Van egy egerem, nem akármilyen egér, jó házból származó, művelt, kifinomult jószág. Nem tudom mikor érkezett, talán a hűvös őszi szelek hozták, de a lényeg, hogy bentlakó lett a házamban.

Nemrég fedeztem fel, amikor a spejz polcain apró köménymag formájú nyomokat találtam és a lisztes-zacskó kirágott sarkát. Őszintén szólva nem örültem eme lakótársnak és eléggé galád módon bosszút forralva csapdákat helyeztem ki mindenhova. Ekkor ért az első meglepetés: a csapdákból sorra elfogytak a sajtdarabkák, de nem csapódtak le. Ezek után megállapítottam, hogy egér barátom igazi túlélő művész. Öreg egércsapdáim már sok mindent megértek, több egeret megfogtak már az évek során és mindig jól végezték a dolgukat. Ez volt az első kudarcuk. Eleinte el sem tudtam képzelni hogy' csinálja, hiszen mindent kipróbáltam, még dróttal is ráerősítettem a sajtot a csapólemezre. Minden erőfeszítésem kudarcot vallott, mígnem egyszer csak beugrott a módszere. Hátrafelé húzza le a csalit, így a rugó nem szabadul fel, nem csapódik le a csapda. Napokig törtem a fejem a jó megoldáson, mikor történt valami.

Egérkém már iszonyú éhes lehetett, hiszen napok óta nem kapott sajtot és a lisztes-zacskót is elzártam. A konyhát járhatta étel után kutatva, de nem talált semmit. Tegnap kukoricát főztem, a héját és a csutkáját egy nejlonszatyorba gyűjtve a szemetes mellett tároltam a konyhakövön.

Túlélő művész barátom ezt találta meg és végső kétségbeesésében belemászott.

Kiszúrtam, de nem öltem meg, mert egy igazi művészt nem szokás eltenni láb alól. Kivittem és most már a kukatartály fenekén gyakorolja túlélő művészetét.

 

Minden egér szereti a sajtot.

 

Minden egér szereti a sajtot – mondta Cingár tanár úr és szigorúan nézett az egyik gyerekre, mert a padot rágcsálta.

Minden egér szereti... a sajtot ...– mondta még egyszer elgondolkodva.

Ez marhaság – fakadt ki – én például nem szeretem, ki nem állhatom, de a finom avas szalonna... umm, az az igazi, annak van csak bukéja!

Na mindegy – elgondolkodva megállt és megkérdezte önmagától: „minek kell nekem ezt tanítanom, hiszen ez nem igaz!”

Na mindegy – ismételte már hangosan – ez a tanterv és ettől nem lehet eltérni... vagy mégis? Minek vagyok én tanár? – kérdezte ismét önmagát és felelt is rá.

Azért vagyok tanár, hogy tanítsak és a rendetlen és akaratos egérgyerekeket rendre szoktassam és arra hogy szeressék... – itt megállt, mert önkéntelenül az előbbi mondat jött a szájára: hogy szeressék a sajtot.

De miért szeressék? Biztos valami hülye találta ezt ki és nekem ezt kell tanítanom, nekem ezt kell tanítanom! – emelte fel a hangját, NEKEM EZT KELL TANÍTANOM! – szavalta hangosan mint egy önszuggeszciót és a gyerekek felé fordulva hangosan kimondta:

Minden egér szereti a sajtot (a fene egye meg) most kórusban:

Minden egér szereti a sajtot!

Nem hallom, hangosabban! Cini-lány neked is szól! Tehát előröl:

Minden egér szereti a sajtot!

Minden egér szereti a sajtot...

Minden egér... sajtot...

Ahogy távolodunk a kórus is egyre halkabb lesz, már madártávlatból látjuk a nagy ketrecet ami előtt egy fehér-köpenyes ember áll és a többiekre néz diadalmas arckifejezéssel

Látják uraim, így kell ezt csinálni!

A többiek tapsolni kezdtek és elismerően néztek rá.