Bocsánatkérő dörmögés volt a válasz, amit

megint nem értettem. Most megtudtam amit

akartam és megnyugodva mentem vissza a

lakásba. Dr. Bajnai Béla nyugdíjas orvos a

szomszédom volt, az egyben lakott, az enyém a

kettes számú lakás. Béla bácsi egyedül élt már

tíz éve, a felesége meghalt, de ő nem

költözött le a lányához vidékre.
 Holnap elmegyek itthonról – határoztam

el, mert már tudtam, hogy én következem.
Éjszaka nem bírtam aludni, azon törtem a

fejem, mi késztette ezt a nőt arra, hogy most

sorra vegye a ház férfilakóit. Gondolatban

végigszámoltam hány férfilakó van ebben a

hatemeletes házban, aki számba jöhet, nyolcat

számoltam össze magamat is beleértve.
 A hatodikon az öreg Zénó már nyolcvan

éves, nem valószínű, hogy vele is

megpróbálkozik, aztán a negyediken János, aki

nemrég nősült és sülve-főve együtt van a

várandós feleségével, ők kiesnek. Van még

valaki a harmadikon, Gusztáv, de ő meleg,

tehát marad az öreg Bélával együtt nyolc

férfi. Három már megvolt, most jön a negyedik,

vagyis én!
Ahogy ezt végiggondoltam, már nem is voltam

olyan rémült és kíváncsian vártam a másnapot.

A munkahelyemről siettem haza, kiporszívóztam

és átöltözve, egy könyvvel a kezemben

elhelyezkedtem a fotelben. Sört nem mertem

inni, nem tudtam Ildikó szereti-e, ha sörszagú

a leheletem, csak vártam és nagyon szomjas

voltam.
 Minek ettem azt a sós vackot ebédre –

morogtam magamban és kimentem a konyhába vizet

inni. A poharat a számhoz emeltem, mikor

megszólalt a csengő. Ijedtemben a fél pohár

tartalmát magamra öntöttem és halkan

káromkodva mentem ajtót nyitni. Meglepetten

bámultam, az öreg Béla állt az ajtóm előtt

zavartan mosolyogva.
 Jó estét – köszönt rám – maga is

hallotta tegnap előtt azt a nagy veszekedést a

földszintről?
 Persze Béla bátyám, de minek

köszönhetem...- nem tudtam befejezni, az öreg

közbevágott.
 Ugye Attila volt?
 Nem tudom Béla bátyám, nem figyeltem

annyira – füllentettem.
 Csak azért kérdem, mert az öreg Mári,

a szomszédunk mindenáron azt hajtogatta, hogy

maga volt.
 Én, miből gondolta?
 Mert a múltkor látta magát bemenni a

lány lakásába.
 Csak segítettem bevinni amit vásárolt.
 Tudom én, de tudja hogy van, az

öregasszonyok mindig szeretnek pletykálkodni.
 Béla bátyám, ha én lettem volna, nem

hallott volna női rikácsolást.
 Igaz, mégis csak az Attila volt, az ő

felesége olyan rikácsolós!
 Lehet, hogy igaza van, én nem tudom –

visszakoztam.
 Csakis így lehetett – vonta le a

következtetést az öreg és a sapkáját megbökte

búcsúzóul.
Becsuktam az ajtót és lehuppantam a

konyhaasztal mellé fejemet a tenyerembe

hajtva. Rájöttem, akármi is fog történni, nem

hagyom, hogy hangoskodás, botrány legyen

belőle. Eddig nem foglalkoztam a ház idős

lakóival, nem érdekeltek, de most rájöttem,

unalmukban egymást lesik és kibeszélik.
Már elmúlt nyolc óra, mikor halk kopogást

hallottam a bejárati ajtó felől. Szívdobogva

nyitottam ki, a küszöbön Ildikó állt

bocsánatkérő mosollyal ajkán.
 Elfogyott a kávém, nem adnál egy

adagot, reggel megadom.
 Most akarsz kávét inni, este?
 Nem, reggelre készítem be, mert

képtelen vagyok felébredni kávé nélkül.
 Én is így vagyok vele, gyere be!
Ildikó belépett és félve nézett körül.
 Egyedül vagyok – nevettem rá, a lány

elpirult.
 Nem akarlak zavarni, csak a kávéért

jöttem...
 Tudom, de azért leülhetnél egy percre,

ne vidd el az álmom!
 Na jó, csak egy percre.
 Megkínálhatlak valamivel?
 Legfeljebb egy pohár ásványvízzel,

mert az is elfogyott – mosolygott a lány.
 Máris hozom.
Elővettem egy kis zacskót, töltöttem bele

kávét és bevittem egy tálcán üdítő italt és

ásványvizet.
 Te vársz valakit – nézett rám a lány –

kitakarítottál, italokat hozol be, biztos

valakit vársz.
 Elárulhatom, téged!
 Most hülyéskedsz?
 Nem hülyéskedek, csak vártalak.
 Miért vártál, megmondanád? – nézett

rám furcsán félrehajtott fejjel.
 Nem tudom, csak vártam, gondoltam

elfogy majd a kávéd és biztos feljössz érte.
Ildi elnevette magát.
 Ügyesen kivágtad magad – kacagta – de

most már elárulhatod kit vártál.
 Nem vártam senki mást – néztem rá

komoly arccal. Egy ideig nézte az arcom, majd

felállt.
 Most már megyek és köszönöm a kávét! –

az ajtó becsapódott utána.
Mondhatni elég bamba arccal nézhettem utána,

nem értettem a szituációt.
 Ezt nevezik büdös kurvának – morogtam

– aki mindenkivel, csak velem nem!
Elkeseredetten vágtam le magam a fotelbe,

pedig örülnöm kellett volna, hogy megúsztam

ennyivel. Nem szeretem az olyan nőket, akik

mindenkivel hajlandók érzelem nélkül. Régimódi

gondolkodásom akadályozott meg abban is, hogy

időnként nőket hozzak fel ide. Nem voltam

szerelmes és nem találtam eddig olyan nőt, aki

felkeltette volna legalább  az érdeklődésemet,

de Ildikó most már érdekelt. Talán néhány

percig ülhettem morogva, mikor megszólalt a

csengő, de egy halk kopogást is hallottam.

Kinéztem az ajtón, Ildikó állt ott

bocsánatkérő mosollyal az ajkán.
 Most aztán benne vagyok a pácban –

mondta – kizártam magam!
 Hogy csináltad?
 Kijöttem még amikor először feljöttem

hozzád és becsaptam az ajtót.
 A kulcsod hol maradt?
 A zárban, belül!
 Akkor tényleg bajban vagy.
 Nem segítenél? - nézett rám félénken.
 Nem tudok, nem vagyok jó betörő.
 Nem is kell, csak valami szerszám

kéne, hogy kipiszkáljuk a kulcsot.
 Hogy akarod kipiszkálni a bezárt ajtón

keresztül?
 Nem tudom, nem én vagyok a műszaki

ember...
 Na jó, menjünk – egyeztem bele és a

szerszámos táskámat felvéve követtem a lányt.
Megvizsgáltam az ajtót, elég régi fajta volt

középen egy keskeny, nyitható üvegablakkal.
 Ez az ablak hogy záródik?
 Két kallantyúval, látod, itt a helye –

mutatott az ablak két pontjára, ahol egy-egy

lencse alakú csavarfaj volt látható.
 Sajnos be kell törnünk – sóhajtottam.
 Ne! ez egy nagyon régi ablak, még az

édesapám csináltatta és ilyen már nem kapható!
 Akkor hogy menjünk be?
 Nem tudom – eresztett le a lány.
Közelebb léptem és a lencse alakú csavarfejet

végigsimítottam az ujjammal, egy enyhe

mélyedést észleltem a felületén.
 Talán sikerül – mormogtam és egy

csavarhúzót szorítottam a mélyedésbe.
Többszöri próbálkozásra a csavar engedett és a

kallantyú elfordult.
 Most a másikat – mondtam már vidáman

és a csavarhúzót ismét működésbe hoztam.
Negyed óra kínlódás után a kis ablak kinyílt

és benyúlva ki tudtam venni a kulcsot a

zárból.
 Kisasszony, szabad az út! – nevettem

Ildire és a szerszámos táskámat felvéve

visszaindultam a lakásomba.
 Köszönöm! – kiáltott utánam a lány.
Már a lakásomban egy kis diadalérzettel ültem

vissza a fotelembe.
 Ez se jött be – mosolyogtam – kíváncsi

vagyok most mivel fog próbálkozni.
Félénken kopogtak az ajtón, már rutinból

mentem ki. Ildi volt, de nem jött üres kézzel,

egyik kezében sütemény volt tányéron, a

másikban egy üveg pezsgő.
 Mivel kopogtál? – néztem rá

csodálkozva.
 A cipőm orrával!
 Gyere be.
 Hoztam egy kis süteményt, mert meg

szeretném köszönni, amit értem tettél.
 Szóra sem érdemes.
 De igen, már annyiszor segítettél és

látom nem jött meg akit vártál, hát feljöttem.
Nevetve huppant le a kedvenc fotelomba.
 Várj, hozok poharakat – ugrottam és

kiszaladtam a konyhába.
 Sikerült – gondoltam – makacs lány! –

és a poharakkal bementem a szobába. Ildit a

zeneszekrényem előtt találtam, a lemezeimet

nézegette.
 Csupa olyan zene amit én is szeretek –

mondta mosolyogva – felteszed az egyiket?

Táncoltunk a lágy, lassú zenére

pezsgőspohárral a kezünkben, Ildi belekortyolt

az italába és átkarolva a nyakamat ajkát a

számra szorította. Csókolóztunk és már

bizsergést éreztem a szívem táján, ez rossz

jel, nem akartam szerelmes lenni, vagy

legalábbis nem ebbe a nőbe – tiltakozott

bennem egy hang, de valami megfoghatatlan vágy

kerített hatalmába és visszacsókoltam őt.

Beszívtam bőre illatát, ami nagyon enyhe volt

és a vaníliára emlékeztetett, tapintása

selymes, haja lágy csigákban omlott karcsú

nyakára. Most már akartam őt, az enyém lesz! –

határoztam el.

Éjjel felriadtam, először nem tudtam hol

vagyok, mocorgást éreztem magam mellett,

odanyúltam, Ildikó testét éreztem ujjaimmal.

Átöleltem, a lány a karomba bújt és egy nagy

sóhajjal befészkelte magát az ölembe.
Egy gyönyörű éjszakát töltöttünk egymás

karjában.

Reggel felriadtam, Ildi állt az ágyam mellett

teljesen felöltözve.
 Csodálatos voltál – suttogta és egy

könnyű csókot lehelt az ajkamra, majd elindult

ki a szobából.
 Hová mész? – kiáltottam utána.
 Dolgom van! – kiáltott vissza nevetve,

de nem fordult meg.
 Most a harmadik emelet következik? –

kérdeztem epésen. Megtorpant, visszanézett,