódott.
- A háborúnak nem örülök uram, de annak igen, hogy önnel szolgálhatok.
- Köszönöm, leléphet – válaszolta katonásan a parancsnok, de a szeme nevetett.
Másnap a hirdetmény megjelent a faliújságon, az Admiralitás parancsára jövő hétfőn visszaindul a Victory.
Johnny a telefonhoz nyúlt és egy Bristoli számot tárcsázott.
- Tessék – hallott egy női hangot.
- Agneta Holmeshoz van szerencsém? Johnny Richmond vagyok.
- Megismertem a hangját, mit óhajt?
- Ott van még Kat?
- Nincs, elutazott, de azt üzente, ha maga keresi mondjam meg, hogy bízzon benne.
- Értem, már csak azt szeretném mondani, hogy korábban indulunk. Ez nem publikus,  de elmondom, október elsején reggel hatkor a Victory kihajózik velem együtt. Hat  hónapig leszünk távol, az érkezést már valószínűleg meg fogják írni az újságok.
- Hová indulnak?
- A Perzsa öbölbe.
- Hát Isten segítse magukat – sóhajtotta Agneta és a hangja a végén elcsuklott.
A szobában még volt valaki, aki csak ült magába roskadva, Kathlen Holmes hallgatta az üzenetet és az aggódás a szívébe markolt.

Október elsején az idő hidegre fordult, éles északi szél vágott végig a kikötőn, az emberek fázósan húzták össze magukon a kabátot. Johnny már fél hatkor kint volt, a legénység lassan gyülekezett. Leengedték a rámpát és a tengerészek elindultak felfelé.
Hat órakor a hajó motorjai megmozdultak, kint csak duruzsolás volt hallható és a kavargó víz zaja, amit a forgó hajócsavarok keltettek. A hajó, mint egy sötét tömeg, lassan eltávolodott a mólótól.
Egy gyorsan közeledő gépkocsi tűnt fel a kikötő bejáratánál, az őr szalutált, a kocsi vezetője kihajolt az ablakon.
- A Victory elindult már?
- Most indul uram.
A kocsi tovább száguldott, bekanyarodott a mólóra és nagy sebességgel közeledett. A parton állók ijedten ugrottak félre, a kocsi fékezett és egy nő ugrott ki belőle.
A hajó már elég távol volt, de a tatján kivehető volt még egy férfialak, ahogy némán nézi a távolodó kikötőt. A nő integetni és ugrálni kezdett, majd lekapta színes fejkendőjét és azzal integetett. A hajón álló férfi lassan felemelte a karját és intett, de nem lehetett tudni kinek int, a nőnek, vagy csak a városnak, ami már alig látszott a lassan leszálló ködben.
Kathlen Holmes keze lehullott, némán, könnyes szemmel nézett a távolodó hajó után.

A Perzsa öböl széles vízén haladtak, a part sehol sem látszott, néhány apró, névtelen sziget mellett húztak el, az idő csendes volt, a meleg sem volt túl nagy, Richmond első tiszt távcsövön figyelte a látóhatárt. Feltűnt a távolban egy apró pont, a fiú hátraszólt.
- Ott van, szerintem az lesz a Mc.Collins cirkáló.
- Vagy valamelyik amerikai hajó.
- Nem, a jelentés csak a Collinst említi és azt is írták, hogy sérült.
- Tudom, találat érte és a hajócsavar eltört.
A telexgépek kattogni kezdtek és papírlapokat köptek ki magukból. Johnny felvette az egyiket.
- Parancs érkezett, segítséget kell nyújtanunk a Collinsnak, azt írják vontassuk be Bahrein kikötőjébe. Az egy baráti emírség és ott megjavítják.
Hirtelen sípjel harsant és egy kiáltás.
- Kapitány a hídon!
Johnny és a másodtiszt vigyázzba vágta magát, belépett Walters kapitány.
- Folytassák – mondta és a telexeket a kezébe vette.
- A parancs egyértelmű, irány a Collins!
- Értettem – mondta kórusban a két tiszt.
- Félfordulat balra, nyugat 2-3 és észak 4-8, teljes fordulat! – mondta a mikrofonba, a gépházból azonnal jött a válasz, megismételték a parancsot és végrehajtották.
A pont lassan közeledett, már kivehető volt egy hajó körvonala, de egy másik pont is feltűnt keletre a sérült hajótól. Johnny a mikrofonba szólt:
- Riadó! Teljes harckészültség! Lövegirányítók hozzám!
Walters kapitány a szeméhez kapta a távcsövet, sokáig nézte a két pontot, majd Johnnyhoz fordult.
- Miből gondolja, hogy ellenséges hajó?
- Mert láttam egy villanást. Látja uram azt a füstoszlopot, ami a Collinsról száll fel?
- Megtámadták őket. Amint lőtávolba érünk, nyisson tüzet külön parancs nélkül.
- Értettem uram!
Két tiszt robbant be az ajtón, de megtorpantak és vigyázzba vágták magukat. Jelentettek és várták a parancsot.
- Első tiszt, igazítsa el őket – mondta Walters kapitány és kilépett az ajtón.
- A kapitány távozik! – harsant a kiáltás, Johnny a két tiszthez fordult.
- Uraim, ellenséges hajó a látóhatáron és támadja a sérült cirkálót. Az új számítógépes kódokat megkapták?
- Igen uram – mutatott fel az egyik tiszt egy floppy lemezt.
- Táplálják be és az új koordinátákat is. Tíz perc múlva legyen tűzkész a rendszer, ellenőrizni fogom!
- Értettem – kiáltotta a tiszt – kérek engedélyt végrehajtani!
- Távozhatnak – mondta Johnny és a távcsövet újra a szeméhez illesztette.

Tíz perc múlva már a lövegirányító helységben volt, a hatalmas számítógép a mellettük lévő szobát foglalta el, a ventilátorok zúgtak, a képernyő zöldes fényben villogott.
- Lézerirányítás aktív! – kiáltotta az egyik tiszt.
- Halkabban, nem vagyok süket – mosolygott Johnny és most elemében érezte magát.
A lézeres lövegirányító az ő ötlete volt és részt vett a kifejlesztésében is. Izgatottan várta, hogy a számítógép kidobja a koordinátákat, kissé ideges volt, mert az ötlete most vizsgázott. Az előző úton a gép ki volt kapcsolva, mert Bereczky százados nem értett hozzá, meg utálta is az újdonságokat.
A képernyő megélénkült, számsorok futottak rajta és egy kis ábra jelent meg, egy hajó stilizált rajza.
- Koordináták rendben – hallotta az irányító tiszt most már halkabb hangját.
- Lőtávolság?
- Három kilométer.
- Beértünk?
- Azonnal! 5, 4, 3, 2, 1, célra tart!
- Tűz! – ordította most Johnny a pillanat izgalmában, az irányító lenyomta a gombot.
Két hatalmas dörrenés rázta meg a hajót, a lövegek torkán tűzcsóva csapott ki és a gránátok éles fütyüléssel távolodtak.
- Becsapódás egy perc múlva – jelentette a tiszt.
Néma csend volt az irányító helységben, Johnny már bánta, hogy nem áll a hídon, de Fred Kingsly másodtiszt ott volt és távcsövön figyelte az eseményeket.
- Becsapódás, 5, 4, 3, 2, 1, most!
Két villanás látszott és a hangszóróban Fred hangja hallatszott:
- Telitalálat!
Örömujjongás a vezérlőben, az irányító jól vizsgázott, csak Johnny volt komor, arra gondolt, vajon hány ember életét oltotta ki most parancsával.
-  Nem vagyok katonának való – morogta és kiment a vezérlőből.
A jelentés elment, a telexek kattogtak folyamatosan és ontották a papírokat.
A sérült hajó már jól látszott, de a kisebb helyén nem volt semmi. Közelebb értek, a Collins már előttük magasodott, a támadó hajó helyén csak vízen úszó, égett fadarabok voltak, rongyok és egy csónak széttört maradványa.
- Túlélők? – kérdezte Johnny.
- Egy sincs – válaszolta Fred – lehet, hogy elmenekültek.
Rádión hívta a nagy hajót, a Collinsról az első tiszt jelentkezett.
- De jó, hogy ideértetek, már azt hittük végünk, szép lövés volt!
- Ki volt a támadó?
- Felségjelzés nélküli naszád, valószínűleg iraki.
- Túlélők voltak?
- Néhány ember és egy motorcsónakon távoztak.
- Veletek mi van?
- Rakéta támadás ért minket és a hajtómű megsérült. Itt vesztegelünk már két napja és  sodródunk az iraki part felé.
- Sebesültek?
- Tizenegy súlyos sérült és egy halott, mind a gépházból.
- El tudtátok látni őket?
- Van felszerelésünk és orvosunk is, nálatok mi a helyzet?
- Semmi, de a lövegirányító jól vizsgázott.
- Fantasztikus volt, három kilométerről! – ámuldozott az első tiszt.
- Vontatókötélre veszünk és behúzunk Bahreinbe!
- Tudjuk és köszönjük.
A kapitány lépett most a hídra a szokásos vezényszavak kíséretében és a kezét nyújtotta mosolyogva.
- Jól vizsgázott a kicsike, igaz?
- Igen uram.
- Szép lövés volt. Velem ebédelne a kajütömben?
- Természetesen uram és köszönöm.
Az ebédet fogyasztották a kajütben, egy altiszt szolgálta ki őket némán. Amikor az altiszt távozott, a kapitány megszólalt.
- Tegezhetlek?
- Hogyne uram.
- Johnny barátom, nem csalódtam benned, csak azt sajnálom, hogy az első úton nem  voltál velünk.
- Én is sajnálom.
- De nem ezért hívtalak. Most estünk át a tűzkeresztségen, de ez még nem volt az igazi,  mert minket még nem támadtak meg.
- Az is várható?
- Bármi megtörténhet, mert háborús övezetben vagyunk. Az amerikai hajók, a Nimitz  és a cirkálói tőlünk dél-keletre vannak. Nem csatlakozunk hozzájuk, csak biztosítjuk a  hátukat. A Collins sajnos kiesett, de az Independent elindult, hogy felváltsa és rajta  van a barátod is, Wilson alezredes.
- Akkor Eliza egyedül van otthon? – szaladt ki a száján.
- A felesége?
- Igen és úgy hallottam terhes.
- Hát ilyen a katonaélet – dőlt hátra a kapitány és egy nagyot sóhajtott - neked ugye  még nincs párod?
- Nincs, illetve majdnem lett, de nem úgy alakult.
- Akkor jó, ha valami történik velünk, nem hagyunk hátra özvegyeket.
- Önnek sincs családja?
- Nincs, agglegény vagyok.
- Nem is volt szerelme?
- De volt, csak az sem úgy alakult.
- Értem és bocsásson meg.
- Nem történt semmi. Na szóval, behúzzuk a Collinst Bahreinbe és indulunk vissza az  Adeni öböl felé, belépünk a Vörös tengerre és felhajózunk egészen Szuezig, mert  Szíria is belépett a háborúba. Az Independent egy hónap késéssel követ minket. A  Karácsonyt Szuezben töltjük és hogy utána mi lesz, nem tudom. Remélem addig  megegyeznek a nagyhatalmak Irakkal.
- Akkor márciusra hazaérünk?
- Remélhetőleg. Tudod fiam, én nem szoktam félni, de az iraki Squad rakéták  borzalmasak, csak egy reményünk van, hogy rosszul céloznak.

Az acélsodronyok megfeszültek, a motorok teljes fordulaton jártak és a hatalmas hajótest lassan megmozdult. Két matróz rádiótelefonnal a kezükben egész nap a sodronyokat figyelték. Az üzemanyag egy részét áttöltötték a Victoryba, a gépek itták a gázolajat és dolgoztak teljesítőképességük határán. Kiáltás harsant és a rádiótelefon is megszólalt.
- Rojtosodik!
Az egyik acélsodrony szakadozott és félő volt, hogy elszakadt, Johnny kiadta a parancsot.
- Lassíts, harmadik sodronyt kihúzni!
Az egyik motoros mentőcsónak elindult a Collins felé a harmadik sodronnyal, a cirkáló tovább úszott, a sodronyok most lazán lógtak. Az egyik matróz majmot megszégyenítő ügyességgel mászott végig rajta és acéldrótot tekert a sérült részre. A művelet két órát tartott és a sodronyok ismét megfeszültek, a két hajó gyorsulva közeledett Bahrein felé.

Már látszottak a távolban Bahrein védőgátjai, a Victory lassított, a kötelek meglazultak és leakasztották őket. A csörlők behúzták a sodronyokat és a Collins tömegénél fogva már magától úszott tovább a kikötő felé. A part felől most két kisebb hajó indult el, az egyik a révkalauzt hozta, a másik vontató volt. A cirkáló mellé simultak és a révkalauz meg a kapitány felkapaszkodtak a rámpán a fedélzetre.
A Victory két rövid kürtjellel búcsúzott és éles fordulattal az Adeni öböl felé vette az irányt.

A Vörös tenger nevéhez méltóan a part közelében vörösen fénylett az éles napsütésben.
A Victory lassított, még nem látszott Szuez, de rádiójelzést kaptak, hogy MIG 21-es  vadászbombázók támadják a hadihajókat. Johnny idegesen ült a számítógép képernyője előtt és a programot nézte át már huszadszor.
- Nem tudjuk átállítani légvédelmi módba!
- Persze, hogy nem, mert a légvédelmi ágyúk nincsenek összeköttetésben a  számítógéppel, a fejlesztők nem gondolták, hogy a levegőből is támadni fognak.
- Hülyék – morgott Johnny – a második világháború óta mindenki tudja, hogy  repülőgépekkel a leghatékonyabb a támadás.
- Te is a fejlesztők között voltál – jegyezte meg Kingsly másodtiszt.
- A lézeres iránymérés az én ötletem, a vezérlést másik team csinálta.
- Nem tudsz csinálni valamit?
- Hívd fel az Akadémiát és kérd Filby századost, ő talán tud segíteni.
Fred a rádiótelefonhoz nyúlt és tárcsázott. Egy perc múlva erős hang töltötte be a szobát.
- Itt Filby, ki keres?
- Szia, Johnny vagyok.
- A Victoryról?
- Mit gondoltál, a szomszéd kocsmából hívlak?
- Jól van, mi a baj?
- A lézeres távolságmérés jól működik, de nem tudjuk vezérelni vele a légvédelmi  ágyúkat!
- Azt nem is kérték!
- De most kéne, MIG-ek támadnak minket.
- Az anyjukat, ezt miért nem mondta senki?
- Nem tudom, de segíthetnél!
- Várj, visszahívlak fél óra múlva!
A félóra nagyon nehezen telt, a legénység idegesen kémlelte az eget, de még nem történt semmi. Megszólalt végre a rádiótelefon, Filby jelentkezett.
- Figyelj Johnny, a sebességértéket neked kell beírnod, mert kevés a helyiérték a  programban, meg tudod csinálni?
- Nem vagyok hülye!
- Na jó, tudod milyen sebességgel repülnek a MIG-ek?
- Nem tudom.
- Akkor mondom, írd fel.
Filby megmondta.
- Ezek becsült értékek, mert függ a gép súlyától, a terheléstől és a pilóta ügyességétől.  Az arab pilótákról nem sok jót hallottam, de ne bízzátok el magatokat. Szóval írd be a  középértéket a regiszterbe és a gép kiszámítja az előretartást. A többi a reflexeiteken  múlik, csak az a baj, hogy ott lent nem sokat fogtok látni.