Anyám nem főzött, apám zsörtölődött is, mert nem szeretett étterembe járni, meg     aztán olcsóbb is lett volna. Amíg jól ment az üzlet, volt egy bejárónőnk, az főzött     főleg olasz ételeket, mert Szicíliából származott.
-    Mi volt a szülei foglalkozása?
-    Volt egy műszaki cikkeket árusító boltunk, de apám eljárt egy nagy céghez     könyvelni is. Tavaly haltak meg egy balesetben.
-    Sajnálom, biztos nagyon hiányoznak magának.
-    Nagyon – sóhajtotta a fiú – főleg anyám.
-    Na kész is van, már ehetünk!
Fogta a tányérokat és kivitte a kertbe a nagy rózsalugas alá, ahol egy kerti asztal volt négy székkel. Ettek, Angéla lopva a fiút figyelte, tetszett neki és nem értette miért hagyta el az unokahúga. Még be sem fejezték, megszólalt a telefon, a nő felvette.
-    Ágnes? Nem hiszem el, te vagy az?
-    Istenem, de régen beszéltünk.
-    Megjött, itt van nálam, adjam?
-    Nem, jól van, már mondtam neki, de te hogy vagy?
-    Nem jól, ó Istenem, mi fáj?
-    A szíved? Nekem is azzal van bajom, néha össze-vissza ver. Voltál orvosnál?
-    Értem, azt szeretnéd, ha a fiatalok... Jól van, segítek, ha tudok, de ez a fiú nagyon     szimpatikus és csinos!
-    Ne félj, nem akarom elcsábítani!
-    Jó, hívj fel pár nap múlva, akkor már többet tudok mondani.
-    Csókollak.
Letette, Harry kissé idegesen feszengett a helyén, nem értett semmit, mert magyarul beszéltek.
-    Agnes volt – fordult Harry-hez – kérdezte, hogy megjött-e.
-    Nagyon kedves idős hölgy és rendkívül éleseszű.
-    Ő volt a család esze míg itthon volt.
-    Miért ment ki?
-    A férje kapott egy jó állást Amerikában, a barátja hívta, hát kimentek és kint     ragadtak.
-    Maga miért maradt itthon?
-    Nem is tudom, én nem vagyok csavargós, nem szeretek utazni.
-    Biztos? – kérdezte furcsán mosolyogva a fiú.
-    Jól van na, itthon volt a szerelmem és nem akartam elhagyni. Később meg már öreg     voltam ahhoz, hogy kint új életet kezdjek.
-    Dehogy öreg, még most is nagyon csinos és fiatalos!
-    Vigyázzon Harry, még elcsábítom, mert maga is tetszik nekem – nevetett a nő, a fiú is elnevette magát.
-    De most már kezdjen mesélni, ne higgye, hogy elfelejtettem!


Harry mesélt, mindent elmondott úgy, mint Agnesnek és ezzel fejezte be:
-    Másnap reggel ismét ott voltam és becsengettem, de már elkéstem, a reggeli géppel     hazarepült. Akkor mindent elmondtam a nagyanyjának és ő mondta, hogy jöjjek ide.     Megadta a címet is és magáról is beszélt, hát most itt vagyok – tárta szét a karját.
-    Értem – sóhajtotta a nő – Zsuzsa nem könnyű eset, makacs és önfejű, olyan, mint az     anyja, vagy inkább Agnesre hasonlít.
-    De Agnesnek meg lehetett magyarázni mindent és elfogadta! – fakadt ki a fiú.
-    Mert idősebb és bölcsebb, Zsuzsa még tapasztalatlan.
-    Vissza kell szereznem őt, addig nem megyek haza – jelentette ki határozottan.
-    Nem lesz könnyű, de drukkolok.
Mindvégig a kertben ültek, a két telket csak egy léckerítés választotta el, a fiú sűrűn tekintgetett át a szomszédba.
Nyílt a szomszéd ház kapuja, Zsuzsa lépett be rajta egy fiatal férfi kíséretében.
-    Kösz, hogy elkísértél, de most már menj.
-    De azt mondtad veled jöhetek és arra gondoltam, hátramennénk a kis kamrába, úgy     mint rég.
-    Miről fantáziálsz? – nevetett a lány – nem, még egyszer nem veszel rá!
-    De szeretlek, hányszor mondjam még és bocsánatot is kértem!
-    Túl sokszor emlegeted azt a szót, így hitelét veszti, nem gondolod?
-    Miért baj az, nem tudom elégszer mondani, hidd már el!
Átölelte a lány vállát, Zsuzsa kifordult az ölelésből. Harry felállt és a kerítéshez sétált, a lány felfigyelt a mozgásra és odanézett. Megmerevedett, tágranyílt szemekkel nézte a fiút szinte megbabonázva, nem akart hinni a szemének. Hirtelen magához tért, megpördült és a másik nyakát átölelve megcsókolta. Percekig csókolóztak, majd a lány a fáskamra felé húzta a férfit. Beléptek a kamrába, Zsuzsa behúzta az ajtót és kilesett egy résen, a férfi tovább ölelte és a mellét simogatta.
-    Hagyjál! – sodorta le a férfi kezét.
-    De édesem, most mi van?
-    Semmi, hagyj békén!
Lesett a résen át, még forgott is, hogy jól lásson mindent, de Harryt nem látta. A férfi tovább simogatta és magához rántotta, Zsuzsa megpördült és egy hatalmas pofont kent le neki.
-    Mondtam, hogy hagyj békén!
-    Akkor minek hoztál ide? Gyere szeress, már nem engedlek el!
-    Vigyázz, mert tökön rúglak, mint a múltkor!
-    Na most már elég, mondd miért játszol velem?
-    Ezt te nem érted, nem is értheted a szűk kis agyaddal!
-    De értem, azt a másikat akarod féltékennyé tenni!
-    És ha így van, mi közöd hozzá?
-    Csak annyi, hogy én szeretlek és feleségül akarlak venni!
-    Úgy mint Jolánt?
-    Az tévedés volt és már vége!
-    Rendben, felhívom és megkérdezem tőle.
-    De már nem tudod... izé megváltozott a telefonszáma! – a férfi nagyon ideges lett, Zsuzsa gúnyos arccal nézte.
-    Na mi van, félsz mi?
-    Nem félek, ő sem mondana mást!
-    Akkor add meg a telefonszámát.
-    Nem tudom, elköltözött, már nincs Pesten!
-    Rendben, ne aggódj, nem hívom fel, ha békén hagysz és most már eltűnsz!
-    De édesem szeretlek!
-    Azt mondtam tűnés! – mutatott az ajtóra, a férfi kioldalgott.
Zsuzsa is kilépett és körülnézett, a kerítéshez szaladt, átlesett, még hátra is ment, hátha meglátja a fiút, de aztán dühös arccal kiment a kapun. Átment a szomszédba és becsöngetett.

Angéla a konyhaablakban állt és mindent látott és amikor a csengő megszólalt, elmosolyodott.
-    Maga maradjon itt – súgta a fiúnak és közömbös arccal ment ki a kapuhoz.
-    Mondd mit keres nálad az az amerikai férfi? – mondta köszönés helyett.
-    Szervusz Zsuzsikám – felelte a nő.
-    Szia, miért jött ide, mit akar tőlünk?
-    Azt tőle kell megkérdezned.
-    Neked is elmondta a hazugságait?
-    Amit elmondott nem tűnt hazugságnak.
-    Hogy talált ide, kitől tudta meg a címünket? – Zsuzsa hangja egyre ingerültebb lett, egészen belelovalta magát.
-    Mit gondolsz?
-    Nagyitól, tudhattam, mindig is a pártját fogta!
-    Nagyanyád bölcs asszony, én a helyedben inkább rá hallgatnék.
-    Ő is bevette a hazugságait, elhitte, mert olyan simán tud beszélni! De én kiismertem!     Mindent láttam, engem nem ver át! – kiáltotta és sírva elrohant. Angéla mosolyogva     ment vissza a lakásba.
-    Mit mondott? – kérdezte izgatottan a fiú.
-    Még hajtogatja a magáét, azt mondta mindent látott.
-    Tudtam, nem kellett volna idejönnöm. Most azzal a másikkal van?
-    Egyedül van, a másikat elküldte, szerintem még magát szereti.
-    Mégis avval a másikkal volt.
-    Nem hiszem – mosolygott sejtelmesen a nő.
Ismét megszólalt a csengő, Angéla kiment, Zsuzsa állt a kapuban könnyes szemmel, de már nem sírt.
-    Hol van most – nézett a nőre.
-    A szobában, kihívjam?
-    Ne! Csak azt akarom mondani, küldd el, én döntöttem, hozzámegyek Tamáshoz.
-    Szerintem most nagy hülyeséget csinálsz, megbízol egy olyan emberben, aki     bizonyítottan átvert és megcsalt, de nem hiszel a másiknak, aki igazán szeret.
-    De átvert! Visszafogadta a régi menyasszonyát! – kiáltotta sírva.
-    Honnan tudod?
-    Láttam, végig őt ölelte!
-    Mit láttál?
-    Már mondtam!
-    És mit hallottál?
-    Semmit, de nem is kellett, amit láttam elég volt!
-    Makacs vagy és önfejű – sóhajtotta a nő – valamit láttál és ezért eldobod magadtól a     boldogságot – fejét csóválva ment vissza a házba.
-    Te is csak azt hajtogatod, amit neked hazudott – kiáltotta utána Zsuzsa, Angéla az ajtóból visszafordult.
-    Én hittem neki.
-    Tudom, hogy nem szeret!
-    Akkor miért jött utánad?
Nem várta meg, hogy Zsuzsa válaszoljon, belépett a házba. A lány vakon a könnyeitől visszabotorkált a saját szobájába. Most már elbizonytalanodott, érezte, hogy valami félreértésről van szó, de még nem tudott megbocsátani, a saját elhagyatottságát vetítette ki a fiúra. Angéla az ablakon figyelte és amikor a lány eltűnt az ajtó mögött, a fiúhoz fordult.
-    Jöjjön, bemutatom a szüleinek.
Angéla átvezette a másik házba, kopogás nélkül nyitott be, a szülőket a vacsoraasztalnál ülve találta.
-    De jó hogy jössz Angi, vacsorázz velünk.
-    Kösz, én is csináltam valamit, de hoztam egy vendéget, hadd mutassam be Mr. Harrison Bains ügyvéd urat – tolta maga elé a fiút.
-    Jó estet... – köszönt illendően Harry és kissé zavartan nézte a középkorú házaspárt. Az anya felugrott és egy széket kihúzva hellyel kínálta a vendéget.
-    Örülök, hogy megismertem – nyújtotta a kezét és az apa is felállt.
-    Koltay István vagyok, kérem üljön közénk.
-    Koszonom... – mondta azt a néhány szót, amit a szótárból kinézett, Angéla rejtélyesen mosolyogva nézte.
-    Ugye nem tud magyarul – fordult a fiú felé, Harry értetlenül nézett Angélára.
-    Harry Amerikai és csak néhány szót nézett meg a szótárban.
-    Minek köszönhetjük a látogatását? – kérdezte az apa, az anya elégedetten legeltette szemét a fiú férfias arcán.
-    Nagyon jóképű – mondta Angélának.
Angéla fordított az utolsó mondat kivételével.
-    Harry Zsuzsa barátja volt az egyetemen, de összevesztek egy butaságon és most     eljött utána.
-    Valamit mondott Zsuzsi, de nem értettem – mondta az anya – neked elmesélte?
-    Harry mondta el, de Zsuzsi nem akar szóba állni vele.
-    Valami félreértés?
Angéla néhány szóba sűrítve elmondta a történteket, az apa komoly arccal hallgatta.
-    Szóval ha nem szeretné igazán, nem jött volna utána?
-    Így van és Agnes is támogatja.
-    Az a Tamás, vagy hogy hívják – szólalt meg az apa – meg akarja kérni a kezét.
-    És akkor az történik, mint négy éve?
-    Nem tudom, most nagyon őszintének tűnt.
-    A kígyó is nagyon őszinte, mielőtt bekapja az egeret!
-    Mit fecsegsz? – nézett rá értetlenül az anya.
Harry csak kapkodta a fejét, nem értett semmit és Angéla sem fordított neki.
-    Milyen udvariatlanok vagyunk – tért magához az apa – beszélgetünk mindenféléről     és a vendégünk nem ért semmit.
Most Harryt kezdték kérdezgetni. A kérdések főleg az egyetemre, a foglalkozására és a családi állapotára vonatkoztak, a fiú türelmesen és udvariasan válaszolgatott.
Közben az anya tányérokat vett elő és a fiú elé tette.
-    Szeretném megkínálni egy kis házi-készítésű kolbásszal, meg sajttal. István, behoznál     egy üveg bort?
Az apa készségesen felállt és kiment borért, Harry hozzálátott a vacsorához.
-    Mi a véleményed erről a fiúról? – kérdezte halkan az anya.
-    Szerintem nagyon rendes és intelligens, Zsuzsa jól járna vele.
-    De most azzal a másikkal mászkál megint.
-    Tamás egy tévedés, most is át fogja verni, szerintem csak azért akarja elvenni, mert     egy jól kereső ügyvédnőt lát benne.
-    Igazad lesz, nem is értem, egy boltvezetősegéd hogy jön egy egyetemet végzett     jogásznőhöz.
-    Össze kéne hozni őket.
-    Szerintem még ezt a fiút szereti, csak a makacssága...
Elhallgatott, mert az apa visszajött.
-    Isten hozta nálunk – emelte a poharát az apa a fiúra, Harry is mosolyogva emelte fel     és koccintottak.
-    Nagyon finom ez az izé – mutatott a kolbászra a fiú, Angéla fordított – kolbász a     neve és a sógorom készíti, nagyon ért hozzá.
-    Ez a kenyér is nagyon jó, nálunk nem ilyen.
-    Hát ha még megkóstolná a paprikánkat!
-    Kaphatok belőle?
-    Van itthon zöldpaprika? – nézett az anyára – de nem az a nagyon erős.
Az anya ugrott és két szép paprikát tett a fiú elé, Angéla felvágta és megsózta.
-    Ezt kóstolja meg!
-    Csodás! – nyögte a fiú teleszájjal.
-    Ha itt élnék, olyan kövér lennék...
-    Nem hiszem, az amerikai nők sokkal kövérebbek, mert folyton hamburgert esznek.
-    Én nem szeretem, inkább az olasz kajákat.
-    Holnap reggel olyan reggelit kap – a két ujjával csettintett a nő – megnyalja mind a     tíz ujját utána.
-    Élek az alkalommal – nevetett Harry.
Még beszélgettek kicsit, aztán elbúcsúztak, a szülők mosolyogva kísérték őket az ajtóig.
A szobában Zsuzsa szülei összenéztek.
-    Mi a véleményed? – kérdezte az anya.
-    Ha valóban ilyen, nem csak megjátszotta magát, akkor ő az igazi.
-    Szerintem is, meg Angi szerint is, a nagyiról nem is beszélve.


Másnap vasárnap volt, Zsuzsa csak reggel került elő. Kedvetlenül tett-vett a konyhában, nem szólt senkihez, az anyja aggódva figyelte.
-    Gyere reggelizni Zsuzsikám.
-    Nem vagyok éhes.
-    Azért enned kell valamit!
A lány felvett egy kenyérhéjat és kedvetlenül rágcsálni kezdte. Tíz óra felé már csak a konyhaablakban állt és a szomszéd házat nézte. Megszólalt a csengő.
-    Zsuzsi kimennél? – kiáltott ki az anyja a szobából.
-    Ki az? – kiáltott vissza a lány, az anyja kinézett az ablakon.
-    Az a Tamás vagy ki.
-    Mi a fenét akar?
-    Nagyon kicsípte magát, beengeded?
-    Nem akarok beszélni vele – kiáltotta a lány és kiszaladt, futott hátra a kis szobája felé, az anya ment ki kényszeredetten beengedni a fiút.
Tamás a szoba közepén állt virággal a kezében és megköszörülte a torkát.
-    Khm... Azért jöttem, hogy tisztelettel megkérjem a lányuk kezét.
Az apa felnézett az újságjából, kényszeredetten elmosolyodott, nem tudta hirtelen mit mondjon. Az anya meglepetten nézett és egy kis bosszús árnyék suhant át az arcán.
-    Hát fiatalember, nem is tudom mit mondjak, megbeszélte ezt Zsuzsával?
-    Beszéltünk róla, igen – mondta idegesen a férfi.
-    És ő mit válaszolt?
-    Örült neki, azt hiszem.
-    Szóval csak azt hiszi – kapaszkodott a szóba az apa.
-    Tudom!
-    Nézze, addig nem mondhatok semmit, míg Zsuzsával ezt meg nem beszéltük, kérem     legyen türelemmel.
-    De hát megkértem a kezét, nem örülnek neki? – csodálkozott a férfi.
-    Nem örülünk – vette át a szót az anya – maga négy éve is ezt kérte, aztán nagyon     csúnya dolgok derültek ki.
-    De az már a múlté és tegnap Zsuzsának megmondtam, hogy meg fogom kérni a     kezét, nem volt ellenvetése! – a férfi hangja egyre ingerültebb lett.
-    Akkor is, az ő megkérdezése nélkül nem egyezem bele – nézett most már határozottan az apa Tamás szemébe.
-    Értem – mondta most már dühösen – maguknak nem vagyok elég jó parti, de ne     higgyék, hogy még egyszer idejövök megkérni őt! Jó napot!
Dühösen kiviharzott bevágva maga mögött az ajtót. A szülők összenéztek az apa nevetésbe tört ki. Percekig nevettek mind a ketten, hogy a könnyük is potyogott. Zsuzsa lépett be az ajtón és értetlenül nézett rájuk.
-    Mi történt?
-    Egy nagyon jó viccet hallottunk – nevetett az apja – Isteni volt ha-ha-ha, igaz anya?
-    Még nem hallottam ilyen jót – nevetett az anya és a zsebkendőjével a könnyet itatta a szeméről.
-    Miről van szó – kérdezte gyanakodva a lány és közelebb lépett – nekem is     elmondjátok?
-    Elmondjuk neki? – nézett mosolygó arccal a feleségére az apa.
-    Miért ne!
-    Tamás itt volt és megkérte a kezed!
Zsuzsa elsápadt.
-    Ugye milyen jó vicc? – nevetett a szemébe az anyja.
-    Mit mondtál neki? – nézett az apjára.
-    Csak annyit, hogy előbb téged kéne megkérdeznie! Ha-ha-ha!
Zsuzsa lerogyott egy székre és behunyta a szemét.
-    Hála Istennek – sóhajtotta, de hangosan mást mondott.
-    Arra nem gondoltatok, hogy esetleg igent mondtam volna?
-    Neki? – kacagott az anyja – ez csak egy vicc!
-    De ő komolyan gondolta.
-    Te is komolyan gondolod?
-    Miért ne – vonta meg a vállát a lány és kifelé indult a szobából.
-    Akkor ezt mondd meg Harrynak is – kiáltott utána az anyja, Zsuzsa megpördült.
-    Ti ismeritek?
-    Angi idehozta és bemutatta.
-    Azt a hazug disznót?
-    Ha Harry hazug disznó, akkor Tamás mi? Két lábon járó vicclap? Egy szava sem volt     igaz!
-    De ő legalább bocsánatot kért, de Harrynak eszébe sincs!
-    Neked mi van az eszedben, szalma, vagy káposztalé? Te mit csináltál vele, meg sem     hallgattad, csak fújod a magadét, az saját ostobaságodat!
Az anya már régen volt ilyen dühös, nem tudta megérteni a lánya hova tette az eszét és miért ennyire ostobán makacs. Zsuzsa egy ideig állt az ajtóban, nem tudta hirtelen