négy lány ült, de élénken társalogtak és nagyokat visítottak nevetés helyett.
Egy másik asztalnál ült egy lány magányosan és a táncolókat nézte vágyakozva.
-    Aki keres, talál – hallotta megint Lucy hangját.
-    Jól van, én is látom.
A lány szőke volt és göndör hajú, az arca nem volt festve, csak a szeme körül és sötétbordó, kivágott ruhát viselt ami alig takarta a fenekét.
-    Tetszik? – kérdezte Lucy.
-    Ühüm.
-    Akkor indulj!
-    Biztos vár valakit.
-    Ne törődj vele, férfi vagy nem? Akarod azt a nőt és a tiéd lesz, higgy nekem!
Péter az asztalhoz lépett és a lányt nézte.
-    Szia, táncolsz velem? – kérdezte félénken, a lány ráemelte tekintetét és egy kicsit megütközve mondta.
-    Nem vagyok egyedül.
-    Bocsánat – mondta és elfordult.
-    Ejnye, nem így kell! – hallotta Lucy hangját.
-    Hát hogy?
-    Menj oda és légy határozott, a nők szeretik a kemény férfiakat.
Péter visszafordult az asztalhoz, a lány kezét megfogta és felhúzta.
-    Majd megvár a barátod, most táncolunk!
A lány meglepetten nézett rá, de ment vele, a szemében valami apró kis fény villant, a tetszés fénye.
-    Andi vagyok – mondta már a parketten.
-    Én meg Péter, szia.
-    Sokat jársz ide?
-    Nem, csak ritkán, de ilyen szép lánnyal még nem találkoztam.
-    A lány elpirult és már mosolygott.
Táncoltak és beszélgettek mindenféléről, Péter egész megfeledkezett Lucyról. Először csodálkozott magán, honnan vette a bátorságot, meg az ötletet, de már nem gondolt rá.
Hirtelen egy erős kéz fogta meg a vállát, egy magas, kisportolt fiatalember állt mellettük.
-    Mit akarsz a barátnőmtől? – kérdezte.
Péter ránézett és megint érezte azt a dühöt, mint a bejáratnál, az idegen szemébe mélyesztette tekintetét.
-    Táncolunk, most hagyj békén.
Az idegen nem ijedt meg, de a hangja már visszafogottabb lett.
-    De ő velem van!
-    Most nem, várd meg a szám végét!
Elfordult, az idegen elképedve nézett rá, de hátralépett, békés ember volt, nem akart verekedni. A lány is csodálkozott, de nem ellenkezett, táncolt tovább.
-    Régen jársz vele? – kérdezte Péter.
    Már egy éve.
-    El akar venni?
-    Nem beszélt róla.
-    Te szereted?
-    Talán – mondta a lány mosolyogva és huncut tekintettel nézte.
A szám elég hosszú volt, táncoltak tovább most már összekapaszkodva. A zene véget ért, a lány megállt, pedig Péter nem akart.
-    Vége a zenének.
-    Tényleg? Nem vettem észre, gyere igyunk valamit.
A lány engedelmesen ment vele az italos pulthoz és elfogadta a kólát. Beszélgettek tovább, de Andi sűrűn pillantgatott az asztaluk felé, ahol a barátja ült magányosan és dühöngve.
-    Vissza akarsz menni hozzá, igaz? – nézte Péter.
-    Ne haragudj, jó veled, de...
-    Értem – sóhajtotta – menj csak.
A lány elszaladt, de pár lépés után megfordult és egy csókot dobott a fiú felé.
-    Hát te egy igazi lúzer vagy – hallotta Lucy hangját – elengedted, pedig tetszettél neki.
-    Van már barátja, de azért jó volt vele.
-    Na menj, keress másikat.
-    Majd legközelebb.
-    Ugyan már, még éjfél sincs, nem akarsz táncolni?
-    De igen – fordult a nő felé – veled!
-    Most hülyéskedsz, velem akarsz táncolni, pont velem?
-    Szeretnék!
-    De akkor látnak majd és védtelen leszek.
-    Majd megvédelek.
-    Na hiszen!
-    Nagyon kérlek, ez az igazi kívánságom.
Sokáig nézte a fiú szemét, de már nem kemény tekintettel, inkább lágyan.
-    Hát jó, de nem sokáig, remélem nem lesz baj belőle.
-    Mi baj lehet?
-    Nálunk is vannak szabályok, ha nem tudnád, amiket be kell tartanunk.
-    Miféle szabályok, azt hittem neked mindent szabad!
-    Ha ügyféllel vagyok, nem mindent.
-    Értem, akkor táncolunk?
Lucy megmerevedett, egy hullám futott végig a testén a fejétől a lába ujjáig, majd elmosolyodott.
-    Most már megérinthetsz.
Péter boldogan ölelte magához a nőt.

Táncoltak és a nő egyre jobban belejött, már élvezte és úgy tűnt megfeledkezett ördögi mivoltáról. Kacagva ropta teljesen megfeledkezve önmagáról, Péter nem vette észre, hogy a parkett kiürült körülöttük, a többiek körbeállták és ütemre tapsolva bámulták a párt. Egy lassú számnál Lucy elengedte a párját és vonaglott, hajladozott, mint egy indiai táncosnő arcán önfeledt mosollyal és csábos pillantásokat küldött a férfiak felé.
Egy izmos fiatal férfi lépett most közéjük, kisportolt felsőtestén nem volt más, csak egy csíkos trikó. Magához rántotta a nőt, Lucy kacagva vonaglott tovább a karjaiban. Most egy másik fiú jött oda, ő is átölelte és vezette távolabb, egy harmadik is ott volt már, most az ölelte, Lucy ment velük megfeledkezve Péterről. A csoport már a parkett szélén járt, mikor Péter észbekapott, ismét érezte a dühöt, amit a féltékenység tovább fokozott. Utánuk futott, elkapta a nő karját és elrántotta, Lucy már az ő karjában vonaglott tovább. A csíkos trikós lépett vissza és megragadta Péter karját.
-    Hé szaros, kopj le, már felesleges vagy!
Péter teljes nyugalommal fordult felé, pedig a válláig sem ért.
-    Ő az én csajom, te kopj le!
-    Nézd a kis pöcs, milyen bátor lett! – vihogott, a többiek is vele röhögtek, félrelökte Pétert és Lucyt magához ölelte.
-    Ő most már az enyém, mi a neved bébi?
Péter odalépett és ellökte a férfit.
-    Ő az enyém, van itt több kurva, válassz másikat! – mondta keményen a férfi szemébe nézve. A dühön kívül valami tüzet is érzett, ami benne lobogott már és keménnyé tette. A bátorság már csak ráadás volt, a másik feléje fordult és mondani akart valamit, de nem szólalt meg, Péter szemét nézte és már félelem bujkált a tekintetében.
-    Verekedni akarsz? – kérdezte rekedten.
-    Nem akarok, egy ilyen bunkóval nem! – elfordult és Lucy derekát ölelve kifelé húzta a táncparkettről. A csíkos trikós még mindig állt, mintha leforrázták volna, a többiek őt figyelték, de nem léptek közbe.
-    Menjünk kedves – mondta halkan Péter, de a hangja már nem volt kemény, ő csodálkozott legjobban mire volt képes. A tűz már nem lobogott benne és a dühe is elszállt már, Lucy őt nézte és a tekintetében büszkeség csillogott. Az utcán álltak már és egymást nézték.
-    Megint csak bravó – szólalt meg a lány – jó tanítvány vagy!
-    Elkísérsz?
-    Hozzád?
-    Persze!
-    Nem – rázta a fejét mosolyogva – ma már nem, de jutalmat érdemelsz.
Átölelte a fiú nyakát és ajkát a szájára nyomta, sokáig csókolóztak ölelkezve.
-    Most már megyek – mondta később – holnap találkozunk, de korábban jövök, addig     találd ki mi a kívánságod.
Megmerevedett, a hullám ismét végigfutott rajta, Péter közelebb lépett.
-    Most már ne fogj meg, mert megégetlek – hátralépett, intett és eltűnt, Péter sokáig nézte a helyet, ahol az előbb állt.


Az éjszaka megint nem aludt, az élmények kavarogtak agyában és folyton Lucy képe ugrott lelki szemei elé.
-    Ne már, a végén beleszeretek – morogta és megpróbált nem gondolni a nőre.
-    Nem szerethetek egy ördögöt!
Csak nehezen aludt el és másnap későn ébredt, de nem érzett kialvatlanságot. Megreggelizett és várta a nőt, Lucy csak dél körül érkezett szokása szerint hirtelen előbukkanva a semmiből.
-    Ma hová akarsz menni? – huppant le egy székre, Péter rámosolygott.
-    Már megszoktam, hogy csak úgy előtűnsz a semmiből.
-    Tegnap rendesen lefárasztottál, de nem baj – Lucy kényelmesen hátradőlt, most egy nadrág és egy blúz volt rajta, gesztenye haját kibontotta, a válláig ért, nagyon csinos volt.
-    Csak táncolni akartam.
-    Szeretek táncolni – vonta meg a vállát.
-    Most mit csinálunk?
-    Repülni szeretnék – mondta Péter átszellemült arccal – mindig arra vágytam, hogy repüljek!
-    Szállj fel egy gépre és repülj.
-    Nem úgy, én akarom vezetni, el tudod intézni?
-    Nem probléma – vonta meg ismét a vállát és felállt a székről.
-    Hunyd be a szemed, de ne less!

Hüvös szellő csapta meg Péter arcát, kinyitotta a szemét, egy kis repülőtér betonján találta magát. Lucy mellette állt, szürke kezeslábas volt rajta, a fiún is és előttük egy sportrepülő-gép állt.
-    Ilyenre gondoltál?
-    Ilyenre.
-    A hőlégballon biztonságosabb.
-    Nem, én ezzel akarok repülni! – kiáltotta Péter izgatottan és a szeme csillogott.
-    Akkor gyerünk!
-    Várj, nem tudom hogy kell vezetni!
-    Majd megtanulod – szólt vissza a nő, mert már a gép feljáróján állt – gyere utánam!
Felmásztak a gépbe, Lucy lehuppant egy ülésbe, Péter mellé.
-    Te vezetsz – mondta és felvette a fejhallgatót – én vagyok a navigátor.
-    Hogy kell? – nézett körül a fiú és egyáltalán nem félt.
-    Még sose vezettél gépet?
-    Soha, csak vágytam rá.
-    Akkor figyelj. Told fel azt a kis kart – mutatott előre a nő – és nyomd azt a piros gombot.
Péter úgy tett és a légcsavar erős kerregéssel forogni kezdett.
-    Most nézz rám – mondta Lucy – de ne hunyd be a szemed!
Péter a nő szemébe nézett, Lucy szeme kitágult és közeledett, már egész közel volt és a fiú úgy érezte, hogy belép a szembe. Hirtelen egy könyv jelent meg előtte, kinyílt és a lapjai egyre gyorsabban pörögtek. Péter fejébe áramlottak az információk, mintha egy tanfolyamon ülne, de a több éves tanfolyam anyaga néhány perc alatt a fejébe tódult.
-    Most már tudsz vezetni? – hallotta Lucy gúnyos hangját.
-    Tudok – dőlt hátra az ülésben és már határozott mozdulattal nyúlt a magassági kormányhoz. Lucy megnyomott a fejhallgatóján egy gombot és megszólalt.
-    Yenki Bravó Alfa 124 felszállási engedélyt kérek.
-    Yenki Bravó Alfa 124 itt a torony, felszállás engedélyezve.
Péter feltolta a gázkart és kiengedte a féket, a gép lassan elindult a felszállópálya felé.
Már a betoncsíkon álltak, a nőre nézett, Lucy rámosolygott.
-    Indulhatunk! Emelkedj 1500-ra – mondta a nő – a légtér tiszta.
Előretolta a gázkart, a motor hangja felerősödött, a gép megindult, egyre gyorsulva gurultak a betonon, Péter maga felé húzta a botkormányt és a kis gép elemelkedett a betonról.    


Már egy órája repkedtek mindenfelé, Péter boldogsága nem ismert határokat, még Lucy is élvezte a repülést. Visszafelé tartottak, a kis gép vidám zümmögéssel repült, már látszott a Dunakeszi reptér betonja, mikor a motor köhögni kezdett, majd leállt.
-    Mi történt? – rémült meg Péter.
-    Kifogyott az üzemanyag – hallotta a nő nyugodt hangját.
-    Akkor most lezuhanunk?
-    Nem biztos, ez rajtad múlik.
-    De hogy fogyhatott ki?
-    Sokáig repültünk és nem figyelted a szintmérőt.
-    Akkor az én hibám?
-    Hát kié?
-    Most mi lesz?
-    Szépen leszállsz siklórepülésben.
-    Azt hogy kell?
-    Megtanultad, nem?
Péter még rémült volt, de már emlékezetébe idézte az út elején tanultakat. Az ijedtsége csökkent és valami magabiztos érzés kerítette hatalmába, már nem félt, bízott a társnőjében. Csökkentette a magasságot, a gép lassult és nehezen kormányozhatóvá vált.
-    Ha lelassulsz, átesel és lezuhanunk – mondta Lucy.
-    Meghalhatok?
-    Te igen, na mi lesz?
-    Fel kell gyorsulnunk.
-    Figyeld a leszállópályát, tegyél egy kört, még elég magasan vagy, aztán lefelé!
Péter fordult és a gép orrát megdöntötte, a gép gyorsult és a föld is egyre közelebb került. Már csak ötven méteren voltak, a beton alájuk simult.
-    Most lebegtesd ki!
Péter maga felé húzta a kormányt, a gép orra felemelkedett, de tovább lassult.
-    Most a féklapátokat! – kiáltotta Lucy, mert a szél zúgása minden hangot elnyomott.
Elég keményen érték el a betont, a gép felpattant, de aztán újra földet ért. Gurultak a betonon, a vége vészesen közeledett.
-    Fékezz! – kiáltotta a nő és Péter beletaposott a fékpedálba.
A gép lassult és a fiú is egyre nyugodtabb lett, néhány perce még az adrenalin áramlott a vérében, de most megnyugodott. A gép a kifutópálya vége előtt néhány méterrel megállt.
Úgy tűnt senki sem vette észre mi történt, mert egyedül álltak a beton végén.
-    Kiszállhatunk – mondta Lucy és felnyitotta a gép ajtaját.
Kimásztak a kis gépből, Péter lába még remegett, mikor a betonra lépett, Lucy mosolyogva nézte.
-    Nagyon jól csináltad és most már tudsz repülni, de azért le kell vizsgáznod egyszer.
-    Köszönöm – meg akarta ölelni a nőt, de Lucy hátralépett.
-    Nana, meg akarsz égni?
-    Bocs, de te is nagy voltál, hol tanultad?
-    Ó én mindent tudok, a pokolban mindenre megtanítottak.
-    Irigyellek.
-    Te is megtanulhatsz mindent, ha elfogytak a kívánságaid, lesz rá elég időd.
-    Majd meglátjuk – sóhajtott a fiú – de hogy kerülök haza?
-    Nagyon egyszerűen, csak hunyd be a szemed.

Otthon már egyedül volt, csak ült a foteljében és mosolygott, a vele történtek még nem ülepedtek le és boldog izgalommal gondolta végig az eseményeket már századszor.
Türelmetlenül várta a másnapot, mert dűlőre akarta vinni a dolgát Luciferivel.
Ez a hét gyorsan elrepült és a kezdeti problémák ellenére csupa izgalmat hozott a fiú szürke életébe. Péter közben megváltozott, már nem volt az a visszahúzódó, félénk fiatalember, most már szembe mert nézni a kihívásokkal és újabb kalandokra vágyott.
Reggel nem kezdett el semmit, várta a nőt, de Lucy késett.
Már késő délután volt mikor megjelent szokása szerint a legváratlanabb pillanatban. Péter inni ment ki a konyhába, éhes is volt, de nem evett, várta a nőt. A sörét bontotta ki éppen, mikor rászólt.
-    Szomjas vagy, miért nem vártál meg engem?
Péter félrenyelt, köhögési roham fogta el és bosszúsan fordult Lucy felé.
-    Mindig ezt csinálod, miért nem tudsz rendesen megjelenni?
-    Bocsika, nem láttam, hogy iszol éppen.
-    Dehogynem. Mondd miért késtél, rád várok már órák óta.
-    Értekezlet volt – huppant le szokása szerint egy székre és a lábát keresztbe rakta – és     be kellett számolnom hogy haladunk.
-    Képzelem miket mondtál rólam.
-    Csupa jót, hidd el, még nem volt olyan ügyfelem, aki ilyen gyorsan haladt, csak egy     baj van veled, nem vagy elég kapzsi és hatalomvágyó.
-    Az baj?
-    Nekünk igen.
-    Miért?
-    Tudod a motiváció...
-    Tudom, de ilyen vagyok, minek kezdtél velem?
-    Mert a legtöbb elveszett lélek titokban nagyravágyó és az évek során felhalmozódott     sérelmek erőszakossá és bosszúállóvá teszik őket. Te nem vagy ilyen, sajnos.
-    Azért nem értem, a hatalomvágy és a bosszú jobb munkatársakká teszi őket?
-    Tudod ehhez a munkához elengedhetetlen a keménység és kegyetlenség, nem szabad     megsajnálni senkit, mert az veszélybe sodorhatja a céget.
-    Akkor te sem vagy jó munkaerő.
-    Most arra gondolsz, hogy megsajnáltalak, tévedsz kisapám, csak azért voltam „jó”     hozzád, hogy ne veszítselek el a pokol számára.
-    Nem hiszem – mosolygott rejtélyesen a fiú, Lucy csak legyintett.
-    Na kitaláltál valamit?
-    Kitaláltam, menjünk vacsorázni!
Lucy a fejét ingatta és nem mozdult.
-    Azt akarod, hogy megint jelenjek meg és ha észrevesz valaki?
-    Ki venne észre?
-    Egy másik „munkatárs”.
-    Azt mondtad kevesen vagytok.
-    Attól még arra járhat valaki és ha bemószerol, büntetést kapok.
Péter egész közel hajolt a nőhöz, épp hogy csak nem ért hozzá.
-    Nagyon szeretném és ez az utolsó előtti kívánságom!
-    Na jó – sóhajtotta a nő – de ha baj lesz belőle, nagyon megbánod!
-    A legjobb étterembe viszlek – mondta boldogan Péter és elhatározott valamit, de még nem akart beszélni róla. Az elmúlt napok során rájött valamire, Luciferi óriási hatalma ellenére nem látja a gondolatait.
-    Át kell öltöznöm.
-    Az sokáig tart?
-    Dehogy! – a nő teste vibrálni kezdett, majd eltűnt, Péter idegesen figyelte. Negyed óra múlva a levegő remegni kezdett és Lucy körvonalai rajzolódtak ki. Beletelt egy percbe, mire a nő teljes valójában előtte állt.
-    Sokáig voltál távol – méltatlankodott Péter.
-    Rendesen felöltöztem, ez még nálam is tovább tart egy percnél.
Lucy gyönyörű volt, egy bordó kivágott ruhát viselt, ami pánt nélkül végződött a melle felett. A haja megfésülve, apró csigákban keretezte hosszúkás szép arcát.
-    Remélem a szarvacskáidat nem hoztad – mosolygott Péter és elbűvölten nézte a nőt.
-    Mehetünk – mosolygott sejtelmesen Lucy és belekarolt a fiúba.