Kolléganők

 

Szilveszteri pillanatkép

 

 

 

Egy nagyvállalat szilveszteri buliján vagyunk, Folyik a pezsgő, a bor, a hangulat magasra hág. Az utcán durrognak a petárdák, hangos éneklés és ordítozás hallatszik fel, a világ az újesztendő beköszöntét várja. Szól a zene, többen táncolnak, az egyik sarokban néhányan egy magas őszhajú férfit állnak körül és hallgatják, a büféasztalnál is sokan állnak, a maradék szendvicseket keresik. Egy asztal körül több nő ül, nem érteni mit beszélnek csak hangos kacagásuk hallatszik. A másik sarokban eléggé távol a többiektől egy magányos nő ül, szép arcát barna hullámos haj övezi, szeme szomorú, a többieket figyeli, a jókedvüket, de nem megy közelebb, egy magas, kefehajú sármos férfit figyel már órák óta. Arcán a szeme sarkában halvány fekete csík a szétkenődött szemfesték foltja látszik, most szipog egyet és a kezében tartott zsebkendőt a szemére nyomja mi által a festékfolt még nagyobb lesz. Egy fiatal szőkére festett hajú nő lép hozzá és megszólítja.

-        Mi van, miért ülsz itt egyedül?

-        Hagyj kérlek – feleli halkan és elfordítja a fejét.

-        Ugyan, hagyd már azt a disznót, gyere át hozzánk és igyál velünk egy pohárral.

-        Nem megyek – suttogta és a zsebkendőt ismét a szemére szorítja.

-        Ebből elég! – kiáltja a másik és a nő kezét elkapva húzza maga után.

Egy másik asztalnál többen ülnek, mindannyian nők és a közeledőket figyelik.

-        Elhoztam, pedig nem akart jönni – mondta a szőke és az egyik székre lökte a barna hajút.

-        Jól tetted – mondta egy vörös hajú középkorú és egy pezsgőspoharat tolt a barna elé.

-        Mit akartok tőlem? – szólalt meg végre, de a pezsgőspoharat automatikusan megfogta.

-        Csak azt hogy ne árulj petrezselymet a sarokban – vágta rá egy fekete hajú.

-        Igaza van Klárinak – szólalt meg ismét a vörös – Szilveszter van, ez a vidámság ideje! – felemelte a poharát, a többiek is és a barnára néznek.

-        Koccintsunk az újévre! – mondta vidáman és a barna hajú is felemelte végre a poharát.

-        Csirió – mondta a barna felé fordulva – elmondod végre mi történt tegnapelőtt?

A barna hajú nem válaszolt, a többieket nézte szomorú tekintettel, egy nagy sóhaj hagyta el az ajkát és végre belekortyolt a pezsgőbe.

-        Laci beletaposott a lelkébe – felelte helyette a szőke.

-        Ugyan már, ezért vagy így kiborulva – vágta rá a vörös – az egy szemét pasi, mindenkivel kikezd.

-        Ancsa belezúgott – folytatta a szőke – annyira, hogy még velünk se akart szóbaállni.

-        Hát én a helyedbe odamennék és jól seggberúgnám! – vágta rá a fekete hajú dühös képpel.

-        Mi történt? – kérdezte a vörös, úgy látszik ő a hangadó közöttük.

-        Laci megígérte, hogy táncolni viszi valami drága helyre...

-        A Meriottba – szólalt meg végre a barna hajú.

-        Szóval oda – folytatta a szőke.

-        Na és? – hajoltak közelebb a többiek.

-        Tegnapelőtt felhívta hogy nem tud menni, mert az apja kórházba került és be kell mennie hozzá meg beszélni akar az orvossal is. Ancsa el akarta kísérni, de mellébeszélt, arra hivatkozott, hogy az intenzívre nem engednek be idegeneket...

-        Egy fenét nem – vágott közbe a vörös.

-        Szóval mellébeszélt és Ancsa megígérte hogy szolidaritásból otthon marad. Tegnap egy órát masszíroztuk a lelkét Ágival mire belement, hogy legalább velünk jön, aztán tessék, itt meglátta!

-        A rohadt szemét! – szorult ökölbe a fekete hajú keze.

-        Nem is beszéltél vele azóta? – nézett rá a vörös.

-        Az előcsarnokban találkoztak, de Laci keresztülnézett rajta.

 

 

A férfiak csoportjában egy alacsony kövérkés, kopaszodó férfi a sármos füléhez hajolt.

-        Itt van Ancsa – súgta, a sármos megvonta a vállát.

-        Legalább menj oda hozzá.

-        Ancsa lejárt lemez – felelte a sármos.

-        De hát odavan érted.

-        Majd talál másikat – vonta meg ismét a vállát – de azért jó lesz tartaléknak.

-        Talán cölibátust fogadtál? – vigyorgott gúnyosan a kövérkés.

-        Fenét, most a vezér új titkárnője izgat.

Szemével egy másik csoport felé intett ahol egy dekoratív melírozott-hajú nő állt több férfi gyűrűjében és hangos kacagása odahallatszott. Egy szűk testhez simuló ruha volt rajta ami csak a combja közepéig ért, felnyomott mellei kidomborodtak a ruhakivágásból.

-        Györgyi? Ő már foglalt, a vezér tologatja – mondta gúnyosan a kövérkés.

-        Nem Angelikának hívják? Nekem azt mondta, de mindegy, szerintem én is elférek az ágyában – röhögött gúnyosan.

-        Akkor miért nem mész oda hozzá?

-        Ugyan, még azt hinné futok utána – vigyorgott a sármos – majd éjfélkor, már nem menekülhet.

 

 

A nők asztalánál a vörös hajú felállt és a mosdó felé indult, de közben a szemével intett a szőkének. A mosdóba együtt léptek és amikor az ajtó becsukódott mögöttük a szőke a vörös szemébe nézett.

-        Te is arra gondolsz amire én?

-        Persze, valamit tennünk kéne, mert az a szemét megint elhülyíti.

-        Tudom hogy te is megvoltál neki.

-        Miért, te talán nem? – nézett vissza a másik gúnyosan.

-        Jól van, mit akarsz csinálni?

-        Szerezni egy rendes pasit Ancsának, te kire gondolsz?

-        Nem tudom, talán András?

-        Nem jó, van egy új barátnője.

-        Kicsoda?

-        Nem ismered, nem itt dolgozik.

-        Akkor te honnan tudod?

-        Megláttam őket az utcán, nagyon összebújva sétáltak.

-        Akkor János?

-        Dehogy, az egy pipogya alak, olyan kell aki rámenős és hamar leveszi a lábáról...

-        Hogy ne tudjon az a szemét célt érni – fejezte be a gondolatot a szőke.

-        Szerintem István lesz az igazi.

-        A műszaki osztályról?

-        Naná, mérnöknél alább nem adjuk.

-        Úgy tudom neki is van barátnője.

-        Csak volt, ezt Jolcsi mesélte, tudod az ő kollégája. Képzeld az a szemét nő nagyon pofátlanul viselkedett.

-        Pofátlanul?

-        Szerinted az nem pofátlanság, hogy az utcán a szeme láttára dugta le a nyelvét egy idegen nő torkán?

-        Leszbikus volt? – nyílt kerekre a szőke szeme.

-        Csak biszexuális, de István elég maradi, nem csípi az ilyesmit.

-        Akkor miért csinálta?

-        Hogy provokálja.

-        A szemét!

-        Na látod.

-        Jól van, mondd mi legyen.

-        Akkor figyelj...

A két nő most már lehalkított hangon sugdolózott percekig.

 

 

István is ott volt a bulin és magányosan ácsorgott a büféasztal közelében, még nem heverte ki az előző barátnőjét. Az asztalra pillantott amin már szinte semmi sem volt, szétkotorta a morzsákat és kihalászott egy törött szendvicsdarabot. Az uborkás-tálban még volt néhány darab, azt is kihalászta és a szájához emelte amikor felharsant egy erős férfihang.

-        Figyelem kollégák! Szeretett igazgatónk kíván mondani valamit.

-        A stréber – súgta a szőke hajú nő a vörösnek.

-        Zoli mindig is seggnyaló volt – súgta a másik.

István egy pillanatig tétovázott, majd egy határozott mozdulattal a szájába tette a szendvicsmaradékot az uborkával. A magas, ősz hajú férfi most a többiek felé fordult, megköszörülte a torkát és megszólalt.

-        Kedves kollégák, barátaim. Engedjétek meg, hogy most az újév hajnalán minden jót kívánjak nektek, sikerekben gazdag jövőt és szerencsés, boldog újévet. Remélem az új esztendőben is teljesíteni tudjuk a tervet ami mint tudjátok kizárólag rajtatok múlik. Én nem kívánok többet az újévben sem mint eddig, csak annyit: dolgozzatok pontosan, szépen ahogy a csillag megy az égen, amint ez az ismert dal is mondja. Hát akkor – emelte magasra a poharát – boldog újévet kívánok!

Felharsant a taps amit az előbb szóló kolléga kezdeményezett és felemelt karokkal tapsolt, szinte vezényelt a többieknek. A taps zúgott főleg azért, mert az igazgató szokásától eltérően most röviden beszélt. A nők is tapsoltak de sokkal kevésbé lelkesen és az ajkukon gúnyos mosoly ült. Most megszólalt egy gong és már mindenki a nagy kivetített órát nézte ami már a tizenkettest mutatta. A másodperc-mutató is nagyon közel járt, az egyik férfi hangosan számolni kezdett amit már a többiek is átvettek.

-        Tíz, kilenc, nyolc... – A szőke nő most a vörösre nézett és bólintott.

Megfogták a barna hajú két karját és határozottan a büféasztal felé vezették.

-        Na, mit akartok? – mondta méltatlankodva, de ment velük engedelmesen.

-        Majd meglátod – súgta a vörös.

Már István előtt álltak amikor felhangzott az egyes szám és a lámpák kialudtak. A nők meglökték a barnát aki a férfi karjában kötött ki, meglepetten nézett rá, de már nem látta az arcát a sötétben. István, mint aki egy ajándékot kapott önkéntelenül magához ölelte és a sötétségtől felbátorodva szájon csókolta.

Amikor felgyulladtak a lámpák, ők még mindig csókolóztak, Ancsa lehunyt szemmel ölelte a férfit és mindent beleadott, a bánatát, a szertefoszlott reményeit, de az ébredőket is. Csókolta a férfit mintha az élete függne tőle. István is ölelte a nőt és szinte feloldódott a szenvedélyes ölelésben és ő is mindent beleadott. A két barátnő egymásra nézett és bólintottak, aztán mint akik jól végezték dolgukat visszamentek a többiekhez.

 

Hogy ezután mi történt? Ki tudja, de annyi bizonyos, hogy Ancsa már akarta ezt a férfit és ha egy nő akar valamit...